Nógrád Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-24 / 19. szám

Titokban kimenekítette Stockholm. Titokban segédke­zett egy istenkáromlásért halálra ítélt afgán diák megszöktetésében Carl Bildt volt svéd külügyminisz­ter - jelentette egy svéd bulvárlap. Az Expressen című újság tájé­koztatása szerint a svéd külügyi tárcát 2006-tól 2014-ig vezető po­litikus 2009-ben, kabuli látoga­tása alkalmával egy kormányza­ti repülőgép fedélzetén csem­pészte ki az újságírást tanuló Szajjíd PervezKambaksot az ázsi­ai országból. Az elmondása sze­rint „idegtépő” akcióban segítsé­gére volt Kai Eide norvég diplo­mata, az ENSZ akkori afganisz­táni megbízottja is. Az afgán férfira azért szabtak ki halálbüntetést, mert az iszlám vallást bíráló, a nők jogait tagla­ló írásokat terjesztett. A svéd lap szerint az afgán szö­kevénynek azóta már megkegyel­meztek és jelenleg valószínűleg az Egyesült Államokban él. A1991 és 1994 között kormány­főként is szolgáló Bildt Twitter- bejegyzésében ezt írta: bár a mű­velet titkos volt, most már a nyil­vánosság elé tárható, mivel a poli­tikai vezetés megváltozott. Egyre közelebb „a végítélet napja” Washington. Egyre közelebb az ember okozta végítélet napja a globális felmelegedés és az atom­fegyverkezés miatt egy amerikai atomtudóscsoport szerint. Az atombomba készítői alapí­totta szervezet Bulletin of Atomic Scientists című kiadványában tette közzé, hogy a Föld most kö­zelebb áll a végítélethez, mint bármikor az elmúlt több mint 30 évben. Híres ítéletnapi órájukat csütörtökön két perccel előbbre állították és közölték: a világ most már nem öt, hanem három perc­re van a végzetes éjféltől. „A végítéletről, a ma ismert ci­vilizáció végéről van szó” - ma­gyarázta Kennette Benedict, a ki­advány ügyvezetője egy wa­shingtoni sajtótájékoztatón. Elmondta: a nukleáris fegyve­rek korszerűsítése és a klíma- változás az emberiség fennmara­dását veszélyeztető egyenrangú fenyegetések, amelyek hatására a húsz tudósból álló testület úgy döntött, előreállítja az órát. „A globális katasztrófa való­színűsége óriási, a szerencsét­lenség kockázatait igen gyorsan csökkenteni kell” - hangoztatta Benedict. Más tudósok azonban nem ennyire pesszimisták. Michael Oppenheimer, a földtudományok és a nemzetközi kapcsolatok ku­tatója, a Princeton Egyetem pro­fesszora ezt írta e-mailjében: „Úgy vélem, az emberiség öt­éviekéi a klímaváltozás válsá­gán, ahogy már kilábalt az atom­fegyverkezés veszedelméből is: nemzetközi együttműködéssel és helyi politikával korlátozta a kockázatait”. Az atomtudósok a klímaválto­zást 2007-ben adták az ítéletnapi órához. Benedict elismerte, cso­portjuk már 1947 óta figyelmezet a küszöbön álló atomkatasztrófá­ra, ami azóta sem következett be. Hatalmas összegeket emészt fel Hatalmas összegeket emészt fel a műhó előállítása az osztrák sípá­lyákon, 2000 óta 1,3 milliárd eurót (410 milliárd forint) költöttek a ter­mészetes hó pótlására. Bécs. A legújabb becslések szerint Ausztria- szerte mintegy 20 ezer hóágyú van haszná­latban, az Osztrák Hotel- és Turizmusbank vezetője, Michael Kleeman pedig 1,3 milliárd dollárra becsülte a műhó előállításának költ­ségeit az elmúlt 15 évben. Michael Manhart, a nyugat-ausztriai Lech am Alberg régió legnagyobb síliftszolgáltatójá­nak alkalmazottja egy rádióinterjúban arról beszélt, hogy az üzemeltetők körülbelül évi 6 millió eurót (2 milliárd forint) költenek műhóra, az összeg a bevételük mintegy 20 szá­zalékát teszi ki. Manhart sürgette, hogy a műhó-előállítás költségeihez járuljanak hozzá a térségbeli szállodák, vendéglők és boltok is, mivel a hóágyuk működtetése az ő üzleti biztonságu­kat is garantálja. A Management Center Innsbruck felső- oktatási intézmény kutatója, Robert Steiger szerint a költségeket gyakran az adófizetők fedezik, mivel egyre több sípálya megy csőd­be a klímaváltozás következtében, a meg­mentésük pedig a helyi városokra vagy ma­gára az államra hárul. Elmondása szerint több kutatás is megerő­síti, hogy a kisebb vagy alacsonyabban fek­vő sípályákba való befektetés nem ajánlott, és jobb tervekre van szükség ahhoz, hogy a síterületek hatékonyabbak legyenek. Tizenöt amazon kezdhet új életet San Juan (Puerto Rico). A világ tíz legveszé­lyeztetettebb madárfaja közé tartozó Puerto Ricó-i amazon tizenöt példányát engedték szabadon Puerto Ricóban egy természetvé­delmi program keretében. Carmen Guerrero, a sziget természeti erőfor­rásokért felelős minisztere szerint a szerda hajnalban elengedett madarak habozás nél­kül vetették bele magukat az ismeretlenbe. 2006 óta ez volt a kilencedik alkalom, hogy Puerto Ricó-i amazonokat engedtek szabadon a Rio Abajo természetvédelmi te­rületről. A szaporító központ további 204 példánynak ad otthont és becslések szerint 57-108 madár él a környező területeken. A most szabadon engedett madarak 1-2 évesek voltak, és a kutatók társaiktól elkü­lönítve tartották őket egy éven át, miközben megpróbáltak természetes környezetet te­remteni számukra: helyi gyümölcsökkel etették őket és megtanították nekik, hogyan ismerjék fel természetes ellenségeiket. A természeti erőforrásokért felelős minisz­térium egy másik szaporító központot is mű­ködtet a Puerto Rico északkeleti részén elterü­lő El Yunque trópusi esőerdőben. A szakembe­rek egy harmadik központ megnyitását is ter­vezik a sziget nyugati részén lévő Maricaóban. Az amazon Puerto Rico utolsó megmaradt őshonos papagájféléje. A kutatók becslései szerint az 1800-as években még egymillió Puerto Ricó-i amazon élhetett a szigeten, a populáció azonban 1975-re mindössze 13-ra csökkent a kávé-, a citrom- és narancsfélék- , valamint a cukornád termesztését szolgá­ló, több évtizednyi erdőirtás miatt. i HIRDETÉS 3100 Salgótarján, Rákóczi út 26. Telefon: (20) 209-4241, (20) 209-4221, (30) 448-1342, (30) 448-1322 Fax: (32) 786-744 E-maiJ: lehoczki@gergiholo.hu; lehoczki.szobolcs@upcmai i.hu Web: http://www.lehoczkivogyonvedeJem.hu Medvék szenvedtek halálos mérgezést New York. Négy elpusztult med­vét találtak New Hampshire állam­ban a vadászok által csaliként ki­helyezett nagy mennyiségű cso­koládé közvetlen közelében. Egy szakértő szerint fel kell függeszte­ni a csokoládécsapdák használatát az erdőkben - írja a New York Daily News internetes portál. A két felnőtt nőstény medve és a két medvebocs tetemére egy 40 kilogrammos csokoládé- és fánk­csomag 15 méteres körzetében ta­láltak rá tavaly szeptemberben. A New Hampshire-i Egyetemen végzett boncolás és a toxikológiai vizsgálat szerint az állatokkal a csokoládéban található teobromin nevű vegyület végzett, amely sú­lyosan mérgező a medvékre nézve. Andrew Timmins, New Hampshire vadügyi minisztériu­mának szakértője egy ülésen csütörtökön elmondta, hogy a megoldás a csokoládénak az er­dőktől való távoltartása lehetne. Annak az eshetősége, hogy a medvékre halálos lehet a csokolá­dé, még 2011-ben keltette fel a mi­nisztérium figyelmét, amikor Michigan államban egy fekete- medvebocs halálát kötötték teobromin mérgezéshez. Timmins elmondása szerint minden csokoládéban más-más mennyiség található a vegyület­ből, de mind mérgező lehet, füg­gően attól, hogy a medve meny­nyit eszik belőle. „A medvék csalihoz vonzását fontos vadgazdálkodási eszköznek tartjuk, ezért nem akarunk meg­szabadulni tőle, de talán változtat­ni lehetne a csalikihelyezési gya­korlatban ahhoz, hogy a csokolá­dé ne mérgezze tovább a vadakat” - mondta Timmins. Akadtak azonban szkeptiku­sok is az ülés után, akik nem vol­tak meggyőződve arról, hogy a csokoládé okozta a halálos mér­gezést. Dave Nickerson szerint érdemes lenne a tetemeket fagy­állómérgezésre is vizsgálni. Ukrán Nemzeti Cirkusz Kijev, Julija Kozireva idomár és egyik oroszlánja a porondon az ukrán Nemzeti Cirkusz előadásán.

Next

/
Thumbnails
Contents