Nógrád Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-10 / 7. szám
L 2015. JANUÁR 10., SZOMBAT Netkalózok fenyegetőznek Lisszabon. Számítógépes kalózok péntekre feltörték több francia város internetes honlapját, továbbá a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilapét, amelynek szerkesztőségét szerdán véres támadás érte - írta pénteken a TVI portugál internetes hírportál. A cikk szerint az oldalakon fenyegető szövegeket helyeztek el. Az érintett települések között van a Yal d'Oise megyei Ezanville, Goussainville, Jouy-le- Moiutier városa. A számítógépes kalózok feHősnek tartja az elkövetőket nyegetéseik mellé az Iszlám Állam jelképeit tették fel a honlapokra, továbbá angolul a következő szöveget: „Szabadságot Palesztinának, halál Franciaországra és Charlie-ra”. A portugál hírportál írása szerint az internetes betörést a L'Apoca-Dz csoport követte el. A Charlie Hebdo szerkesztőségébe két fegyveres hatolt be szerdán, agyonlőtt tizenkét embert, tizenegyet pedig megsebesített. A támadók ellen példátlan méretű hajtóvadászat folyik, de még mindig nem kerültek rendőrkézre. Mogadishu. Hősöknek nevezte az al-Shabaab Szomáliái dzsihadista csoport azokat a terroristákat, akik végrehajtották a tizenkét ember életét követelő vérengzést a Charlie Hebdo című francia hetilap szerkesztőségében. A szervezet pénteken Mogadishuban közzétett közleményében úgy vélekedett, hogy muzulmánok ezrei örültek a támadásnak. A szélsőségesek Andalus nevű propagandarádiójában felolvasott dokumentum szerint a Charlie Hebdo sértegette Mohamed prófétát, és az utóbbi években üldözte a muzulmánokat, milliók dühét váltva ki. „A hősök elsőként bosszút álltak azokon, akik megsértették a próféta méltóságát” - fogalmazott az al-Shabaab, hozzátéve, hogy újjáélesztik Oszama bin Laden néhai al- Kaida-vezér gondolatát, miszerint vér fog folyni, ha a véleménynyilvánítás szabadságának a Nyugat nem szab határt. Néhány Szomáliái muzulmán vezető mindazonáltal nyilvánosan elítélte a párizsi mészárlást. „Aggódunk a mi Mohamed prófétánkat ábrázoló karikatúrák miatt, de elítéljük, hogy válaszként ártatlan embereket öljenek meg” - mondta Sheikh Abdighani Jama mogadishui muzulmán vezető. Nem érti, hogyan élte túl... Párizs. Maga sem érti, hogyan élte túl a vérengzést - mondta Laurent Léger, a Charlie Hebdo francia szatirikus lap egyik újságírója, aki jelen volt azon a szerkesztőségi értekezleten, amelynek legtöbb résztvevőjét hidegvérrel kivégezte szerdán két fegyveres. Az újságíró egy asztal alá bújt el. „Először azt hittük, petárdák robbannak. Aztán lépéseket hallottunk. Még mindig azt kérdezem magamról, hogyan úsztam meg” - mondta az újságíró csütörtök este a France Info hírrádiónak adott interjúban. Azt is elmondta, hogy eleinte senki nem értette, mi történik. Miután a szerkesztőségben az újságírók mindig viccelődtek egymással, tényleg azt hitték a szerkesztőségi ülés tagjai, hogy a többiek a folyosón petárdáz- nak. „Egy pillanatig villanást láttam. Akkor megértettem, hogy ez nem vicc”. „Kinyílt az ajtó. Egy pacák Allah Akbárt kiáltva berontott. A GIGN (csendőrségi külön- alakulat) vagy a RAID (a rendőrség elitalakulatának) tagjaira hasonlított, álarc volt rajta és teljesen feketében volt. Mindkét kezével egy fegyvert szorongatott” - emlékezett vissza a túlélő. Elmondta, hogy a francia sajtóértesülésekkel ellentétben a merénylők nem név szerint keresték az áldozataikat, és nem is szólították meg őket. „Tény, hogy kiejtették Charb (a főszerkesztő) nevét. Aztán azonnal lövések dördültek. Lőporszag. Néhány pillanat alatt mindenki a földön volt. Folyamatosan lőttek, össze-vissza" - tette hozzá a szemtanú. Arra a kérdésre, hogyan tudott megmenekülni, Léger elmondta: „Szerencsére, be tudtam bújni egy asztal alá, egy sarokban hátul. Még mindig nem értem, hogyan sikerült, hogy nem vettek észre. A kollegáim sorra haltak meg. Ott maradtam összegörnyedve. Láttam a többieket a földön, hallottam a detonációk hangját, és aztán hirtelen csend lett. Hosszú csend”. Laurent Léger aztán lépéseket hallott és megértette, hogy a támadó visszajött, de nem járta körbe a termet. Miután kiment a folyosóra, néhány szót váltott valakivel. „Ekkor tudatosult bennem, hogy ketten vannak” - tette hozzá Léger. Az újságíró szerint a támadás után teljes volt a zűrzavar. „Azt hittem, hogy körbejárják a szerkesztőséget, hogy megkeressék a túlélőket. Aztán felálltam, volt még néhány túlélő. És akkor minden olyan irreális volt. Jött az elképedés. A sebesültekhez rohantunk. Megértettük, mi történt. Mindez Párizs közepén, egy újságnál” - mondta Laurent Léger. Legalább öt túsz Párizs. Legalább öt túszt ejtett pénteken Párizs határában az előző napi montrouge-i lövöldözés gyanúsítottja - közölte a rendőrség. A férfinál - aki a csütörtöki tűzharcban egy rendőrnőt megölt, egy utcaseprőt pedig életveszélyesen megsebesített - a France2 francia közszolgálati televízióban megszólaltatott szemtanúk szerint „háborús fegyverzete” volt. A túszejtést megelőző mintegy húsz másodpercig tartó lövöldözésben legalább egy ember megsérült. Rendőrségi járművek zárják le a Párizstól északkeletre lévő Dammartin-eoGoele településre vezető utat, ahol egy nyomdaipari cég telephelyén lövöldözés tört ki A Charlie Hebdo francia szatirikus lap elleni merénylet feltételezett elkövetői menekülésük közben tűzpárbajt vívtak az őket üldöző rendőrökkel pénteken Párizstól „ északra, majd behatoltak egy üzem területére, és ott ejtettek egy túszt. A hatóságok körbevették az épületet. Párizs/Washington. A két feltételezett tettes, Chérif és Said Kouachi üldözése csütörtökön kezdődött, amikor nyomukra bukkantak egy vidéki benzinkútnál. Az üldözés kisebb intenzitással az éjszaka is folyt, majd péntek reggeltől Pikárdia régió erdős részein és kisebb falvaiban folytatódott. A rendőrök Dammartin-en- Goele településen értek közvetlenül a menekülő gyanúsítottak nyomába, és ott mintegy fél órán át tartó tűzpárbaj alakult ki közöttük. A gyanúsítottak ezt megelőzően elloptak egy Renault 206 típusú autót Crépy-en-Valois helységben a France Info hírrádió és az I-télé hírtévé értesülése szerint. Később a két férfi behatolt egy nyomdaipari cég udvarára Dammartin-en-Goele-ben, majd ejtett egy túszt, akivel együtt elsán- colták magukat egy épületben. Mártírként akar meghalni a két gyanúsított - mondta pénteken Yves Albarello, a környék nemzetgyűlési képviselője. A politikus a település polgármesterével együtt tagja a rendőrség és a csendőrség válságstábjának. „A két szökésben lévő személyt azonosították. A Kouachi testvérek azok. A helikopterek folyamatosan köröznek. A környéken teljesen le van zárva. Tudjuk, hogy bent vannak. Azt is tudjuk, hogy egy túszt ejtettek. A tárgyalások folynak velük. Azt mondták, mártírként akarnak meghalni. Ezt mondták a telefonban” - fogalmazott a képviselő. A hatóságok arra kérték a település lakosait, hogy maradjanak otthonukban, a diákok nem hagyhatják el az iskolaépületet, amelyben tartózkodnak. A francia hatóságok péntek délelőtt korlátozták a forgalmat a párizsi Roissy-Charles de Gaulle-repülőtéren, hogy a rendőrségi helikopterek zavartalanul repülhessenek a térségben. A létesítmény alig tíz kilométerre található Dammartin-en-Goele-től. A Charlie Hebdo szerkesztőségének épületében szerdán történt támadás 11 sebesültje közül péntekre heten elhagyhatták a kórházat A további négy sérültet továbbra is súlyos állapotban van, de nincsenek életveszélyben - közölte péntek reggel Ileúe-France régió egészségügyi hatósága. Francois Hollandé francia államfő a muzulmánok megbélyegzésének elutasítására kért mindenkit, mert a szerdai merénylet után több erőszakos cselekményt követtek el Franciaországban muzulmánok ellen és imahelyeket szentségtelenítettek meg. „A lakosság megnyugtatása, annak hangsúlyozása, hogy jogállamban élünk, az együttélés szándékával, a megbélyegzések, a legelkeserítőbb csúsztatások elutasítása” a célunk - mondta az államfő a prefektusokkal tartott egyeztetésen. Manuel Valis miniszterelnök korábban ugyanitt azt mondta, hogy Franciaország a terrorizmus ellen, nem pedig egy vallás ellen folytat háborút. A merénylet áldozataira emlékeznek a muzulmánok pénteki imanapján a franciaországi mecsetekben - tudatta a Le Figaro című napilap. DalitBoubakeur, a párizsi nagymecset rektora és a franciaországi muzulmánok legjelentősebb szervezetének, a Muzulmán Vallás Francia Tanácsának elnöke arra kérte a franciaországi imámokat, hogy pénteken mind a 2400 muzulmán vallási helyen „a leghatározottabban ítéljék el az erőszakot és a terrorizmust a pénteki nagyima keretében”. Senki nem védte meg igazán a Charlie Hebdo munkatársait, akiket a közösségi oldalakon „minden rosszal megvádoltak” - állította csütörtök este Jeannette Bougrab ifjúsági ügyekkel foglalkozó korábbi francia államtitkár, aki a párizsi vérengzés áldozatául esett Stéphane Charbonnier (Charb) igazgató-főszerkesztő élettársa volt. Nicolas Sarkozy volt államfő kormányának egykori tagja könnyeivel küszködve beszélt arról a BFM hírtelevízióban, hogy „a szeretett embert, a szerelmét, saját részét” veszítette el. Van kapcsolat a Charlie Hebdo elleni szerdai merénylet és a csütörtökön Párizs egyik déli elővárosában, Montrouge-ban végrehajtott lövöldözés elkövetői között - közölte pénteken a francia rendőrség. Bemard Cazeneuve belügyminiszter csütörtök este még azt tudatta: nincs összefüggés a két támadás között. A tűzharcban egy rendőrnő meghalt, egy utcaseprő pedig életveszélyesen megsebesült. Az I-télé hírtelevízió értesülése szerint a Charlie Hedbo elleni merénylet egyik gyanúsítottja, Chérif Kouachi 2004-ben ugyanabban az Irakba dzsihadistákat küldő csoportban tevékenykedett, mint a montrouge-i lövöldöző, akit péntek reggel azonosítottak a hatóságok. Az algériai gyökerű családban született Kouachi-fivérek a terrorellenes küzdelemért felelős francia szervek számára nem voltak ismeretlenek, rajta vannak azoknak a személyeknek a listáján is, akik repülőgépen nem utazhatnak be az Egyesült Államokba - közölte egy magas rangú amerikai terrorelhárítási tisztviselő Washingtonban. Egy másik amerikai illetékes arról számolt be, hogy Said Kouachi egy ízben Jemenben járt. Korábbi értesülések szerint a támadáskor az elkövetők maguk is azt sugallták, hogy az al- Kaida nemzetközi terrorhálózat jemeni csoportjával állnak ösz- szeköttetésben. Barack Obama amerikai elnök csütörtök délután Franciaország washingtoni nagykövetségére látogatott, ahol lerótta kegyeletét. A szabadságáról Arizonán keresztül visszatérő elnök első útja a fővárosban a francia képviselethez vezetett. Megölték az összes túszejtőt, túszok is meghaltak Lapzártánkkor futótűzként terjedt a hír a magyarországi portálokon, hogy előbb a Kouachi testvérek ellen, majd a párizsi kóserboltnál is akciót kezdett a rendőrség. Sok lövést, robbanásokat lehetett hallani, és pár perc alatt végeztek a túszejtőkkel. Rendőrségi helikopter a Párizstól északkeletre lévő Dammartin-en-Goele településen, ahol egy nyomdaipari cég telephelyén lövöldözés tört ki a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap ellen két nappal ezelőtt elkövetett véres merénylet gyanúsítottjai és az őket üldöző rendőrök között jMi jjeuBit j n / ÉKF | ■§ | 1 L j 1**11 l I X-tiíe 4 I ■ awHSMBa^ ^I ■ LJK H- LJLJ| 1 > j B ^V*¥i£Yf 'YIT| ^ | íT|/^[Tf| |)fű