Nógrád Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-16 / 12. szám
Egy évvel elhalasztva Wellington./ames Cameron egy évvel eltolta az Avatar folytatásának bemutatását, a premier új időpontja így 2017 végére került. Cameron az Avatar című óriási kasszasikerének három folytatásán dolgozik párhuzamosan. Az epizódokat egymást követő években akarják forgalmazni. Korábban úgy volt, hogy az első folytatás 2016 végén már mozikba kerülhet. A rendező a késést azzal magyarázta, hogy a forgatókönyv megírása nagyon sok időt emésztett fel, és az eredetileg kitűzött cél valószínűleg túl ambiciózus volt. Cameron szerdán Új-Zélan- don hozta nyilvánosságra az időpontváltozást. A szigetországban letelepedett Oscar-díjas amerikai filmes Peter Jacksonnal és más rendezőkkel együtt azon dolgozik, hogy fellendítse a helyi filmipart. Cameron Új-Zélandon forgatta az Avatart, és úgy tervezi, hogy a folytatások is ott készülnek. A 2009-ben debütált Avatar a filmtörténet legnagyobb bevételű mozija lett: világszerte 2,8 milliárd dollárért váltottak rá jegyet a nézők. Az idegen bolygón játszódó sci-fi három Oscar-díjat kapott az amerikai filmakadémiától. Első világháborús muzeum elindításában segédkezik Wellington, a Hobbit-trilógia befejezése után egy első világháborúra emlékező múzeum indításába fekteti energiáit Peter Jackson. Az új-zélandi rendező erről szerdán beszélt egy, az ország filmiparát támogató rendezvényen, ahol Jane Campion és James Cameron is megjelent. A tervek szerint a múzeum áprilisban, a gallipoli ütközet 100. évfordulóján fog megnyílni Wellingtonban. A rendező hozzátette azt is, hogy a következő négy évben több galériát is szeretnének elindítani, amelyek több olyan csatának állítanának emléket, amelyben részt vettek az egykori brit gyarmat katonái. Egy új-zélandi lap korábban beszámolt arról, hogy Peter Jacksont kérte fel a kormány a múSir Ridley Scott, Hollywood egyik legnagyobb hatású rendezője - aki jelenleg Magyarországon forgatja új filmjét - lesz a Filmalap Mesterkurzus sztárvendége. A rendezvényt február 1-jén a Millenáris Teátrumban tartják. A Magyar Nemzeti Filmalap szervezésében Oliver Stone-t, JoeEszterhast, Alan Parkért és Antal Nimródot követően újra egy világhírű filmessel találkozhatnak a hazai filmesek - olvasható a Magyar Nemzeti Filmalap Miihez eljuttatott közleményében. Mint írják, a kurzus elsősorban szakmai továbbképzés, ezért a filmszakmában dolgozókat, játékfilmes forgatókönyvírókat, rendezőket, producereket és a filmszakos egyetemi hallgatókat várják a szervezők. A Filmalap Mesterkurzuson a részvétel ingyenes, de a belépés regisztrációhoz kötött. A regisztráció január 21-én, szerdán kezdődik, a részletekről a szervezők hamarosan tájékoztatják az érdeklődőket. zeum kurátorának. A rendező feladata, hogy a múzeum számára repülőket, tankokat és más háborús műtárgyakat szedjen össze különböző magán és nyilvános gyűjteményekből. Jackson maga is rendelkezik egy első világháborús repülőgépekből álló gyűjteményA rendezvény műsorvezető-házigazdája Madarász Isti filmrendező lesz, a mesterkurzus nyelve angol, a szervezők szinkrontolmácsolást biztosítanak. nyel, amelyet tavaly áprilisban az Új-Zéland- ra érkező Vilmos brit hercegnek, és feleségének, Katalinnak is megmutatott. „Most ezzel töltöm az időm javát, és ez így jó” - mondta el a rendező, aki rendkívül érdekes kiállításokat ígért. Hozzátette azt is, nagyon élvezte, hogy pihenhetett a Hobbit- trilógia elkészülte után, noha még mindig dolgozik a kibővített DVD változaton. Jackson nem említette esetleges jövőbeli filmes terveit, azonban elmondta, nagyon örül, hogy végre elszakadhat egy időre a filmvilágtól. „Öt éve most először nem kellett minden reggel felkelnem, és nincsenek határidők, se telefoncsörgés, már elfelejtettem, hogy ez milyen. Szóval szeretném még élvezni egy kicsit, mielőtt tönkre tenném” - mondta. A Mesterkurzust megelőzően a szervezők a résztvevőknek levetítik Ridley Scott legutóbbi filmjét, az Exodus: Istenek és királyok című produkciót. Az 1937-ben született Ridley Scott a kortárs filmművészet egyik legsikeresebb és legtermékenyebb alkotója, többszörös Oscar- díj jelölt és számos Golden Globe, Emmy- és BAFTA-díj birtokosa. Legismertebb filmjei közé tartozik A nyolcadik utas: a Halál, a Szárnyas fejvadász, a Thelma és Louise, az 1492 - A Paradicsom meghódítása, a Gladiátor, A Sólyom végveszélyben, az Amerikai gengszter, a Prometheus és a legfrissebb, a Mózes történetét feldolgozó Exodus: Istenek és királyok. Ridley Scott sok, Magyarországon is sikeres televíziós sorozat producere, többek között A férjem védelmében vagy a Gyilkos számok című alkotásoké. A művészt 2003- ban az angol királynő lovaggá ütötte az angol filmiparért tett szolgálataiért. TELEVIZIO-MÜSOR 2015. JANUAR 16., PÉNTEK RTL KLUB 4.00 Reflektor© 4.20 Barátok közt © 4.50 A vihar® 5.35 TopShop 6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 RTL Klub Híradó 8.08 8:08 - Minden reggel ® 9.10 ízes élet - Mautner Zsófival 9.40 Reflektor© 10.05 TopShop 11.45 AsztroShow 12.55 Reflektor© 13.10 Fókusz® 13.45 Éjjel-nappal Budapest© 15.00 A vihar© 16.05 Salamon király kincse® ' 18.00 RTL Klub Híradó 18.50 Fókusz© 19.20 Éjjel-nappal Budapest© 20.40 Barátok közt® 21,15 Szerelemben, háborúban © 22.10 RTL Klub Híradó 22.40 Gyilkos elmék © 23.40 Reflektor© 0.00 Havazin 0.35 Kalandor TV2 4.05 Sue Thomas - FBI © 5.00 Csapdába csalva © 5.25 Családi Titkok© 6.20 HUNGARIKUMOKmade in Hungary 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 9.30 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 11.55 HUNGARIKUMOK - made in Hungary 12.00 Tények Délben 12.25 Aktiv © 12.45 Családi Titkok © 13.55 Magánnyomozók© 15.00 Valentina titka © 15.45 Emlékezz, Reina © 17.00 A Macska © 18.00 Tények 19.25 Jóban Rosszban © 20.15 Hal a tortán-Meglepetés © 21.30 Hancock® Sz.: Will Smith, Jason Bateman, Charlize Theron, Mark Simich, Daeg Faerch 23.25 Grimm © 0.25 Tények Este 1.10 Aktív© 1.30 Sportos 5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai© 9.50 Sophie szerint a világ © 10.20 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.30 P’amende 13.00 Esély 13.35 Két duci hölgy 14.10 Az ember bolygója © 15.05 Zorro © 15.55 Charly, majom a családban © 16.40 Híradót16.55 Lola © 17.40 Híradó 17.50 Ridikül © 18.40 Szívek doktora © 19.30 Híradó este 20.10 Sporthírek 20.20 Időjárás-jelentés 20.30 Öltések közt az idő © 22.05 Az Este 22.40 Híradó 22.50 Sporthírek 22.55 Egy lányról © 0.35 Lola © 1.20 Család-barát A szuperhős is csak ember. Hancock például mindenkit megment, aki menthető, ő maga viszont egyre menthetetlenebbnek tűnik. Baj esetén magasan szárnyal, egyébként meglehetősen mélyen van. Talán nem kéne szupermennyiségű alkoholt lenyomnia minden este; talán rossz, ha a gyermekek erkölcsös példaképe egy lakókocsiban lakik; talán hiba jócselekedet közben lazán romba dönteni a fél várost. Amikor tehát egy bevetése során találkozik Ray Embreyvel, az állástalan imázsépítő szakértővel, felkéri, hogy segítsen neki visszakerülni a közösség szívébe... Hancock VIASAT3 6.25 Harmadik műszak 7.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék ® 8.00 Monk- Flúgos nyomozó ® 6.50 Könnyed fogások 10.00 Sütimester 11.15 Az utolsó zsaru @ 12.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 13.10 Gyilkos számok © 14.10 CSI: A helyszínelők© 16.00 Castle © 17.50 Sütimester 19.05 Jim szerint a világ ® 20.10 Két pasi- meg egy kicsi © 21.00 D-Tox® (am.-német thriller, 2002) 23.00 CSI: New York-i helyszínelők (ism.) © 23.55 Hat hét rettegés © (német thriller, 2006) 2.00 D-Tox (ismétlés)® m? ÚAL ifik Hugh skandináv 14.00 Mi történne, ha...? @ 15.00 Jimmy a pácban® 16.05 A tudatalatti varázslatos világa © 17.05 Vipera Life- Egy kígyó élete ® 18.00 Állati kalandok 3D-ben © 18.35 Leplezetlen jövő © 19.05 Nagyvárosi klímabomba © Senegal 20.00 Aszteroidák: Átok vagy áldás? ® 21.00 Nelson Mandela: Egy küzdelmes élet ® 22.00 A 60-as évek 22.50 Afganisztán, a bombák földje ® 23.45 A világegyetem © 0.40 Igaz legendák ® 11.05 Rózsák harca (ism.) © 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár (ism.) 14.25 Vers 14.30 Liszt Ferenc® 15.10 Élő örökség 15.40 Európa egészsége © 16.30 Térkép 17.10 Elcserélt lányok (ism.) 18.00 Híradó, Dunasport 18.35 Közbeszéd 19.05 Rocca parancsnok © (olasz krimisorozat, 8/7.) 20.00 DonMatteo® (olasz krimisorozat, 194/57.) A bőrönd , 20.55 Hírek, Dunasport 21.10 Columbo© (am. krimisorozat, VI/2.) Régimódi gyilkosság 22.30 Kultikon © 22.50 El Paoban nö a láz (fr.-mexikói film, 1959) FF ,0,25 Vers, Hírek, Himnusz DISCOVERY 9.00 Ereklyék a hátsó kertből 9.30 Konténervadászok 10.00 Elveszve - Eladva! 10.30 Csomagcsaták 11.00 Raktárvadászok 11.30 Kanadai raktárárverések 12.00 Konténervadászok (amerikai sorozat, 14 rész) 19.00 Attraktor (magyar ismeretterj. sor.) Komondor terepjáró 19.30 Csomagcsaták 20.00 Raktárvadászok 20.30 Ereklyék a hátsó kertből 21.00 Amcsi benzinfalók 22.00 Autókereskedők -Top 5 23.00 Pénzt vagy autót 24.00 Aranyláz Alaszkában 2.00 Aranyláz Alaszkában- Különkiadás 18.00 A Kiscsacsi kalandjai 18.05 Nagymaci és Cin 18.10 Mesélj nekem! 18.20 Pityke 18.30 Vízipók-Csodapók 18.40 Boldogvölgy 18.45 Kalandozások Andyve! 19.05 Alex és a tenger 19.10 Nyuszi Péter 19.25 Pimpa 19.30 Ormányos család 19.40 Gondos Bocsok 20.10 Híradó, Sporthírek 21.00 Boston Legal -Jogi játszmák© (am. krimisorozat, IV/15.) 21.50 Ridikül © 22.35 Bosszú© 23.15 Szivek doktora © 24.00 Az A38-as színpadán: Modal Jazz 5® 0.50 King ® 8.00 Ilyen lesz a világvége? 9.00 A Yukon aranyásói 10.00 Gyáróriások 11.00 Misztikus égbolt 12.00 Országút a pokolba 13.00 Reptéróriás 14.00 Ételevolúció 15.00 Ilyen lesz a világvége? 16.00 Gazdálkodj koszosán! 17.00 Országút a pokolba 18.00 A Yukon aranyásói 19.00 Aranyásók Alaszkában 20.00 Drogfogások a repülőtéren 21.00 Túlélés távirányítással 22.00 Ételevolúcíó 23.00 Tömeg-kontroli 23.30 Eszement tudomány 24.00 Eszement játékok 1.00 Túlélés távirányítással D-Tox Hogy kiheverje egy brutális bűntett szemtanúja________ ként elszenvedett lelki megrázkódtatását, Jake Ma lloy FBI ügynök (Sylvester Stallone) elmegy egy rendőrtisztek számára fenntartott rehabilitációs klinikára. A rendőrök itt minden védelmi eszköztől - fegyvertől, jelvénytől - megfosztva kijózanodhatnak, és elkezdhetnek szembenézni a jövővel. Csakhogy a terápiás menedék hamarosan rémálomszerű börtönné válik, amikor egy óriási hóvihar teljesen elvágja a klinikát a külvilágtól. A páciensek sorra halnak meg gyanús körülmények között, és nyilvánvalóvá válik, hogy a gyilkos köztük van. ST0RY4 9.35 NCIS (2 rész) ® 11.35 Született feleségek (2 rész. ism.) © 13.30 A farm, ahol élünk (2 rész) ® 15.40 Váratlan utazás (ism.) ® 16.45 Hírműsor 16.55 Váratlan utazás ® 17.55 Hírműsor 18.00 Született feleségek © 1900 Hírműsor 19.30 Született feleségek ® 20.30 Hírműsor 21.00 Szex és New York ® 21.35 Jim szerint a világ ® 22.05 A sebhelyesarcú © 1.15 Szex és New York (ism.) ® ST0RY5 9.20 Megkövült szívek (2 rész) © 11.20 Teleshop 12.45 így főzünk mi 13.00 Menekülés a szerelembe (2 rész) © 15.00 Kőny- nyek királynője @16.00 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg © 17.00 A szív parancsa © 18.00 Mosolyt kérek! ® 19.00 McLeod lányai © 20.00 A farm, ahol élünk © 21.05 Gyilkos sorok (2 rész) © 23.10 Hírműsor (ism.) 23.40 A szomszéd főztje... ® TV PAPRIKA 17.00 Házi kosztok csatája © 17.55 Receptdaráló © 18.10 Jó szakács, rossz szakács © 18.35 A boldogság receptjei ® 19.05 Jamie belevág ® 20.00 Főzz egy hétre Rachael Rayjel ® 20.45 Piaci Capriccio ® 21.15 Perfekt! © 22.05 Írországból szeretettel © 22.35 Trópusi kalandok ® 23.05 India ízei David Roccóval © 23.30 Házi kosztok csatája @ 0.25 Jamie belevág® ECHO TV ■ 1 ■ ■ SP0RT1 SP0RT2 LIFE NETWORK VIASAT6 Hírek: 8.00,10.00 Híradó: 124)0, 14.00,16.00,18.00,19.30,22.00; 11.00 Vál-völgyí finomságok 12.30 Színházi magazin 13.30 Sikeres vállalkozók 14.30 Több mint egészség (ismétlés) 15.00 Analízis 16.30 Mozaik 17.00 Légkör 17.30 Mozgás 18.30 Időrosta 19.00 Napi aktuális 20.30 Korrektúra 21.30 Világpanoráma 22.30 Munkavállalók világa 23.00 Napi aktuális 24.00 Háttér-kép 12.25 Kívánságkosár 14.25 Nótacsokor 14.40 A sokszínű vallás 14.55 Kérdések a Bibliában 15.10 Önök kérték (ism.) ® 16.05 Család-barát 17.40 A Hortobágy örökös pásztora 18.40 Kultikon (ism.) © 19.00 Híradó (ism.) 19.20 Dunasport (ism.) 19.30 Hazajáró 20.00 Hogy volt?! 21.00 Fábry (ism.) © 22.15 Szabadság tér '89 23.00 Kivánságkosár (ism.) 0.55 Duna World News 11.30 Kosárlabda. Milwaukee Bucks-New York Knicks (ismétlés) 14.30 Kosárlabda. NBA. Houston Rockets-Oklahoma City Thunder 16.30 Fieszta+ 16.45 Kézilabda. Lengyelorszég-Németország (élő) 19.00 Kézilabda. Svédország-lz- land (éló) 21.00 Heti helyzet 22.00 Póker. WPT Season 11 24.00 Ko Tv, Classes 1.00 Jégkorong. NHL. New York Islanders-Pittsburgh Penguins (élő közvetítés) 12.30 Kosárlabda Adria-liga, 17. forduló (ism.) 13.00 Kézilabda. Férfi vb, csoportmérkőzés, Katar- Brazília 15.00 Tenisz ATP 250-es torna, Sydney, 2. negyeddöntő (ism.) 17.30 Zuhanyhíradó (ism.) 18.30 Sportverda 19.30 Trash Talk 21.00 Kosárlabda. NBA-alap- szakasz, Houston Rockets-Oklahoma City Thunder (ism.) 23.00 Milwaukee Bucks-New York Knicks 2.00 Kézilabda (ism.) 9.30 Súlyos meló © 10.30 Csendes szörnyetegek ® 11.30 Restaurant 12.00 Terhes terhesség ® 13.00 Hazajön a baba ® 14.00 Csendes szörnyetegek ® 15.00 Feleségcsere © 16.00 Súlyos meló © 17.00 Terhes terhesség © 18.00 Szerelem tálalva © 20.00 Feleségcsere © 21.00 Ciki tini testek ® 22.10 Sokkoló függőségek © 24.00 Ciki tini testek ® 1.00 Sokkoló függőségek ® 11.45 Star Trek: Az új nemzedék © 13.40 Eureka (ism.) © 14.35 Andromeda (ism.) 15.30 Yu-Gi- Oh! GX © 15.55 Texa? királyai ® 16.25 Dragon Ball Z ® 17.20 Sentinel - Az őrszem (1/11.) ® 18.15 Andromeda @ 19.05 Csillagkapu (IV/16.) © 20.05 Eureka (111/17.) ® 21.05 x-akták (V/16.) ® 22.00 Rémálom az Elm utcában 6.: Az álomgyerek (am. horror, 1989) ® 23.50 X-akták (ism.) ®