Nógrád Megyei Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 253-276. szám)

2014-11-14 / 264. szám

Olimpiai reformjavaslatok lövő kedden hozza nyilvá­nosságra a Nemzetközi Olim­piai Bizottság (NOB) az ötka­rikás játékokkal kapcsolatos, elsősorban Thomas Bach NOB-elnök által kezdeménye­zett reformjavaslatokat. A negyven pontból álló programról december 8-án szavaznak a küldöttek. A ta­valy megválasztott Bach el­sősorban azt szeretné elér­ni, hogy a jövőben a pályázó városok a korábbinál keve­sebb pénzből tudják meg­rendezni az olimpiát. Több­ször emlékeztetett arra, hogy a 2022-es téli játékok­ra eredetileg hat jelentkező volt, de négy - főleg pénz­ügyi okokból - visszalépett, csak Peking, illetve a kazah Almati maradt versenyben. A másik jelentős változás lehet, hogy felgyorsítanák egyes sportágak programba kerülését úgy, hogy a rende­zést elnyert városok - bizo­nyos korlátok mellett - ma­guk dönthetnének néhány sportág felvételéről. Ameny- nyiben ezt a könnyítést elfo­gadják, először a 2020-as to­kiói nyári olimpia szervezői határozhatnak a kérdésben, s köztudott, hogy ők visszaven­nék a baseballt és a softballt a műsorba. Bach szeretné, ha az olim­pia nem csak négyévente vonzana tömegeket a televí­zió elé, ezért egy speciális, ki­zárólag a mozgalommal és sporteseményekkel foglalko­zó állandó ötkarikás tv-csator­nát beindítását tervezi. Sze­rinte így további szponzorok, támogatók nyerhetők meg. Balsikerű tiszaújvárosi túrá­jukat követően az NB I/B-s pont- vadászat hét végi fordulójában ismét idegenben lépnek pályá­ra a Konecranes-Salgótarjáni KSE kosárlabdázói. A várnál dö­cögősebb idénykezdést produ­káló piros-feketékre igazi presz­tízscsata vár szombat este, hi­szen a vendéglátó Kaszások hú­zóemberei közül Sebők Tamás, Kováts Róbert és Krasznai Ti­bor a közelmúltban egyaránt az SKSE mezét cserélte le az óbu­dai gárda színeire. Óbudai Kaszások - Konecranes- Salgótarjáni KSE Dániel Tamás, az SKSE klub­menedzsere: - Igen, valóban fájt a tiszaújvárosi vereség, és egy­általán nem mentesít minket a felelősség alól, hogy gusztusta­lan fújást kaptunk. Sokkal, de sokkal meggyőzőbb játékot kel­lett volna produkálnunk, és ak­kor akár a takarító néni is ve­zethette volna a mérkőzést, nyertünk volna. Most nyilván az a feladatunk, hogy megtalál­juk a problémák okait, és vil­lámgyorsan orvosoljuk is azo­kat. A mérkőzés után a vezető­edzővel beszélgetve is elmond­tam, hogy azt a taktikát, harc­modort kellene erőltetnünk, amit a felkészülési mérkőzése­ken és az első fordulóban lát­hattak tőlünk. Ez ugye nagyon sűrű rotációkból, cserékből állt, gyakorlatilag egy pillanatnyi le­vegőt sem engedve az ellenfél­nek. Nagy valószínűséggel azért változott a játékfelfogá­sunk, mert játékosaink túlsá­gosan is érzik a győzelmi kény­szert és ez ahelyett, hogy moti­váló lenne, inkább terhet jelent. Türelem, ezt kértem Papp Atti­lától és a játékosoktól is. Bíz­zunk egymásban, bízzunk ab­Ki kell jönnie a rengeteg munkának KOSÁRLABDA NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 5. forduló ban, hogy a csapat minden problémát és minden feladatot meg tud oldani. De csak együtt, és ahogy mondtam, türelem­mel. Pont a Kaszások az az el­lenfél, amelyiket egy nagyon agresszív, futós, egy pillanatnyi lélegzetet sem engedő játékkal lehet megverni. Nem lesz egy­szerű mutatvány, de bízom ab­ban, hogy az a töménytelen munka, amit végzünk, végre meghozza az eredményt. A 4. forduló eredményei: Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK - Konecranes- Salgótarjáni KSE 79-75, Deb­receni EAC - Óbudai Kaszások 77-72, Tehetséges Fiatalok-Bu- dapest - EKF-Eger-KOK SE 81-65, Vásárhelyi Kosársuli - Szolnoki Olaj KK U23 90-87, Budapesti Honvéd SE - Merce­des-Benz Gyár Kosárlabda Aka­démia Kecskemét 76-70, Béké­si SZSK - Budafoki KK 76-72. A bainoksáq állása 1. Vásárhely 4 4 0 349-300 1.000 2. Tiszaújváros 4 4 0 310-278 1.000 3. Debrecen 4 3 1 295-277 0.875 4. TF-Budaoest 3 2 1 247-221 0.833 5. Salgótarján 4 2 2 336-317 0.750 6. Békés 4 2 2 324-337 0.750 7. EKF-Eger 4 2 2 297-310 0.750 8. Bp. Honvéd 4 2 2 309-333 0.750 9. Óbudai K. 4 1 3 306-317 0.625 10. Szolnok Ü23 4 1 3 277-290 0.625 11. Kecskemét 3 0 3 201-226 0.500 12. Budafok 4 0 4 281-332 0.500 Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK­Konecranes-Salgótarjáni KSE 63-84 (11-23,19-14,12-28,21-19) Tiszaújvárosi Sportcentrum, vezette: Vaszi, Takács Z. Salgótarján: Csomány 6/6, Csúz 11/3, Kovács K. 10, Bozó 14, Rácz T. 28. Csere: Dániel P. 6, Trizna 7, Molnár M., Brinkmann 2, Deméndi, Benedek. Edző: Orbay Csaba. További eredmények Debreceni EAC - Óbudai Kaszások 89-57, Tehetséges Fiatalok-Budapest - EKF-Eger-KOK SE 84-25, Békési SZSK - Budafoki KK 77-70. A bajnokság állása 1. Bp. Honvéd 3 3 0 304-183 1.000 2. Debrecen 2 2 0 195-93 1.000 3. TF-Budapest 3 3 0 257-160 1.000 4. Vásárhely 2 2 0 169-140 1.000 5. Óbudai K. 4 2 2 344-307 0.750 6. Békés 4 2 2 317-351 0.750 7. Budafok 3 1 2 227-230 0.667 8. Salgótarján 4 1 3 294-361 0.625 9. Tiszaújváros 3 0 3 225-315 0.500 10. EKF-Eger 4 0 4 166-358 0.500 Az SKSE korábbi kapitányát, a nógrádi megyeszékhelyen hat sikeres idényt lehúzó Sebők Tamást furcsa lesz ellenfélként viszontlátni HIRDETÉS INFO: 70/398-9309 .i A m Ismét bővült program XXIII. Gabora-gála a Sport TV Kupáért, Salgótarján A 23. jótékony célú teremlabdarúgó Gabora-gálát a Sport TV Kupáért január 10-én, szombaton rendezik meg a Salgó­tarjáni Városi Sportcsarnokban. A ked­vezményezett ezúttal a salgótarjáni Uzoni Péter Gimnázium és Általános Is­kola lesz. A tornán ismét hat csapat vesz részt. Az előkészületekről Gabora János főszervezőt kérdeztük.-A gála közeledtével miként áll a szervezés?- Mint minden évben, saj­nos ezúttal is több régi támoga­tómtól kaptam nemleges vá­laszt a megkereséskor. Azon­ban a megmaradt régiek mel­lett most is vannak új segítőim.- A kedvezményezett ezúttal az Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskola lesz.- Örömmel megyek sokad­szor egyeztetni az iskola igaz­gatójához, Menich Péterhez és csapatához. Biztos vagyok benne, hogy mindent elkövet­nek, mint eddig valamennyi kedvezményezett intézmény a siker érdekében. Természe­tesen továbbra is számíthatok barátaimra és családomra is.- Miként fog alakulni a program?- A bemutató mérkőzést fog játszani a szpon­zori válogatott a Winner Sport válogatottal. Most is két csoportban lett besorolva a hat csapat. Az A-ban a Ferencvárosi Sasok, az MTK és hazai Hotel Salgó, míg a B-ben az Újpest, a Debrecen és Pécs szerepel. Bővül a gálamérkőzések prog­ramja, mivel nem három, hanem négy csapat vesz részt, körmérkőzés formában. Az MLSZ-vá- logatott, a Sport TV Team és a Gabora Team mel­lett először lép pályára a Nemcsák Károly által veze­tett színész-válogatott.- Kik a gála védnökei?- Az esemény fővédnöke Dóra Ottó, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere. A védnökök pedig Skuczi Nán­dor, a Nógrád Megyei Közgyű­lés elnöke, Becsó Zsolt ország- gyűlési képviselő és dr. Palásthy Tamás ügyvéd, az SBTC elnöke.- Mit takar a Sport TV Kupa?- Nagy elismerés személy szerint nekem, a városnak, a támogatóimnak és a résztve­vőknek, hogy a gála a képer­nyőre kerül a Sport TV csator­náján. Ezért lett a hivatalos név a XXIII. Gabora-gála a Sport TV Kupáért. Gabora János főszervező Stécé-közgyűlés a jövő héten Salgótarján. A Salgótarjáni Barátok Torna Club Egyesület november 17-én, hétfőn 17 órai kezdettel tartja soron következő közgyűlését a Fő téri Stécé Kávéházban. Napirendi pontok: a 2013. évi beszá­moló elfogadása, a 2014. évi gazdasági és szakmai terv elfogadása, tisztségviselő-választás, alapsza­bály-módosítás, egyebek. I t

Next

/
Thumbnails
Contents