Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)

2014-12-09 / 284. szám

MTI FOTÓ: KOVÁCS ANIKÓ A m agyar válogatott dön­tetlent játszott az orosz csapattal a győri csoport­ban a magyar-horvát ren­dezésű női kézilabda Eu- rópa-bajnokság vasárnapi nyitófordulójában. Majdnem teltház, 4800 néző előtt és óriá­si hangorkánban kezdődött a mérkőzés. Hamar kiderült, hogy a közel kétméteres orosz védőfa­lat csak sok mozgással lehet megbontani, és az elején ez nem is sikerült. A 4. percben a győri légiós Szén találatával már 3-1 volt az állás a vendégek javára. A 8. percben, amikor az oro­szok már úgy vezettek 4-1-re, hogy Ilina hétméteresből a ka­pufát találta el, Németh András időt kért, látva a támadójáték gyengeségeit. Nem sok minden változott azonban, mert - szó szerint - nem volt azonos súly­csoportban a két csapat. A nagy­testű oroszok rá tudták kénysze­ríteni játékukat a fürgébb, ám ezúttal megfogott magyarokra. Kovacsics tízperces hazai gól­csendet tört meg - csak az ő meg­indulásaiból született gól eddig -, meg is jött a szurkolók hangja. A csapatkapitány Tömöri bombája után viszont Szucsánszkit kiállí­tották. Amikor kiegészült a hazai a másik együttesnél. Planéta kiál­lítása alatt 23-21-re lépett el az orosz csapat, Kisst pedig Bíró, a harmadik magyar kapus váltotta. Az Eb-újonc szép védésekkel tar­totta a lelket a többiekben, és az 51. percben, 25-25-nél megint időt kért az orosz szövetségi kapitány, mert ekkor szinte csak Dmitrijeva játszott kapura veszélyesen. Kis­vártatva már Németh kényszerült rendezni a sorokat két könnyedén bekapott gól után. Ez sikerült neki, akárcsak a fordítás (28-27). A hajrában Tömörít 29-27-nél kiküldték, Bíró pedig lábbal védett egy ziccert. Szén szépített, majd - már éppen nem emberelőnyben - Uszkova ejtésével lett 29-29. Az utolsó 8 másodpercben idő kérés után a magyaroké volt a labda, de Szucsánszki lövését blokkol­ták, így maradt a döntetlen. Németh András a talál­kozó utáni sajtótájékoztatón el­mondta: csapata nagyon bután kezdett. Ennek oka szerinte az volt, hogy nem igazán tudták gya­korolni a felkészülés alatt a ma­gas védőfal elleni támadásokat.- Nincs öt-hat 180 centiméter magas játékosunk, így aztán el­méletben hiába tudtuk, mit kell tenni, a gyakorlatban nem - ér­tékelte a látottakat a szövetségi kapitány. - Éreztük, hogy az oro­szok változatlanul világszínvo­nalú kézilabdát játszanak, noha az utolsó világversenyen nem voltak ott. A hibás kezdés után jól felálltunk. Az Eb-újoncok is hozzá tudtak tenni az össztelje­sítményhez. Ez volt csapatom el­ső tétmérkőzése, innen csak ja­vulni lehet. Remélem, fogunk is. Hozzátette: nagyon tetszett neki, ahogy csa­pata küzdött és ahogy közönség előtt szereplő csapat, 8-4-es hátrányban volt már. A vá­randós Görbicz Anita a lelátón fogta a fejét néhány eladott labda láttán. Bulath lerántás miatt szin­tén kiült két percre, ekkor viszont már az oroszok könnyelműsköd- tek, így sikerült két gólt lőni elle­nük. A vendégek szakvezetője időt kért, majd visszaállt a koráb­bi különbség (13-8). Herrt Kiss váltotta a kapuban, ráadásul Bobrovnyikovát kiállították. Az emberelőny alatt feljött a magyar csapat 14-12-re, a szünetig pedig még tovább faragott hátrányából. A fordulást követően Triscsuk egyenlített volt honfitársai ellen, aztán emberelőnyben Bódi talála­ta már a vezetést jelentette (16-15). Ezt követően felváltva volt az előny az egyik, illetve felállt a hátrányból. - Aztán tő­lünk független események miatt végül meg kellett elégednünk a döntetlennel - mondta. Jevgenyij Trefilov, az orosz csa­pat szövetségi kapitánya szerint nagyon nehéz egy tornát a házi­gazdák csapata ellen kezdeni.- Sok hibával játszottunk, re­mélem, a folytatásban ezeket ki­javítjuk - összegezte gondolatait. Planéta Szimonetta úgy véleke­dett, tudnak tanulni a hibákból.- Rosszul kezdtünk, és ne­héz volt innen felállni. Amikor összeállt a védekezésünk és a támadójátékunk, akkor már ki­egyenlítetté vált a mérkőzés - mondta. Kedden a vereséggel nyitó len­gyelek ellen szintén a továbbju­tás szempontjából fontos talál­kozó következik. A csoport, 1. forduló Magyarország-Oroszország 29-29 (14-15) Győr, Audi Aréna, 4800 néző, vezette: Brunovsky, Canda (szlová­kok). Gól Triscsuk 6/6, Kovacsics 5/2, Bódi 3, Tömöri 3, Bulath 2, Planéta 2, Erdősi 2, Klivinyi 1, Szucsánszki 1, Mayer 1, Mészáros 1, Kovacsicz 1, Szamoránsky 1, ill. Dmitrijeva 7, Szén 5, Kuznyecova 4, Bobrovniykova 3, Uszkova 2, Davigyenko 2/2, Punko 2/1, Makejeva 1, Blizsnova 1, Csernojvanyenko 1, Petrova 1. A csoport másik mérkőzésén: Spanyolország-Lengyelország 29-22 (16-13). A keddi program: Spanyolor- szág-Oroszország 18.15, Magyar- ország-Lengyelország 20.30. B csoport (Debrecen): Dá- nia-Ukrajna 32-23 (14-11), Nor- végia-Románia 27-19 (16-7). Nem sikerült a helytállás labdarúgás. A hétvégén az országban több helyszí­nen rendezték meg az ama­tőr megyeválogatottak régi­ós tornájának az elődöntőjét. A nógrádiak válogatottja Tiszaújvárosban az I. csoport küzdelmében lépett pályára, ahol Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Heves megye volt az ellenfél. A balassa­gyarmati Mohácsi László szakvezető által összefogott megyei válogatott szereplé­sét csakúgy, mint az előző évben idén sem kísérte siker. Nógrád két döntetlen mel­lett, két vereséggel az utolsó helyen végzett. Eredmények. Nógrád - He­ves 0-1 (0-1). Nógrád: Földi L. - Kálmán R., Sándor A., Vá­mos Sz., Szilágyi Á. - Híves B., Tari J., Znamecz N., Csépe I. - Balia D. Jónás R. GL: Érsek. Hajdú-Bihar-Nógrád 0-0. Nógrád: Puporka D. - Kál­mán R., Sándor A., Vámos Sz. (Híves B.), Szilágyi Á. - Chikán R, Tari J., Krajcsek G., Fischer Zs. - Balia D., Kalácska Cs. (Jónás R.). Borsod-Abaúj-Zemplén - Nógrád 4-0. GL: Zsarnai R. (2), Boczki A. Horváth B. Szabolcs-Szatmár-Bereg - Nógrád 1-1 (0-1). GL: Orgován (11-esből), ill. Tari. Lesöpört végeredménye: 1. Borsod-Abaúj-Zemplén (10-3) 8 pont, 2. Szabolcs- Szatmár-Bereg (9-3) 8,3. Haj­dú-Bihar (13-3) 5, 4. Heves (2-10) 3,5. Nógrád (1-6) 2. A szegedi döntőbe a má­sodik csoportból Pest me­gye, a harmadikból Győr- Sopron-Moson, míg a negye­dikben egy adminisztrációs hiba folytán Budapest válo­gatottja Bácskai Bence ko­rábbi profiszerződése miatt pontlevonásban részesült, így a zárónapon jól szerep­lő Fejér megye lett a bara­nyai csoport győztese. Közel százan futottak Pásztón SZABADIDŐSPORT. Vasárnap kora délután a városközpontban lévő Spar bevásárlóközpont gépjárműparkoló­jából szemerkélő esőben indult útjá­ra, közel száz részvevővel Gáspár Szil­via BSI futónagykövet által szervezett jelmezes Mikulás-futás, kerékpáro­zás, melynek során az indulók Pász- tóról a hasznosi városkörzet orvosi rendelőjéig, a hasznosi víztározóig, il­letve a kerékpárosok ettől is távolabb­ra Zsillóig merészkedtek. A szabadidős sportrendezvény rajt­jánál ott volt Dömsödi Gábor, Pásztó vá­ros polgármestere is, aki üdvözölte a kezdeményezést, megígérve a jelenlé­vőknek, hogy jövőre az indulók között lesz, de ott volt a rendezvényt anyagilag támogató városi sporttanácsnok Ká­poszta Csaba is. A főszervező Gáspár Szilvia, ezúttal a hosszabb futótávra kí­sérte el, a nemcsak pásztói futókat, ko- cogókat. Kerékpárosoknak, a rövidebb táv felvezetője, a másik rendezvényszer­vező Sándor István volt, majd a hosszú kerékpáros távon a vezető szerepet ez­úttal is a Nógrád Megyei Hírlap városi kézbesítője, Bódi Zoltán látta el. A jelmezes Mikulás-futás és kerék­párosok leggyorsabbjai egy órán belül már ismét a pásztói Spar parkolóhe­lyén felállított célsátornál voltak, ahol frissítésként forró tea és egyéb péksü­temény várta őket. Cz. Zentai 9 § Szucsanszki Zita (b) es az orosz u Kszenyija Makejeva (J) 2 a győri Audi Arénában

Next

/
Thumbnails
Contents