Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-11 / 34. szám
2015. FEBRUÁR 11., SZERDA í^affiífaüamafíífsaifífffítffifííímfmf: Hétvégi olvasmányok avagy „Kultúra" szombaton Illusztris díszvendég I megye. 1925. január 31-én, azaz kilencven évvel ezelőtt született Pásztón Csohány Kálmán kétszeres Munkácsy-díjas grafikusművész. Ötvenöt esztendős volt mindössze, amikor távozni kényszerült a földi világból s a Mátra alji település Szentlélek temetőjében helyezték örök nyugalomra. A szülőváros nagy becsben tartja, szakmai rangjához, helyi kötődéséhez, emberi értékeihez méltóan őrzi, ápolja a vonal, a „rajzbeszéd” mesterének emlékét, munkásságát. A Csohány-kultusz visszatérő rendezvénye a születésnapi megemlékezés, amelyet természetesen az idén is megtartottak egyrészt a művész sírjánál, másrészt a Csohány Kálmán Galériában. A minap rendezett pásztói Csohány- nap eseményeivel február 14- i lapszámunkban foglalkozunk részletesen. A nógrádi megyeszékhely Zenthe Ferenc színházi bérletsorozatában került színre Marc Camoletti „Boeing, boeing - Leszállás Párizsban” című vígjátéka a Thália Színház produkciójaként. Az előadásról - amelynek egyik főszerepét a salgótarjáni gyökerű Pindroch Csaba játszotta - ugyancsak szombati számunkban lesz szó. Szintén hétvégi „Kultúra” oldalunkon lehet majd olvasni a Bolyai János Gimnázium Derkovits Gyula Iskolagalériájának aktuális kiállításáról, Székely Júlia budapesti festőművész tárlatáról. A kiállítást - amely február 25-ig látható - Gedeon Hajnalka, a gimnázium művésztanára nyitotta meg. Tölgyfát loptak Erdész és polgárőrök érték tetten a fatolvajokat nemrég Pilinyben. Piiiny. A helyi polgárőrség tagjai és az erdész négy, gépjárművel közlekedő férfit tartottak vissza a községben rendőrök kiérkezéséig, mivel azok a gyanú szerint engedély nélkül kivágott fát szállítottak. A Szécsényi Rendőrkapitányságjárőrei a helyszínen beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a 32 esztendős endrefalvai fiatalember, továbbá a 37 és 18 éves diósjenő férfi, valamint 14 éves fiú társuk a bejelentést megelőző órákban, Piiiny közelében egy erdős területről kézi fűrésszel több tölgyfát vágott ki. Az ehhez szükséges engedéllyel nem rendelkeztek. A fát a lakásukra akarták szállítani, amikor az erdész és a polgárőrök tetten érték őket. Az egyenruhások a három férfit és a fiatalkorú társukat elfogták és előállították, a rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak ellenük. A hatóság tagjai a fát, és az eltulajdonításhoz használt kézi fűrészt, valamint a gépjárművet lefoglalták - tájékoztatta lapunkat DankónéNagy Éva rendőrségi szóvivő. Dr. Bánfi Ferenc tábornokot és feleségét Guzmics György klubelnök köszöntötte Salgótarjánban Hosszú évekre visszavezethető szép hagyománya a Kiwanis Klubnak az óévbúcsúztató, újévköszöntő rendezvény, amelyet az idén - egy sajnálatos, szomorú ok miatt - a szokottnál később, a minap tartottak a Tarján Vendéglőben. Salgótarján. Az estre díszvendégként meghívták dr. Bánfi Ferenc tábornokot, az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) igazgatóját is. Az akadémia az első olyan uniós intézmény, amelyik székhelye Budapesten működik: a magyar fővárosba az Európai Parlament döntése értelmében 2014 novemberében költözött az Egyesült Királyságból. A rendőrakadémia célja, hogy a határokon átnyúló együttműködés keretében minél eredményesebben készítse fel a rendészeti tisztségviselőket a bűnözés elleni sikeres fellépésre. Bánfi Ferenc több jó ismerőst, barátot tudhat a nógrádiak között, hiszen 1996-ban illetve ’97-ben bő egy esztendeig megyei főkapitányként szolgált Salgótarjánban, ahová Hajdú-Biharból érkezett. Mint elmondta: jó szívvel gondol az itt töltött időszakra, hamar befogadták, sikerült gyorsan beilleszkednie és eredményes munkát végeznie. Nyilván ennek következtében került az Országos Rendőr-főkapitányságra vezető-helyettesnek. Nemzetközi karrierje 2000-ben Bukarestben kezdődött, majd egy veszprémi kitérő után éveket töltött Bakuban, Odesszában valamint az Egyesült Királyságban. Utóbbi országban 2010-től vezette az Európai Rendőrakadémiát. Bánfi Ferenc egy másik szálon is kapcsolódik Nógrád megyéhez, amennyiben állandó lakhelye, lakása Béren van. Az ősz folyamán ott látta vendégül a salgótarjáni Kiwanis Klub tagjait, akik most viszonozták a meghívást. A rangos személyiséget a klub képviseletében Guzmics György elnök köszöntötte. Bánfi Ferenc ugyancsak megtiszteltetésnek tartotta, hogy együtt ünnepelhetett a közismerten nemes erkölcsi elvek alapján tevékenykedő közösség tagjaival. Megköszönte, hogy barátsággal fogadták és kifejezte reményét, hogy kapcsolatuk az idők folyamán tovább erősödik. Cs. B. Zumba és mézíz-kóstolás Sokfajta program várta a gyerekeket a közelmúltban, a Kiss Árpád Általános Iskola egészségnapján. Sport, ismeretterjesztő előadás és íz-kóstolás szépen elfért egymás mellett és után. H. H. A szervezők úgy állították össze a programot, hogy lényegében tanórai keretekben, de eseményről-ese- ményre vándorolhattak tanári vezetéssel a diákok. Az intézmény tornatermében zumba-, aerobik- és jógafoglalkozások várták őket, előfordult, hogy több tucatnyian mozogtak együtt a ritmusokra. A különböző tantermekben tartott ismeretterjesztő előadásokon megismerkedhettek a helyes táplálkozás alapkövetelménye— .. Az egészséges táplálkozás is előtérbe került a programsorozaton ivei, a mérgező növényekkel, a kéz- és lábápolás higiéniai szabályaival, jó tanácsokat hallhattak a fertőzésekről és azok megelőzéséről, valamint a tinédzserkori bőrápolás fontosságáról. Akadtak olyan élménybeszámolók, amelyek sok-sok tanulsággal szolgáltak a fiataloknak: Buzásné László Magdolna az „El Camino” végig gyalogolása során szerzett tapasztalatairól beszélt, a parasportoló, ülőröplabda-válogatott salgótarjáni tanárnő, Szabóné Sipos Eva pedig arról, miként lehet önerővel, kitartással, sok-sok munkával felállni és teljes életet élni egy súlyos sportbaleset után. A Gabona Pékség, valamint a Palóctáj Mézlovagrend képviselői pedig különböző egészséges termékek, pékáruk és mézes finomságok kóstolására invitálták a nebulókat. De nem csupán az iskola épületében szerveztek a tanulóknak programot: az egyik évfolyam diákjai Nógrádmarcal-ban a szelektív hulladékgyűjtés és -válogatás részleteibe is betekintést nyerhettek. Lengyelországban vendégszerepeitek Tyezyn/Szécsény. A negyvenéves múltra visszatekintő, tízszeres arany- és egy Gála Kórus minősítéssel rendelkező szécsényi Erkel Ferenc Vegyes Kar a közelmúltban a lengyel- országi Tyezynben megrendezett fesztivál díszvendége volt A rendezvény megnyitóján, a Szent Katalin templomban bemutatott szentmise keretében egyházi műveket szólaltattak meg. A kórustalálkozó bemutatóján a vegyes kar magyar zeneszerzők, Farkas Ferenc és Wolf Péter karácsonyi dalaival kedveskedett a hallgatóságnak. A kórust LévárdiBeáta Artsjus- díjas karnagy vezényelte, szólót énekelt Varga Ivett. A fesztivál zárasaként, a tíz lengyel kórus mellett felléptek a szécsényiek is. A lengyel nyelven előadott dalaikat a közönség velük együtt énekelte. Szűnni nem akaró vastaps közepette a jelenlévők ráadás számokat is kértek, amelyet a kórus teljesített. A fesztivál befejezését követően Tyezyn város polgármestere fogadást adott az Erkel Ferenc Vegyes Kar tiszteletére, ahol a szécsényiek a legmélyebb őszinte barátság szeretetét élhették át. A kórus köszönettel tartozik a lengyelszármazású, de közel negyven éve Szécsényben élő Bátori Halinának a tolmácsolásáért, a lengyel dalok tanulásában nyújtott segítségéért, valamint Stayer Lászlónak, Szécsény polgármesterének és a képviselő- testületnek, hogy hozzájárultak az utazásuk költségeihez. Nyugdíjasok biztonságáért Tar község nyugdíjasait a Pásztói Rendőrkapitányság munkatársa és a polgárőrség elnöke látta el az áldozattá válás megelőzéséhez szükséges tanácsokkal. Tar. A Pásztói Rendőrkapitányság és a helyi polgárőrség képviselője hívta fel nemrég a Tari Nyugdíjas Egyesület tagjainak figyelmét a személy- és vagyonbiztonság fontosságára. Balogh János, a helyi polgárőrség elnöke a Szomszédok Egymásért Mozgalom és a közösség összetartásának jelentőségére, az egymás iránti felelősségre mutatott rá az idős komáknak tartott előadásában. Szigyártó Mariann rendőr alezredes, a pásztói kapitányság munkatársa megtörtént esetek ismertetésével, rövid filmekkel támasztotta alá, hogy az idősek sérelmére elkövetett csalások, „trükkös” lopások az emberi jóhiszeműségre építenek. Az elkövetők a sértettek figyelmét különféle módon tudatosan elterelik, és minden esetben az értékek eltulajdonítása a cél. A szépko- rúaknak részletes tájékoztatást nyújtott a különféle mechanikus és elektronikus vagyonvédelmi eszközökről. A program zárásaként az egyesület tagjai részére az áldozattá válás elkerüléséhez hasznos tanácsokat tartalmazó szórólapokat tartalmazó csomagot adott át, felkérve minden résztvevőt, hogy a közösség biztonsága érdekében ismerőseiknek is hívják fel a figyelmét a rendezvényen hallottakra.