Nógrád Megyei Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 253-276. szám)

2014-11-27 / 275. szám

Magna Cum Laude - jubileumi koncert Londonban a „Rendíthetetlen” London. Angelina Jolié amerikai színésznő háborús veteránok között az általa rendezett Rendíthetet­len (Unbroken) című életrajzi dráma bemutatóján. Az Oscar-díjas Angelina Jolié Louis Zamperini ame­rikai sportoló, második világháborús hős életéről készítette a filmet. Budapest Fennállása 15. évfor­dulóját és friss stúdióalbuma, a Köszönet megjelenését egyaránt ünnepli a Magna Cum Laude de­cember 29-én a Papp László Bu­dapest Sportarénában egy nagy­szabású koncerttel. A Magna Cum Laude 1999 szeptemberében alakult gyulai zeneszerető barátokból. A csa­pat már első kislemezeivel be­robbant a köztudatba, napjaink­ban az egyik legnépszerűbb kon­certzenekarnak számít - szere­pel a szervezők MTI-hez eljutta­tott ajánlójában. Az eddigi tizenöt év során szü­letett hét stúdióalbum, egy kon­certlemez, voltak tagcserék, ké­szültek klipek és a zenekar több száz koncertet adott. A Mező Mi­si (ének), Szabó Tibor (gitár), Ka­ra Mihály (basszusgitár) által al­kotott eredeti trió mellett az évek során Lesták Márton billentyűs és Török Máté dobos lett az állan­dó kiegészítő. Az idei jubileumi évben, no­vember elején jelent meg a hete­dik stúdióalbum Köszönet cím­mel. Az anyag kiforrott és érzel­mes, tükrözi a zenekar erejét, öt­letgazdagságát, és lendületesebb, mint a korábbi munkák. A szüle­tésnapi koncerten a Sportaréná­ban december 29-én az új dalok mellett a másfél évtized nagy slá­gerei is elhangzanak, köztük a Minden állomás, az Átkozott nők, a Színezd újra, a Túl későn, a Visszhang, a Főnököm, a Pálinka­dal vagy a Vidéki sanzon. A Magna Cum Laude-koncert díszlet- és látványterveit Kenta­ur készíti. Marilyn Monroe fotókat árvereznek Shropshire. Marilyn Monroe-t ábrázoló 32 fotót árverez el Dominic Dale profi sznúkerjátékos, aki 25 éven át gyűjtötte a színésznőt ábrázoló eredeti papírképeket - közölte a Mullock's brit aukciósház. A Mullock's darabonként 500 fontra (185 ezer forintra) becsülte a képek árát, ám hasonló felvé­telek „ennek ötszöröséért keltek el”. A kizárólag interneten folyó árverésen Monroe-ról szóló mintegy ötven könyvre is lehet licitálni. Az amerikai sztár képeinek ez az egyik legnagyobb ma­gángyűjteménye - mondta a Mullock's illetékese. A 32 fotó Monroe teljes pályafutását bemutatja. Van köztük egy felvétel, amelyen a színésznő ha­lottnak tetteti magát. Ez néhány hónappal az előtt történt, hogy 1962-ben elhunyt. A Monroe-val kapcsolatos dokumentumok szak­értője, Richard Westwood-Brookes szerint tovább­ra is „óriási az érdeklődés” a színésznő iránt, no­ha már több mint ötven éve nem él. „Ő még mindig elbűvöli az embereket, miközben más sztárok fénye egyre halványabb. Az aukciók alapján úgy tűnik, Elvis Presley neve például egy­re kevésbé vonzó.” TELEVIZIO-MUSOR RTL KLUB 6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 RTL Klub Híradó 8.08 8:08 ■ Minden reggel © 9.10 Ízes élet - Mautner Zsófival 9.40 Reflektor© 10.05 TopShop 11.45 AsztroShow 12.45 Kalandor 13.15 ízes élet - Mautner Zsófival © 13.35 Reflektor© 13.55 Fókusz© 14.20 Éjjel-nappal Buda­pest© 15.45 Segítség, bajban va­gyok! © 16.50 Dr. Tóth © 18.00 RTL Klub Híradó 18.55 Fókusz© 19.25 Éjjel-nappal Buda­pest© 20.50 Barátok közt© 21.25 CSI: Miami helyszí­nelők © 22.20 RTL Klub Híradó 22.50 CSI: A helyszínelők © 23.55 Reflektor® 0.10 Kemény motorosok © TV2 M L ___I 5.00 Csapdába csalva ©■ 5.25 Magánnyomozók® 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka® 9.30 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek® 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Viíág 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív © 13.00 Walker, a Texas-i ko­pó® Sz.: Chuck Norris, Clarence GílyardJr., ShereeJ. Wil­son, Noble Willingham, Mar­co Sánchez 14.00 Walker, a Texas-i ko­pó© 15.00 A gonosz álarca ® 16.00 Magánnyomozók® 17.00 A Macska © 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban © 20.15 Bumm! © 21.00 Családi Titkok © 22.15 Beverly Hills-i zsaru 2. © Sz.: Eddie Murphy, John Ashton, Judge Reinhold, Brigitte Nielsen, Ronny Cox 0.20 Tények Este 1.05 Aktiv© 5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek láng­jai © 9.50 Sophie szerint a vi­lág © 10.20 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.30 Életkerék 13.00 Esély 13.30 A világörökség kin­csei 13.50 A muskétások© 14.45 Zorro© 15.35 Charly, majom a csa­ládban © 16.20 Jövő-időben 16.30 Híradó+ 16.45 Lola© 17.25 Híradó 17.40 Ridikül © 18.30 Maradj talpon! © 19.30 Híradó este 20.05 Sporthírek 20.15 Időjárás-jelentés 20.20 Virtuózok 22.00 Az Este 22.35 Híradó 22.45 Sporthírek 22.55 A Dicső 39® 1.00 Lola® 1.45 Család-barát Axel Foley még mindig nevetőgörcsöt kap, ha arra az éjszakára gondol, amikor banánt du­gott egy Beverly JJills-i rendőrautó kipu­fogócsövébe. Első kaliforniai látogatása során olyan hullámokat kavart maga körül, amilyet még nem látott Beverly Hills. Jelenleg azonban Detroitban tar­tózkodik, és nyomozói teendőit végzi, amikor hírt kap Beverly Hillsből, hogy az ottani rendőrfőnököt súlyosan meg­sebesítette egy orvlövész. Foley-nak ter­mészetesen nem kell kétszer mondani, hogy menjen segíteni, azonnal a hely­színre utazik. S amint megjelenik, Ka­lifornia legelitebb környékén azonnal elszabadul a pokol. Beverly Hills-i zsaru 2. VIASAT3 5.45 Tv-shop 6.15 Gyilkos sorok ® 7.05 Monk- Flúgos nyomozó © 7.55 Kettős ügynök © 8.50 Szívek szállodája 9.45 Sütimester 11.00 Kettős ügynök © 11.55 Monk- Flúgos nyomozó © 12.55 Gyilkos számok © 13.55 CSI: A helyszínelők© 15.50 Castle © 17.50 Sütimester 19.00 Jím szerint a világ © (am. vígjátéksor., 11/21-22.) 20.05 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vígjátéksor., IV/13-14.) kíBE Mátrix© (amerikai sci-fi, 1999) 23.50 Feketelista (ísm.) © 0.50 NewYork-i nyomozók © DUNATV 15.40 Európa egészsége - Lélegezni vagy nem lélegezni? ® 16.30 Térkép 17.10 Család csak egy van 18.00 Híradó 18.20 Dunasport 18.30 Közbeszéd 19.00 Magyar labdarúgás OTP Bank Liga (éló) Dunaújvaros- BudapestHonvéd 21.00 Hírek 21.05 Dunasport 21.15 Columbo® (amerikai krimisorozat 6/3.) 22.50 Kültikon ® 23.10 Az öreg halász és a tenger© (amerikai film, 1958) Ernest Hemingway regényéből. 0.35 Vers, Hírek 0.45 Szerelmes földrajz SPECTRUM I DISCOVERY 11.00 On the Spot© 12.00 River Cottage- Csibefutam © 13.00 Anthony Bourdain- Fenntartások nélkül 13.55 Lávabirodalom- Tűzvonalban Hawaii-on 15.00 A bennünk élő emberszabású ® 16.00 Tömegétkeztetés profi módra 18.00 Nigel Marven a cápák szigetén ® 18.55 Híresek, gazdagok- És hajléktalanok © 20.00 Lávabirodalom- Tűzvonalban Hawaii-on 21.00 Brutális kémia 22.00 A náci párt felemelkedése ® 23.00 Alouisianai Angola börtön © 23.55 RossKemp- Veszett világ ® 6.00 Hogyan készült? 7.00 Állítólag 8.00 Trükkös tudomány 9.00 Ereklyék a hátsó kertből 9.30 Király kacatok 10.00 Kincsek a garázsból 10.30 Csomagcsaták 11.00 Raktárvadászok 11.30 Konténervadászok 12.00 Kanadai raktárárverések (kanadai sorozat, 14 rész) ífcMiJ Attraktor Sugárhajtómúves tűzoltó- szörny lánctalpakon 19.30 Mi történt ezután? 20.00 Raktárvadászok 20.30 Csomagcsaták 21.00 Autókereskedők- Cserebere a világ körül 22.00 Amcsi benzinfalók 23.00 Ausztrál kamionosok 24.00 Csomagcsaták 16.50 Csűrcsavarosdi 17.30 Maja, a méhecske 17.40 Patrick, a postás 17.55 A kockásfülű nyúl 18.05 OzieBoo! 18.15 Mesélj nekem! 18.35 Vízipók-Csodapók 18.40 Nyuszi Péter 18.55 Alex a dzsungelben 19.00 Traktor Tom 19.15 Raju, a riksa 19.25 Noddy kalandjai Játékvárosban 19.40 Rupert Maci kalandjai 20.10 Híradó, Sporthírek 20.55 Boston Legal -Jogi játszmák® (am. krímisorozat, 111/14.) 21.40 Bosszú© 22.25 Maradj talpon! @ 23.20 Ridikül® 0.05 Az A38-as színpadán: Európa Kiadó ® 11.00 Házromboló kincsvadászok 12.00 Országút a pokolba 13.00 Kozmosz 14.00 DMC - A varázslat nagymestere 15.00 Puszta kézzel 16.00 Házromboló kincsvadászok 17.00 Országút a pokolba 18.00 A Harmadik Birodalom építményei Hitler Messerschmitt- barlangjai 19.00 Azok a 90-es évek 20.00 A második világháború - Belülről Azardennekí csata 21.00 A Yukon aranyásói 22.00, Tonhal-csaták- Észak dél ellen 23.00 Országút a pokolba 24.00 A Costa Concordia kiemelése 2014. NOVEMBER 28., PÉNTEK Két pasi meg egy kicsi Az aktuális rész ismertetője: Jake megosztja a többiekkel, hogy hallotta édesanyját szeretkezni a vőlegényével, Herbbel; ez a kinyilatkoztatás egy elfojtott emléket idéz fel Charlie-nak. ST0RY4 9.35 NCIS (2 rész) 11.35 Szüle­tett feleségek (2 rész, ism.) 13.30 A farm, ahol élünk (2 rész) 15.40 Váratlan utazás (ism.) 16.45 Hír24 16.55 Váratlan utazás (ism.) 17.55 Hír24 18.00 Született feleségek 19,00 Hir24 19.30 Született fele­ségek 20.30 Hír24 21.00 Szex és New York 21.35 Jím szerint a világ 22.05 Shrink - Dilidoki kiütve (ame­rikai fűm, 2009) 0.05 Szex és New York (ism.) 0.35 Dallas ST0RY5 7.30 Teteshop 9.20 Megkövült szí­vek (2 rész) 11.20 Teleshop 12.45 így főzünk mi 13.00 Mosolyt ké­rek! 14.00 Menekülés a szerelem­be 15.00 Kedves ellenség 16.00 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg 17.00 A szív parancsa 18.00 Szelek szár­nyán 19.00 McLeod lányai 20.00 A farm, ahol élünk 21.05 Gyilkos so­rok (2 rész) 23.10 Hir24 (ism.) 23.40 Kojak 0.40 Házasságszerzök(am.- angol romantikus vigj., 1997) TV PAPRIKA 17.30 Trópusi kalandok 18.00 Teri- téken: az Arab-világ 19.00 Jó sza­kács. rossz szakács 19.30 Két tűz között 19.45 Sweet Boy 20.00 JÓL de gyorsan! 20.30 Kocsmakaják 21.00 Jamie 15 perces kajál 21.30 Alapok felsőfokon 22.00 Recept­daráló Desszert Angélával 22.30 Húsimádók klubja 23.00 Nigetla falatozója 23.30 Etetni bokxidulá- sig 24.00 Jó szakács, rossz sza­kács 0.30 Receptdaráló ECHO TV DUNA WORLD SP0RT1 SP0RT2 LIFE NETWORK VIASAT6 Hírek: 8.00,10.00 Híradó: 12.00, 14.00,16.00,18.00,19.30,22.00; 9.00 Bírósági történetek 11.00 Édes bűvölet 12.30 Színházi ma­gazin 13.30 Sikeres vállalkozók 14.30 Több mint egészség 15.00 Hazahúzó 16.30 Mozaik 17.00 Légkör 17.30 Mozgás 18.30 Idő­rosta 19.00 Napi aktuális 20.30 Korrektúra 21.30 Világpanoráma 22.30 Munkavállalók világa 23.00 Hazahúzó 24.00 Háttér-kép 10.45 Família Kft ® 11.10 Ri­dikül © 12.00 Híradó 12.25 Kl- vánságkosár 14.25 Nótacso­kor 14.55 Kérdések a Bibliában 15.15 Önök kérték (ism.) 16.10 Család-barát 17.45 Jó boroknak szép hazája Erdély 18,40 Kultikon ® 19.00 Híradó 19.30 Hazajáró 20.00 Hogy volt?! (ism.) 21.00 Fábry © 22.15 Szabadság tér '89 23.00 Kívánságkosár (ism.) 0.50 Duna World News 11.00 Televíziósvásárlás 12.00 Zu­hanyhíradó (ism.) 13.35 Lóverseny (élő) 14.15 Jégkorong. KHL (ösz- szefoglaló) 14.30 Fészta+14.45 Trash Talk (ismétlés) 16.15 Ame­rikai foci. NFL. 3. hét, San Fran­cisco 49ers-Seattle Seahawks 20.00 Heti helyzet 21.00 Mezeket fel! 22.00 Sportgazdaság 23.00 Póker (ismétlés) 1.00 Amerikai foci. NFL, 13. hét, Detroit Lions- Chicago Bears 9.00 Tenisz. Team Federer-Team Agassi, IPTL Tennis, Manila, 1. nap 12.00 Televíziós vásárlás 12.30 Tenisz. Team Munay-Team Djokovics, IPTL Tennis 15.30 Zu­hanyhíradó (ism.) 17.00 Fieszta (ism.) 18.00 Erős emberek (ismét­lés) 19.00 Jégkorong. Philadel­phia Flyers-New York Rangers 22.00 Amerikai foci. San Francis­co 49ers-Seattle Seahawks (is­métlés) 1.45 Mai helyzet 9.30 Feleségcsere ® 10.30 Res­taurant 11.00 Szuperdada visz- szatér © 12.00 Sütünk, tesó? ® 13.00 Facérból kacér © 13.55 Szuperdada visszatér © 15.00 Szülőszoba © 15.50 Feleség­csere © 17.00 Sütünk, tesó? © 18.00 Szerelem tálalva ® 20.00 Feleségcsere ® 21.00 Ha ciki, ha nem: Beteg vagy! ® 22.00 Sok­koló függőségek 23.00 Rejtélyes történetek ® 24.00 A szoba ® 11.00 Star Trek: Az új nemzedék (2 rész) 13.05 Eureka © 14.05 And­romeda 15.05 Az igazi szellemir- tók 15.35 Texas királyai ® 16.05 Pókember legújabb kalandjai © 17.0013-as raktár ® 18.05 Andro­meda (11/31.) © 19.05 Csillagkapu (11/12.) 20.05 Eureka (I/9.)® 21.00 X-akták (IV/11.) ® 22.00 Amerikai Horror Story (III/8.) ©23.00 Bates Motel - Psycho a kezdetektől (1^5.) 24.00 X-akták (ism.)

Next

/
Thumbnails
Contents