Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-12 / 35. szám
HIRDETÉS 2015. FEBRUÁR 12., CSÜTÖRTÖK Koncert a múzeumban Színvonalas koncertnek adott otthont a közelmúltban a balassagyarmati Palóc Múzeum, amely az intézmény és a városi ön- kormányzata anyagi támogatásával valósult meg. Szenográdi Ferenc Balassagyarmat, a koncerten fellépett a 2011-ben alakult Vissi d’Arte együttes - Lévárdi Beáta művészeti vezető (zongora), VinczeBernadett (ének), Varga Ivett (ének), Jambrik Zsolt (ének) - valamint a szécsényi Erkel Ferenc Vegyes Kar kisebb kamarakórusa, Lévárdi Beáta vezényletével; szólót énekelt, Varga Ivett. Az est során Varga Ivett önálló énekével is megmutatta tehetségét. A koncerten Mozart Figaró házasságának grófné- és Cherubino-áriáit, Ridente la Cílma műveit mély átérzéssel adta elő Vincze Bernadett énekes, Lévárdi Beáta által jól megformált zongorakíséret segítségével. Löwe „Óra” és Ádám Jenő „Már lenyugszik” a nap című darabjait hitelesen szólaltatta meg Jamrik Zsolt. Az előadást jól színesítette a narrátor szövege mellett a diavetítés is. A hangverseny zárásaként és mintegy tetőpontjaként Lehár Ferenc „Cigányszerelem” és Huszka Jenő „Lili bárónő” című operettjeiből hangzottak el részletek, Vincze Bernadett és Lévárdi Beáta előadásában. A közönség vastapssal jutalmazta az előadókat, amelyet a fellépők ráadás számokkal háláltak meg. Sok településen örülnének a kilencmilliárd forintos „büntetésnek...” •KB« Salgótarján A 2014-2020-ig tartó uniós ciklusban 9,2 milliárd forintnyi forrás áll Salgótarján rendelkezésére. Az önkormányzatok támogatásával kapcsolatban a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára, Csepreghy Nándor elmondta, hogy az uniós források elosztása pártsemleges, független attól, milyen vezetés áll a település élén. Hozzátette: a városvezetőknek még beleszólásuk is van abba, hogy a település számára elkülönített, úgynevezett rezervált keretet mire fordítják. NMH-információ A kormány 2014-2020-as időszakra vonatkozó döntései az ország gazdasági növekedését és a munkahelyteremtést célozzák meg. Csepreghy Nándor cáfoltaa salgótarjáni polgármester aZzal kapcsolatos kijelentéseit, hogy a kormány bünteti a nem FIDESZ-es önkormányzatokat a szükséges fejlesztési források minimalizálásával. A helyettes államtitkár úgy fogalmazott, valószínű, hogy Dóra Ottó polgármester"fél lábon álló" információkkal rendelkezik, amikor arról beszél, hogy a városvezetés a hat- százmillióról szóló kérelmére hatvanmillió forint kiegészítő támogatást kapott, és politikai érdekek alapján dől el, melyik város méltó az uniós segítségre és melyik nem. Errea szocialista polgármester szerinf'nemigen lehet más magyarázat, mint hogy" a kormány keményen bünteti a szocialista vezetésű városokat. A Miniszterelnökség helyettes államtitkára rámutatott: a kabinet csak a 2007- 2013-as időszakban 24,5 milliárd forinttal támogatta a salgótarjáni fejlesztéseket, köztük a már befejeződött, illetve folya- i matban lévő beruházásokat. A 2014-2020 közötti programozási időszakban a Terület- és Település- fejlesztési Operatív Program tervezésének egyes szempontjairól, valamint az operatív programhoz tartozó megyék megyei önkormányzatai és a megyei jogú városok ön- kormányzatai tervezési jogkörébe utalt források megoszlásáról szóló 1702/2014. (XII. 3.)Kormányhatározat alapján ebben az uniós fejlesztési időszak ban Salgótarjánnak 9,2 milliárd forrás jut. Hozzátette: "sok település-vezetés örülne ilyen büntetés nek... Döntéseinél a kormányzat egyetlenegy szempont- rendszert érvényesít, nevezetesen azt, hogy az ország Egyuttmukodes a godolloi egyetemmel Tőzsér Viktor (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján. Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke elsőként a megyei önkormányzat által elfogadott koncepció jövőképét vázolta fel.- A megyében megtalálható az a nyugalom, melyet a globalizáció ellensúlyozásaként tudunk biztosítani az itt élők, a jövőjüket ide tervezők és az idelátogatók részére. Minden rendelkezésre áll, ami’az egészséges élet feltétele: a föld, a víz és a levegő -mondta. Az együttműködési megállapodás eredményeként bízik benne, hogy a gödöllői egyetem sikeresen hozzá tud járulni ehhez a jövőképhez. Jelentősen növelni kell az innovációs potenciált, ehhez azonban olyan tudásra van szükség, amely szakképzéssel teremthető meg. Prémiumtermékeket előállítását tervezik az agrárium területén - amelyhez magas innovációs tevékenység szükséges -, és a mezőgazdaságot fejlesztő elképzelésekben is az egyetem tudására támaszkodnának. Az elnök a térség kedvező adottságai között az egyetemhez és a fővároshoz való földrajzi közelséget, a kedvezményes, szabad vállalkozási zónákat és az olcsó munkaerőt említette. Mindez azon a tudásbázison alapulhat, melyet közösen létre lehet hozni.- Mivel konvergencia régió vagyunk, az Európai Unió forrásaihoz való hozzáférés is biztosított - mondta. Az innovációs tevékenység céljául a munkahelyteremtést, a fiatalok megyehatárokon belül tartását illetve visszacsalogatását és egy virágzó Nógrád megye megteremtését tűzte ki. Az együttműködési megállapodás aláírását nem a véletlen művének tartja dr. Tőzsér János, a Szent István Egyetem rektora, hanem komoly előkészítő munka eredményének. El kell jutni olyan projektek generálásáig, amelyeknek értelme van, amelyek az adott területet viszik előre és használhatóak. Az intézmény meg tudja jeleníteni a szakmai tudását, a kapcsolati tőkéit és a pályázatok során felhalmozott tapasztalatait. Amennyiben a kutatás eredménye hasznos képes segíteni a régiónak a megfelelő ismeretek átadásában, és a képzési szaktanácsadás területén is hajlandó együttműködni. A rektor elmondta, hogy részükről egy olyan telephely létesítése szükséges, amely a terét adhatja a feladatok megvalósításának. Az intézményben működtetett hét kar képzési palettájának mindegyikét felajánlotta a megvalósításhoz, de hozzátette, hogy a megyének kell megfogalmazni, hogy mely területeket tartja a legfontosabbnak, és ők ehhez kidolgozzák a megfelelő programot.- Csak olyan együttműködést kívánunk megvalósítani, amire igény van - zárta szavait. Figler Kálmán, az egyetem nemrégiben kinevezett kancellárja az együttműködéssel kapcsolatban hangsúlyozta egy inkubátorház létrehozásának fontosságát, mert - mint mondta - a múltban is voltak jó programok, melyek hamar elhaltak. A APOLLÓ MOZI Február 12-18. 14.00 Csingiling és a Soharém legendája Szinkronizált amerikai animációs kalamifUm gazdasági növekedését és a foglalkoztatási helyzet javítását célzó helyi tervek érvényesüljenek." A helyettes államtitkár úgy fogalmazott, egy felelős városvezetéstől elvárható, hogy a realitások talaján tegyen politikai nyilatkozatokat, és ne mellőzzön fontos tényeket. így például azt, hogy a vidék felzárkóztatásában és a gazdaságfejlesztés tekintetében mekkora szerep jut a következő években a megyei jogú városoknak, amelyekre kiemelten számít a kormány. Felhívta a figyelmet egyebek mellett arra is, hogy a kabinet a központi költség- vetésből kiemelten támogat közúti beruházásodat azokban a térségekben, ahol ^ nincs közvetlen autópálya kapcsolat. megyéből olyan termékeknek kell majd kikerülniük, amelyek a piacon megállják a helyüket, tudományosan alátámasztottak, illetve az itteni emberek munkáját tükrözik. Nagyon fontosnak tartja a foglalkoztatást és látni akarja, hogy ki az, akit be lehet vonni, akár félkész termékek gyártásába is. A helyi igényeknek megfelelő dolgokat kell előállítani magas hozzáadott értékkel - mondta a kancellár. A rektor szerint „a duális képzés gyakorlati megvalósításának a megye lehetne a telephelye”, szoros kapcsolatot kialakítva a szerződő felek - a munkaadó és a képző - között, a gyakorlat segítené az oktatást is. A duális képzést pályázati úton lehetne fejleszteni azoknál a cégeknél, melyek részt vesznek a partnerségben. Arra a kérdésre, hogy szóba került-e a salgótarjáni felsőoktatás újraindítása, Skuczi Nándor azt felelte, hogy az aláírt megállapodás konkrétan szakképzésről szól, de elképzelhetőnek tartja a felsőoktatás jövőbeni aktiválását. Dr. Tőzsér János szintén nem zárta ki a lehetőséget, mint mondta: az egyetem nyitott erre, de korai lenne még erről beszélni, először a jelenlegi dokumentumban foglaltakat kell teljesíteni. Figler Kálmán szerint „mélyrepülés” mutatkozik a felsőoktatásban, ezért is próbálják inkább a felnőttképzést megvalósítani. Február 12-18. 15.30 Jupiter felemelkedése 3D Szinkronizált amerikai akció fantasy Február 12-18. 17.45, 20.00 A szürke ötven árnyalata Srinkroiii/Alt amerikai romantikus film i W EF ATTILA MiíVELÓOESI ES KOHFEREHCIA KÖZPONT Február 12. 17.00 44. Észak-Magyarországi Fotóművészeti Szemle kiállításának megnyitója. (ülőtér Galéria, Salgótarjáni Fotógaléria) Február 13. Kultúrházak éjjel-nappal. 10.00 - Ügyességi akadályverseny iskolásoknak 20.00 Flashraob, 20.00-22.00 JégDisco (Korcsolyapálya) 22.00 A Hódítás Éjszakája (Üvegcsarnok) Február 14. Kultúrházak éjjel-nappal. 15.00 Karneváli készülődés (SITI) 16.00-17.00 Maskarás Jégkarnevál (Korcsolyapálya) 19.00 Lulu - Valentin napi előadás. Jegyár: 3200 és 3500 Ft (Színházterem) Március 8-ig! Nyitva tartás: Hétfő-csütörtök 09.00-21.00, Péntek-szombat: 10.00-22.00, Vasárnap: 10.00-20.00. Jegyár: 400 Ft/fő/óra saját korcsolyával, 600 Ft/fő/óra bérelt korcsolyával. Péntek esténként jégdisco! VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.25 Ajánló 09.30 Palóc Madonnák 10.30 Hírfüzér 10.55 Ajánló 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.25 Ajánló 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.25 Ajánló 19.30 Csendes percek (Adventista Egyház műsora) 20.00 Sportbál 2015. 20.35 Hírfüzér 20.55 Ajánló 22.00 INFO TV További programok www.stkult.inlo Szemtanúkat keresnek Egy rétsági közlekedési baleset szemtanúit keresik a rendőrök. Rétság. Közúti baleset okozásának megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság balassagyarmati közlekedésrendészeti alosztálya. Egy szürke színű, Honda Civic típusú személygépkocsival annak vezetője január 2-án, 9.45 óra körüli időben hátramenetben közlekedve indult el Rétságon, a Piac tér 6. szám alatti parkolóból az út felé. Eközben a jármű hátsó részével elütött egy nőt, aki az úttest másik oldalára szándékozott átmenni. A baleset következtében a gyalogos megsérült. A rendőrség az eset körülményeinek tisztázása érdekében várja a szemtanúk jelentkezését. Az érdemleges információval rendelkezők bejelentéseiket megtehetik személyesen a Balassagyarmati Rendőrkapitányságon - a Bajcsy -Zsilinszky út 6. szám alatt -, illetve az ingyenesen hívható 107-es, vagy 112-es telefonszámokon. i u *