Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-11 / 34. szám
2015. FEBRUAR 11., SZERDA r-J r-I —I Hóbortos tél Nem tagadom, magam is szórakozott, szétszórt és kissé bolondos ember vagyok, és nem csodálkozom azon, hogy életünk és a világ - benne az időjárás is - kelekótya. Szó mi szó, idős emberként - akár meleg, akár hideg van, akár esik, akár fúj - mindenben találok kivetnivalót. Már a tél közepén járunk és - a nyarat kivéve - minden évszak megkísértett. Volt zord, 20 Celsius-fok körüli hideg és orkánszerű szél is, amely átfújta minden porcikánkat Gyermekeink miatt könyörögtünk egy kis hóért és ma - február közepét írva - a tél újra nyújtogatta lábát, igaz, nem mindenki örömére. Sajnos volt tragédia, emberéleteket követelő, fákat tördelő és sok-sok kárt okozó esemény is, amelyek igazán elvették kedvünket a téltől. És az elmúlt napokban igazán ta- vaszias volt a hangulat A kerti virágok a fény felé mozdultak, a fák rügyei pattanni látszottak és az ég madarai is elkezdték tanulni első tavaszi „dalukat”. A cinege például, már majdnem igazi formáját hozza, mert a gyönyörűséges „kiki tél” szólamból, már kétharmadát, „ki-ki, ki-ki” mondja. És egyes madarak időt vesztetten „fészkelőd™” kezdtek. Az öröm mellett, szól a féltés is. Kertek virágai és ég madarai, mi lesz veletek, ha Tél tábornok mégis elfoglalja trónját? És ne feledjük, bizony a télben itt volt velünk őszidő is, és átkozottul nyomta lelkünk, a jellegtelen, álmos, szürke, bús idő. Panaszunk az égiekre egyáltalán nem lehet, mert noha nem hiányzott ennyi, kaptunk áldást eleget Szinte naponta szemetelt, és épp’, hogy felmosta utcánk, mégis lányaink, asszonyaink topánkája bánta, és kevesebb biz’ több lett volna, senkinek nem lett volna „hiánya”. Hó királynőt kérték-várták, hogy eljöjjön, és fehér lepellel takarja végre földünk. A minap megérkezett, s mit kértünk, talán havat is hozott eleget nékünk. Legyen szó Köd úr- flról is, bizony-bizony már eléggé untuk. Már nemcsak éjszaka font hálójába, hanem hajnalban és napközben is lábatlankodott vélünk. Emiatt kérdezzük a zúgó, süvítő szelet, miért nem tara'totta mérésre az úrfit, időben, amíg lehet Elfordult tőlünk a napocska is, nem süt, és nem veti ránk szépséges szemét, és ha teheti is, csak fé- lig-meddig mutatja égi koronáját felénk. És a Telihold? Csak álmosan bólogat Ha rendet csinál az Úr lenn a földön, majd ő is világít, mutatja arcát, de addig bizony fennhordja az orrát. Míg e sorokat írom, fiatalságom jut eszembe. Szép, hosszú és igazi telekre emlékezem. Szinte valószerűtlen, de mégis 40-50 centi- méteres hó esett. És hóhányók ugyan voltak, mégis jobbára csak cipőnk nyitott utat a hóban. Az udvarokon és az utcákban végső rendet csak a tavasz hozott. Volt viszont öröm és kiváló terepe a hancúrozásnak és az igazi téli játékoknak. Ha eljött az este - hó ide, hó oda - udvarolni mentem. Utamon - szinte nappali fényt árasztva - csak a telihold kísért A zord időben még a kutyák is a házba szorultak. Léptem nyomán csak a hó roppanása hallatszott. És ott fönn, csak a Hold volt tanúja szerelmes óráimnak. Ó, hóbortos tél, maradj velünk, / Érted, sok mindent nem tehetünk, / Te adhatsz örömet felnőttnek, gyermeknek, / Földnek takarót és álmot életünknek! Bartos József Tizenhetedszer rendezik meg NMH-informáciÓ. A balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola immár 17. alkalommal hirdette meg a Zene és művészeti iskolák magánének szakos tanulóinak balassagyarmati találkozóját, amelyet április 22-én rendeznek meg az alma mater épületében. A rendezvény védnöke Gulyás Dénes operaénekes, SelmecziZoltán tankerületi igazgató és Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere lesz. A megmérettetésre két kategóriába nevezhetőek a diákok. Az egyik azok részére szól, akik jelenleg alapfokú művészeti iskolák magánének szakának növendékei. Itt négy korcsoport van: az elsőben a 14 év alattiak, a másodikban a 14-16 év közöttiek, a harmadikban a 17-20 év közöttiek és a negyedikben a 21-26 év közöttiek szerepelnek majd. A másik kategóriában azok a fiatalok indulhatnak, akik művészeti iskolák magánének képzésében jelenleg nem vesznek részt, ugyanis a versenyen való részvétel nem kötött korábbi , rendszeres énektanuláshoz. A zeneművészed szakközépiskolák, főiskolák és egyetemek magánének szakos jelenlegi és végzett hallgatóinak részvétele viszont nem lehetséges a versenyen. A találkozón szereplőknek műdal kategóriában elő kell adni egy zongora kíséretes magyar népdalt és egy szabadon választott műdalt. Opera kategóriában kötelező egy operaária és egy magyar népdal abban az esetben, ha csak ebben a csoportban énekel. A műsoridő nem haladhatja meg kategóriánként a hat percet. A zsűri szakmai értékelést tart és odaítéli a találkozó díjait énekeseknek, felkészítő tanároknak és zongorakísérőknek. Valamennyi szereplő emléklapot fog kapni. Az érdeklődőknek a jelentkezési lapot és a műsort március 24-ig kell megküldeni, amelyet legkésőbb április 10-ig vissza fognak igazolni! A találkozó műsorfüzetét valamennyi résztvevő a helyszínen kapja majd meg, de a rendező intézmény honlapján előzetesen hozzáférhető lesz. Új kihívások előtt a szakközépiskola Hegedűs Henrik (Folytatás az 1. oldlaról.) Balassagyarmat. Sinkóné Szrenka Anikó 2013. augusztus elsejétől volt a világhírű orvos- professzor nevét viselő iskola megbízott igazgatója, majd tavaly augusztus közepétől immár „kinevezett” vezetői minőségében irányítja az intézményt.- Megítélésem szerint, balassagyarmati vonatkozásban, de talán egész megyei összevetésben is a legnépszerűbb középiskolák közé tartozunk - kezdte fejtegetését az igazgatónő. - A tanulói létszámot évek óta tíz-húsz fős mozgással „szinten tartjuk”, azaz közel négyszázötven diákunk van. A számítógépes, nyelvi és egészségügyi nappali képzések mellett, akkreditált, OKJ-s felnőttképzésben is részt veszünk: gyakorló-ápoló, szoftver- fejlesztő szakon további hetven tanítvánnyal büszkélkedhetünk. Az intézményvezető hozzáteszi, két éve a korábban nagy hagyományokkal rendelkező egészségügyi szakközépiskolai oktatást újraindították - ami tökéletesen bevált. Ezzel egyrészt egy Európában is versenyképes szakmát adhatnak a diákok kezébe, amivel az érettségit követően tovább léphetnek, másrészt pedig a város legnagyobb „foglalkoztató” egységének, a dr. Kenessey Albert Kórháznak is közvetlenül nyújthatnak dolgozói „utánpótlást”.- Hasonlóképpen nagy népszerűségnek örvendenek a nyelvi és az informatikai osztályaink, ez a túljelentkezésekben is meglátszik - folytatta Sinkóné Szrenka Anikó. - Ám most válaszút elé kerültünk. Az új törvényi szabályozás ugyanis profil- szűkítést ír elő, vagyis csak szakközépiskolaként működünk tovább. Mivel nem akartunk lemondani a sikeres képzési formáinkról, ezért áthidaló megoldást kerestünk. Ezt abban a lehetőségben találtuk meg, hogy a 2015/2016-os tanévtől a megmaradó egészségügyi szakközépiskolai osztály mellett egy nyelvi / Sinkóné Szrenka Anikó igazgató előkészítő, úgynevezett „nulladik” évfolyam beiktatásával egy- egy további informatikai és egészségügyi profilú szakközépiskolai „tagozatot” indítunk. így megmaradhat az angol és a német nyelv kiemelt óraszámú oktatása, és nem csorbul az eddigi szakmai „vonalunk” sem. Őszintén remélem, hogy ez a megoldás, akár átmeneti, akár hosszú távú lesz, mindenképpen erősíti iskolánk hírnevét és nem töri meg a népszerűséget. Az igazgató kiemeli, azért is fontos például az egészségügyi ágazatban a nyelvi háttér erősítése, mert például most kaptak egy kihagyhatatlannak tűnő ajánlatot: a legjobban teljesítő tanulók Münchenben vehetnek részt szakmai gyakorlaton. Beszélgetésünk hátralévő részében szóba került még az iskola kulturális, hagyományőrzésre alapuló belső élete is. Az intézményvezetője kijelentette: remek a közösség, a fiatalok szeretnek ide járni. A programok kínálatából megemlítette többek között az iskolagalériában szervezett rendszeres tárlatokat - amelyeken az iskola volt művész-pedagógusai is kiállítanak, a tavasz eleji iskolanapokat, illetve a kétévente megrendezett, országosan egyedülálló non-stop napjukat. Tájékoztatták a salgótarjáni középiskolásokat A salgótarjáni polgármesteri hivatal épületében tartottak tájékoztatót nemrég a megyeszékhelyen megpályázható ösztöndíjakról - ’’Itt az otthonunk, itt a jövőnk!”, a Bursa Hungarica „A” és „B”, valamint a ’’Salgótarján Jövőjéért” -, amelyen a település végzős és 11. évfolyamos tanulói, azaz a támogatások célcsoportjának tagjai vettek részt. Szigeti András Salgótarján. - Az „Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk!”-ösztöndíjra azok pályázhatnak, akik felvételt nyertek valamilyen felsőoktatási intézmény nappali tagozatába. További feltétel, hogy a tanulónak és a szüleinek, gondviselőnek salgótarjáni állandó lakóhellyel kell rendelkezni, valamint a pályázónak a településen található intézményben kellett elvégezni a középiskolai tanulmányait. Illetve minden félévről hallgatói jogviszony igazolást kell leadni szeptember 30-ig és március 1-ig. Az ösztöndíj szerződés értelmében a nyerteseket egy helyi cég fogja támogatni havi ötvenezer forinttal, cserébe a diáknak vállalnia kell, hogy jól tanul és a bizonyítvány megszerzése után visszajön dolgozni a támogatóhoz legalább annyi ideig, amíg az anyagi hozzájárulást kapta. Amennyiben ennek nem tesz eleget, akkor a kapott összeget teljes egészében vissza kell fizetni a kamatokkal együtt - fejtette ki egyebek mellett Lakatosné Kovács Ágnes, a népjóléti iroda munkatársa. Hozzátette: a kontraktusban szerepel két féléves csúszási lehetőség is, azonban erre az időre nem jár a meghatározott ösztöndíj. A pályázatot az önkormányzat minden év március 31-ig mindig meghirdeti, és szeptember 20-ig lehet benyújtani az igényt, s október 30-ig el is dől, ki kap majd tá- —, mogatást. A Bursa Hungarica „A” típusú tender kapcsán a szakember elmondta, hogy az ösztöndíjrendszer szociális rászorultsági alapon működik és a támogatás mértéke három résztől függ: az önkormányzat által megállapított összeg, amelyhez a felsőoktatási intézmény kötelezően ugyanannyit hozzá tesz, valamint szintén ekkora összeggel járulhat hozzá a megyei önkormányzat közgyűlése is. Az nyújthat be igényt, akinek van salgótarjáni állandó lakóhelye, szociálisan hátrányos helyzetű, illetve nappali tagozaton (alap-vagy mesterképzés, felsőoktatási szakképzés) tanulnak. Nem pályázhatnak a középiskolai diákok, a doktori képzésben résztvevők, valamint azok a személyek, akik a Magyar Honvédséggel vagy más fegyveres szervvel szerződést kötöttek. A felhívást minden évben novemberig lehet beadni és egy évre lehet pályázni: az aktuális tanév második és a következő első féléve. A Bursa Hungarica „B” annyiban különbözik az elsőtől, hogy ezt már az érettségi évében lehet igényelni, azonban azt megelőző esztendő novemberében kell igényelni. Továbbá a másikkal ellentétben ez nem két félévre szól, hanem összesen hatra. A „Salgótarján lövőjéért” támogatási rendszerről Lakatosné Kovács Ágnes egyebek mellett hangsúlyozta, hogy szociális helyzet és tanulmányi eredmény alapján igényelhetik minden év novembe- réig azok, akik már egy évet elvégeztek a tanulmányaikból és megvan a legalább 3.8 félévi tanulmányi átlaguk is. A nyertesek tíz hónapon keresztül havonta 5-7.000 forintot kapnak majd decembertől havonta, a tanév eleji támogatást pedig visszamenőleg kifizetik a támogatott bankszámlájára. A népjóléti iroda munkatársa zárásként kérdésre válaszolva elmondta, hogy mindenki éljen az önkormányzat által nyújtott lehetőségekkel, hiszen a támogatások nem zárják ki egymást, így akár mindhárom ösztöndíjra sikeres igényt lehet beadni. Hangsúlyozta azt is, hogy akik kicsit bizonytalanok az „Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk!” című tender kapcsán, azaz félnek attól, hogy az általuk választott szak esetlegesen nem lesz megfelelő számukra, akkor csak a második évtől adják le az igényüket a támogatásra, ugyanis a szakváltás szerződésszegésnek minősül, azaz a támogatás összegét vissza kell majd fizetni.