Nógrád Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-31 / 25. szám

A Váci Egyházmegye melléklete - V. évfolyam 1. szám - 2015, Bosco Szent János emléknapja - Megjelenik minden hónap utolsó szombatján - Szerkeszti: Magyar Bertalan Krisztus a javítóban és a melegedőben... CÄRITAS A Váci Egyházmegyei Karitász idei telének eseményeiből Korát messze megelőzve Don Boscóra emlékezik ma az Egyház Arra a papra, aki korát messze megelőzve fordult a prole­tár ifjúság felé. így úja le az ember, és így is igaz, mármint abban a „civilizált’’ nyelvezetben, amelyben lassan minden szónak más értelme van, mint amikor megtanultuk. Korát messze megélőm. Ez ugye pontosítva azt jelenti, hogy: egyedül. Amint tette ezt előtte háromszáz évvel Néri Szent Fiilöp; őelőtte háromszáz évvel meg Szent Ferenc; azelőtt ezerkétszázzal meg mindhármuk Mesteie, a mi Urunk, Jézus Krisztus. Don Bosco komban, persze, a proletariátus már Jel volt fedezve’. Sátáni erők hálózták be lassan, okosan és módszeresen: ideológu­sok, katonák, deklasszálódott gró­fok és megtollasodott polgárok. Ugyanúgy és ugyanarra kellett a proletár, mint mindig: ágyútöltelék­nek. Aki Párizs, Péteiyár, Berlin és Budapest utcáin kaparja ki a gesz­tenyét tanult felbujtóinak, majd visszamegy szépen asarkt-csehóba. Don Bosco, Fiilöp, Ferenc, Jézus. Ha nem ,előzték volna meg messze a korukat’’ - ha nem tettek volna egyedül. Ha hallgatnánk rájuk. Akkor a proletár nem az igazi söpredék fegyvere & játéksze­re volna, hanem okos és igényes munkásember. Nyomdász például, mint a szalézí Sándor István. Aki a vérét ontotta munkás testvéreiért Nyomdász. Aki soha ki nem nyomtatná a Charlie Hebdóf. (mb) A hideg és a Karácsony - mindkettő megsokasítja a szolgáló szeretet munká­sainak teendőit. így van ez most is: az alábbi cikk­ben a Váci Egyházmegyei Karitász közelmúltbéli tevékenységéből szemel- gettünk - nem titkoltan a figyelem felkeltésének szándékával... Hírösszefoglaló Az Aszódi Javítóintézet az aláb­bi sorokkal köszönte meg a Karitász segítségét és számolt be az intézmény karácsonyi ünnepségéről: (...) Szájról szájra terjedt a jó hír, az Örömhír: van valaki, nem túl messze innen, a Mátra alján, eg)' kedves fiatal katoli­kus pap, aki úgy tud Isten sze- retetéről beszélni, ahogy keve­sen. Nálánál hitelesebben talán senki sem képes szőni Javítóintézetbe került fiaialo koz. Hozza el hát ő idén a Karácsony üzenetét Aszódra! így kerülhetett sor 2014. de­cember 9-én délután az ünnepi alkalomra. Az áhítat első télé­ben a Misztrál együttes egyik tagja, Mika teremtett ünnepi hangulatot. Érdekes összeállí­tású műsorával a férfi lélekhez igyekezett közel kerülni. Ami­kor Mika előkapott egy dorom­bot, egy fiú jelentkezett a nézők sorából, hogy ő ismeri ezt a hangszert és játszani is iud rajta. Feledhetetlen percek következtek: egy hivatásos mu­zsikus és egy javítóintézeti növendék rögtönzött, de valódi örömzenei produkciót mutatott be a közönségnek. Az áhítat második részében Csalta atya is elővette a gitárját és olyan szívhez szóló dalt kez­dett el rajta játszani, ami min denkinek könnyeket csalt a személte. Ezután Csaba atya arról a fájdalomról mesélt, ami végigkísérte a gyermekkorát. Cigány származása miatt sok bántásbán volt része. Ennek ellenére a másokon való segí­tést választotta hivatásául, mert megértette hogy Jézus vele szenvedte el a megalázta­tásokat. A növendékek és neve­lőik megrendültén hallgatták Csaba atya példaadó, bátorító történeteit. A Javítóban Isten újra csatát nyert Csaba atya jóvoltából. Köszönjük a Váci Egyházmegyei Karitásznak, az Aszódi Karitászcsoportnak, a Javítóintézet vezetőségének, Mikának és Csaba atyának ... és Annak, aki mindezt akarta, hogy így legyen: a mi Jó Istenünknek - írták többek közt a szervezők: Lakos Mária Lujza és Szarka Attila. A Fóti Karitászcsoport kapott hírt egy idős néniről, akinek paplanra és tüzelőre volt szük­sége. Felhívásunk után elkezd­tek özönleni hozzánk a papla­nok, meleg takarók; sőt jó néhány ember összefogott és fejenként 1000 Ft-ot ajánlott fel tűzifa vásárlására. Két nap alatt 17 ezer Ft gyűlt össze! Rátaláltunk arra a tűzifa-keres­kedőre is, aki 15 ezer Ft/m3 áron, az egy köbmétert jócskán kibővítve leszállította a tüzelőt, anú így már kitart a tél végéig. A fennmaradó összegből gyü­mölcsöt vásároltunk a néni­nek. Anna néni hálás köszöne­tét tolmácsoljuk minden ked vés adakozónak! Az egyre hidegebb időben foko­zott figyelemmel kíséri a Karitász a hajléktalanokat és a fűtés nélküli lakásokban élőket. Az új évben is számos települé­sen váljak meleg teával, fűtött helyiségekkel az utcán élőket. Budapesten, Egerben, Vácott minden hétköznap meleg étellel is vátják a hideg elől ménedé két keresőket, így naponta több műit 500 adag ebédet osztanak ki a karitász önkéntesek. A Karitász most gyűjtést is hirdet: takarókat, meleg ruhát, sálat, sapkát, kesztyűt, meleg zokni­kat várnak a karitászcsoportok, amelyek azonnal kiosztásra is kerülnek. Az adományokat a templomokban és a plébániai karitászcsoportoknál lehet lead­ni. A 1356-os adományvonal hívásával is támogathatják a hideg ellen védelmet kereső­ket. Hívásonként 500 forinttal járulnak hozzá a Karitász erre feszítéseihez. ■ Kalocsára került a sajtóösztöndíj A püspöki konferencia jelölései alapján a püspökök testületé ebben az évben Vörös Istvánnak, a kalocsai Korona Rádió szerkesztő-riporterének adományozta a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat. Vörös István 1985-ben született Kalocsán. A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-pedagógia szakon szerzett diplomát. Fő tevékenységét, a rádiózást 2009 januárjában kezdte. Ekkor került a kalocsai Korona Rádióhoz, ahol a kezdetek óta fokozott figyelmet fordít a keresztény értékek közvetítésére, illetve kalocsai lakosként a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyével kapcsolatos események, hírek, aktualitások közzétételére. Képünkön Bábel érsek és az ünnepelt (elöl), illetve Lázár Csaba műsorvezető. Fotó: Magyar Kurír / Lambert Attila „Legyen neked a Te hited szerint." Gyógyító lelkigyakorlat minden korosztály számára 2015. február 25-től március 1-ig (szerda vacsorától-vasárnap ebédig) a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban (Máriabesnyő, Kapucinusok tere 1. Tel.: +3628420176. E-mail: matersal®invitel.hu) Vezetik: Szent Ferenc Kisnővérei TRIO AFIUM JAZZ- KONCERT 2015. február 12., csütörtök, 18:00 Vác, Credo-ház (Kossuth tér 4.) Lachegyi Máté / zongora Boksa Péter / nagybőgő Krommer Balázs / dob A belépés díjtúíortí ittfttxm&Mt Séf©** lésd&bé ffl/W* 24 58* gyk©tyig hy, V<in«íS»d:k 30/501 42 váci februárié!) éi. Beer Hálós ár, hémxz tank Síd# íMtwúetffa’iik. ú*

Next

/
Thumbnails
Contents