Nógrád Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-13 / 9. szám
2015. JANUÁR 13., KEDD Utánpótlás klubtornát rendeznek kosárlabda. Nemzetközi fiú kosárlabdatornát rendeznek a hétvégén Székesfehérváron: a European Young Basketball League (EYBL) rendezvényén kilenc U14- es csapat, köztük négy magyar együttes mérkőzik egymással. A péntektől vasárnapig tartó tornát bevezető hétfői sajtótájékoztatón a házigazda utánpótlás akadémia névadója és alapítója, Dávid Kornél elmondta: a székes- fehérvári együttes célja az, hogy a játékosok európai és hazai ellenfelek ellen fejlődhessenek, az edzők pedig tanuljanak külföldi kollégáiktól. Elozzátette, hogy a Vodafone Sportcentrum mellett a Tóvárosi Általános Iskolában rendeznek mérkőzéseket. Matus Gábor versenyigazgató közölte, hogy az EYBL évek óta működik, és egy felkérésnek köszönhetően tudtak csatlakozni hozzá. Mindez egybevágott az akadémia szakmai elképzeléseivel is, miszerint a fiatalok külföldi ellenfelek ellen is lemérhessék tudásukat - tette hozzá. Úgy vélte, hogy a külföldi csapatok Európa élvonalát képviselik majd, hiszen a horvát Cibona Zagreb, a német Álba Berlin, a szerb KK Flash vagy az olasz Stellazzurra Basketball Academy komoly játékerőt képvisel. Rajtuk kívül a cseh UKS Praha, valamint a Szolnok, a Vasas Akadémia és a Budapest Honvéd együttese lép még parkettra. telezte: március elején, Szolnokon is lesz egy hasonló torna, és az összesítésben két legjobb gárda kerül majd a rigai döntőbe. Letették az esküt a magyar versenyzők téli Universiade Letették az esküt a téli Universiadéra kiutazó magyar versenyzők. A Magyar Sport Házában hétfőn megtartott ünnepi eseményen a Semmelweis Egyetemre járó Forgó Kristóf műkorcsolyázó mondta elő a fogadalomtétel szövegét. A 27. téli Universiade rendezői jogát Spanyolország nyerte el, földrajzi okok miatt azonban a játékok első részét, az északi versenyszámokat - sífutás, biatlon és síugrás - január 24. és február 1. között Szlovákiában, a Csor- ba-tó környékén bonyolítják le. Ezt követően a többi versenynek február 3-tól 14-ig a spanyolországi Granada ad otthont. A felsőoktatásban tanuló sportolók világeseményén 50-55 ország csaknem háromezer versenyzője, 11 téli sportágban méri össze tudását. Magyarországot hat sportoló képviseli majd az eseményen, közülük hárman- hárman utaznak Szlovákiába, illetve Spanyolországba. Székely Mózes, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkára az eskütételen elmondta, hogy legutóbb, 2013 decemberében az egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel minden idők legeredményesebb szereplését érte el a magyar csapat, ám most várhatóan nem lesz ilyen gazdag a gyűjtemény. A sűrű téli szezonban több versenyző, így világkupa-részvétele miatt az akkori érmeket szállító rövid pályás gyorskorcsolyacsapat nem tud jelen lenni az Universiadén. A legjobb szereplés most a hódeszkásoktól, a 2013-ban ötödik Kis Benedektől, valamint Szerb Mátyástól várható, akik jó esetben pontszerzők lehetnek. A sífutó Szabó Milán, az Eszterházy Károly Főiskola hallgatója sprint távon indul Szlovákiában, ő tavaly februárban Szocsiban a téli olimpián is rész vett. A két biatlonos versenyző, a Miskolci Egyetemre járó Büki Ádám és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója, Büki Dávid 20 illetve 10 kilométeren áll rajthoz, mindkettőjüknek ez lesz az első Universiadéja. Amennyiben az első 60-ban végeznek, indulhatnak az üldözéses versenyben is. Ha pedig bekerülnének az első 30-ba, akkor még az utolsó, tömegrajtos versenyen is elrajtolhatnának. Az eskütételen Forgó Kristóf, illetve Büki Ádám és Büki Dávid vett részt, a többiek külföldön tartózkodnak. Messi nem tervez klubváltást LABDARÚGÁS. Lionel Messi, az FC Barcelona sztárfutballistája hazugságnak nevezte, hogy ösz- szeveszett volna edzőjével, Luis Enriquével, egyúttal cáfolta az esetleges klubváltásával kapcsolatos értesüléseket. A katalán sajtó a múlt héten arról írt, hogy a világbajnoki ezüstérmes játékos Enrique fejét követelte, miután a vezetőedző nem nevezte őt a kezdőcsapatba a Real Sociedad elleni, január 4-i mérkőzésre.- Mindenfélét hallottam arról, hogy többekkel rossz a viszonyom, de azért nem reagáltam eddig semmit, mert rendszeresen ilyeneket hallok, hogy nem jövök ki Guardiolával, Eto,o-val, Bojannal, Ibrahimoviccsal... - mondta a Barca TV-nek az AÜético Madrid ellen 3-1-re megnyert vasárnapi bajnoki találkozó után Messi. - Csakhogy semmit sem mondtam, amit nekem tulajdonítottak, és azt sem kértem, hogy menesszék az edzőnket. Ez rosszul esik nekem. Már csak azért is, mert a híresztelés Barcelonából jött és nem Madridból, mint korábban néhányszor. Az argentin támadó szerint valakik zavart akarnak kelteni a klubon belül, éppen ezért egységesnek kell maradniuk. Egyúttal cáfolta, hogy más csapathoz szeretne szerződni.- Úgy írnak rólam, mint aki irányítom a klubot, de ez nem így van, nem vitatom a döntéseket. Semmit sem kértem azért, hogy maradjak, mivel sehova nem akarok elmenni. Olyat is hallottam, hogy apám egyeztetett a Chelsea- vel vagy a Manchester Uniteddel, de ez hazugság, és azt akarom, hogy ezt az emberek tudják - tette hozzá Messi. Válogatottjuk lesz a felvidéki magyaroknak LABDARÚGÁS. Várhatóan már az idei évben saját labdarúgó-válogatottja lesz a felvidéki magyaroknak, az ehhez vezető folyamat a Felvidéki Labdarúgó Egyesület (FLE) bejegyzésével már meg is kezdődött. Varga Péter, az FLE elnöke hétfőn az MTI-nek elmondta, hogy a felvidéki magyarok leendő válogatottjának játékoskeretét a felvidéki labdarúgó-bajnokságban (FLB) szereplő csapatokból válogatják majd össze, a jogi háttérszervezete pedig az FLE lesz. A bajnokság sportkedvelő amatőrök kezdeményezése alapján, önszervező módon jött létre két éve. A sorozatot, amelyben Dél-Szlovákia főként magyarok lakta régióinak mintegy negyven együttese vesz részt, a felvidéki magyar válogatott létrehozásának távlati céljával alakították.- A felvidéki labdarúgó-válogatott ötletének megvalósítása mára elérhető közelségbe került, bejegyeztük a háttérszervezetet és felvettük a kapcsolatot a Független Labdarúgó Szövetségek Konföderációjával (ConIFA), ahová várhatóan hamarosan teljes jogú tagként is felvételt nyerünk - számolt be terveikről Varga Péter hozzátéve, hogy amennyiben ez utóbbira sor kerül, a ConlFA- nak a Székelyföldi Labdarúgó Egyesület (SZLE) után még egy magyar tagja lesz. Varga kiemelte azt is, hogy reményeik szerint a válogatott már az idén összeállhat, s első meccsét szeretné az SZLE csapatával játszani, amellyel már nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítani. Túl a hatodik fordulón TEREMLABDARÜGÁS. Lejátszották a bátonyterenyei labdarúgó bajnokság hatodik fordulóját. A Fűtőber és a Reklám Press csapata fölényes győzelmet aratott. Eredmények. Piszkos 13 - Gold Team 2-2. GL: Csonka R, Dancsok R. (öngól), ill. Palkó D., Csemer J. Keretibe SE - Colgate Total 5-9. GL: Szilágyi Á. (3), Ráduly Á., Molnár D., ill Alapi G. (6), Bene M. (2), Kovács Z. Fűtőber - Vlessmann 10-2. GL: Kecskés Á. (3), Kecskés A. (2), Balázs F. (2), Szabó G, Kovács D , Pozsár R, ill. Palchuber V. (2). Ménkesi Bányász - Városháza 6-2. GL: I.iszka G. (4), Bakos K., Babják J., ill. Tarjáni L. (2). Big Fish Team-Elan 1-3. GL: Susán Z., ill. Radvánszky G. (2), Kovács T. Atletrikó Margit - Betány Metall 3-3. GL: Bakos B. (2), Ivánfy B., ill. Székely Z. (2); Petre D. NBSC serdülő - Reklám Press 2-11. GL: Rácz X, Csík D., ill. Tóth Zs. (5), Kiska J. (2), Horváth Sz. (2), Osváth Cs., Bartha K. Kisterenye SE - Sportes szabadidőközpont4-4. GL: Farkas K. (2), Tariósi R, Erdei M., ill. Orosz P. (3), Tariósi M. Holland győzelmek GYORSKORCSOLYA. A nőknél Ireen Wüst, a férfiaknál Sven Kramer révén holland aranyéremmel zárult a gyors- korcsolyázók Európa-bajnok- sága az oroszországi Cseljabinszkban, ahol egyetlen magyar indulóként Nagy Konrád 16. lett. A 22 éves debreceni versenyző szombaton 500 méteren a 13., 5000- en a 19. helyen végzett, míg vasárnap a legerősebb számában, 1500 méteren - a nemzetközi szövetség honlapja szerint - a 12. időt érte el 1:49.94 perccel a 21 fős mezőnyben. Ä szocsi téli olimpián is szerepelt Nagy Konrád javított tavalyi eredményén, ugyanis egy éve összetettben a 22. helyen zárt, míg kedvenc távján 14. lett. Ott lesznek KOSÁRLABDA. Hanga Ádám csapata, az Avellino a bajnokság nyolcadik helyezettjeként részt vehet a férfi kosárlabda Olasz Kupa februári nyolcas döntőjében. Az Avellino vasárnap hazai pályán 91 -67-re kikapott a Varesétől.- A mérkőzés előtt már eldőlt, hogy a spanyolországi Copa del Rey után a Coppa di Italián is részt fogok venni a csapatommal. Elértük a szezon előtt kitűzött első célunkat. A Varesa ellen sajnos nem ment a játék - nyilatkozta az MTI-nek a 25 éves kosaras, aki - első magyarként - jelen lesz a Serie A szombati olasz All Star-gáláján Veronában. Kupagyőztes lett kosárlabda. Krivacsevics Tijána vezetésével a Good Angels Kosice nyerte meg vasárnap a női kosárlabda Szlovák Kupát. A wbasket.hu szakportál tájékoztatása szerint a magyar válogatott légiós a Ruzomberok ellen 84- 53- ra megnyert döntőben 21 perc alatt 17 pontot és 9 lepattanót szerzett. A kassaiak az elődöntőben a Samorint verték 72-57-re, Krivacsevics akkor 15 pontig jutott. t V 1 I r Lionel Messi Forgó Kristóf műkorcsolyázó Dávid Kornél a székesfehérvári akadémia névadója és alapítója