Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)

2014-12-06 / 282. szám

2014. DECEMBER 6., SZOMBAT / SSSSÍÍÍÍSSÍ: '' Itt < Frei Tamás: „Ha unatkozni kezdek, új szakmába fogok, vagy elköltözöm’7- Az életed hány százaléka zajlik most Magyarországon?- Három-négy hónapot vagyok Ame­rikában, négy-öt hónapot az olasz-francia világban Nizza környékén, és ami ma­rad, körülbelül három hónapot vagyok Magyarországon. De ez nem három nagy blokk, hanem keverve van. Amerikából maximum egyszer jövök haza, mert messze van ahhoz, hogy az ember onnan hazaugráljon. De a tavasztól őszig tartó időszak, április és november között itt zajlik Európában, ingázva ide-oda.- A gyerekekkel mikor találkozol?- Ők Magyarországon élnek, de Zsófi lányom most például Dániában jár kö­zépiskolába, vele végképp bonyolult talál­kozni. Télen 3-4 hónapot Amerikában le­szek, és próbáljuk úgy intézni, hogy Ba­lázs másfél hónapot kint legyen velem.- A Facebook oldaladat te töltőd meg tartalommal?- Igen. Az is kicsit olyan, az ottani „lájkok”, mint régebben a nézettségi in­dex. 87 ezernél tartok. Néha írok egy be­jegyzést, és látom, hogy a megosztásokkal együtt 350 ezren látták. Nincs ilyen pél­dányszámú napilap ebben az országban, talán csak egy! És akkor hirtelen felfogod, hogy ez némi felelősséggel is jár, nem le­het csak úgy odakenni valamit 350 ezer embernek, ennek súlya van. Én a Facebook bejegyzésemmel úgy foglalko­zom, mintha cikket írnék, hogy ne legyen benne hiba, amire egyébként azonnal ug­ranak. Tulajdonképpen rám pakolt az élet újabb félórás elfoglaltságot, mert ez a „gye­rek” kitalálta a Facebookot Nézd meg, az élet nem egyszerűsödik, hanem egyre bo­nyolultabb, most már válltáskával járok. Benne van a mobiltelefonom, a kis mini iPadem, és a Kindle-m, hogy a reggeli új­ságból még napközben befejezzem a cik­ket, mert én így olvasom végig az újságo­kat. Nem egyszerűsödik az élet...- Amikor annak idején felálltál a Hír­adóból, ilyen életet képzeltél magadnak?- Nem feltétlenül.- Manapság nagy divat -főleg spiritu­ális szemináriumokon, illetve életvezeté­si könyvekben - célokat leíratni.- Én úgy éltem, hogy nem tűztem ki célokat. Az élet számomra csak egy uta­zás. Az utazást kell élvezni, miközben megyünk valahová. Nem azzal foglal­kozni, hová fogunk érkezni. Mert úgy­sem oda, ahová tervezzük. Az életemet az vezérli, hogy érdekes legyen és izgal­mas. Ennyi. És ha kezdek unatkozni, akkor új szakmába kezdek, váltom, át­költözöm másik városba. Maga az uta­zás legyen izgalmas, ez a lényeg... Én, ha értem a dolgokat, valahogy kevésbé vagyok feszült. Ha átlátom a rendszert, az embereket, ha megér­tem, ki mit miért csinál, vagy miért történik, attól én nyugodtabb vagyok. A háborút is jobban viselem magam körül, ha értem, hogy miért van.- Kinek akarsz bizonyítani az írással?- Senkinek. És ezt nagyon őszintén mondom. A Dossziét 13 évig csináltam. Öt-hat évig szinte gyomorremegésem volt minden nézettségi index kijövetele előtt. Mert akármit mondunk, a keres­kedelmi televíziózás a nézettségi index­ről szól. A hetedik év után, amikor az in­dex jó számokat mutat, az ember kezd megnyugodni, hogy ezt tudja. És akkor már nem pánikol egy félrecsúszott mű­sor után. A regényírásnál is izgultam, hogy mennyien olvassák majd. Most van egy pillanat, a három külön­böző dologban való sikeresség - tévé, kávézó, regényírás -, hogy most már tényleg nem kell magamnak bizonyíta­ni, mert elhiszem, hogy a szorgalmas, felkészült és tanult alapok, az a megkö­zelítés, ahogy hozzá állok a dolgokhoz, ez előbb-utóbb kiverekszi magának a sikert. Nincs már gyomoridegem. Nem mondom, hogy nem érdekel, mennyien fogják elolvasni, de nem fogja elvenni a kedvemet, ha ezt kevesebben olvassák, nem fogja megváltoztatni az életről al­kotott általános hitemet, hogy a munka, a szorgalom, a felkészültség visz előre. Még akkor is, ha másfél évet bele kell egy ilyen regénybe pakolni. Néha be­csúszott rossz nézettség. Néha biztosan becsúszik egy-két kávézó, amiben nem lesz annyi vendég. Néha majd becsú­szik egy könyv, amit nem olvasnak annyian. De nem fogja megrengetni önbizalmamat, mert azt húsz év építette fel. Már kezdek kellemes ál­lapotban lenni.- A magánéletben is?- Ott sincsenek gyomorreme­géseim. (nevet) Már régóta. Bol­dog embernek érzem magam. Azért is, mert Zimbabwét is lá­tom. Én 85 százalékon már na­gyon happy vagyok. És nem gondolom, hogy ha nincs 100, akkor depressziósnak kellene lennem.- Soha nem voltál depresz- szió közeli állapotban?- Nem, mert nem vagyok az a típus. Én pozitív figura va­gyok. Nagyon élvezem az éle­tet. Annyi izgalom és érdekes­ség van a világban! „A káosz éve” az egyik alcíme Frei Tamás új regényének, a szerző privát élete azonban ko­rántsem zűrzavaros. Amihez fog, általában arannyá válik, akár televíziós műsort indít, akár kávéház láncot nyit, akár könyvet ír. Immáron trilógiává vált regény-sorozatának első két kötete több, mint 250 ezer példányban kelt el. Sándor András- Lehetőségem adódott egy héttel a meg jelenés előtt elolvasni az új regényedet, a „2015”-öt, egy kifejezetten erre az alkalom­ra kiadott, speciális sajtópéldányban.- Amerikai megoldás. Láttam, hogy így csinálják, és ez szerintem jó. Te be­leteszed az energiát, elolvasod, rászá­nod az időt, és úgy beszélgetünk, hogy már tudod, miről szól a regény.-Elolvastam, de nem lett tőle jókedvem.- Jesszusom...- Ebben a történetben annyi szörnyű­ség van, hogy nem szívesen élnék 2015- ben Magyarországon. Még akkor sem, ha mindannak, amit leírtál, csak a fe­le következne be.- Én sem... De ez fikció. Akik most ol­vassák a te interjúdat, nem fogják érteni, hogy mire gondolsz. A káosz éve arról szól, hogy a választások után Budapest utcáin, majd a vidéki városokban is zűr­zavar támad. Sok ilyet látunk a világban.-És a Parlament előtt emberek gyújt­ják majd fel magukat...- Bulgáriában nemrégiben hatan gyúj­tották fel magukat Csak gondoljuk, hogy az nem Magyarország, és itt nem lehet ilyen. Pedig Bulgáriában a politikai fe­szültség kisebb volt, mint amit mi ma­napság érzünk Budapesten. Mi történt most Isztambulban? Mi történt Kairó­ban, vagy Rióban? Tény, hogy Magyaror­szágon rég óta béke és nyugalom van, de az említett országokban is béke volt és nyugalom, és ezért az emberek sqsem hiszik el, hogy egyszer csak pattan va­lami. Itt elég sokszor kiviszik az em­bereket az utcára, ilyen-olyan indok­kal. Nekem az a benyomásom, hogy ez egy túl veszélyes játék a tűzzel. A fiktív regény, amit a kezedben tar­tasz, arról szól, hogy mi van, mi len­ne, ha egyszer meggyulladna a gyufa. Akkor a dominó hogy men­ne tovább. Merre dőlne? Szellemi­leg ez nagyon érdekes, hogy dől, vagy nem dől, és ha dől, akkor meddig, és kik dőlnek vele. De azért szö­gezzük újra le, hogy a könyvben szerep­lő történet és emberek mind-mind a kép­zelet szüleményei. ■ - Annyira fiktívek, hogy az előző kö­teted, a Bankár esetében három valódi bankár is azt gondolta, valójában ő a főszereplő...- Erre most mit mondjak?- Kíváncsi leszek, most mennyien fog­nak megsértődni.- Remélem kevesebben, mint múlt­kor. Remélem, hogy most már szokják ezt a műfajt.- A fiktív miniszterelnökről például azt írod, már a felesége sem olyan, mint régen, ő is tónust vált, ha a férjével beszél, az évek során őt is elvesztette.- Ez a vezető magányossága. Nem egyedi jelenség. Ezek a figurák gyakor­ta keverednek ilyenbe.- Egy olyan ember, aki olyan hőfokon él, mint te, nem magányos?- A magány nem jó szó, de bizonyos ér­telemben véve mindenki egyedül van. A tévézésben, a kávéházi életben, a regény­írásban is azt éreztem, hogy tudatosan kell optimista, lendületes mikrökörnye- zetet teremtenem magam köré. Azt a na­gyon szűk kört, azt az 5-6 embert, akik­ne csak Amerikát, Nizzát, vagy Bécset lás­sa, hanem a perspektíváját is az életnek. Pont azért, hogy megérezze, vajon a nul­la és a százas pont között hol vagyunk mi, magyarok. Hol van Magyarország helye? Átmentünk Zimbabwéba, ahol ugyan nem forog a műsor, de a közelben volt. Gondoltam, 15 évesen itt az idő, hogy a fi­am lássa a másik oldalt is. Hihetetlen sze­génység, és nyomor van abban a diktatú­rában. Balázs sokáig szóhoz sem jutott. Szerintem még mindig kattog az agya, pe­dig három hete jöttünk haza. Nekem is kattogott, amikor ilyen helyeken jártam a világban. Persze, ilyen értelemben nekem nem nehéz pozitívnak lenni, mert annyi mindent láttam, amihez viszonyítani tu­dom a helyzetünket. De mégis zavar, ha szívják az energiámat azok, akikkel körül vagyunk véve. Magyarországon az egyéb élettereimhez képest - Nizzában és Mia­miban is élek - azt érzékelem, hogy itt ret­tenetesen sok energiavámpír van, és ezek ellen védem magam a mikrokörnyeze- temben. Az irodámban, a kávéházi éle­temben, és a regényírói vüágomban is a kiadóban. Levédem magam az ország ne­gatívizmusával szemben, mert abba bele lehet roppanni. Elszívná minden erőmet. kel napi szinten találkozom, roppant tu­datosan választom ki. Manapság, főleg Magyarországon, kevesen vagyunk, akik pozitívak, és nem adják fel. Megőrü­lök, amikor a problémákat kell hallgat­nom, és sosem a megoldást.- Elvitted nemrég a kisfiádat Zim­babwébe. Miért pont oda?- Van egy régi tévéműsor ötletem, ami Magyarországon „A sztárok a fejükre es­tek” címmel valósult meg, és amit termé­szetesen mindenki szétfúlt Nemzetközi formátumnak szerettem volna hollandok­kal megcsinálni. És aztán meg is csinál­tam. Most éppen a Sony International - ami fele részben velem a jogdíjtulajdonos - adta el ismét egy tévécsatornának, és Botswanában for- g a 11 a k . Ilyenkor én va­gyok a kon­zul­táns. E 1 - men­tem, de mivel Balázs fi­am már 15 éves, úgy gondol­tam, most van az a pillanat, hogy elvigyem magammal. Egyrészt- Mióta élsz ennyire tudatosan?- Erre úgy ráébredsz... Sokat jársz Libériában... (nevet), és amikor onnan visszajössz, rájössz, az nem probléma, hogy a szemeteskocsi nyolc óra helyett csak kilencre ért a ház elé. Idehaza saj­nos kevesebben értik a gondolkodáso­mat, mint ahogyan értik Nizzában. Másutt szélesebb a perspektíva. Ez fur­csa élmény nekem, hogyan is lett ez az ország 20 év alatt provinciálisabb, mint volt. Mert az lett. Kevesebbet ért ma Magyarország a világból, mint 20 évvel ezelőtt, amikor kijött a Vasfüg­göny mögül. És ez nagyon furcsa el­lentmondás.- A regényeidet értik egyáltalán az emberek?- Nagyon remélem. A 250 ezer el­adott példányszám azt jelenti, hogy ér­tik, és nem csak divatból veszik.- Ettől függetlenül a regényeid nem feltétlenül tömegtermékek.- Persze, hogy nem. Egy regény teljesen más, mint hárommillió embernek műsort készíteni. Ott más síkon kellett beszélni, hogy élvezzék az emberek.- Téged mitől szabadít meg az írás?- A feszültségektől. Azoktól, amiket magam rakok bele az életembe, vagy amit rám raknak.

Next

/
Thumbnails
Contents