Nógrád Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-20 / 15. szám

Megyénkben az utóbbi időben újra előfordult né­hány esetben besurraná­sos lopás. Az elkövető a nyitott ajtón vagy abla­kon keresztül jutott be az ingatlanokba, azaz nem kellett a nyílászárokat be­törnie, illetve felfeszíte­nie a bejutáshoz. Ezek a bűncselekmények meg­előzhetőek lennének egy kis körültekintéssel, érté­keinkre való fokozott oda­figyeléssel. A közelmúltban történt követ­kező két ügy alapján számos ta­nulság levonható arra vonatko­zóan, hogy a sértettek figyelmet­lensége, hogyan járult hozzá a bűncselekmény elkövetéséhez. A napokban Szécsényben tör­tént besurranásos lopás. Az el­követő a déli órákban egy csalá­di házba ment be a nyitott bejá­rati ajtón keresztül. Ott az egyik szobában kutatást végzett, és egy pénztárcát talált, amelyből pénzt vett ki, majd a szekrényen elhelyezett ékszereket is magá­hoz vette. Az ingatlan tulajdono­sai azonban, akik otthon tartóz­kodtak, figyelmesek lettek a zaj­ra, és tetten érték az elkövetőt, s visszatartották a rendőrök kiér­kezéséig. Korábban Pásztón egy másik tettes öt esetben surrant be kü­lönböző ingatlanokba. Minden alkalommal a melléképületbe - a pincébe, a nyári konyhába, il­letve a fészerbe - hatolt be, ame­lyek - egy kivételével - nem vol­tak bezárva, illetve a kulcsot a tulajdonosok az ajtóban hagy­ták, annak ellenére, hogy a cse­lekmények az éjszakai órákban történtek. Az elkövető értékes szerszámgépeket - szalagcsiszo­lót, láncfűrészt és fúrógépet -, horgászfelszereléseket, ruhane­műt, élelmiszereket és szeszes italokat tulajdonított el. Az ello­pott tárgyak értéke több esetben meghaladta a százezer forintot. Kérjük, fogdája meg tanácsa­inkat, előzze meg, hogy áldozattá váljon! Az anyagi veszteségen túlmenően az okmányok pótlásával járó kel­lemetlenségek is sok bosszúságot okozhatnak. • Előfordult olyan eset is, hogy amíg a tulajdonos az udva­ron dohányzott, a tettes észrevét­lenül bejutott az előszobába, és a fogason lógó kabát zsebéből tu­lajdonított el egy pénztárcát. Kérjük, ha csak rövid időre hagyja el lakását, vendégeit kí­séri ki vagy éppen szomszédjai­val vált néhány szót, akkor is mindig zárja be az ajtót! • Ha otthon tartózkodik, nap­közben is zárja be a bejárati ajtót, hiszen nem biztos, hogy észreve­szi a hívatlan látogatót! Miközben a szobában tévézik, a tolvaj csend­ben magával viheti a bejárat köze­lében található értékeit. A zsák­mány ilyenkor többnyire a táska személyes iratokkal, készpénzzel. • A szellőztetéssel is legyen óvatos! Ne hagyja kitárva föld­szinti lakása ablakait, ha nem tartózkodik a szobában! Ugyan­ez vonatkozik a függőfolyosóra nyíló ablakokra is. • Ha ön kertes házban lakik, és az udvaron vagy a kertben tevékenykedik, akkor is zárja kulcsra házának bejárati ajta­ját, és a kulcsot tartsa magánál! Családi házaknál ügyelni kell arra is, hogy a melléképületeket is minden esetben zárja be, ha teheti, biztonsági zárat is sze­reltessen fel! • Nappal is, de különösen éj­szakára feltétlenül zárja be mind a lakás, mind a melléképületek nyílászáróit. Nagyon fontos az is, hogy jól látható helyeken (ablak, udvar) ne hagyjon értéket. Pél­dául az udvaron vagy erkélyen hagyott kerékpár vonzó célpont lehet a tolvajok számára. Ha minden elővigyázatosság el­lenére mégis megtörténik a baj, azonnal hívja a rendőrség ingye­nes segélyvonalát(107 vagy 112), és tegyen bejelentést! A gyalogosok védelme egyike a legfon­tosabb hazai közlekedésbiztonsági fel­adatoknak. Ez így is van rendjén, hi­szen a gyalogosok köztudottan a közúti közlekedés legveszélyeztetettebb képvi­selői közé tartoznak. A gyalogos balese­tek többsége a gyalogosok hibájára ve­zethető vissza, közúti balesetben érin­tettségük esetén pedig szinte minden esetben személyi sérülés történik. zöld jelzésére halad át. Ha gyalogos-átkelőhely nincs a közelben, akkor lakott területen belüli fő­útvonalon a járda meghosszabbított vonalában kelljen át az útkereszteződésben, illetve egyéb he­lyen a legrövidebb áthaladást biztosító irányban!- Alapvető fontosságú, hogy mindig az úttest tengelyére merőlegesen haladjon át, hiszen ekkor tölti el a legkevesebb időt a veszélyes zónában!- Olyan helyen, ahol a járművekkel szemben nincs elsőbbsége, csak akkor lépjen az úttestre, ha meggyőződött arról, hogy áthaladásával a jármű­Az időjárási körülmények rosszabbra fordulá­sával, ködös, párás időben, valamint a korai sö­tétedés miatt a gyalogosok védelme mind inkább előtérbe kerül. Összefoglaltunk ezért néhány fon­tos tanácsot, amit a gyalogosoknak saját bizton­ságuk érdekében érdemes megszívlelniük főleg a téli, sötétebb hónapokban. Ne felejtsük el szemünk révén érkezik a külvi­lágból az információ 90 százaléka, ezért a közúti balesetek megelőzése érdekében rendkívül fon­tos a láthatóság növelése. Sötétben, szürkületben, ködös időben a gya logosok szinte beleolvadnak a környezetük­be. ezért lakott területen kívüli út úttestén, leállósávján, útpadkáján tartózkodó gyalo­gosnak éjszaka és korlátozott látási viszo­nyok között kötelező a fényvisszaverő mel­lény viselete. Lakott területen kívül a menet­iránnyal szemben kell haladni az út szélén, hiszen így láthatják a közeledő jármű­veket, és szükség esetén ki tudnak i térni a veszély elől. .- A gyalogos legyen mindig kiszámítható! Soha ne tegyen hirtelen 'A ’fe'üw mozdulatokat (irányvál- jrafefr tást stb.), amennyiben ^ közút közvetlen közelé­ben gyalogol.- Csak ott kelljen át az úttesten, ahol arra a jogszabály (KRESZ) lehe- Ä tőséget teremt! Legbiztonságosabb, ; ha a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, a forgalomirányító fényjelző készülék forgalmat nem zavarja! Különösen nagy figyelmet fordítson az átkelésére akkor, ha több sávos úton halad át. Hasonlóan járjon el az olyan utak eseté­ben, ahol az átlagosnál magasabb a járművek ha­ladási sebessége.- Tegyen meg mindent a saját észlelhetősége ér­dekében! A sötét tónusú ruházat helyett keresse a feltűnőbb, a közlekedési környezetből kiemelkedő színeket! Lakott területen kívül, éjszaka, vagy rossz látási viszonyok mellett a fényvisszaverő mellény használata kötelező, de ez az eszköz más körülmények között (lakott területen belül nappali viszonyok mellett stb.) is életmentő lehet. Használja!- Az alkohol és a drog rendkívül káro­san hat a közlekedésére, akkor is, ha gya­logosan közlekedik. A bizonytalan moz­gás mellett a szeszesitaltól, vagy hódító hatású szertől befolyásolt személyek korlátozottan, vagy egyáltalán nem Í képesek a forgalmi szituációkat helyesen értelmezni, ezáltal életük potenciális veszély- \ ' ■helyzetbe kerül! • A gyalogos közleke­W dés kérdéskörét ki­emelten kell kezelni, védeni azonban csak úgy tudjuk őket, ha a KRESZ szabályokat ők maguk és a közlekedés többi részt­vevője is betartja. Balesetmentes közlekedést kíván a Nógrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság. egyenlő biztonság Vigyázat! Besurranó tolvajok!

Next

/
Thumbnails
Contents