Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)
2014-12-20 / 294. szám
Ezen a napon történt... 135 éve mutatta be izzólámpáját Thomas Alva Edison. Neki sikerült először megfelelően izzítható anyagot találnia, elegendően nagy vákuumot elérnie, valamint az ő izzólámpái - nagy ellenállásuk miatt - gazdaságosan üzemeltethetők voltak az akkor még egyenáramú elektromos hálózatról, amit szintén ő dolgozott ki. 1878-ban kezdett az izzó fejlesztéséhez. Az első sikeres kísérletének eredménye egy olyan izzó volt, ami 13,5 órán át működött. Szabadalmának bejegyzése után, csapatával bambuszból 1200 üzemórát is elérő izzószálat készített. 116 éve fedezte fel a rádium nevű radioaktív elemet a tudósházaspár, Pierre és Marie Curie. Ók fedezték fel továbbá a tórium radioaktivitását és a polóniumot is. 1903-ban a házaspár megosztott fizikai Nobel-díjat kapott, majd Marie Curiet 1911-ben kémiai Nobel-díjjal is elismerték. Pierre Curiet 1906- ban Párizsban egy lov askocsi halálra gázolta, munkáját felesége vitte tovább. íoi éve jelent meg a világ első keresztrejtvénye a Sunday New York World-ben. Az egymást keresztező szavakból álló, mindenütt népszerű keresztrejtvényt egy angol újságírónak köszönheti a világ. Arthur Wynne londoni munkája mellett, hetente írt fejtörőket egv New York-i lapnak. Az 1913. december 21-i feladvány egy gyémánt-alakzatú kitalálósdi lett - tulajdonképp ez volt az első keresztrejtvénynek nevezhető fejtörő. tr Túlszárnyalva a tavalyi eredményt, 3,2 millió eurót (mintegy egymilliárd forintot) gyűjtött Jósé Carreras spanyol sztártenor 20. televíziós jótékonysági gálaműsorával a leukémia elleni harc támogatására az egyik német tv-csatornán. Mütchen. - Nagyon hálás vagyok a televízió nézőinek ezért a nagyvonalúságért - mondta Jósé Carreras, a 68 éves operaénekes. A jótékonysági akció nem ér véget a gálával, egészen újévig fogadják az adományozók telefonhívásait. A Jósé Carreras Gála idén húszéves jubileumát ünnepli. A müncheni Carreras Alapítvány szerint ez a legrégebben futó jótékonysági gála a német televízióban. A műsort a Sat.l Gold privát csatorna közvetítette élőben a Baden-Württemberg tartománybeli Rustban lévő Europa Parkból. Tavaly a gálaműsor 2,6 millió eurós bevételt hozott. Az évenként megrendezett gyűjtés eredményéből több száz olyan németországi projektet és kutatást támogatnak, amelyek célja a leukémia elleni harc. Carreras maga is leukémiával betegedett meg 1987-ben. Súlyos betegségét csontvelő-átültetés révén győzte le. Azóta elkötelezte magát az átfogó kutatások és a jobb gyógymódok kifejlesztésének támogatása mellett. Mégsem bosszantják a szomszédot Mégsem építik fel újra az észak-koreai határ mentén a karácsonyfát formázó, az ünnepi szezonban évtizedek óta színes égőkkel és kereszttel feldíszített acéltornyot, amelyet október végén biztonsági félelmek miatt bontottak le. Szöul. A „karácsonyfát állító” civil szervezet, a Koreai Keresztény Tanács sajtótájékoztatón jelentette be, hogy noha szándékaik békések és szeretetteljesek, az acéltorony újbóli felhúzásának terve „félreértéseket okozott, melyek új feszültségeket szülhetnek a két Korea, a konzervatív és a haladó csoportok és a helyi lakosok között”, ezért önként elállnak a tervüktől. A dél-koreai védelmi minisztérium december elején „a vallásszabadság biztosítása végett” jóváhagyta a szerkezetet ismét felállítani kívánó keresztény szervezet kérését, bár csak átmeneti időre. A feldíszített acélszerkezet december 23-tól korábbi helyén, régi pompájában állhatott volna, de csak két héten át. A hivatalosan ateista Észak-Korea vezetése provokációként, az ellene irányuló pszichológiai hadviselés részeként tekint a szerkezetre, ezért annak feldíszítése a két Korea közti diplomáciai és katonai feszültségek kiéleződésének visszatérő forrása volt. Rekordszámú állat született a prágai állatkertben A prágai állatkertben idén rekordszámú, 228 különböző fajhoz tartozó egyed született. Az újonnan világra jött állatok között számos ritka faj példányai megtalálhatók - jelentette be Miroslav Böbék, az állatkert igazgatója. Prága. A prágai állatkertben 2014-ben összesen 1227 állat született, köztük több veszélyeztetett faj példányai, amelyek tenyésztése különösen nehéznek számít. Néhány esetben a prágai az első állatkert a világon vagy Európában, ahol az adott faj tenyésztése sikeresnek bizonyult -mondta el az igazgató. A prágai az első olyan állatkert a világon, ahol sikerrel szaporították az iraki-iráni határ környékéről származó, növényevő tüskésfarkú gyíkot Az emlősök tekintetében kiemelkedő sikernek számít a három óriás fóldikutya születése, a faj Európában csak a prágai állatkertben található meg. Emellett a látogatók körében nagy érdeklődést válthatnak ki azok az egy hónapja született gepárd négyes ikrek is, amelyeket a látogatók tavasztól tekinthetnek meg - mondta el Pavel Brandt, az állatkert munkatársa. Szintén kivételesnek számít a három egyiptomi keselyű egyidejű születése, mivel általában csak két fióka kel ki egy fészekben. Az állatkert sikerként könyvelheti el a kékszakállú amazonpapagáj világrajövetelét is, amelyet kilenc év sikertelen próbálkozás előzött meg. HIRDETÉS 3100 Salgótarján, Munkásotthon tér 06/32-316-135 ESZAKMAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS VÍZMŰVEK ZRT. Ügyfélszolgálati iroda bejelentési 08@ervzrt.hu Nyitva tartás: Hétfő: 7.30-19.30 Kedd: 7.30-15.00 Szerda 7.30-15.00 Csütörtök: 7.30-15.00 Péntek: 7.30-13.00 Pénztári órák: ’ r: Hétfő: 7.30-19.15 Kedd: 7.30-14.45 Szerda: 7.30-14.45 Csütörtök: 7.30-14.45 Péntek. 7.30-12.45 Hibabejelentés Csőtörések, vízminőségi.problémák, egyéb meghibásodás észlelésekor hívja munkatársainkat az alábbi telefonszámokon: Szécsény térsége: 06/32-371-475 Salgótarján: 06/32-411-444 Pásztó: 06/32-460-781 Rekordszámú, 1,3 millió turista látogatott el tavaly december óta Stone- henge-hez, Nagy-Britan- nia leghíresebb történelemelőtti kulturális emlékéhez - írta az MTI. London. A délnyugat-angliai Wiltshire-ben fekvő monumentális kőkört a kulturális örökségért felelős English Heritage jelentése szerint 1,3 millióan látogatták meg a világ minden tájáról az elmúlt 12 hónapban, ez a szám 9 százalékos növekedést jelent a korábbi év adataihoz képest. 2014-ben a Stonehenge-t meglátogató turisták között volt Barack Obama amerikai elnök és David Cameron brit miniszterelnök is.- Stonehenge továbbra is a világ egyik legfontosabb történelemelőtti emlékhelye, és a legnépszerűbb brit turistacélpontok közé tartozik - mondta Kate Davies, az English Heritage munkatársa, Stonhenge-ben pontosan egy éve nyílt meg a 27 millió fontból (11 milliárd forint) elkészült új látogatóközpont. Tilos a tetoválás és a piercing Tilos a jövőben háziállatokat tetoválással és piercinggel „díszíteni” New York államban. New York. Az Andrew Cuomo kormányzó által aláírt törvény három hónapon belül hatályba lép. Az új törvény megtiltja, hogy tetoválás és a piercing készüljön „kutyákon, macskákon és minden más háziállaton, ha az kizárólag kozmetikai célból vagy a tulajdonos örömére történik". Az azonosítást segítő fülbiléta viszont továbbra is megengedett. Arról nincsenek információk, eddig milyen gyakran díszítették a gazdik piercinggel és tetoválással házikedvenceiket. A jövőben viszont mindenki, aki így teszi különlegessé macskáját vagy akár vadászgörényét, 250 dolláros (mintegy 63 ezer forintos) pénzbírságra és 15 napos börtön- büntetésre is számíthat. Carreras aJeukémia ellen I Ili'»! a Iw I"ll rí I 1;^" m own ni i fry!