Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-14 / 37. szám
FOTÓ: P. TÓTH LÁSZLÓ Ki lencvenéves lenne Csohány Kálmán 1925. január 31-én született s már harmincöt éve nincs az élők sorában. Nehéz ezt elhinni különösen szülővárosában, Pásztón, ahol manapság is szinte tapintható a jelenléte, köszönhetően a róla elevezett galériának - amely nemcsak grafikáit, festményeit, kerámiáit, hanem életpályáját is bemutatja - s annak a kultusznak, amely arra hivatott, hogy | ébren tartsa emlékezetét. X A sokszínű kultikus folyamat í rendszeresen visszatérő eseménye a születésnap környékén rendezett programsorozat, amelyik általában a Szent lélek temetői koszorúzási ünnepséggel kezdődik. így volt ez a minap is, amikor a Csohány Baráti Kör Pásztó Kultúrájáért Alapítvány, a Pásztói Múzeum és a Mikszáth Kálmán Líceum szervezésében helyezték el a megemlékezés virágait a kétszeres Munkácsy-dí- jas grafikusművész sírján. A gimnazisták versmondását és a „Bujdosik az árva madár” című népdal közös éneklését követően Tóth Tamás, a Rajeczky Benjámin Zeneiskola vezetője játszotta el trombitán az „In silentio”-t. A Csohány-nap a galériában folytatódott, ahol kiállítást nyitottak. A tizenhárom festményből álló válogatás azt a helyi képző- művészeti gyűjteményt reprezentálja, amelyik jelentős részben éppen Csohány Kálmán tudatos törekvései révén került a városba. Elsőként a zeneiskolások műsora hangzott el, majd dr. Hír János, a harmincéves Pásztói Múzeum igazgatója üdvözölte a megjelenteket, a Csohány család tagjait - köztük a művész Budapesten élő özvegyét, fiát - Sisák Imre korábbi és Dömsödi Gábor jelenlegi polgármestert. A múzeumigazgató felidézte a galéria létrejöttét, amelyik csak huszonegy évvel a művész 1980- ban bekövetkezett halála után, 2001-ben valósult meg nem kis mértékben Shah Gabriella művésztörténész szakmai munkájának köszönhetően. Nevezett - aki 2013 óta a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum igazgatója - ezúttal mint a Csohány Kálmán Baráti Kör Pásztó Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumának elnöke és mint a tárlat rendezője mondott köszöntőt. Megköszönte azok segítségét, akik előkészítették a 2015. évi Csohány- napot. Név szerint is említette Herczegné Varga Ilona gimnázium-igazgató sokrétű, körültekintő tevékenységét valamint Brunda Tibor munkáját, aki a kiállítás képeinek elhelyezésében serénykedett hozzáértően. Shah Gabriella utalt rá, hogy a Csohány Galériának három terme van: kettőben állandó látnivalót - Csohány- műveket illetve a művész életével, munkásságával kapcsolatos dokumentumokat kínálnak az érdeklődőknek, a harmadikban pedig váltogatják az alkotásokat. Shah Gabriella megemlítette, hogy a tíz év során, amelyet itt töltött, negyvennégy kiállítást sikerült rendeznie. A Pásztói Múzeum épületében számos rangos, Kossuth-dí- jas művész - köztük például Gyulai Líviusz, Jankovits Marcell, Péreli Zsuzsa, Sára Sándor művei kerültek a közönség elé. Valamennyien jó szívVel gondolnak Csohány Kálmán szülővárosára, a pásztói fogadtatásra... A gyűjteményből rendezett kiállítást a művész fia, ifjabb Csohány Kálmán nyitotta meg. Mondandóját a „hazajöttünk újra... ” fordulattal kezdte s azt hangsúlyozta, hogy a családtagok számára mindig élményt jelent, ha itt lehetnek. Felidézte az ötven évvel ezelőtti időket, amikor a Művészeti Alap úgynevezett milliós, kétmillós állami vásárlási akciója elkezdődött. Rangos zsűri - az egyiknek édesapja is tagja volt - járta végig az országot és választott a művészektől alkotásokat, amelyek aztán a különböző múzeumokba kerültek. Ezenmód alapozódott meg a helyi gyűjtemény is, annak ellenére, hogy Pásztón azokban az években még nem volt múzeum. De voltak lelkes emberek - mint a művelődési ház akkori igazgatója, a közelmúltban elhunyt Becsó Károly vagy Bózvári József tanár és Nagy József tanácselnök - akik kész- séggel működtek együtt Csohány Kálmánnal a színvonalas művek „idekormányzásában”. Az igyekezetnek az lett a vége, hogy a Nemzeti Múzeum után Pásztora került a legtöbb - mintegy háromszáznyolcvan - alkotás. Bár ezeknek a műveknek egy időben viszontagságos volt a sorsuk - megjárták Salgótarjánt is - de miután létrejött a helyi múzeum, majd a galéria, megoldódott a tulajdonlás kérdése. Egy korábbi lektorátusi felmérés - amelynek mások mellett a szaktekintélynek számított Supka Magdolna neves művészettörténész és ifj. Szabó István szobrászművész is részese volt - során az állapíttatott meg, hogy Pásztón őrzött művek különleges értékkel bírnak s ez az árakban is megnyilvánul. A csaknem négyszáz mű mindegyike megérdemelné, hogy folyamatosan a közönség előtt legyen, erre azonban nincs mód, ezért időszakonként - mint most is - bemutatót lehet látni a gyűjteményből, amelyre érdemes lenne felhívni az országos közvélemény figyelmét is. Azaz máshol is lehetne kiállításokat rendezni e rangos anyagból - mondta ifj. Csohány Kálmán. A líceumi diákok a galériában is mondtak verseket s olvastak fel részleteket a vonal, a „rajzbeszéd” művészének önéletírásából s Tóth Franciska 13. osztályos tanuló előénekléséhez a közönség is csatlakozott és kórusban hangzott el Csohány Kálmán két kedvence: Kodály Zoltán „Esti dal”-a és a „Madárka, madárka...” című népdal. A megnyitóünnepség végeztével az érdeklődők megtekintették a Shah Gabriella válogatása révén a falakra került festményeket, mások mellett Bartl József, Bartha László, Schéner Mihály, Somos Miklós, Szabó Vladimir, Vecsési Sándor műveit. A 2015-ös Csohány-nappal az emlékezés, a hagyatékőrzés újabb szép példája valósult meg, remélhetően hozzájárulva, hogy a művész egyedi hangú képírása, grafikai költészete - és galériateremtő munkássága - az egyetemes magyar kultúra részeként tartassák nyilván. Csongrády Béla A pásztói Csohány-napon a művész fia, ifj. Csohány Kálmán nyitotta meg a jeles alkotók képeiből válogatott kiállítást Üzemzavar a kanapén Bernard, a párizsi szépfiú, meg van róla győződve, hogy mindent „színtiszta profizmussal” csinál. Joggal érez így, hiszen jól menő építész - mostanság éppen a világhírű francia főváros arculatát igyekszik eredeti ötleteivel megújítani - és főként sikeres szívrabló. Olyannyira, hogy egyszerre három dekoratív hölgyet is szeretőjének tudhat, „menyasszonyjelöltjének” ámíthat luxuslakásában. Ezt persze csak úgy teheti meg, ha „összehangolja” a légyott óráit. Választottjai különböző légitársaságok utaskísérői, s pontos menetrend szerint közlekednek. Az egyik fel-, a másik leszáll, a harmadik pedig éppen a levegőben van. S a sorrendet korunk találmánya, a számítógép is segít rögzíteni. E szisztéma működik is mindaddig, amíg az időjárás és a sztrájk meg nem zavarja, át nem írja Bemard számítását. Sőt egy halottnak hitt egykori iskolatárs, Robert is beállít vidékről némi baráti segítség reményében. Váratlanul előáll egy olyan helyzet, hogy egyszerre az angol Janet, a francia Jacqueline és a svájci Judith is megjelenik a lakásban. Csak a csetlő-boltó Robert hathatós „közreműködésével” és a házvezetőnő Bertha ügyeskedéseivel sikerül átmenetileg elkerülni a hölgyek találkozását s mondani sem kell, hogy a szerelmi bújócska milyen szórakoztató, kacagtató jelenetek sokaságát hívja elő, kivált, hogy a darab szerzője a francia Marc Camoletti (1923- 2003) igencsak értette a dolgát. Nem véletlen, hogy a férfiak és a nők örök egymásrautaltságát, kiszámíthatatlan kapcsolatait szellemesen kifigurázó, közönségbarát vígjátékait átütő sikerrel játszották illetve játsszák szerte a világban. A Thália Színház által Salgótarjánban, a Zenthe Ferenc bérletben minap bemutatott „Boeing, boeing - Leszállás Párizsban” című színdarabjából népszerű amerikai film is született 1965-iben Tony Curtis főszereplésével. A bohózat Magyarországon is szerepelt már az egykori Vidám Színpad repertoárján Csala Zsuzsával, Gálvölgyi Jánossal, Kosa Andrással, Nyertes Zsuzsával, Rátonyi Hajnival és Simorjai Emesével. (Ez a változat is látható volt a József Attila Művelődési Központ színpadán 1994 tavaszán.) Ezúttal ugyancsak remek szereposztást talált ki Réthly Attila rendező s friss szemléletű, pergő ritmusú produkciót állított színpadra. Molnár Piroska valósággal lubickol Bertha szerepében, kiválóan kamatoztatja színpadi tapasztalatait. A salgótarjáni gyökerű Pindroch Csaba nagyvonalúan alakítja a nőszédítő vállalkozót. Vida Péter is alapvetően jól - bár helyenként túlzó gesztusokkal - formálja meg a „halva” járó, eleinte gátlásos, később akarva-akaratlanul is hódítóvá váló Robert figuráját. Az eltérő karakterű, csinos, izgalmas hölgyeket Gubás Gabi, Schell Judit és Tóth Eszter személyesíti meg: nem nagyon kell bizonygatniuk, hogy miért gyakorolnak csábos vonzerőt a két férfire. A modem lakásbelsőre hajazó színpadképet stílusosan egy hatalmas óra uralja. Mutatói csak a darab végén - amikor minden rendeződni látszik - mozdulnak meg... Cs. B. A luxuslakás lakói és vendégei: Bemard (Pindroch Csaba), Robert (Vida Péter), Bertha (Molnár Piroska) és Jacqueline (Tóth Eszter) Leképezett női lélek A kiállító, Székely Júlia (balra) és a meghívó, Gedeon Hajnalka Salgótarjánban, a Bolyai János Gimnázium Derkovits Gyula Iskolagalériájában a minap nyílt meg Székely Júlia budapesti művésztanár kiállítása. A máshol élő, máshonnan érkező művészek alkotásainak bemutatása, s ezáltal új tendenciák érzékeltetése éppúgy markáns vonulata a több évtizedes hagyományokkal rendelkező kiállítóhelynek, mint a városban illetve a megyében alkotók műveinek megismertetése a diáksággal, az iskolaközösséggel és a látogatókkal. A gyulai születésű, Szegeden és Budapesten diplomázott Székely Júlia - aki a Jaschik Álmos (1885-1950) iparművészről, pedagógus szakíróról elnevezett fővárosi művészeti szakközépiskola rajz-festés és művészettörténet tanára - salgótarjáni „vendégszereplése” mintegy betekintést enged életművének folyamatába, keresztmetszetet nyújt eddig végzett sokoldalú munkásságáról, művészi korszakairól, periódusairól. Ezt hangsúlyozta Gedeon Hajnalka a vendéglátó gimnázium pedagógusa, a galéria működéséért felelős szaktanár is - aki szintén képzőművész - a kiállítás megnyitóbeszédében. A kollekció technikai sokszínűségről és tematikai változatosságról árulkodik ugyan - egyaránt láthatók akvarellek, olajfestmények, tanulmányrajzok, textiltervek, vizuális kísérletek - mégis van néhány olyan jellemzője, amelyik egyértelműen utal az alkotó személyiségére, művészetére. Ilyen például a képeken domináló hangulati hatás, amely a női lélek, a gazdag, mély érzelemvilág úgymond finomságai felől közelít a lényeghez. Az áttűnő fények és árnyékok, a „finom- hangolású harmóniák” a festői előadásmódot erősítik. A válogatásban figurális kompozíciók, egész alakos portrék, aktok is szerepelnek, amelyek magabiztos rajztudásról, tudatos, míves festéstechnikáról tanúskodnak. A vonal-, folt és színritmusok izgalmas elképzeléseket szültek a divattervezés, az iparművészeti alkotás területén is. Az ilyen tanulmányok nyomai lelhetők fel például a foto- gramokban, a használati tárgyak önálló képi tartalmakkal való megtöltése során. „Székely Júlia számára az alkotás folyamata, a sajátmagával való találkozás érdekes felfedezését jelenti, azt hogy honnan hová jutottunk” - mondta Gedeon Haj nalka és arra is felhívta a figyelmet, hogy a vendégművész - aki jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem mentortanári szakos hallgatója - a tanítást is az alkotómunka részének tekinti. Ezt Székely Júlia is megerősítette, amikor megköszönte a bemutatkozás lehetőségét. Ő maga is rendez kiállításokat, hasonló megnyitókat, amelyeken igyekszik tanítványainak irodalmi, kultúra- és művészettörténeti ismereteket is közvetíteni. A salgótarjáni tárlat jellegzetessége, hogy nincs címe és ugyancsak cím nélküliek az egyes alkotások. A nézőkre, a diákokra vár, hogy megfelelő képaláírásokat találjanak. Akár érdekes kísérletnek is felfogható ez a lehetőség... A kiállítás - amelynek megnyitóünnepségén Rozgonyi Marcell (zongora), Juhász Lilla és Ocsovszki Ditta (tánc) és Krista Zsolt (műsorközlő) tanulók működtek közre - február 25-éig látható.- csébé i I v f
