Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-25 / 46. szám
Több mint százan versenyeztek DIÁKSPORT XV. Medves Kupa, nemzetközi téli sporttalálkozó Kikapott a Somos SE LABDARÚGÓ ELŐKÉSZÜLETI mérkőzés. Somos SE- Ra- gyolc 1-2 (0-1). Somos SE: Illefalvi - Gyarmati, Híves, Kaposi, Szilágyi - Oroszi, Lenkó, Bállá, Tóth - Nagy, Lenkó. Cs.: Vámos, Sándor, Sulcz. Edző: Palaticzky Szabolcs. GL: Sulcz. fők Vámos, Sulcz. Palaticzky Szabolcs: - Várható volt, hogy csapatom a felkészülés ezen időszakban nem fog sziporkázóan játszani, de az első félidei hozzáállással nem voltam megelégedve. A második játékrészben átestünk a holtponton, több lehetőséget is elszalasztottunk, mert nem tudtuk jól átvenni a labdát a kapu előtti szituációkban. A héten még ráteszünk egy lapáttal, dolgozunk tovább, remélhetőleg sérültjeink is hamarosan fel fognak épülni. Előkelő helyezés asztalitenisz Budapesten, az Ormai László asztalitenisz csarnokban a 2015. évi újonc Húszak bajnokságát, ahol Párís Artúr, a Balassagyarmati Diák és Szabadidő SE versenyzője az előkelő negyedik helyen zárt Lányoknál nem sikerült selejtező csoportjából továbbjutnia a Szerva ASE versenyzőjének, Petrovecz Gittának, aki kétszer is csak öt játszmában maradt alul ellenfelével szemben. A fiúknál Both Olivér (Malév SC), míg lányoknál Drabant Anita (Uni- ver-Sport Kft.) végzett az első helyen. Újoncok. Húszak bajnoksága., fiúk: 1. Both Olivér (MALÉV Sport Club) 18 pont, 2. András Csaba (BVSC-Zugló) 17, 3. Terék Norbert (KSI SE) 16, 4. Páris Artúr (Balassagyarmati Diák Szabadidős VSE) 15, 5. Hőgye Dániel (PTE) 13, 6. Krebs Bálint (BVSC-Zugló) 12,7. Ócsai Máté (Ceglédi VSE) 12, 8. Szabó Imre (Asztalitenisz SK Szeged) 11,9. Huzsvár Erik (KSI SE) 11,10. Tubák Dániel (Asztalitenisz SK Szeged) 10. Megdőlt a világcsúcs NFL. A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) által az egyetemi játékosok számára rendezett felmérőn megdőlt a helyből távolugrás világcsúcsa. A liga honlapjának beszámolója szerint Byron Jones, a Connecticut egyetem 22 éves védőjátékosa 373,38 centimétert ugrott. A korábbi csúcs a norvég Ame Tvermagé nevéhez fűződött, ő 1968-ban ugrott 371 centimétert. A helyből távolugrás 1900 és 1912 között például olimpiai szám volt, háromszoros bajnoka az amerikai RayEwry volt. Rekordösszeg baseball. Rekordot jelentő 31,5 millió dollárt kapott aláírásáért Yoan Moncada kubai ba- seballozó az amerikai profi ligában (MLB) szereplő Boston Red Soxtól. A19 éves tehetség júniusban hagyta el hazáját, és az utóbbi időben legalább hat MLB-klub szerette volna leigazolni. A Red Sox nem sajnálja a pénzt erősítésre, augusztusban ugyanis hat évre 72,5 millió dolláros fizetést garantált a szintén kubai Rusney Castilló- nak Az eddigi legmagasabb aláírási gázsit, 8,27 millió dollárt Yoan Lopez kapta januárban az Arizona Diamondbackstől. « I Immár 15. alkalommal rendezték meg a Medves Téli Sporttalálkozót, a Nógrád megyei Salgó- bányán ebben az évben 130, tanulásban akadályozott diáksportoló tehette próbára a tudását, négy sportágban. A három nap összetett győztese Salgótarján lett. Nagy sikerrel ért véget a XV. Medves Téli Sporttalálkozó, ahol az idén már 17 oktatási intézményből 130 tanulásban akadályozott diák vett részt, és Erdélyből, valamint a Felvidékről is érkeztek csapatok. Az időjárás sajátosságai miatt némiképp változott a tervezett program, a gyönyörű természeti környezetben megrendezett sport- eseményen labdarúgásban, rönkfutásban, váltófutásban és dartsban mérték össze a tudásukat a diákok. A nagy hagyományokkal rendelkező háromnapos sporttalálkozó során az ország minden tájáról érkeztek tanulásban akadályozott diákok, akik számára a sportversenyek mellett szabadidős programokat is szervezett az eseményt megrendező Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége, a salgótarjáni Illyés DSE, és a FLÓRA Sportegyesület. Hétfőn ünnepelte 65. születésnapját Ivánka Mária négyszeres olimpiai ezüstérmes, kilencszeres magyar bajnok sakkozó. A nemzetközi nagymester 11 éves korában ismerkedett meg a sportággal a Szilfa utcai Ságvári klubban, ahová bátyjai után küldte le édesapja.- Édesapám a Pénzverőben sakkozott, s otthon bátyjaimat is tanítgatta, így lestem el a lépéseket. Amikor egy napon utánuk küldött, hogy hívjam haza őket, Schneider Miklós edző megkérdezte, nincs-e kedvem nekem is játszani. Én addig egyetlen partit Különleges hangulatot kölcsönzött az eseménynek a rönkfutás erőpróba, hiszen a nehéz talajú fennsíkon több mint 60 tanulásban akadályozott diák futott kitartóan, egy-egy 2 kilogrammos rönkkel a kezében. Az eredményhirdetés után a FODISZ szervezésében egy kerekasztal beszélgetés zajlott le a Medves Hotelben, ahol a FODISZ meghívására részt vett dr. Bablena Ferenc, a Nógrád Megyei Közgyűlés alelnöke, Uraséra játszottam, de jól csinálhattam, mert amikor édesapám is utánunk jött, hogy hol késünk, az edző mondta neki, hogy érdemes lenne lejárnom - mesélte az MTI megkeresésére Ivánka Mária. Hozzátette: még abban az évben megnyerte a budapesti általános iskolák bajnokságát, innen pedig meredeken ívelt felfelé a sakkpályafutása. A Vörös mecz János, a Salgótarjáni Polgármesterei Hivatal civil kapcsolatokért felelős vezetője, Barna Péter, az Ilyés DSE elnöke, valamint a megyei szegregált iskolák képviseletében Varga Gézáné és Koós Istvánná. A megbeszélésen dr. Bablena Ferenc a megyei önkormányzat részéről támogatásáról biztosította a FODISZ-t, és örömmel üdvözölte a szövetség munkáját, törekvéseit. A FODISZ elnöke, Szabó László arról számolt Meteorban Karakas Éva vette szárnyai alá, aki önzetlenül támogatta. Tizennégy éves korában már bejutott a magyar bajnokság döntőjébe, 17 évesen pedig először nyerte meg az ob-t, ezt a sikert következő öt évben megismételte. Sakkolimpián 1969-ben Lub- linban szerepelt először, ahol az első táblán 12 partiból nyolc ponttal járult hozzá az ezüstérem megszerzéséhez. De nem ez volt a legjobb teljesítménye, 1974-ben az egész mezőnyben a legjobbnak bizonyult az első táblán, a csapatérem mégsem jött össze: - Akkor is az aranyért harcoltunk, a szovjetektől fél ponttal maradtunk le, de a mellékszámítás nem nekünk kedvezett, csak negyedikek lettünk. Ám szerintem a szerencse hosz- szú távon kiegyenlítődik, egy másik sakkolimpián hasonló helyzetben mi szereztük meg az ezüstérmet. Ugyanez a helyzet, f be, hogy a 2015-ös évet a bővülés évének tervezik a szövetség életében, tehát a legfőbb cél, hogy a FODISZ versenyeire minél több diák jusson el. A szövetség ügyvezető elnöke, Toponáry Gábor elmondta, hogy a Medves Sporttalálkozó nagy sikerére való tekintettel, a FODISZ a jövőben is komoly támogatást tervez nyújtani az eseménynek, és a tervek között szerepel a rendezvény nemzetközivé való kiterjesztése. ha például a férfiak 1978-as aranyérmét tekintem, utána Máltán holtversenyben szorultak a második helyre a szovjetek mögé. A Polgár-lányok fémjelezte női csapatunk pedig holtverseny után nyerte a második aranyérmét - emlékezett Ivánka Mária, akinek pályafutását végigkísérte a szovjetekkel való csatározás.- Kétszer igazán közel kerültünk hozzá, hogy megelőzzük őket, aztán 1978 után már tényleg elhittük, hogy nem verhetetlenek. De soha nem úgy vágtunk neki egy versenynek, hogy másodiknál jobbak nem lehetünk. Ugyanakkor, ha sikerült megszerezni az ezüstérmet, amiért szintén nagyon meg kellett dolgozni, akkor azért elégedettek voltunk - mondta a nagymester, aki 1986-ban játszott utoljára sakkolimpián - akkor szintén ezüstöt nyert -, majd 1990-ben fejezte be a sakkozást. Ezután t Eredmények. Labdarúgás: 1. Dunavecse. 2. Salgótarján. 3. Homok Gyermekotthon. Darts: 1. Salgótarján. 2. Pécs, Balácsi út. 3. Pécs, Éltes Mátyás Általános Iskola. Rönkfutás: 1. Salgótarján. 2. Kiskőrös. 3. Dunavecse. Váltófutás: 1. Dunavecse. 2. Oltszem. 3. Kiskőrös. Összetett: 1. Salgótarján. 2. Dunavecse. 3. Pécs, Éltes. 4. Oltszem. 5. Kiskőrös, ó. Mohács. B. L megírta az Ezüstvezér című könyvet, amely 2000-ben jelent meg, két évvel később pedig angolul is kiadták. Ivánka Mária a versenyzés mellett három fiút nevelt fel. Az első születésénél, 1973-ban a szövetség a megkérdezése nélkül úgy döntött, hogy nem vehet részt a világbajnoki zónaközi döntőben a szülés miatt, de a másodiknál visszakapta ezt a lehetőséget a nemzetközi szövetségtől.- Nehezítette a helyzetet, hogy a férjem az Egyesült Államokban kapott ösztöndíjat, így én onnan próbáltam szervezni a családi életet, plusz versenyekre járni. De a téli és nyári szünidőkre mindig hazajöttünk, ingáztunk Amerika és Magyarország között - árulta el az öt unokájára büszke sakkozónő, jelezve, most már hazaköltöztek, s megfordult az ingázás iránya, mivel a legnagyobb fiú Texasban él családjával. » i A munkacsoport javaslata vb-2022. Novemberben és decemberben javasolja megrendezni a 2022-es katari világbajnokságot a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) által életre hívott munkacsoport. Erről Szalmán bin Ebrahim al- Kalifa sejk, az ázsiai konföderáció, egyben a testület vezetője számolt be kedden Dohában, javaslat született arról is, hogy a szokásos egy hónaposnál rövidebb legyen a vb. Nincs terv arra vonatkozóan, hogy a résztvevők, illetve a mérkőzések számát csökkentenék, csupán az az elképzelés, hogy kevesebb nap alatt bonyolítanák le a tornát.- Egyeseknek vannak aggodalmai, de bármilyen döntést hozol is, az felvet néhány kérdést. Nekünk viszont mindenki közös érdekét kell szem előtt tartanunk - mondta a munkacsoport ülése után al-Kalifa sejk, aki jelezte, hogy március 19-20-án, amikor a FIFA végrehajtó bizottsága Zürichben meghozza a végső döntést, valamennyi lehetséges változatot áttekintik majd. Az utóbbi időben egyre inkább a téli lebonyolítás került előtérbe, de mostanra a január-februári és a november-decemberi lehetőség közül utóbbi tűnt befutónak. Az eredeti, június-júliusi időpontot már a helyszínkiválasztás után sokan támadták a várható nagy melegre hivatkozva. Köztük volt Michel Piatini, az európai szövetség elnöke, majd beállt a sorba Joseph Blatter, a ÉIFA első embere is, Járomé Valcke főtitkár pedig - némiképp előreszaladva - többször úgy nyilatkozott, hogy a vb télen lesz. A munkacsoport kedden elvetette a nyári rendezést, akárcsak az európai klubok (ECA) és az európai profi ligák (EPFL) által javasolt május környéki időpontot. Á két téli dátum közül a november-decemberi abból a szempontból mindenképpen ésszerűbb, hogy a január-februári lebonyolítás esetén a labdarúgás csúcseseménye ütközne a téli játékokkal, amit sem a FIFA, sem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem szeretne. Thomas Bach, a NOB elnöke a közelmúltban úgy fogalmazott, hogy a FIFA-tól érkezett legutóbbi jelzések szerint nem lesz ütközés. Az UEFA egyébként már korábban tudatta, kész úgy alakítani a Bajnokok Ligája és az Európa Liga menetrendjét, hogy az a vb téli lebonyolítását ne zavarja, az ECA és az EPFL számára ugyanakkor ez várhatóan komolyabb problémát okoz majd. Ivánka Mária hatvanöt éves