Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)

2015-02-18 / 40. szám

Jogi lépésekre készülnek Az orosz atlétikai szö­vetség (VFLA) jogi lé­péseket tervez a német ARD csatorna, és az ál­tala bemutatott, az El­titkolt dopping - így ké­szülnek az orosz győz­tesek című dokumen­tumfilmjében megszó­lalt oroszok ellen. Valentyin Balahnyicsev DOPPINGBOTRÁNY. A VFLA keddi elnökségi ülése után a bevallása szerint amúgy le­mondani készülő elnök, Valentyin Balahnyicsev jelezte, hogy bíróság elé viszik az ügyet, s bizonyítékokat várnak a filmben megfogalmazott vá­dak alátámasztására mind az ARD-től, mind a filmben szere­pet vállalt oroszoktól. A doppingbotrány decem­ber elején robbant ki, ami­kor az ARD részben titok­ban rögzített kép- és hang- felvételeket mutatott be, amelyek állítólag bizonyít­ják, hogy az államilag támo­gatott doppingrendszer, a pozitív tesztek eltussolása és a korrupció is hozzájárul az orosz sportolók eredmé­nyeihez. Moszkva tagadta a vádakat, ám azóta folyama­tosan jelentik be ismert és. sikeres, olimpiai és világbaj­nok atléták doppingvétsége­it és büntetéseit. A lebukot- tak között öt gyalogló is van, egy hete pedig az Orosz Dop­pingellenes Ügynökség ve­zetője közölte: van bizonyí­ték arra, hogy az ország gya­loglóit szisztematikusan doppingolták. Balahnyicsev most bejelen­tette, hogy pert terveznek in­dítani minden olyan személy ellen, aki az elnök véleménye szerint megrágalmazta az ál­tala irányított szövetséget. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) minden­esetre nyomozást indított az orosz gyaloglóközpont veze­tője, Viktor Csagin ellen, akit az IAAF illetékese sze­rint eltávolítanak a sportág­ból. Thomas Capdeville, az IAAF doppingellenes rész­legének vezetője hétfőn azt mondta, hogy a fegyelmi el­járást megindították a szaranszki központ irányí­tójával szemben, akinek több mint húsz tanítványa bukott meg az ellenőrzése­ken az elmúlt években. Az IAAF az üggyel kapcsolat­ban jelezte, hogy a biológi­ai útlevélre épülő ellenőrzé­si rendszerben kimutatott szabálytalanságok miatt összesen 37 atlétát szankci­onáltak 2009 óta, közülük 23 orosz versenyző volt. A maga részéről vizsgála­tot kezdeményezett Oroszor­szág ellen a Nemzetközi Dop­pingellenes Ügynökség, a WADA is. $t8fmssf&íssfísfssísti&ffsss$ssfistssssssstssssssms#s&iíssssssss! Ilyen a jovo Fl-es autója? Tegnap újra összeül a Stra­tégiai Csoport, hogy a Forma-1 jö­vőbeni szabályairól egyeztessen. Egyesek sorsdöntő napnak tartják ezt a napot, mások kétkednek. A Ferrari pedig egy látványos koncep­cióval kopogtat a szurkolóknál... FORMA I. Genfben tartotta soros ülését az FI jövőbeni irányvonalát meghatározó Stra­tégiai Csoport. A hat csapat, az FIA és a FŐM képviselőiből álló testület a már hetek, hóna­pok óta tartó vitát folytatja: a napirendi pon­tok között szerepel az 1000 lóerő, a mosta­ninál szélesebb autók és gumik, a nagyobb leszorítóerő kérdése. Flangosabb, agresszí­vebb, a nézők számára vonzóbb autók - ezen célok megvalósításával igyekszik reagálni a sportág vezetése a nézőszám elmúlt évben tapasztalt visszaesésére. A Ferrari már többször jelezte, a forradal­mi változások híve. Ennek jeleként nemrég számítógépes grafikákat is közzétett a jövő Fl-es autójáról, amilyennek ők képzelik azt. A koncepció meglehetősen radikális és ag­resszív. Mindez a márka tervezőrészlegé­nek, valamint az Fl-es csapat aerodinamikai részlegének közös munkája révén jött létre. A bemutatott koncepció érdekességét a dup­la első szárny, a szélesebb, laposabb hátsó szárny, a teljesen szokatlan oldalsó kocsi­test, valamint az eddiginél nagyobb kerekek jelenük. Az olasz csapat a szurkolók vélemé­nyét is kikérte ezen dizájn kapcsán. De nem mindenki tekint ennyire lelkesen a jövőbe. Michael Schmidt, az Auto Motor und Sport munkatársa például több szempontból is szkeptikus a mai genfi találkozó kapcsán. A német szakíró egyfelől erősen kétii, hogy a már két hete is ülésező, de semmire nem jutó résztvevők egyezségre tudnak jutni. Mint ismert, az uralkodó bajnok Mercedes szinte nem változtatna semmin, a szenvedő Ferrari viszont - mint azt mostani grafikái is bizonyítják - lényegében mindenen.- Anélkül, hogy tudná, ez egyáltalán jót tenne-e neki - jegyzi meg bírálóan Schmidt. Majd kiemeli, szerinte a sportág vezetői to­vábbra sötétben tapogatóznak.- Mindenekelőtt Bér nie Ecclestone, Jean Todt és a csapatok még mindig nem értik, miért mérgesek a szurkolók. És ha úgy is vé­lik, felismerték az okokat, inkább becsukják a szemüket, mert nem il­lik a képbe, hogy változtassanak valamin, amivel ők most is jól boldogulnak - sem tech­nikai, sem politikai szempontból. Ennek kapcsán Schmidt megjegyzi, a problémák forrása nem pusztán az autók külsejében keresendő.- Az FI rossz megítélése nem csupán a bo­nyolult szabályok, az átláthatatlan futamok és az optikailag nem kielégítő autók eredménye. A csapatok PR-gépezetének is óriási szerepe van ebben. Elég csak megnézni, mi történt a szezon elején a tesztek során. A versenyzők és a mérnökök valóssággal elbújtak a média elől. A nyilatkozataik, az autókról közölt adatok csak sajtóközlemények formájában kerültek az újságírók kezébe, és nem szolgáltak érdekes történetek alapjául - mondta Schmidt. Majd hozzáteszi, a szurkolók megtartása érdekében bizony ezen gyakorlaton is változtatni kell. Arrigo Sacchi magyarázkodik labdarúgás. Arrigo Sacchi legendás olasz edző nem győz magyarázkodni azután, hogy egy hétfői díjátadó gálán töb­bek által rasszistának minősí­tett kijelentést tett.- Olaszország elveszítette a büszkeségét, mert az nincs rendben, hogy egy-egy csa­patban 15 külföldi játszik - mondta az eseményen a szakember, hozzátéve, hogy túl sok a színesbőrű az olasz utánpótlásban is. Az AC Milánnál 1989-ben és 1990-ben BEK-győztes, az olasz válogatottal 1994-ben vi­lágbajnoki ezüstérmes edző nyilatkozatát több helyen rasszistaként értékelték, ám ő visszautasította a minősítést.- Nem vagyok rasszista és ezt a karrierem is bizonyítja, elég csak olyan játékosra gon­dolni, mint Frank Rijkaard - utalt egykori futballistájára Sacchi, hozzátéve: egy via- reggiói utánpótiástomán látot­tak alapján jelentette ki, hogy túl sok a színes bőrű focista még utánpótlásszinten is. - Mindössze arra akartam fel­hívni a figyelmet, hogy elve­szítjük nemzeti büszkeségün­ket és identitásunkat. Az olasz labdarúgás hosszú ideje küzd a rasszizmus prob­lémájával. Tavaly nyáron Carlo Tavecchio, az olasz szövetség későbbi elnöke - még az olasz amatőr szövetség vezetőjeként - azt mondta, hogy a fiatal ha­zai futballisták nem jutnak elég szerephez az élvonalban, és egy kitalált afrikai futballis­tát említve hozzátette: - Helyet­tük itt van nekünk Opti Poba, aki nemrég még banánt evett, most meg hirtelen a Lazio első csapatának a játékosa. A sportvezetőt később az európai és a nemzetközi szö­vetség is fél évre eltiltotta. Német és dán ellenfelek A női kézilabda KEK-ben az FTC a né­met Blomberg-Lippe együttesével, míg az EHF Kupában az Érd a dán Esbjerg csapatával találkozik a negyeddöntőben kézilabda. A bécsi sorsoláson az is kiderült, hogy az első mérkőzésen a Ferencváros - amely 2011-ben és 2012-ben megnyerte a KEK-et - ha­zai pályán játszik majd, továbbjutása esetén pe­dig a lengyel Lublin és a dán Midtjylland párhar­cának győztesével találkozik az elődöntőben. Az Érd szintén hazai környezetben kezdi majd párharcát, s amennyiben továbbjut, az orosz Rosztov Don és Asztrahanocska összecsapásának győztesé­vel játszik a legjobb négy között. Előbbi csapat az előző körben a Dunaújvárost búcsúztatta. A negyeddöntők első mérkőzéseire március 7- én vagy 8-án, a visszavágókra március 14-én vagy 15-én kerül sor. Az elődöntők első felvoná­sát április 4-én vagy 5-én, a másodikat pedig áp­rilis 11-én vagy 12-én játsszák le. Párosítások (az európai szövetség honlapja alapján). KEK-negyeddöntő párosításai: FTC- RAIL CARGO HUNGÁRIA - Blomberg-Lippe (né­met), Zvezda Zvenyigorod (orosz) - Fleury Loiret (francia), MKS Lublin (lengyel)-Midtjylland (dán), Byasen Trondheim (norvég)-Hypo NŐ (osztrák). EHF Kupa-negyeddöntő párosításai: ÉRD- Esbjerg (dán), Bux-tehude (német)-Belediye (tö­rök), Tvis Holstebro (dán)-Issy Paris (francia), Rosztov Don (orosz)-Asztrahanocska (orosz). HIRDETÉS * MUNKAERŐ-KÖLCSÖNZÉS Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. ■ MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. * Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbá^ Online és offline hirdetések. Idejét és pénzét is megtj * BÉR-BÉRSZÁM^EJTÉS Akciós áron! t

Next

/
Thumbnails
Contents