Nógrád Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-09 / 6. szám

FOTÓK: GYURKÓ PÉTER HIRDETÉS K omposzt és tüzelő lesz a hulladékfenyőből Szigeti András (Folytatás az 1. oldalról.) HíK;í3!Í i Vízkereszt után a lecsupaszított karácsonyfáknak a sorsa egészen eltérő végkifejle­tet mutat attól függően, hogy a tu­lajdonosok nagyobb települése­ken vagy kisebb községekben él­nek. A városokban az eltávolítás­nak többféle változata figyelhető meg: a lustább emberek egysze­rűen csak kidobják a házuk, laká­suk elé és nem foglalkoznak a kü­lönböző szabályokkal és felhívá­sokkal. A másik helytelen mód­szert a magukat környezettuda­tosnak vélő személyek szokták választani, akik a már felesleges­sé vált fát kiviszik egy közeli er­dőbe és ott hagyják - pedig ezzel jogilag ugyanúgy környezet- szennyezést követnek el, mintha sittet raknának le. A városlakók legtöbbje azonban mégis a helyes megoldást választja, azaz a sze­métgyűjtő konténer mellé helye­zi ki az egykori lakásdíszt, ahon­nan azt az illetékesek begyűjtik. Faluhelyen szintén más a helyzet, hiszen ahol még őrzik a hagyományokat, szebb véget ér a fenyőfa: elégetik, hamuját pe­dig elszórják a veteményesbe, hogy jobb legyen a termés, vagy megtartják húsvétig, hogy tojás­faként is betöltse szerepét. Ezen előzetes információk tu­datában utána jártunk annak, hogy szűkebb hazánk városai­ban mi a helyes módszer és mi­lyen véget ért az egykori lakás­dísz, ha az illetékesek gyűjtik össze: Salgótarjánban a VGÜ Nonprofit Kft. több felhíváson keresztül arra kérte a lakosokat, hogy a feleslegessé vált kará­csonyfákat a lakótelepen a gyűj­tőkonténerek mellé, családi há­zas övezetben pedig az ingatlan elé helyezzék ki a karácsonyi de­koráció eltávolítását követően. A társaság innen minden csütör­tökön elszállítja el a fákat és ide­iglenesen elhelyezik azokat a térségi hulladéklerakóban. A szervezet vezetőjétől megtud­tuk, hogy maximálisan három­ezer darab fával számolnak, amelynek újrahasznosítását ter­vezik egy másik céggel. Ha ez megvalósul, a zöldhulladékból pelletet készítenek majd, amit az erre alkalmas tüzelő-beren­dezésekben használnak majd fel. Amennyiben ez a lehetőség nem tud megvalósulni a régi dí­szeket komposztálják, amellyel a különböző hulladékrétegeket zárják majd le a Salgótarjáni Tér­ségi Hulladéklerakóban. Szécsényben több lehetőség is kínálkozik a feleslegessé vált fáktól való megszabadulásra: egyrészt a lakosok az önkor­mányzat telephelyén minden nap 6 és 18 óra között leadhatják azokat. Ezen kívül elhelyezhetik a szemétgyűjtő konténerek mel­lé is, ahonnan a városüzemelte­tés munkatársai folyamatosan elszállítják. Majd ezt követően az 500-1000 darab fából körülbe­lül két tonna faaprítékot készíte­nek, amivel a téli időszakban az önkormányzati intézményekben fűtenek. Az illetékes szakember­től azt is megtudtuk, hogy a csa­ládi házas területeken nagyon sokan saját maguk égetik el a „kiszolgált” karácsonyfát, s vél­hetően ez is nagyban befolyásol­ja az elszállított mennyiséget. Rétságon a városgondnoktól tudtuk meg, hogy egy felhívás alapján arra kérték a lakosokat, hogy a karácsonyi zöldhulladékot a kukák mellé helyezzék el, ahon­nan az illetékesek folyamatosan, de legalább heti egy alkalommal begyűjtik majd. A becslések alap­ján idén január végéig körülbelül 500-600 fát fognak majd a város- üzemeltetés telephelyén deponál­ni, majd átadni a várossal szerző­désben álló hulladékszállítónak. Balassagyarmaton a másik nyugat-nógrádi városhoz hason­lóan a településen működő gondnokság végzi a konténerek, szemétgyűjtők mellé lerakott fák folyamatos összegyűjtését. Ezzel az előző évek tapasztalatai alapján általában maximum há­rom hét alatt végeznek majd. Az összeszedés után a telephelyen deponálják, majd a hulladék egy részéből a szakemberek kom- posztot készítenek, míg a másik hányadát kénytelenek elégetni, hiszen nem tudják hasznosítani azokat. Bátonyterenyén az előző váro­sokhoz hasonlóan szintén szemét­táró mellé várják az illetékesek a kidobott karácsonyfákat, ahonnan a városüzemeltetés emberei elszál­lítják majd azokat a telephelyre az­zal az autóval, amivel az egyéb zöld hulladékot szokták elvinni. Az ösz- szegyűjtés után pedig a szakem­berek deponálják a becslések sze­rinti ezer darab fát, amit később újra is hasznosítanak majd. Végül, de nem utolsó sorban Pásztón is hasonló sorsra jutnak a régi lakásdíszek, hiszen itt is a szemetesek mellé teszik ki a la­kosok, ahonnan a városgazdál­kodás cége szedi össze folyama­tosan. A begyűjtött közel ezer da­rab fenyő egy részét a társaság munkatársai ledarálják és kom­posztálják, a másik felét pedig eltüzelik az önkormányzat azon intézményeiben, ahol vegyes tü­zelésű kazánok vannak. Ötven éves (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján. Európa második, hazánk első természetes, föld alatti szénbányászati kiállítóhe­lye 1965. április 30-án nyitotta meg kapuit a közönség előtt, az egykori József lejtősakna épség­ben lévő föld alatti bányatérsége­inek felhasználásával. A bánya­múzeum igazi kuriózumát ép­pen ez, vagyis a mélybe látoga­tás lehetősége adja, de a kiállító- hely az évtizedek során szépen bővült a felszínen is: előbb 1985- ben a szomszédos bányakolónia egyik tiszti lakásában kialakított történeti kiállítással, majd 1986- ban egy további, külszíni bemu­tatóval vált még változatosabbá a múzeum anyaga. Ha valaki a bányamúzeumhoz érkezik, akkor először a felszínen kiállított bányászvonatot, a csil­léket és a mozdonyokat fogja ész­revenni. Az interaktív kiállítás bizton nagy szórakozást nyújt minden korosztálynak, ám a pon­tosabb ismeretek megszerzése céljából mindenképpen érdemes tárlatvezetésen végigjárni a szén­bányászat XIX-XX. századi tech­nológiáját összegyűjtő múzeu­mot. A kiállítóhelyen jól doku­mentáltak a korabeli bányászati hagyományok, de közérthetően magyarázzák el a földtani műkö­dés történeti alapjait és lényegi változásait is az évezredek során. A fotós kordokumentumok egészen pazar múltidézők, de az a bányamúzeum nyalovakat, amelyek végkimerü­lésig szolgálták a bányászokat a mélyben. A bányában ezt is be­mutatják figurákkal, mellettük pedig gépek során értelmezhet­jük a különböző mechanizmu­sokat. A masinákat be lehet kap­csolni, így funkciójukat nem kell elképzelni sem. Egészen a front­fejtésig jutottunk le, ahol érezni lehet a szén szagát, a fülledt me­leget, és láthattuk, milyen kime­rítő volt hosszú órákon át az alig szellőző, sötét helyen kemény fi­zikai munkát végezni. igazi attrakció kétségtelenül a földmélyi tárlat: miközben a helynek megmaradt az eredeti bánya jellege, a csaknem 280 méter hosszú vágatokban a láto­gató teljes áttekintést nyerhet egy bányáról és annak berende­zéséről. A bányabejáratnál egy autentikus „klopacska” (lárma­fa) áll, amelynek a hangjával je­lezték egykor a föld alatti mun­ka kezdetét és végét, félreverésé- vel pedig a bányászbaleseteket. Miután kipróbáltuk a lármafát, kobakkal a fejünkön haladtunk lefelé a néhol szűkös járatokban. Elhangzott, hogy 1957. decem­ber 31. után nem dolgozhattak nők a mélyben, de a gyengébb nem képviselői közül addig na­gyon sokan és sokféle tevékeny­ségeket végeztek a tárnákban. Kiderült az is, hogy gyerekek tö­mege is dolgozott a bányákban, sok szülő alig várta, hogy cse­metéje betöltse a 12 éves kort, és 50 százalékos bérért leküld- hesse a mélybe - az összeg tud­niillik még mindig jelentősen több volt a kor átlagkeresetéhez képest. Ők kísérték például a bá­V.V PROGRAMAJÁNLÓ ittlm Salgótarján APOLLÓ MOZI január 8-14.15.30,17.45 Hősóos 3D Szinkronizált amerikai animációs kalandűlm január 8-14.20.00 Elrabolva 3 Szinkronizált francia akciókrimi ZEHTHE FERENC SZÍNHÁZ január 9.19.00 Min nevet az ember? Székfoglaló Bérlet, Surranó Bérlet előadásai. Zenés kabaré. Jegyár: 1900 Ft. Megnyitó 9 órakor! Nyitva tartás: Hétfő-csütörtök 09.00-21.00, Péntek-szombat: 10.00-22.00, Vasárnap: 10.00-20.00. Jegyár: 400 Ft/fő/óra saját korcsolyával, 600 Ft/fő/óra bérelt korcsolyával. Péntek, szombat este jégdisco! Január 10.11.00 Gabora Gála Jótékonysági teremlabdarúgó torna VÁROSI Fedett teniszpályák és műfüves kispálya bérlés. Érdeklődés és pályafoglalás: 30/207-6933. VÁROSI TANUSZODA Nyitva tartás: hétfő-péntek*. 6.00 - 8.30,16.30 - 21.00 szombat: 6.00 - 21.00 vasárnap 6.00 -11.00 szauna: hátfő-szombaí 18.00 - 21.00 VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.25 Ajánló 09.30 Újévi hangverseny zeneiskolában 4 a"ak M 10.30 Hírfüzér 10.55 Ajánló 11.00 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.30 Beszélgetés Balázs Jánossal - könyvbemutató 20.30 Hírfüzér 21.00 INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok www.stkult.info honlapon! HIRDETÉS A KÁVÉHÁZ OTTHONT AD CÉGES-ÉS MACANRENDEZVENYEKNEK. ZENEI PROGRAMOKNAK. ESKÜVŐKNEK. HÉTFŐ-CSCTŐRTÖK: ..... PÉ NTEK-SZOMBAT: 18.ÍI-: VASARNA” ------­SA LGÓTARJÁN. F0 TFR 5. TELEFO\:(32) 745-448. F.-máil: Nlecekat eha/ a "mail.com

Next

/
Thumbnails
Contents