Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)
2014-12-24 / 297. szám
FOTÓ: P. TÓTH LÁSZLÓ kö dkötélen függök..." Évfordulók a „PalócfökT-ben Balról a szerző. Botos Zoltán, jobbra a könyvet bemutató Kovács Anna, a háttérben Balázs János egyik festménye E két - saját verséből „kölcsönzött” - szó csak az előző sorban leírtakkal válik teljessé és érthetővé: „Kedvem derül, mégis /ködkötélen függök.írta Balázs János festőművész, aki - mint később kiderült - filozofikus alkatú toll- forgatóként, költőként legalább annyi értéket, kincset teremtett és hagyott hátra mint a vásznam. E szavakban ugyanis tükröződik az alkatából, világlátásából fakadó örök kétkedés, nem különben az egész életét, munkásságát körülölelő titokzatosság, miszticizmus. Ez az idézet immár Botos Zoltán - aki maga is hódol a képzőművészetnek - „Beszélgetéseim Balázs Jánossal” című könyvében is olvasható. Abban a különleges műfajú és jellegű kötetben, amely a közelmúltban látott napvilágot és amelynek a minap volt a bemutatója Salgótarjánban, a Dornyay Béla Múzeumban. A 65. évét december 19-én betöltött Botos Zoltán sokára szánta rá magát, hogy leírja egykoron gyakori találkozásaik élményeit. Pedig ő volt az, aki maradék festékeinek, ecseteinek, ceruzáinak átadásával rávette az „öreget”, hogy kezdje újra a korábban már művelt rajzolást, festést. Mint Szuhay Péter, a kötet „Ajánlások” című bevezetőjében megjegyzi: a többiek közül - akik fiatalként szintén jártak a Pécskő utcai cigánydomb remetéjéhez - „Szabó Tamás „kiformálta”, Szepesi József „kiírta" magából Balázs Jánost. A legtovább Botos Zoli őrizte és ápolta bensőjében, s aztán a Balázs János iránt érdeklődők közegében a „bogaras öregember ” emlékét, s valóságos képét. ” Az utóbbi időben gondolta úgy, hogy amíg nem késő papírra veti kettőjük barátságának epizódjait. „Nem akarom, hogy a vele töltött percek végleg elsüllyedjenek foszló emlékeim mélyén ”. S elhatározását tett követte: 34 beszélgetést írt le, olyanokat, amelyek megidézik a festőművész mindennapjait, küzdelmeit, személyiségének főbb jellemzőit, tehát magát az embert. S a kézirat könyvvé formáláshoz sikerült támogatást kapnia a Magyar Művészeti Akadémiától és erkölcsi, szakmai segítséget néhány, az ügyet örömmel felkaroló barátjától, elsősorban a szerkesztő Handó Pétertől. A kiadást a Tarjáni Művészetpártoló Kör vállalta magára, a felelős kiadó Hajdú Györgyi. S ilyen előzmények után következhetett a fentebb említett könyvpremier. A szerzővel a megjelent érdeklődők előtt Kovács Anna, a múzeum nyugalmazott igazgatója beszélgetett. Egy olyan ember, aki ugyancsak jól ismeri Balázs János művészetét s irodalmi muzeológusként különösen sokat tud költészetéről: annak idején, 2002-ben válogatta és szerkesztette a „Versek, vallomások” című kötetet. Nem véletlen, hogy kettőjük „produkciója”. élményszerűre sikeredett. Szeretettel, mély empátiával beszéltek Balázs Jánosról, a kötetről, bizonyítván, hogy sivár, lepusztult környezetben , szegényes körülmények között is lehet szépen, értelmesen, akár zsenimódra élni...- csongrády Közeledvén az év végéhez, napvilágot látott a „Palócfóld” című irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat idei utolsó, azaz hatodik száma is. S ezzel nem akármilyen, hanem a hatvanadik (!) évfolyama zárult le az 1954-ben alapított, Nógrád megye szellemi életében fontos szerepet betöltő lapnak. Mi sem természetesebb, hogy erről az - egy vidéki s egyáltalán egy ilyen típusú orgánum esetében igencsak tekintélyesnek, ritkának számító - évfordulóról a 2014-es zárószám is megemlékezik. Jelesül közli Szászi Zoltán felvidéki író, költő „Csempésztük az irodalmat - palócfóldről a Palócföldbe” című interjúját, amely keretében Ardamica Ferenc losonci alkotóval beszélgetett. „Én örök hálával tartozom a Palócföldnek, nekem évtizedekig az irodalomhoz kötő köldökzsinórom volt” - mondja a 73 éves író, emlékezvén arra, hogy hetvenes évektől a kilencvenes évtized elejéig egyedül a Palócföld közölte írásait, a főszerkesztők rendre kiálltak mellette. E számban további jubileumok is kulminálnak. Madách Imre halálának 150. évfordulója apropóján egyrészt a „S mást tevél-e te?” című sorozatban Kiss Judit Ágnes és Szávai Attila tette le a névjegyét, másrészt a „Kép-tér” rovatban Debreceni Boglárka „Madách kultuszretro” címmel értekezik a Petőfi Irodalmi Múzeum a „Tragédia színei 1964/2014” elnevezésű kiállításáról. A „Kutatóterület” című rovatba Wirágh András tanulmánya került, amely Balázs Béla - a száz évvel ezelőtt kitört - első világháborús „naplóféléjét”, a „Lélek a háborúban” szövegeit, „noteszlapjait” elemzi. S a továbbiakban Tarnóczi László „Aki festőkészletét adta Balázs Jánosnak” című írása is egy évfordulóra épül. A szerző a salgótarjáni Botos Zoltánt köszönti 65. születésnapján, amit az „ünnepelt" meg is érdemel festői munkássága alapján, de legalább ennyire azért, hogy gyerekként sikerült rávennie a cigánydombi Balázs Jánost, hogy újra a ecsetet fogjon a kezébe és megszülessenek az összetéveszthetetlen stílusú, hangulatú Balázs-festmények. Persze nemcsak az úgynevezett évfordulós dolgozatok miatt érdemes belelapozni a legfrissebb Palócföldbe, hanem egyéb opusok okán is. Ezek sorában említhetők például Ádáim Tamás balassagyarmati gyökerű, nemrégiben külföldről újra Budapestre visszatért költő versei vagy a „Próza és vidéke” rovatban Grendel Lajos és Papp Dénes írásai. A „Kutatóterület” másik, 7a- nos Márton tollából megjelent tanulmánya „Törvény - szöveg - olvasás” címmel mutatja a Tóra és a Biblia értelmezését Mészöly Miklós „Saulusá”-ban. A „Találkozási pontok” című rovat vendége ezúttal Németh Zoltán szlovákiai magyar író, költő, aki az ipolyszakállosi nyári táborban válaszolt N. Tóth Anikó kérdéseire. Az „Ami marad" című recenziórovat kuriózumát Barna Péter írása jelenti, amely Nemes Nagy Ágnes útinaplójáról szól. A lapszámot Kovács Bodor Sándor dokumentumfilmes, fotográfus alkotásai illetve azok részletei illusztrálják.- csébé Kovács Bodor Sándor „Caen kikötője” című fotója a „Palócföld” 2014/6. számának belső borítóján Adventi „Piros rózsák” Báti Jánosné (balra) és Judik Béla ajándékokat ad át az Almágyról érkezett küldöttség képviselőjének, Agócs Ildikónak Alig több mint két hónap telt el azóta, hogy egy salgótarjáni civil szervezet - Baglyasalja Barátainak Köre - képviselőiből álló küldöttség Szlovákiába, a Ceredhez - tehát a határhoz - közeli községbe, a döntő többségében magyar anyanyelvű Almágyra látogatott. Az utazás konkrét célja a kapcsolatfelvétel, a személyes találkozás volt a gömöri település vezetőivel. A kezdeményezés háttérben az a történelmileg igazolható ismeret áll, amely szerint a baglyasiak Andó nevű ősei a 17. századvégén, a 18. század elején éppen Almágyról települtek a Kacsics nemzetség tulajdonát képező Baglyaskő vára környékére, majd onnan - a török harcok által háborítva - a településnek ma is otthonául szolgáló völgybe. Bár - mint a helyszínen kiderült - Almágyon ma már nem élnek Andok, a fogadtatás szívélyes volt és folytatást ígért.. S az események olyannyira felgyorsultak, hogy egy almágyi csoport a minap Baglyasaljára érkezett, hogy aktívan vegyen részt a Baglyaskő Idősek Otthona „Karácsonyi ajándékkosár” című programjában. Az alkalomra szépen feldíszített aulában megjelenteket a rendezők nevében Gere Erzsébet műsorvezető, az otthon dolgozója üdvözölte, majd Fekete Zsolt, Salgó- tarj án Megyei Jogú Város alpolgármestere mondta el gondolatait. Kifejezte reményét, hogy az ünnepség meghitt pillanatai megszépítik az idősek életét és visszaemlékeztetik őket egykoron a családjukban átélt karácsonyokra. Holecz Istvánná intézményvezető köszöntőjében arról szólt, hogy miért a karácsony a legszebb ünnep minden ember számára. Elmondta, hogy az idei rendezvény annyiban más mint a korábbiak, hogy együtt ünnepelhetnek az Almágyról érkezett kedves vendégekkel. A ceredi kötődésű igazgató asz- szony felelevenítette egykori emlékét, amikor egy-egy alkalomra megnyílt a határ és egyszer két olyan idős néni is találkozhatott, akik legutóbb leánykorukban látták egymást. Holecz Istvánné beszéde után a vendégek nevében Agócs Ildikó, a Csemadok (Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség) almágyi elnöke utalt az októberi megismerkedésre, amelyet személy szerint is kellemes meglepetésként élt meg. Az újabb - immár tágabb körben megvalósult - találkozást a kibontakozó barátság mérföldkövének nevezte. Ajándékként a helyi hagyományőrzők képviseletében a „Piros rózsa” nevű asszonykórus, egy férfi versmondó, egy népballadákat éneklő hölgy, egy bájos mesemondó kislány és egy gitáros-énekes (aki almágyi lévén a ceredi tantestület tagja, de óraadó tanár saját falujában is) lépett fel megzenésített versekkel. „Az almágyi bálban muzsikálnak” és a többi népdalt követően a nyolc asszony aktuális karácsonyi összeállítást mutatott be, amelyben a „Csendes éj”-től a „Mennyből az angyali”-ig négy közismert, népszerű szám hangzott el. A bemutatkozás, fellépés lehetőségét Agócs Gyula polgármester köszönte meg. A kosárból újabb ajándékok kerültek elő - a salgótarjáni Hibó Tamás Művészeti Iskola drámatagozatosai és bátonyterenyei Kossuth Lajos Általános és Művészeti Iskola szintetizátor-szakos növendékei jóvoltából - az almágyi delegáció pedig ellátogatott Baglyaskő- várához. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által nemzetközi projekt keretében létrehozott és működtetett természetvédelmi látogatóközpontban Judik Béla tájegységvezető fogadta a vendégeket és tájékoztatta a 2011-ben felavatott három hektáros park és 200 négyzetméteres beltéri egység jellemzőiről, funkcióiról. Báti Jánosé, az 1996- ban alakult Baglyasalja Barátainak Köre elnöke is köszöntötte az almágyiakat, majd Szilem András a baráti kör képviseletében mutatta be és kommentálta a „700 éves Baglyaskő vára” 2010/2011- es emlékév programjáról, eseményeiről készült vetített fotókat. A találkozó szívélyes, baráti légkörben ajándékozással ért véget és a felek pezsgős koccintással is megerősítették szándékukat, törekvésüket a további még szorosabb és sokoldalúbb együttműködés kibontakoztatására... Csongrády Béla A Baglyaskő Idősek Otthona „Karácsonyi ajándékkosár” című műsorában nagy sikert aratott az almágyi asszonykórus Szólistakarácsony Több éves szép hagyománya a salgótarjáni szimfonikusoknak, hogy az adventi napokban koncert formájában tesznek ajándékot a zenekedvelők képzeletbeli karácsonyfája alá. így történt ez a minap is, azzal a különbséggel, hogy a hangverseny színhelye nem a József Attila Művelődési és Konferencia-központ, hanem a muzsikusok otthonául szolgáló Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény volt Ennek megfelelően nem is az úgymond nagyzenekar, hanem a kamaraformáció foglalt helyet a pódiumon. Négy tételes műsoruk előtt ezúttal is a Szabó István vezette Salgótarjáni Rézfúvós Kvintett mutatott be három karácsonyi hangulatú számot, köztük a népszerű örökzöldet, a „Jingle Bells-”t. A szimfonikusok - kihasználva, hogy a zeneiskola nagytermében „kéznél van” a hangszerek királynője - Handel F-dúr orgonaversenyével indítottak Matúz Csilla invenciózus előadásában. A karnagy ezúttal is a hangversenyévad korábbi nyitányán már bemutatkozott, pályája kezdetén álló Hermann Szabolcs volt, aki a vezénylés mellett hangszeres tudását is igazolta a csembaló megszólaltatásával. W. A. Mozart „Ave Verum Corpus”, azaz „Üd- vözlégy Szent Test” című antifónát a zenekar kíséretével Lengyel Judit magánénektanár adta elő. A. Vivaldi „A-moll” csellóversenyében a 2013 diplomázott, jelenleg doktorandusz hallgató, Kováts Miron érzékeltette tehetségét. Az oboaszólót Barabásné Morvái Tímea játszotta. /. S. Bach „Magnificaf’-jából Simon Katalin szintén magánénektanár, kórusvezető énekelt részletet. Egy másik Bach-mű a „D-moll kettős verseny”-ének két tételét Tóth Tibor és Kaizinger Katalin szólaltatta meg hegedűn. Végül, de nem utolsósorban „A passió” című filmben elhangzó Lorenz- szerzeménnyel, az „Ave Maria” -val a salgótarjáni közönség előtt az elmúlt koncerten debütált Beery Szilvia lépett fel. A műsorvezető a zenekar tagja, TakácsnéEdes Katalin volt, aki Vitai Nikoletta „Karácsony táján" című versének elmondásával alapozta meg az ünnepi hangulatot: „Mi az, mit az ember leginkább kívánhat? Egészséget, boldogságot, hitet és szerencsét és szerencsét, / Meghitt pillanatokkal övezett szentestét." Cs. B. A salgótarjáni szimfonikusok hagyományos ünnepi hangversenyét a zeneiskolában tartották. Előtérben: Tóth Tibor első hegedűs, Matúz Csilla orgonaművész és Hermann Szabolcs karnagy 4 I
