Nógrád Megyei Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 253-276. szám)

2014-11-25 / 273. szám

Loeb is rajthoz áll rali. A kilencszeres világ­bajnok Sebastien Loeb is rajthoz áll a rali világbajnok­ság január 22. és 25. között rendezendő idénynyitó ver­senyén Monte-Carlóban. A 40 éves francia pilóta 2012- ben fejezte be ralis pályafu­tását, azóta pedig a Michelisz Norbertét is „fog­lalkoztató” túraautó-világ­bajnokságban (WTCC) ver­senyez. Loeb pályafutása so­rán hét alkalommal diadal­maskodott a hercegségben, várhatóan csak erre a ver­senyre tér majd vissza. Letették az alapkövet tenisz. Rafael Nadal szülő­városában, Manacorban hét­főn letette annak a nemzet­közi teniszakadémiának az alapkövét, amelyet a tervek szerint 2016 nyarán adnak át. A világranglistán jelenleg harmadik, korábbi világelső spanyol játékos nevét viselő, nyári bentlakásos intézmény­ben a világ különböző részei­ről érkező 140 fiú és lány sa­játíthatja majd el a tenisz tu­dományát. Az akadémián 18 pálya segíti a sportág oktatá­sát, amellett futball- és más sportpálya, továbbá három úszómedence Is a fiatalok rendelkezésére áll majd. Nadal a hétfői sajtótájékozta­tón jelezte, úgy tervezi, hogy karrierje befejezése után ő is dolgozni kíván az intézmény­ben, és igyekszik átadni te­nisztudását a tehetségeknek. Új társsal, az új-zélandi Conrad Colmannal készül a december 31- én rajtoló Barcelona World Race páros földkerülő vitorlásversenyre Fa Nándor. A Spirit of Hungary várhatóan pénteken hajózik ki Triesztből. VITORLÁZÁS. A május-júniusi New York-i út után számtalan kisebb javítást kellett el­végezni a 60 lábas vitorláson, amelyet két napja tettek vízre az Adrián.- Olyan munkákat is meg kellett csinálni, amelyeket nem láttunk előre, másrészt, ha már a műhelyben volt a vitorlás, praktikus­nak tűnt néhány dolgon változtatni. így jobb lett a hajó, könnyebb vele bizonyos művele­teket elvégezni - nyilatkozott Triesztből Fa Nándor az MTI-nek. Hozzátette: most már „csak rendcsinálás” zajlik, s pénteken vagy szombaton elindulhat­nak Barcelona felé.- December 11-ig kell odaérnünk, ez a ha­táridő, utána számos olyan rendezvény lesz a helyszínen, amelyeken tanácsos részt ven­ni - mondta Fa Nándor, akinek társa az olim­pikon Goszleth Marcell helyett Conrad Colman lesz.- Marcell az idő rövidsége miatt úgy gondol­ta, hogy átadja a helyét egy tapasztaltabb ha­jósnak. Ez nagyon nemes gesztus volt tőle, emellett továbbra is segít nekünk, velünk dol­gozik. Colman 2012-ben megnyerte a Formula- 4őes földkerülő versenyt, azóta 60 lábas hajók­kal foglalkozik. Még csak egy hete dolgozunk együtt, de olyan, mintha tíz éve ismernénk egymást - fogalmazott a magyar vitorlázó. Fa Nándor - aki már háromszor vitorlázta körül a Földet - március 23-án, Székesfehér­váron mutatta be 60 lábas (18 méteres) kar­bon vitorlását, amellyel a hajóosztály világ- bajnoki sorozatában indul. Az adriai behajó­zás után május 16-án vágott neki olimpikon társával Gibraltárból az Atlanti-óceán átsze- lésének, amely 15 napig tartott, így egy nap­pal a New York-Barcelona verseny rajtja előtt érkeztek meg az amerikai kikötőbe, s a hajó kisebb sérülései miatt lemondták a részvételt. Fa Nándor később több, a 60 lábas sorozat­ba tartozó pontgyűjtő versenyen is szeretne indulni, a végső cél pedig a 2016-17-es Vendée Globe szóló, nonstop Föld-kerülő verseny lesz az új hajóval. A legkeményebb vitorlázóviadal 1992-93-as kiírásában a ma­gyar hajós - legjobb nem franciaként - az ötödik helyen ért célba. A norvég sajtó és Garri Kaszparov is dicshimnuszt zeng a sakkvilág régi-új világbajnokáról, Magnus Carlsenről, aki vasárnap megvédte címét indiai kihívójával, Viswanathan Ananddal szemben a Szocsiban rendezett párosmérkőzésen.- A diadal jól jellemzi azt a fejlődést, amelyet a Carlsen-korszak hozott a sakk világába - írja az Aftenposten.- Nehéz csata volt. A mostani párharc keményebb volt, ezért a siker íze is édesebb - kommentálta győzelmét a 23 éves Carlsen, aki tavaly 6,5-3,5-ra verte meg Anandot, idén pedig ó,5-4,5-re nyert. Az ex-világbajnok Garri Kaszparov, aki korábban edzője is volt a norvég játékosnak, példátlan tehetségnek nevezte egykori tanítványát.- Bobby Fischer és Anatolij Karpov kombinációja. Rendelkezik a Karpovra jellem­ző precizitással és Fischer elszántságával - fogalmazott Kaszparov. Az ismét legyőzött Anand is elismerte, hogy a jobb sakkozó diadalmaskodott.- Szorosabb volt, mint tavaly, de be kell látnom, hogy jobban játszott, mint én - mondta a 44 esztendős indiai nagymester. A szakértők szerint nem valószínű, hogy a következő alkalommal is ez a két sakkozó csap majd össze egymással a sportág trónjáért, sokkal inkább azt vár­ják, hogy a mindössze 22 éves olasz Fabiano Caruana lesz „Magnus király” kö­vetkező kihívója. HIRDETÉS 3100 Salgótarján, Rákóczi út 26. Telefon: (20) 209-4241, (20) 209-4221, (30) 448-1342, (30) 448-1322 Fax: (32) 786-744 E-mail: lehoczki@gergihalo.hu; lehoczki.szabolcs@upcmail.hu Web: http;//www,lehoczkivagyonvedelem.hu ■ MUNKAERŐ-KÖLCSÖNZÉS Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. ■ MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. m Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbá} Online és offline hirdetések. Idejét és pénzét is megtanítjuk! ■ BÉR-BÉRSZÁMFEJTÉS Akciós áron! ■■ ■ ügy,é,s 9 ,3618889200 Teleíonszám+ ® 8 8 8 9 2 0 6 Work Way Club Fa Nándor jí-irssal készül

Next

/
Thumbnails
Contents