Nógrád Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-24 / 19. szám
2015. JANUÁR 24., SZOMBAT Szépen, magyarul Nógrád megye, a fiatalok anyanyelvi nevelését, a be- szédkul túra javítását szolgálja a szép magyar beszéd verseny, amelynek területi fordulóit januárban tartják a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet versenyrendszerében, szervezésében az 5-8. évfolyamosok részvételével. Január 26-án, hétfőn a balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános iskolában, január 29-én pedig a salgótarjáni Kodály Zoltán Tagiskolában lesz a megmérettetés. A versenyzőknek egy kijelölt kötelező és egy szabadon választott, 20-25 soros prózai szöveget kell felolvasniuk, a szöveg csak eredeti, magyar - XX- XXI. századi - prózai stílusban (irodalmi vagy igényes köznyelven) megírt mű lehet. További feltétel, hogy ne tartalmazzon párbeszédet, sem régies, sem tájnyelvi (nyelvjárási), sem kevéssé ismert idegen szavakat. A teljesítményeket a szövegértés, szöveghűség, hangvétel, hangképzés, hang- súlyozás szemszögéből értékelik más szempontok mellett. Mese a könyvtáriban Salgótarján. A „Mozihétvégék a könyvtárban!” elnevezésű programsorozat következő vetítése január 24-én, szombaton 10 órakor lesz a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. Az eseményre ellátogatok megnézhetik a nagysikerű „Madagaszkár 3.” című színes, amerikai animációs filmet Az ingyenes felvétel megtekintése 6 éven aluliak számára nem ajánlott! HIRDETÉS Húsz rendezvény a múzeumbarátoknál A 2014-es évet értékelő és az idei esztendő feladatait meghatározó közgyűlését tartotta meg nemrég a nagy múlttal rendelkező szécsényi múzeumbaráti kör, a város egyik meghatározó civilszervezete Szécsény. Czele Ferencné, a kör titkára az elnökség évét értékelő beszámolójában örömmel állapította meg, hogy a városban egyre többen érdeklődnek irántuk, a taglétszámuk növekszik. Az elmúlt esztendőben húsz rendezvényen vettek részt. Ezek közül nyolc volt a saját program, tizenkét esetben pedig csatlakoztak a Kubinyi Ferenc Múzeum, illetve a város rendezvényeihez. Mindezeken túlmenően a tagság közül többen ott voltak a Krúdy Gyula Városi Könyvtár által szervezett előadásokon. Czele Ferencné részletes áttekintést adott az elmúlt év eseményeiről. Kiemelte a báró Lipthay Béla halálának 40. évfordulója alkalmából, a családdal és a múzeummal közösen tartott megemlékezésüket, valamint Faluhelyi László színvonalas előadásait. Méltatta Öze Jánosnak, a város főépítészének az „Épített örökségeink” című előadását, a helytörténeti sétát és a Nosztalgia Múzeumban tett látogatásukat is. Bejelentette, hogy Szécsény Város Önkormányzata 100 ezer forinttal támogatta munkájukat. Az összegből a Haynald emlékmű restaurálásának költségeihez, valamint Kékkői László „Szécsény vára épülő szívünk melegéből” című könyvének megjelentetéséhez járultak hozzá. Deák Józsejhé gazdaságvezető áttekintést adott az egyesület gazdálkodásáról. Galcsik Zsolt, a baráti kör elnöke vázolta az idei év fontosabb célkitűzéseit. Ezek között szerepel a szécsényi országgyűlés 310. évfordulójáról, valamint több egykori szécsényi személyiség - Ruszonkó Antal, Pintér Sándor, Velics Antal - való megemlékezés. Szeretnének több emléktáblát felújítani, de kiadvány megjelentetése, kirándulás és a hagyományos előadások megtartása is a tervek között szerepel. A tanácskozáson részt vett Stayer László, Szécsény polgármestere, aki elismerően szólt a közösség munkájáról. Felajánlotta, hogy önköltségi áron kirándulásra igénybe vehetik az önkormányzat kisbuszát. A civilszervezetek támogatásának alapjából ebben az évben is segíteni fogják a baráti kört. Gusztiné dr. Toronyi Judit, a múzeum volt igazgatója - aki 2014. december 15-től a megyei levéltár igazgatói állását tölti be - megköszönte a tagságnak az elmúlt öt évben való jó együttműködést. Csatlós Noémi, a múzeum megbízott igazgatója támogatásáról biztosította a baráti kört. A közgyűlés egy baráti beszélgetéssel fejeződött be. Szenógrádi Ferenc Jótékonysági bál Salgótarján. A Stromfeld Alapítvány támogatásáért rendez bált a salgótarjáni Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola. Sport- délelőttre, este pedig bálra várja az alma mater február 21-én volt tanulóit, tanárait, dolgozóit és minden érdeklődőt. Élőzene, sztárvendég, svédasztalos vacsora, büfé és a találkozás öröme teszi teljessé az estét. A bevétel jelentős részét a tehetséges tanulók elismerésére, támogatására, az iskolai sport - különös tekintettel a téli sí tábor, a nyári vízi tábor - költségeihez való hozzájárulásra kívánja fordítani a kuratórium. Belépőjegyek már igényelhetők és vásárolhatók az iskolában (06 32 411 044). A sportdélelőttre (labdarúgás, kosárlabda) is a fenti elérhetőségen várják a szervezők a nevezéseket. Bővebb információ a www.stromfeld.starján.hu elektronikus elérhetőségen olvasható. Rádiós riport az iskoláról Bátonyterenye. a Mária Rádió Alma Mater című műsorának szerkesztői a II. János Pál Pápa Katolikus Általános Iskola életéről készítettek riportot. Ennek első részét január 18-án, vasárnap közvetítették, a második rész január 25-én, vasárnap 16.30 órától lesz hallható. GYÖNGYÖSI KITEKINTŐ Sikerek a városi informatikai versenyen Gyöngyös. Idén is nagy sikere volt a Gyöngyösi József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, valamint a Károly Róbert Főiskola közös szervezésében megvalósult informatika alkalmazói versenynek, amely a város középiskolásai számára biztosított lehetőséget informatikai tudásuk és csapatban való együttműködési képességeik felmérésére. A megmérettetés fő célja volt, hogy a középiskolai csapatok számot adjanak számítógép alkalmazói tudásukról, kreativitásukról. A versenyzőknek bizonyítaniuk kellett az informatika különböző területein szerzett jártasságukat, be kellett mutatniuk, hogy a feladatok megoldása során hogyan képesek tudásukat komplex módon alkalmazni. A versenyt két kategóriában (9-10., valamint 11-13. évfolyam) rendezték meg, mindkét kategóriában 3 fős csapatok küzdöttek, iskolánként maximum 2 csapatot lehetett nevezni. A versenyen az alábbi eredmények születtek: I. kategóriában (9-10. évfolyam) I. helyezett: Hegedűs Amadé, Dombi Tibor, Farkas Erik (Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Középiskola és Kollégium. Felkészítő tanár: Tüskéné Dombi Zsuzsa, Tarr Zoltán). II. helyezett: Harmat Alexa, Zsíros Tamás, Pesti Eszter (Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium. Felkészítő tanár: Szabó István). III. helyezett (pontazonosság miatt 2 csapat végzett a III. helyen): Kiss Dominik, Tóth Bálint, Fehér József Mátyás (Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium. Felkészítő tanár: Szöllősi Gábor Pál), valamint Kovács Bence, Hegedűs Márton, Varga Bálint (Gyöngyösi József Attila Szak- középiskola, Szakiskola és Kollégium. Felkészítő tanár: Síké Zoltán). II. kategóriában (11-13. évfolyam) I. helyezett: Kiss Erik, Kovács István, Csupek Adrián (Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Középiskola és Kollégium. Felkészítő tanár: Bátoriné Zaja Éva). II. helyezett: Árvái Csenge, Spengler Patrik, Vágó Nóra (Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium. Felkészítő tanár: Szabó István). III. helyezett: Csiba Athina, Gubics Boglárka, Készéi Valentina (Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Közgazdasági, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola. Felkészítő tanár: Örkény Ferenc). „Komposztálás népszerűsítése Nőtincsen” Nőtincs Község Önkormányzata elkötelezett híve a környezetvédelemnek, ezért kiemelten fontosnak tartja a lakosság környezettudatos szemléletformálását, valamint a fenntartható életmód megismertetését. A háztartási hulladék nagyjából 30%-a komposztálható szerves anyag. Ha a lakosság ezt a saját kertjében komposztálja, nagy mértékben csökkentheti a hulladéklerakókba jutó szemét mennyiségét, ezáltal csökken a környezeti terhelés is. Az Európai Unió támogatásának és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásának köszönhetően, a KEOP-6.2.0/A/11. pályázati konstrukcióban Nőtincs község lakosai ingyenesen juthattak komposztáló ládákhoz, valamint szakértői tanácsadásban részesültek a ládák használatát illetően. A projekt során az akcióhoz csatlakozó önkéntes Nötincsi lakosok, a házuk körül keletkező, biológiailag lebomló hulladékot helyezhetik el, a pályázat keretében kiosztásra került komposztálóedényekbe, és házi komposztot készíthetnek belőle. A megvalósítás során 280 darab komposztáló láda került ingyenesen kiosztásra. A pályázaton 10 136 956 Ft Európai Uniós vissza nem térítendő támogatást nyert, amelyhez az 5% önerőt az önkormányzat biztosította, így a projekt bruttó összköltsége 10 670 480 Ft lett. Kedvezményezett: Nőtincs Község Önkormányzata „ 2610 Nőtincs, Szabadság út 50 > SZÉCHÉNYI Pályázati azonosítószám: KEOP-6.2.0/A/11-2011 -0208 Európai Unió Európai Rsgionáii! Fejlesztési Atap maoyarcxcszAí; kormánya BEFEKTETÉS A JÖVŐBE i *