Nógrád Megyei Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 253-276. szám)
2014-11-27 / 275. szám
Szapporó érdeklődik olimpia 2026. Szapporó polgármestere, Ueda Fumio bejelentette, hogy a város érdeklődik a 2026-os téli olimpia iránt. A Hokkaido szigetén fekvő város 1972-ben már volt házigazda. Ueda hangsúlyozta: a rendezéssel Szapporó fejlődésének új szakaszába léphetne. A Japán Olimpiai Bizottság 2016-ban dönt arról, hogy mely várossal induljon harcba a 2026-os téli ötkarikás játékokért. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2019-ben jelöli ki a helyszínt. A 2018-as téli olimpiának a dél-koreai Pjongcsang ad otthont, a 2022-esért még a kazah Almati, valamint Peking van versenyben. Japán, a főváros Tokióval 2020-ban nyári játékok rendezője lesz. Bajnok az FTC birkózás. A Ferencváros nyerte a birkózók idei csapatbajnokságát, miután a múlt heti odavágó meccsek után a Nemzeti Sportcsarnokban rendezett szerdai visszavágó körben is legyőzte az ESMTK-t és a Vasast. Struhács György kötöttfogású szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a zöld-fehérek előbb az ESMTK, majd a Vasast ellen győztek. Utóbbiak két súlycsoportban nem is állítottak ki senkit. A nap utolsó mérkőzésén az ezüstérem volt a tét, és azt az ESMTK szerezte meg, miután nyert az idén Európa-bajnoki ötödik Szabó László fémjelezte Vasas ellen. Szabó mindkét szerdai meccsén győzött. A csapatbajnokságban a nyolc súlycsoportból négyben kötött-, négyben pedig szabadfogásban zajlottak a mérkőzések, és a visszavágó-körben az odavágóhoz képest felcserélődtek a kategóriák fogásnemei, ezért kellett például Bácsi Péternek egy hete szabadfogásban birkóznia, ezúttal pedig kötöttben. Nyolcaddöntős a Szeged Balogh Zsolt, a Mol-Pick Szeged játékosa (k), valamint Olekszandr Sevelev (b) és Szerhij Onufrijenko, az ukrán Motor Zaporizzsja játékosai A MOL-Pick Szeged 29-25-re nyert az ukrán Motor Zaporizzsja ideiglenes otthonában, Kijevben a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hetedik fordulójában. kézilabda. A Tisza-partiak ezzel teljesítették a minimális célt, a nyolcaddöntőbe jutást. Következő mérkőzésükön, december 6-án a csoportelsőségért azt a lengyel Kielcét fogadják, amelytől az eddigi egyetlen vereségüket szenvedték el. A gárdának a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Talant Dujshebaev a vezetőedzője. A két csapat szeptember 28-i meccsén a Pick csak nehezen győzött 27-2ó-ra, azóta viszont valósággal szárnyal, és a szoros találkozóit rendre megnyerte. A combsérüléssel bajlódó Ilyés Ferenc most nem tartott társaival. luan Carlos Pastor együttese rendkívül magabiztosan játszott az első félidőben, és Dean Bombac, valamint Balogh Zsolt vezetésével négygólos előnyre tett szert. A folytatásban sem engedte magához közel riválisát, folyamatosan tartotta a négyöt gólos különbséget. Hat és fél perccel a vége előtt ugyan három gólra feljött a Zaporizzsja, ráadásul emberelőnybe is került, de Jose Manuel Sierra bravúrjainak, valamint Balogh újabb találatának köszönhetően ezt szakaszt is „nullára” hozta a Szeged (23-27). Azt a hazaiak is érezték, hogy ezzel az utolsó lehetőségüket is elszalasz- tották, a Szeged pedig magabiztosan nyert. 7. forduló. D csoport: Motor Zaporizzsja (ukrán) - MOL-Pick Szeged 25-29 (12-16). A magyar csapat gólszerzői: Balogh 7, Bombac 7/1, Mindegía 5, Parrondo 3, Prodanovics 2/1, Källman 2, Zubai 1, Blazevic 1, Vadkerti 1. Az állás: 1. Kielce 12 ponl/6 mérkőzés (188-162), 2. Szeged 12/7 (198-182), 3. Aalborg 5/6,4. Zaporizzsja 4/7, 5. Schaffhausen 3/6, 6. Dunkerque 2/6. i m mmt * n m mmm mm (mm Két címmeccset is rendeznek Bedák Zsolt kispehelysúlyú Európa-bajnoki címmérkőzése mellett nehézsúlyban is Eb-címmeccset láthatnak jövő szombaton a nézők a Ferobox Event és az Ml profi ökölvívó gáláján a budakalászi sportcsarnokban. ökölvívás. A Felix Promotion közleménye szerint a Boksz Világszervezet (WBO) nehézsúlyú Ebövéért a címvédő, korábbi világbajnoki kihívó Francesco Pianeta a horvát Ivica Bacurinnal csap össze. Az olasz születésű, de német színekben szereplő Pianeta eddigi 32 profi összecsapásából mindössze egyet veszített el, méghozzá tavaly májusban, amikor az ukrán Volodimir Klicsko ellen lépett ringbe világbajnoki címmeccsen. Mostani ellenfele 18 győzelem és egy döntetlen mellett hatszor veszített a profik között. Bedák a WBO kispehelysúlyú Európa-bajnoki övét teszi kockára, ellenfele egyelőre nem ismert. A gálán a szintén WBO Európa-bajnok, nagyváltósúlyú Kovács Attila (34 győzelem, 4 vereség) is kötelek közé lép, ám nem címmeccsen. A 40 éves magyar sportoló a francia Ludovic Duvallal csap össze egy nyolcmenetes mérkőzésen. A gálát jövő szombaton 21.45-től közvetíti élőben az Ml. Hetvenöt éve született Kozma István Hetvenöt éve, 1939. november 27-én Budapesten született Kozma István - vagy ahogy mindenki ismerte: „Pici” - kétszeres olimpiai bajnok nehézsúlyú kötöttfogású birkózó. ÉVFORDULÓ. A jól megtermett, 198 centisre nőtt fiatalember sportpályafutását a Ganz-Mávag kosárlabdázójaként kezdte, tagja volt az utánpótlásválogatott keretének. A palánk alól Keresztes Lajos birkózó, az 1928-as amszterdami olimpia aranyérmese csábította át a szőnyegre. 1957-től a Budapesti Vasas sportolójaként mind kötöttfogásban, mind szabadfogásban versenyzett, az idővel 145 kilósra erősödött „Pici” jelentős nemzetközi eredményeit a 60-as években nehézsúlyú kötöttfogású birkózóként érte el. Élete első versenyét 1957-ben az ifjúsági bajnokságon nyerte, aztán 1959-ben, a felnőttek országos bajnokságán sem talált legyőzőre. A nemzetközi porondon 1960-ban a római olimpián mutatkozott be, itt legyőzte az amerikai Dale Lewist, az olasz Adelmo Bulgarellit és a lengyel Lucjan Sosnowskit, viszont kikapott a bolgár Radoszlav Kaszabovtól, s „csak” a negyedik helyen végzett. Az 1961-es jokohamai vb-n már veretlenül zárt, s csak testsúlykülönbséggel szorult a szovjet Ivan Bogdan és a török Hamit Kaplan mögé. Egy évvel később, az egyesült államokbeli Toledóban már világbajnoki címet szerzett, pedig még a verseny előtt megroppant a térde, és pokoli kínok gyötörték meccsről meccsre. Az igazi szenvedést azonban ő okozta a riválisoknak, a szovjet Anatolij Roscsin - később legnagyobb vetélytársa - és a német Wilfried Dietrich sem tudott mit kezdeni rohamaival. Az 1963-as helsingborgi vb-n csupán ötödik lett, abban az évben időlegesen a válogatottól is eltanácsolták, mert állítólag túlságosan éreztette társaival fizikai fölényét, s több edzésről elkésett. A csorbát kiköszörülendő fokozott erővel készült az 1964-es tokiói olimpiára, ám a nagy igyekezetben újra megsérült a térde, és az orvosok alig akarták elengedni. Az ötkarikás játékokon aztán legyőzte a japán Szugijama Cuneharut, továbbá Káplánt, Dietrichet, a döntőben pedig Roscsin ellen döntetlent ért el, ami az aranyérmet jelentette számára.- Amikor a bíró mindkét versenyző kezét felemelve kihirdette a döntetlen eredményt, Zsi- vótzky Gyula kalapácsvető, Varjú Vilmos súlylökő, Eck- schmidt Sándor kalapácsvető és a birkózók berohantak a szőnyegre, hogy Kozmát a magasba dobálják. Ez azonban még ennyi erős embernek sem sikerült - állt a Népsport hasábjain. Négy év múlva, a mexikói olimpián ismét sérülés hátráltatta: rácsapódott a kezére az autóbusz ajtaja, a begyulladt részt műteni kellett, ráadásul a térde is cipó nagyságúra dagadt, mire a szőnyegre lépett. A szakvezetés féltette is, de rajta egy pillanatra sem látszott, hogy egy-egy mozdulat a kínok kínját jelenti számára. Legyőzte a román Constantin Busóit, a japán Iszagoi Jorihidét, a finn Raymond Uytterhághát és a bolgár Sztefan Petrovot, a döntőben pedig ismét Roscsinnal megküzdve lett aranyérmes. Máig ő az egyeüen magyar birkózó, aki két ötkarikás elsőségre volt képes. Az 1969-es idényt sérülések miatt kihagyta, edzői tanulmányaira összpontosított a Testnevelési Főiskolán. A következő évben elkezdte az olimpiai felkészülést, a Felszabadulási emlékversenyt megfázása miatt mégis kihagyta. A verseny után hazafuvarozta edzőjét, Keresztes Lajost, majd a Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán színészpárhoz indult, de az Alkotmány és a Honvéd utca kereszteződésében karambolozott a 15-ös busszal. A kocsiból még kiszabadította magát, de aztán elájult, mert súlyos sérüléseket szenvedett. Tíz bordája eltörött és a veséje Is megsérült, az pedig csak műtét közben derült ki, hogy valójában mindig is csak egy veséje működött. Kozma István 1970. április 9-én, öt nappal autóbalesete után belehalt sérüléseibe. Hatalmas méretei ellenére a szőnyegen rendkívül gyors volt, a hátraesésből végrehajtott technikáin pedig jól látszott, hogy meglepően hajlékony is. Háromszor (1966, 1967, 1968) lett az év birkózója, 1968-ban pedig az Év sportolójának is megválasztották. A kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és Európa-bajnok, tizennégyszeres magyar bajnok Kozmát nem csupán sportemberként tartották nagyra versenyzőtársai, hanem az örökké vidám, mókára és segítségnyújtásra egyként kész barátot is tisztelték benne. A modern birkózás egyik előfutáraként tartják számon, bekerült a sportág nemzetközi Hírességek Csarnokába is. Tiszteletére alapítványt és ifjúsági emlékversenyt hoztak létre. I 1 Kozma István