Nógrád Megyei Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 253-276. szám)
2014-11-13 / 263. szám
Felújítják a játszótereket Mátrammdszent. „Csillagok, csillagok szépen ragyogótok, a szegény legénynek utat mutassatok, mutassatok utat a szegény legénynek, nem találja házát a szeretőjének. ’’Mint ahogy a népdal is mutatja, az embereket mindig is foglalkoztatták az égbolton zajló jelenségek. Ezért támadt azaz ötlet, hogy egy csillagászati előadásnak nagyon örülnének egy ilyen kis faluban is. A Balassi Bálint Megyei Könyvtár Könyvtári Szolgáltató Rendszere (KSZR) keretében ez meg is valósulhatott a művelődési ház épületében. Zombori Ottó, az Uránia Csillagvizsgáló nyugalmazott igazgatója azonnal megtalálta a hangot a közönséggel, és a szakma iránti lelkesedése mindenkire hatással volt. Magával ragadó, lendületes, humoros prezentációja alatt az esti és az éjszakai égbolt csillagképeiről, nevezetes csillagairól, a Naprendszerről, a Föld keringése, valamint a naptár készítésének összefüggéseiről is szó volt. Sokak számára jelentett űj ismeretet az is, hogy a hét napjai hét égitestről kapták a nevüket. Az előadó felhívta a figyelmet arra is, hogy 1957. október 4. óta az űrkorszakban élünk, és ez mekkora lehetőségeket nyitott meg az emberiség számára. A település lakosai örömmel vették a kezdeményezést, ha lehetősége nyílik az önkormányzatnak és a könyvtárnak hasonló pályázatra, akkor a jövőben is lesznek ilyen ismeretterjesztő programok. Véletlenül meglőtte Véletlenül meglőtte élettársát egy 28 éves férfi, miközben a légfegyverét próbálta ki. Nézsa. Súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 28 éves nézsai lakos ellen a Rétsági Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya. A férfi pár napja, nézsai lakóházuk udvarán ki akarta próbálni a tulajdonát képező légfegyvert. Eközben azonban véletlenül meglőtte élettársát, aki ennek következtében megsérült. A rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki a fiatalembert - tájékoztatta lapunkat Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő. Nyughatatlan ember vagyok, s ez nemcsak abban mutatkozik meg, hogy naponta többször is járom a várost. Elanem abban is, hogy szinte mindig foglalkoztat valami. Jár az agyam, ahogy mondani szokták. És ugyan pici, de újabb és újabb „világmegváltó” dolgok foglalkoztatnak. Ehhez muníciót a sétáim és kirándulásaim során tapasztaltak adnak. Azok az esetek kerülnek előtérbe, amelyek - dicséretül, vagy okulásképpen - megírásra érdemesek. Ismerőseim figyelmeztetnek, hogy amikor erkölcsi kérdésekről - önzetlenségről, szerétéiről, szolidaritásról - írok, mintha nem érzékelném a valóságot. Olyan vagyok, mintha nem a földön járnék. A fellegekben. A világ- megváltás eddig sem sikerült senkinek. Szeretetlen világunkat - környezetünket is - ezer, meg ezer kézzelfogható materiális (anyagi) gond és baj nyomorítja. Miért lenne most fontos az erkölcs, a szeretet parancsa? Talán azért, hogy jóbb legyen világunk. És most jöjjenek kis történeteim. Az iskolabuszos mesével kezdem. A demográfiai helyzet kényszerűsége miatt, néhány éve városunkban - Tarjánban is - az általános iskolai oktatást a legkorszerűbb intézményekben koncentrálták. A gyerekek az egyes városrészekből (Róna, Pálfalva, Baglyas) és máshonnan is a Beszterce lakótelepi iskolába járnak. Nagyrészük autóbusszal. Szinte minden nap velük utazom, így személyes tapasztalatokat szereztem. Azt nem sikerült kifürkésznem, hogy van-e iskolai kísérőjük. Noha egy-egy szülőt mindig látok. Azt viszont bizton állítom, hogy csak jól nevelt, udvarias és előzékeny tanulókkal találkozom. És közöttük persze néhány álmos kislánnyal és kisfiúval is. A buszvezetőknek nincs nehéz dolguk. Mégis kivétel nélkül rászolgálnak az elismerésre. Szeretettel pátyolgatják, vigyázgatják a gyerekeket. Olyan a benyomásom, mintha valamelyik gyerek édesapja, vagy nagyapja vezetné az autóbuszt. És nemcsak ezért jár dicséret, hanem a türelmükért is. Ma pl. az egyik szülő kicsit késve - hátán óvodáskorú gyermekével - viszonylag messziről, sietve kézen fogva vezette iskolás kisfiát. A vezető úgy tett, mintha az autóbusznak kellene várakoznia az utazóra. Jól tette. És nem ez az egyetlen eset. Stílszerűen mondva, emberségből valamennyi gépkocsivezető jelesre vizsgázott. Nehezen beszélek róla. És e mondandót eddig kerültem is, mint macska a forró kását. Előre bocsátom, hogy nem vagyok orvos és nem szeretnék mások fölött ítélkezni sem. Egy idős ember. Egy boldog dédpapa vagyok. Aki krónikásként félti a történet szereplőit. Nem hívok tetemre senkit, csak tenni szeretnék értük, ha tudok. József Attila szavaival „Érted haragszom, nem ellened”. Felhívva a figyelmet egy „áldatlan” helyzetre. Közismert ugyanis, hogy a megyei kórház egész területén dohányzási tilalom van. Ezzel magam is egyetértek. Ezért egyes kórházi dolgozók és betegek is a kórház területén kívül - a főbejárat mellett - hódolnak szenvedélyüknek. A kórházban naponta megfordulok, így a történet helyszí- nét el sem kerülhetem. Megdöbbentett viszont az a tény, hogy közöttük többször áldott állapotban lévő asszonyokat is látok. JJa nem lenne félre érthető minden hölgyet megölelnék, hogy vállalják az anyaság semmivel sem összehasonlítható szép, de nagyon nehéz feladatát. Sok-sok áldozat árán értelmet adnak életüknek. De jaj! Nem vagyok álszent. Feltehetően tudják, hogy „bűnt” követnek el saját egészségük, de legfőképpen születendő gyermekük ellen. Mégis. Nem törhetek pálcát senki fölött. Nem ismerem körülményeiket. Azt sem, hogy milyen gonddal, bajjal küzdenek. Mi az oka, hogy életük e nagyon fontos szakaszában sem tudnak lemondani a dohányzásról? Ehhez orvosaiktól kellett volna kézzel fogható segítséget kapniuk. Ma már korszerű megoldások vannak. Egyedül biztos nem lesznek urai a helyzetnek. Emellett szükséges lenne széleskörű társadalmi összefogásra, felvilágosításra. Nemcsak e kört illetően. Ez igazi kormányzati népegészségügyi program lehetne. És fáj a szívem akkor is, amikor úton-útfélen találkozom kiskorúak társaságában dohányzó és az előzőekhez hasonló helyzetben lévő szülőkkel. Gyermekeinkért és valamennyiünkért össze kellene fognunk. És nem sajnálni „pénzt, paripát, fegyvert”. Busásan megtérülne. Egy harmadik történet. A reggeli autóbuszok a tarjáni rendelőintézet korai munkakezdéséhez igazodva szinte tömötten - talpalatnyi hely nélkül - érkeznek a rendelő előtti megállóba. Ez, nap, mint nap ismétlődik. A betegek zömét az idősebb korosztály jelenti. Többségük súlyos fizika és lelki állapotban. Számukra különösen nehéz az utazgatás és a buszon való tájékozódás is. Mégis talán legnagyobb gondot a leszállás okozza. Az autóbuszok jó része nem alacsonypadlós. Ezekről különösen a „földet érés” életveszélyes. Egy-egy beteget sokszor csak az „égiek” mentenek meg a balesettől. A buszvezetők segítőkészek, türelmesek. Mégis legtöbbet azok tesznek, akik ilyenkor segítenek a leszállásban. Ahogy látom, ehhez még több segítőre lenne szükség. Próbáljuk meg! A példa ragadós lehet. Az önzetlen segíteni akarás - előbb-utóbb meghozza gyümölcsét - természetes és mindennapos lesz. Az elmondott mesék, tudom nehezen állnak össze. S ha jól meggondolom egy részük igazi szélmalomharcot jelent. Nem vagyok Don Quijote de la Mancha és harcolni sem szeretek. Mégis mi akkor a konklúzió? Talán csak annyi. A jó dolgot elismerni, a rászorulókat támogatni, segíteni kell. A rossz beidegződések megszüntetése érdekében pedig össze kell fognunk. És beszélni mindezekről, hogy szebb legyen életünk. Bartos József Bátonyterenye. Elkezdte felújítani a városban található játszótereket Bátonyterenye önkormányzata-tudtuk meg az egyik helyi képviselőtől. Molnár Ferenc elmondta: év végéig mindenhova erősebb kerítéseket szerelnek fel, jövőre pedig kicserélik az elhasználódott homokot és új kültéri eszközöket is telepítenek majd, a gyerekek nagy örömére. A képviselő hozzátette: Maconkán egy teljesen új játszóteret is kialakítanak, a meglévőket pedig térfigyelő kamerákkal is kibővítik. A szeretet es a felelősség határai Csillagok között jártak I
