Nógrád Megyei Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 253-276. szám)

2014-11-01 / 253. szám

Szécsényben is „tököltek” A Szécsényi Közműve­lődési Nonprofit Kft. Haloween szimbóluma, a faragott töklámpás elkészítésének verse­nyére invitálta a minap az érdeklődőket. Szenográdi Ferenc Szécsény. A felhívásuk meg­értésre talált: a verseny idején benépesült a művelődési ház aulája. Baráti közösségek, családok, kicsik és nagyok adtak tanúbizonyságot kreati­vitásukról, kézügyességük­ről. A fantáziájuknak semmi sem szabott határt, ötlete- sebbnél-ötletesebb töklámpák készültek. Sáriné Borik Melin­da, az egyik szervező lapunk­nak elmondta, a legfontosabb kelléket Felker Józseféi, Strehó Gergő üzleti vállalkozók, va­lamint két mezőgazdasági vállalkozó, Marton Gyula és Bárány Attila biztosították. Az alkotók munkája jó han­gulatban telt. A Garamvölgyi Andrea, Pápai Flóra és Kiss Lajosné alkotta zsűrinek nem volt könnyű dolga. Végül is megszületett a döntés, Zsíros Milán és családja - felesége és két gyermeke - alkotását rangsorolták az első helyre. Természetesen az elkészült művet mindenki hazavihette. Esküt tettek Endrefaiva. Letette esküjét Endrefalva Község Önkor­mányzatának képviselő-tés- tülete és az újraválasztott pol­gármester. A hat főből álló képviselő-testületben egy fő esetén történt változás. Antalné Varga Katalin, a helyi általános iskola igazgatója ju­tott be új képviselőként a tes­tületbe. Az alakuló ülésen a testület Csóriné Botyánszki Ágnes polgármester javasla­tára újra Papp Gábort válasz­totta alpolgármesternek, majd döntöttek a törvény sze­rinti mértékű polgármesteri illetményről, alpolgármeste­ri tiszteletdíjról. Végül a kép­viselői tiszteletdíjak összegét tárgyalta a testület, amelynek - az előző ciklusban megálla­pított - összegén a testület nem változtatott. Talán ott fenn, az égi ka­rosszékekben, a város né­hai polgármesterei, a me­gye egykori fő- és alispán­jai elégedetten csettintet­tek, amikor az utódok el­lenszavazat és tartózko­dás nélkül „befogadták” Balassagyarmatra a Nóg- rád Megyei Közgyűlést. H. H. Balassagyarmat az első döntést már október 22-én meghozta a megyei testület, így a gyarmati vá­rosatyákon volt a sor, hogy ők is meghozzák a határozatot Az ok­tóber 30-i ülést igen nagy érdek­lődés kísérte a média részéről is, hiszen a Magyar Távirati Iroda és az Ipoly Televízió munkatársai mellett lapunk is stábbal (újságíró és fotóriporter) jelent meg, ráadá­sul a megyei önkormányzat a leg­magasabb szinten - dr. Barta László főjegyző, dr. Bablena Ferenc és Barna János alelnökök - képvi­seltette magát a vendégek székso­raiban. A közgyűlés új otthonával kap­csolatos előterjesztés vitája során mindössze Lombos István (MSZP) szólalt fel az ellenzék nevében. Úgy fogalmazott, „az élet nagy rendező”, és vannak olyan pilla­natok - mint ez -, amelyet min­denképpen meg kell ragadni. Pártállástól függetlenül, pusztán lokálpatrióta szemmel tekinteni a döntés elé, és feltétlenül támo­gatni a megyei közgyűlés Balassa­gyarmatra költöztetését. Az el­múlt 65 év szempontjából ez reha­bilitáció a városnak, amely elis­meri Nógrád megyében meglévő központi szerepét. Reméli továb­bá, hogy a város vezetése mindent Év végéig átköltözik a megyei közgyűlés elkövet majd, hogy méltó helyet biztosítson a megyei önkormány­zat hivatalainak. Ezután került sor a szavazásra: a hiánytalan, tizenkét tagú testü­letből mindenki igennel voksolt - az egyhangú hozzáállás egyéb­ként előre „borítékolható” volt A közgyűlés nevében Barna János köszönetét fejezte ki a gyarmati­aknak, hozzátette, személyesen is meghatódott a 12 igenen, ami pél­daértékű, mutatva, hogy helyi je­lentőségű ügyekben tökéletesen félretehetőek a pártpolitikai néző­pontok, és a város érdekében kö­zösen cselekedik a Fidesz, az MSZP, a Jobbik és a Demokrati­kus Koalíció. ígérte, hogy a megye korrekt partner lesz, mind a köl­töztetés lebonyolítása során, mind a két fél későbbi együttműködésé­ben. A határozat lényege, hogy a ba­lassagyarmati önkormányzat a Civitas Fortissima tér 2. szám alatti régi vármegyeháza épületé­ben ingyenesen, közfeladat ellátá­sa érdekében, ezek ellátásához szükséges mértékben mintegy ezernyolcszáz négyzetméteren biztosít helyiségeket. A terület ki­alakításának költségeit is állja a város, amelyre az idei évi „bü­dzséből” harmincöt-millió forin­tot különítenek el. Csach Gábor alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, a régi megyeháza kele­ti szárnyát bocsátják a közgyűlés rendelkezésére. A tervek szerint az elnöki hivatalt a városi televí­zió egykori irodáiban alakítják ki, és a földszintet, az emeletet és a te­tőteret is használhatják, irattár, informatikai helyiség céljaira, va­lamint a megyei területfejlesztési ügynökség munkatársai is ide költöznek - ezzel párhuzamosan a jelenleg itt működő Mikszáth Kálmán középiskola is „távozik” az épületből. A munkálatok várhatóan még az idén elkészülnek, így jövő janu­árban első ülését is megtarthatja új otthonában a megyei közgyűlés - Barna János tájékoztatása sze­rint az emeleti díszteremben. A megyei önkormányzat a legmagasabb szinten képviseltette magát: Barna János és dr. Bablena Ferenc alelnökök Megtartotta alakuló ülését a testület Pásztón is megtartotta alakuló ülését a napokban a vá­lasztópolgárok által öt évre megválasztott új képviselő- testület. Pásztó. Az ülés kezdetén Orosz Zoltánná dr. , a választási bizottság elnö­ke tájékoztatta az eredményekről a Városháza második emeleti tanácsko­zótermében megjelenteket és átadta az érintettek részére a megbízóleve­leket. Ezt követően elsőként a nyolcfős képviselő-testület - Farkas Attila (az előző ciklusban Jobbágyi polgármestere volt - a szerz.), dr. Halász István, Ká­poszta Csaba, dr. Becsó Károly, Plecskó Péter, Barna Tiborné, Volek György, Édes Attila, majd külön az új polgármester, Dömsödi Gábor tett esküt. Az alakuló ülésen nyolc napirendi pontot tárgyaltak, ezek között nem szerepelt az alpolgármester megválasztása. A polgármester foglalkozta­tási jogviszonyával kapcsolatos döntés meghozatalánál a város címzetes főjegyzője, dr. Tasi Borbála ismertette a város vezetőjének az illetményét. Ezek szerint az új városvezető október 12-től a helyettes államtitká­ri illetmény hatvan százalékát fogja kapni, amely jelen esetben ha­vonta bruttó 448. 700 forint személyi járandóságot és 67. 300 forint költségtérítést jelent. A következő napirendi pontnál Dömsödi Gábor javaslatot tett az ügyrendi bizottság elnökére, dr. Becsó Károlyra és tagjaira, dr. Ha­lász Istvánra és Plecskó Péterre. A képviselő-testület végül egyhan­gúan - kilenc igennel - szavazta meg az ügyrendi bizottság sze­mélyi összetételét. Zárásként került terítékre a volt polgármester, Sisák Imre végkielégítésének kérdésköre, amely egyébként törvé­nyi kötelezettséget ír elő a képviselő-testület számára. A három hó­napra járó végkielégítés összegét, a ki nem vett szabadságnapok anyagi megváltása mellett, ezúttal méltányosságból - erre is lehe­tőséget ad a törvény - a város új képviselő-testülete a volt polgár- mester esetében hat hónapra emelte. CzimerZ. Táblákat avattak a Karancson A napokban ünnepélyes keretek között adták át a Karancsra látogatók számára az ott található kilátót bemutató információs táblákat. Az 1989-ben átadott építmény történetét, fon­tosabb adatait összefoglaló táblákat a Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskola keretein be­lül működő Regulus Környezetvédelmi Egyesület állította ki. A kezdeményezést Molnár Ferenc, leköszönő elnök szervezte, a terveket Stevlik Felicia készítette, míg a megvalósításban Tomka Ist­ván működött közre. Medve éldegél erdeinkben Eie; Európai barnamedve lábnyomára bukkantak pár napja Etes közelében. Az állatfaj szakembe­rek szerint Nógrád északi részén, illetve a Heves megyével szomszédos területeken telepedett meg. Egyes szakértők a medve szlovákiai állománynagyságának ismeretében a faj terjeszkedését már elő­re jelezték. Az 1850-es évek közepétől az 1990-es évekig csak elvétve bukkant fel errefelé medve, az­óta viszont sűrűsödnek a bizonyított előfordulások, a 2014-es adatok alapján pedig már az is biztos, hogy nem csak kóborló egyedek jelennek meg alkalmanként Szlovákia felől. Itt \ J A hiánytalan, tizenkét tagú testületből mindenki igémnél voksolt

Next

/
Thumbnails
Contents