Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)

2015-02-25 / 46. szám

MTI FOTÓ: KOSZTICSÁK SZILÁRD 8 2015. FEBRUÁR 25., SZERDA Alaposan visszaesett a műsor nézettsége Alaposan visszaesett az Oscar-műsor tévéközvetítésé­nek nézettsége Észak-Ameri- kában: egy felmérés szerint 16 százalékkal kevesebben látták a vasárnapi hollywoodi díjkiosztó gálát, mint tavaly. New York. A Nielsen közvéle­mény-kutató hétfőn közzétett adatai szerint 36,6 millió nézőt ültetett a képernyők elé az ame­rikai filmakadémia idei díjátadó ceremóniája. A tavalyi Oscar-show háziasz- szonya Ellen DeGeneres volt, ak­kor kiugróan sok, 43,7 millió né­ző kapcsolt az adásra. Idén szintén népszerű házigaz­dát választott az ABC csatorna ál­tal közvetített műsor két produce­re, Craig Zadan és Neil Merőn: Neil Patrick Harris tapasztalt mű­sorvezető, de a jelek szerint ő sem tudott megküzdeni azzal a hát­ránnyal, hogy az Oscar-jelölt fil­mek zömét kevéssé ismerte a kö­zönség, mert nem voltak kassza­sikerek, ráadásul komoly vitát váltott ki, hogy csupa fehér szí­nész kapott jelölést a díjakra. Az Oscar-ceremónia az ígére­tekhez híven számos látványos ze­nei betétet tartalmazott. A közös­ségi oldalakon Lady Gaga fellépé­se okozta a legnagyobb izgalmat: 21 millió felhasználó 58 millió be­jegyzést fűzött a Facebookon a dí­va szerepléséhez. Lady Gaga A muzsika hangja című film ismert melódiáit énekelte a hollywoodi közönség előtt, s végül Julie Andrews is csatlakozott hozzá a színpadon a musical 50. évfordu­lójára emlékezve. A Nielsen szerint Gaga és Andrews együttes megjelenésének percébenaTwitterenóO ezer bejegy­zés született. Amerikában 13 millió felhasználó 5,9 millió Twitter- üzenetet küldött el az Oscargálával kapcsolatban vasárnap este. A műsor közösségi oldalakon legtöbbet tárgyalt pillanatai közé tartozott, amikor a Birdman cí­mű film egy jelenetére utalva Neil Patrick Harris alsónadrág­ban jelent meg a színpadon, vagy amikor a közönség sorai­ból többen Lego Oscar-szobrot kaptak A Lego kaland című ani­mációs film betétdalának elő­adása közben. Budapest. Arnold Schwarzenegger osztrák származású amerikai színész, Kalifornia állam volt kor­mányzója saját sikereinek titkáról tart előadást az MVM által szervezett Siker-napon a Papp László Bu­dapest Sportarénában. Hasonmás verte át a szervezőket Ál-Jim Carrey tévesztette meg az idei Cseh Orosz­lán filmes díjkiosztó szer­vezőit. Prága. Az állítólagos hollywoo­di sztár a televízió által élőben közvetített szombat esti prágai gála nyitóceremóniáján szórta a konfettit a Rudolfinum nevű ran­gos rendezvényteremben. Az öltönyt és csokornyakken­dő viselő, az amerikai-kanadai színészre csak valamelyest ha­sonlító férfi rövid ideig tartózko­dott a színpadon. Egy szót sem szólt, csak működésbe hozott egy konfeitiágyut, majd eltűnt. Mivel a nézőtéren sok színész, rendező és más filmes szakem­ber tartózkodott, Jim Carrey való­diságát illetően hamar kételyek merültek, annál is inkább, mert a cseh humortól nem távoli az ef­féle megtévesztés. A Blesk című bulvárlap kide­rítette, hogy a férfi, aki „15 per­cig élvezte a rivaldafényt”, való jában egy balkáni ország állam­polgára és a Hari Zinhasovic ne­vet viseli. Mindennek ellenére az ese­ményt szervező Cseh Film és Te­levízió Akadémia (CFTA) igaz­gatója, Tereza Rychnovska váltig azt bizonygatta; hogy az igazi lim Carrey jött el, és még azt is hozzátette, hogy a hollywoodi sztár egy reklámfilmet forgat ép­pen a cseh fővárosban. A szervezők csak hétfőn ismer­ték el, hogy egy „kolosszális és ra­finált csalás áldozataivá váltak”. Mint mondták, semmi nem utalt arra, hogy átverésről van szó, a Jim Carrey-hasonmást testőrök és tolmács is kísérte, fel­lépése „profi módon zajlott”, a vélt ügynökével való levelezés­ben sem volt semmi gyanús. A valódi lim Carrey sajtóérte­sülések szerint Los Angelesben ünnepelt egy elő-Oscar-bulin. A „cseh Oscar” abszolút győzte­se egyébként egy bátor roma anyá­ról szóló produkció, Petr Václav. Cesta ven (Kiút) filmje volt, amely hét díjat zsebelt be, köztük a múlt év legjobb filmjének és a főhős, Klaudia Dudova amatőr színésznő révén a legjobb női főszereplőnek járó Oroszlánt. A legjobb dokumentumfilm kategóriában győzött Miroslav Janek Olga című portréfilmje Václav Havel néhai drámaíró, volt cseh elnök első feleségéről. A 84 éves Drahomira Vihanova dokumentumfilmest életműdíj­jal tüntették ki. Egyetlen kategóriában sem nyert díjat a legjobb idegen nyel­vű film kategóriájában Oscarra nevezett és 15 kategóriában a Cseh Oroszlánra jelölt Fair Play, Andrea Sedlácková alkotása egy fiatal női sprinterről, akit állami doppingprogramba vontak be a kommunista Csehszlovákiában az 1980-as években. TELEVIZIO-MUSOR * 2015. FEBRUÁR 25., SZERDA ÜTI KLUB VIASAT3 DUNATV KI 2 23.30 Elet az amisokkal 5.15 Hajnali gondolatok 5.20 Az este 5.50 Ma reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai © (kolumbiai sorozat, 73.) 9.50 Szeretettel, Jane © 10.25 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.30 Horvát nemzetiségi magazin 13.00 Román nemzetiségi magazin 13.25 Utravaló 13.45 Európai szemmel © 14.15 Gran Hotel (ism.) © 15.05 Zorro© (kolumbiai sorozat, 122/115.) Charly, majom a családban © (német családi sor., 13/3.) Mély sebek 16.40 Híradó + 16.55 Lola© (am.-kolumbiai sor., 140/59.) 17.40 Híradó 17.50 Ridikül © ÍFR10 Szivek doktora © (amerikai sorozat, 22/16.) ■ Menni vagy nem menni? 19.30 Híradó este Cédrusliget © (am. rom. sorozat, 12/10.) Kísértés 21.20 Szabadság tér '89 22.05 Az este 22.40 Híradó 23.00 Summa 23.30 Élet az amisokkal © (angol dokumentumfilm-sor.) 0.20 Lola (ismétlés) © 1.05 Család-barát 6.00 Jó reggelt, skacok! © Rajzfilmek 7.35 Híradó (ismétlés) ® 8.08 Minden Reggel © Magazinműsor 10.05 TopShop© 11.45 Asztro-Show 12.50 Street Kitchen © (gasztroshow, ismétlés) 13.20 ízes élet - Mautner Zsófival (ismétlés) © 13.40 Reflektor (ismétlés) © 14.00 Fókusz (ismétlés) © 14.30 Éjjel-Nappal Budapest (ismétlés) © 15.45 A vihar© (mexikói sorozat, 38.) 16.50 Dr. Tóth © Perimenopauza 18.00 Híradó© Esti kiadás 18.50 Fókusz© Közszolgálati magazin IHKO Éjjel-Nappal - Budapest © (magyar sorozat, 471.) 20.40 Barátok közt® (magyar sorozat, 7301-7302.)) ,k|iH Szulejmán© (török kalandfilmsor., 112.) 22.35 Híradó © Késő esti kiadás 23.05 Házon kívül® Heti magazin 23.35 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 0.05 Reflektor© Sztármagazin 0.25 Se kép, se hang © (mexikói vígjáték, 2003) 2.15 Teresa® (mexikói sorozat, 34-35.) 6.50 Mokka 6.25 Tények 6.50 Mokka© 9.30 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 11.55 Hungarikumok 12.00 Tények 12.25 Aktív© 12.50 Családi Titkok © .(magyar realitysorozat) 13.50 Magánnyomozók© (magyar realitysorozat) 14.55 Valentina titka © (kolumbiai sorozat) 15.55 Emlékezz, Reina! © (am.-mexikói sorozat) 16.55 A Macska© (mexikói sorozat) 17.30 Fiorella © (mexikói sorozat) 18.00 Tények Hírműsor HUSI Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2545.) Közben: Skandinávlottó- sorsoláe 20.20 Eden Hotel v>-fwilégieghaw)— 3Ü3 A 40 éves szűz ® (am. vígjáték, 2005) 109' Fsz.: Steve Carell, Elizabeth Banks, Leslie Mann Közben: Kenósorsolás 23.25 Lángoló Chicago © (am. akciósorozat) Fsz.: Jesse Spencer, Taylor Kinney, Monica Raymund 0.25 Tények 1.10 Aktív (ismétlés) © 1.30 Sportos 1.40 EzoTV.hu 5.30 Rémvadászok® 6.20 Tv-shop 6.55 Harmadik műszak © 7.40 Monk- Flúgos nyomozó © 8.30 Életfogytig zsaru ® 9.25 A nagy házalakítés © 11.15 Életfogytig zsaru ® 12.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 13.10 Gyilkos számok © 14.10 CSI: A helyszínelők® 16.05 Shark - Törvényszéki ragadozó ® 18.05 Két pasi- megy egy kicsi 19.05 Jim szerint a világ © 20.10 Két pasi- meg egy kicsi ® 21.00 15 perc hírnév® (amerikai thriller, 2001) 23.30 Frequency (ism.) © 1.55 Nyomtalanul Belgiumban © 11.10 Rex felügyelő (ism.)® 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.30 A kommunizmus áldozatainak emléknapja 15.00 Tisza- A magyarok folyója 15.55 Vidékességek 16.30 Térkép 17.10 Elcserélt lányok © 18.00 Híradó, Dunasport 18.35 Közbeszéd 19.05 A kommunizmus áldozatainak emléknapja 20.10 Don Matteo ® 21.10 Hírek, Dunasport 21.25 Fapad© 21.55 Vakond® 23.40 Kultikon © 24.00 Stigma© 0.55 Aurélie Dupont, avagy a kegyelem pillanatai © 1.55 Vers, Himnusz, Hírek SPECTRUM I DISCOVERY 10.00 Élet az amisokkal © 11.00 Bunkerépítők® 12.00 Leplezetlen jövő © 12.30 A láthatatlan madárfotós © 13.00 A káprázatos karib világ© 14.00 Minden és semmi ® 15.00 Közel-Kelet, a civilizáció bölcsője 16.00 Világrengető katasztrófák 17.00 Természeti katasztrófák nyomában 18.00 Beépített főnök - Amerika © 19.00 Brutális fizika © 20.00 AMindenség rendje © 21.00 Közel-Kelet, a civilizáció bölcsője 22.00 Szent háborúk 23.00 A Biblia története 24.00 Világ a város alatt ® 11.00 Raktárvadászok 11.30 Kanadai raktárárverések 12.00 Konténervadászok 12.30 Csomagcsaták 13.00 Csupasz túlélők 14.00 Amcsi benzinfalók (am. sorozat, 2 rész) 16.00 Autókereskedők 17.00 Kanadai raktárárverések 17.30 Csomagcsaták 18.00 Raktárvadászok 18.30 Licitvadászok 19.00 Amcsi benzinfalók 20.00 Csupasz túlélők Bolivia 21.00 Kanadai raktárárverések 22.00 Licitvadászok 23.00 Ereklyék a hátsó kertből 23.30 Csomagcsaták 24.00 Elveszve - Eladva! 17.30 A kis sárkány kalandja 17.40 Mirr-Murr kalandjai 17.50 Nagymaci és Cin 17.55 Mesélj nekem! 18.05 Kérem a kővetkezőt! 18.15 Magyar népmesék 18.25 Kerek mese 18.35 Kalandozások Andyvel 18.55 Nyuszi Péter 19.10 Pimpa 19.20 Napfény farm 19.35 Szép álmokat, gyerekek! 20.10 Híradó, Sporthírek 21.00 J.A.G.- Becsületbeli ügyek ® (am. krimisorozat, 1/10.) 21.55 Ridikül © 22.45 A médium® 23.25 Szívek doktora © 0.10 AzA38-asszinpadán: Chris Devil Trió ® 10.00 Gépek harca 11.00 Légikatasztrófák 12.00 Vad motorosok 13.00 Apokalipszis: A második világháború 14.00 A Harmadik Birodalom építményei 15.00 Eszement tudomány 15.30 Tömeg-kontroli 16.00 Tonhal-csaták 17.00 Vad motorosok 18.00 Gépek harca 19.00 Eszement játékok (ismeretterj. sor., 2 rész) 20.00 Pedig jó ötletnek tűnt (2 rész) 21.00 Eszement tudomány (ismeretterj. sor., 2 rész) kW® Túlélni Alaszkát 23.00 A Harmadik Birodalom építményei 24.00 AII. világháború legnagyobb rajtaütései 1.00 Eszement tudomány 15 perc hírnév UIAS0I3 21.00 Eddie Fleming nyomozó a New York-i rendőrség Ri- rakatembere, médiasztár. Az idők során megtanulta, hogyan kezelje a médiát, hogyan fordítsa munkája hasznára, és mi­ként ne húzzon ujjat ezzel a félelmetes hatalommal. A média dics­fényéből, az ismertségből és a vele járó kétes haszonból azonban a bűnözők is egyre inkább ki akarják venni a részüket. Ebben a tö­rekvésükben sajnos szövetségesekre találnak a médiavilágában és az igazságszolgáltatásban is megtalálható kalandorok személyében. Két ámokfutó kelet-európai bűnöző felbukkanása minden eddigi­nél nagyobb kihívás elé állítja a népszerű és dörzsölt zsarut ST0RY4 9.35 NCIS (2 rész) ® 11.35 Szü­letett feleségek (2 rész ism.) ® 13.30 A farm, ahol élűnk (2 rész) @ 15.40 Váratlan utazás (ism.) ® 16.45 7/24 16.55 Váratlan utazás @17.557/2418.00 Született fele­ségek ©19.00 7/24 19.30 Szüle­tett feleségek @ 20.30 7/24 21.00 Szex és New York ® 21.35 Co- lumbo - Columbo farkast kiált @ 23.35 Szex és New York (ism.) ® 04)5 Dallas® ST0RY5 12.45 így főzünk mi 13.00 Mene­külés a szerelembe @14.00 Köny- nyek királynője © 15.00 A szenve­dély száz színe (ism.) @ 16.00 Sze­relem ajándékba (ism.)® 17.00 A szerelem tengere (ism.) ® 18.00 A szenvedély száz színe © 19.00 Szerelem ajándékba © 20.00 A szerelem tengere ® 21.00 Afarm, ahol élünk (2 rész) @ 23.10 7/24 23.40 Mosolyt kérek! © 0.35 Ru­bi, az elbűvölő szörnyeteg (ism.) ® TV PAPRIKA 18.20 Édes élet David Roccóval ® 18.45 A boldogság receptjei ® 19.15 Villásreggeli mesterfo­kon © 19.40 A puding próbája © 20.30 Bódi Margó ízvilága @ 21.00 Martha Stewart főzőiskolá­ja ® 21.30 Az én kiskertem © 22.00 Olasz városok, olasz ízek ® 22.30 Receptdaráló Extra ® 23.00 A boldogság receptjei ® 24.00 Szabadnapos szakácsnő @0.30 Gordon F ECHO TV DUNA WORLD SP0RT1 SP0RT2 | LIFE NETWORK VIASAT6 Hírek: 8.00,10.00 Híradó: 12.00, 14.00,16.00,18.00,19.30,22.00; 11.00 Ne legyen áldozat 12.30 Gazdafórum 13.30 Telefonos am­bulancia 14.30 Színházi magazin 15.00 Heti mérleg 16.30 Mozaik 17.00 Több mint egészség 17.30 Kulturális híradó 18.30 Pénzügyi tagoló 19.00 Napi aktuális 20.30 Bírósági történetek 21.30 Szópár­baj 22.30 Színházi magazin 23.00 Napi aktuális 24.00 Korrektúra 10.40 Família Kft.®11.05 Ridikül © 12.00 Híradó (ismétlés) 12.25 Kívánságkosár 14.30 Unitárius magazin 15.00 A kommunizmus áldozatainak emléknapja 16.05 Család-barát 17.45 Női kézilabda. Siófok-Mosonmagyaróvár 19.30 Hazajáró 20.00 Híradó (ismétlés) 20.30 Hogy volt!?... Extra 21.20 Legenda ® 22.30 Csendül a nóta 23.00 Kívánságkosár (ism.) 0.50 Duna World News 12.30 Trash Talk (ism.) 14.00 Fi- eszta+14.15 Mai helyzet 14.30 Ko­sárlabda. Washington Wizards- Golden State Warriors 16.30 Labdarúgás. BL, nyolcaddőntő, 1. mérkőzés, Manchester City- Barcelona (ism.) 19.15 Labdarú­gás. BL (összefoglaló, ism.) 20.00 Arany pillanatok 20.15 Labdarú­gás. Goalissimo 21.15 Ökölvívás. Bemard Hopkins-Szergej KovaF jov (ism.) 0.15 30 for 30 (ism.) 7.30 Trash Talk (ismétlés) 9.00 Televíziós vásárlás 11.00 Tenisz. ATP 500-as torna, Dubai, 3. nap 15.00 ATP 500-as torna, Rio de Janeiro 16.00 ATP 500-as tor­na, Dubai, 3. nap 20.00 Fiesz- ta (ismétlés) 21.00 Kosárlabda. NBA, alapszakasz, Washington Wizards-Golden State Warri­ors (ismétlés) 23.00 Tenisz ATP 500-as torna, Acapulco, 3. nap 1.00 Sportverda (ismétlés) 14.00 Férjem a házunk ellen © 15.00 Kendra a csúcson © 15.30 Mini páros ® 16.00 Mezte­lenül Is szép vagyok ® 17.00 Do­kik vészhelyzetben © 18.00 Sze­relem tálalva © 20.00 Feleség­csere ® 21.00 Ha ciki, ha nem: Beteg vagy! ® 22.00 Gyermekar­cok kés alatt © 23.10 Sokkoló függőségek: Megrögzött szeren­csejátékosok ® 0.05 Ha ciki, ha nem: Beteg vagy! ® 10.05 Csillagkapu ® 11.05 Star Trek: Az új nemzedék ® 13.10 Eureka (ism.) ® 14.10 Androme­da (ism.) 15.05 Yu-Gi-Oh! GX ® 15,35 Féljek gyöngye ® 16.05 Dragon Ball Z © 17.05 Lehetet­len küldetés © 18.05 Androme­da ® 19.05 Csillagkapu (VI/13.) ® 20.05 Eureka (V/8.)® 2105 X-akták (VII/2.) ® 22.00 Shame­less - Szégyentelenek (IV/10-11.) © 0.25 X-akták (ismétlés) ® f ujm fi Kjh rp/nTTHÍTííwií*

Next

/
Thumbnails
Contents