Nógrád Megyei Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 228-252. szám)

2014-10-30 / 251. szám

Erős a mezőny Heidi Löké, a norvégok világklasszis beálló- sa szerint soha sem volt még olyan erős mezőny a női kézi­labda Európa-bajnokságok történetében, mint most lesz decemberben, a magyar-hor- vát közös rendezésű tornán. A győriek légiósa ezt az Eb honlapjának mondta el, hoz­zátéve, hogy reméli, csapata ott lesz a legjobbak között. Hangsúlyozta: a várandós Katrine Lunde - akivel a BL- címvédő Győri Audi ETO KC- ban is együtt játszik - ugyan hiányozni fog, de így sem ag­gódik a kapusposzt miatt A 31 éves játékos a nyáron lemond­ta a válogatottságot, ám nem­régiben meggondolta magát. Mint megjegyezte: nagyon rossz volt televízión nézni a mérkőzéseket, illetve a család­ja rengeteget segített. Számára az is plusz öröm, hogy Debre­cenben játszik majd a norvég együttes, így a Győrben tanu­ló kisfia akár meg is látogat­hatja majd. A 134-szeres válo­gatott beállós szót ejtett a Győr BL-esélyeiről is. Számára nagy motiváció, hogy sorozatban harmadszor nyerhetik meg a legrangosabb kupát. Az élre ugrott a Szécsény II. ASZTALITENISZ NB I, NB II, férfiak, 5. forduló NB I, Keleti csoport Apagy SE I. - Szerva ASE Szécsény I. 2-16 Hodász Vasile, Berecki De- zső-Horváth Miklós, Nagy Miklós Attila 2-3, Nagy Balázs, Fodor István-Kriston Dániel, Podpinka Gábor 0-3, Hodász V.-Horváth M. 3-2, Nagy B.-Podpinka G. 1-3, Berecki D.-Nagy M. 1-3, Fodor I.-Kriston D. 0-3, Hodász V.- Podpinka G. 0-3, Nagy B.-Nagy Miklós A. 1 -3, Berecki D.-Kriston D. 0-3, Fodor L-Horváth M. 0-3, Hodász V.-Nagy M. 1 -3, Nagy B.- Kriston D. 0-3, Berecki D.- Horváth M. 0-3, Fodor L- Podpinka G. 2-3, Hodász V.- Kriston D. 0-3, Nagy B.-Horváth M. 3-1, Berecki D.-Podpinka G. 1-3, Fodor I.-Nagy M. 2-3. A két nyitó páros mérkőzést követően Podpinka Gábor, Nagy Miklós és Kriston Dániel is mind a négy egyéni mérkőzését nyer­te, egyedül Horváth Miklós ve­szített két meccset, de azokat is szoros küzdelemben. További eredmények: Borsod Volán SE I. - Univer-Sport Kft. 6-12, Ceglédi VSE I. - lászkun Volán SC Kft. I. 12-6, Floratom Szegedi AC Probart II. -Egri ÁFÉSZ SC 1.3-15, Gödöllői EAC I. - ATSK Szeged 9-9. 2. fordu­ló: Univer-Sport Kft. - Jászkun Volán SC Kft. 1.12-6. A bajnokság állása 1. Egri Áfész I. 5 5 0 0 66-24 10 2. Ceglédi VSE I. 5 4 0 1 50-40 8 3. Szécsény 1. 5 4 0 1 65-25 8 4. ATSK Szeged 5 3 1 .1 51-39 7 5. Univer-Sport 5 3 0 2 53-37 6 6. Gödöllői EAC 1. 5 2 1 2 44-46 5 7. Borsod Volán 1. 5 2 0 3 42-48 4 8. Szegedi AC II. 5 1 0 4 31-59 2 9. Apagy SEJ, __ 5 0 0 5 22-68 0 10. Jászkun V. I. 5 0 0 5 26-64 0 NB n, Észak-Kelet BVSOZuglóSin.- Szerva ASE Szécsény n. 5-13 Kovács Gábor, András Csaba­Györe Sándor, Harik Ferenc dr. 3-0, Bruckner Vince, Kosiba Kris­tóf-Salamon István, Oravecz Fe­renc 0-3, Kovács G.-Oravecz F. 3-1, András Cs.-Györe S. 3-2, Bruckner V.-Salamon 1.1-3, Ko­siba K.-Leinweber J. 0-3, Kovács G.-Györe S. 3-0, András Cs.- Salamon I. 0-3, Bruckner V- Leinweber J. 0-3, Kosiba K.- Oravecz F. 0-3, Kovács G.- Salamon I. 1-3, András Cs.- Leinweber J. 1-3, Bruckner V.-Oravecz F. 1-3, Kosiba K.- Györe S. 1 -3, Kovács G.-Harik F. dr. 3-1, András Cs.-Oravecz F. 1-3, Bruckner V.-Györe S. 2-3, Kosiba K.-Salamon 1.0-3. Különösen izgalmasnak ígér­kezett a BVSC elleni mérkőzés, hiszen két veretlen csapat talál­kozott. Ennek ellenére a szécsényiek meglepően sima győzelmet arattak, mellyel a ta­bella élére ugrottak. További eredmények: Borsod Volán SE - Apagy Sportegyesü­let 11.15-3, Diósgyőri ASE - Vá­ci Reménység Egyesület 10-8, Egri ÁFÉSZ SC II. -Pénzügyőr SE 8-10, Nyírbátori ASE - Ózd Városi SE 18-0. A bajnokság állása 1. Szécsény II. 5 5 0 0 73-17 10 2. BVSC-Zugló II. 5 4 0 1 58-32 8 3. Pénzügyőr 5 4 0 1 51-39 8 4. Nyírbátor 5 3 0 2 51-39 6 5. Diósgyőr 5 3 0 2 39-51 6 6. Borsod V. 5 3 0 2 53-37 6 7. Ózd V. 5 2 0 3 37-53 4 8. Váci R. 5 1 0 4 37-53 2 9. Egri Áfész II. 5 0 0 5 32-58 0 10. Apagy II. 5 0 0 5 19-71 0 Győzött a Strandépítők női csapata KÉZILABDA NB II, Északi csoport Férfiak, 6. forduló Csömör KSK ­Salgótarjáni Strandépítők KC 27-21 (15-14) Csömör, sportcsarnok, 100 né­ző, vezette: Kovács L, Péli S. Salgótarjáni Strandépítők: SILKO - Dénes 2, Rácz 3, HOR­TOBÁGYI 5, PONY1 2, LŐRIK 5/1, Gyetvai 4. Cs.: Horváth, Letovai (kapusok), Petrény, Haj­dú, Andó, Németh, Miklósi. Edző: Kertész Gábor. Csömör KSK legjobb góldobói: De Coll 7, Pribék 6/1. Hétméteresek: 3/2, ill. 1/1. Ki­állítások: 4, ill. 2 perc. Az eredmény alakulása. 6. perc: 3-3,13. perc: 4-6,21. perc: 9-10, 26. perc: 13-13, 33. perc: 15-16,43. perc: 19-18,48. perc: 22-19, 57. perc: 24-19. Kertész Gábor- Az eddig száz- százalékos teljesítményt nyújtó, bajnoki álmokat szövögető haza­iakkal vettük fel a versenyt Az az igazság, hogy egy áüövővel kellett kezdeni a mérkőzést, mivel Haj­dú Péter a kupamérkőzésen meg­sérült. Aztán szegény embert még az ág is húzza, mert Ponyi Gergő vállsérülést szenvedett, az első félidő 22. percében, és kivált a játékból. Minden elismerésem a srácoknak, mert egy lövővel, be­álló nélkül tartották az ered­ményt ötven percig, de aztán szé­pen lassan elfogytunk. Néhány embernek, aki tőlem lehetőséget kapott, annak el kéne dönteni azt, hogy akar e kézilabdázni, vagy nem. Tudom nagyon jól, hogy a hozott anyagból dolgozik mindig az ember, de amikor van anyag, aztán még sincs, úgy elég nehéz az egész történetet megoldani. További eredmények: Gyömrő VSK - Heves SE 23-21, B.Braun Gyöngyös U23 - Pilisvörösvári TKSK 37-20, Gödöllői KSC - TFSE 31-21, Budakalászi SC - Duna- haraszti MTK 27-31, Solymári SC - PLER Budapest U23 26-33. A bajnokság állása 1. Gyöngyös U23 6 6 0 0 206-155 12 2. Csömör KSK 6 6 0 0181-143 12 3, Gödöllői KSC 6 5 1 0166-132 11 4. PLER Bp. U23 6 4 0 2 201-180 8 5. Strandépítők 6 3 1 2173-146 7 6. Dunaharaszti 6 3 0 3186-176 6 7. Gyömrő VSK 6 3 0 3 163-155 6 8. Heves SE 6 2 0 4 154-141 4 9. Solymári SC 6 2 0 4 178-194 4 10. Pilísvörösvár 6 1 0 5 135-190 2 11. Budakalászi 6 0 0 6 161-209 0 12.TFSE 6 0 0 6 141-224 0 Juniorok: Gyömrő VSK - He­ves SE 21-31, Gödöllői KSC - TFSE 38-25, Csömör KSK - Sal­gótarjáni Strandépítők 34-21, Budakalászi SC - Dunaharaszti MTK 35-28. A bajnokság állása 1. Csömör KSK 6 6 0 0 224-163 12 2. Gödöllői KSC 6 5 0 1 185-140 10 3. Heves SE 5 4 0 1 136-115 8 4. Solymári SC 4 2 0 2152-148 4 5. Strandépítők 4 2 0 2104-115 4 6. Dunaharaszti 5 2 0 3120-158 4 7. Pílisvörösvár 4 1 0 3100-101 2 8. Budakalászi 5 1 0 4146-174 2 9. Gyömrő VSK 5 1 0 4130-160 2 10. TFSE 4 0 0 4101-124 0 Nők, 5. forduló Salgótarjáni Strandépítők KC - Tatabányai SC 21-18(8-9) Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok, 150 néző, vezette: Ober- mayer B., Tengely B. Salgótarjáni Strandépítők KC: CINGER - GYENES 4/1, KIS- BALÁZS K. 1, SZABÓ 1, KIS- BALÁZS V. 1, MEDVE, DÉNES 4. Cs.: CSÍKI kapus, CSÁNYI 8/3, KARVAJ 2, Maró, Csaba, Kósy, Kovács, Cseh, Papp. Edző: Szabóné Sipos Éva. Tatabányai SC legjobb góldo­bói: Pál 9/2, Bodányi 3. Hétméteresek: 7/4, ill. 3/3. Ki­állítások: 8, ill. 10 perc + kizárás Szurcsik István edző az 57. perc­ben piros lappal. Az eredmény alakulása. 7. perc: 2-3,15. perc: 4-4,20. perc: 7-6,23. perc: 7-8, 36. perc: 10-10.44. perc: 13-10, 49. perc: 16-12,58. perc: 20-16. Szabóné Sipos Éva: - Nagyon ér­tékes két pontot szereztünk, ami­hez szívből gratulálok a csapatnak. A lányok nagyon jól küzdöttek, azért is értékes ez a győzelem, mert voltak játékosok, akik láza­san is vállalták a játékot, és ezelőtt a teljesítmény előtt megemelem a kalapom, csak így tovább. A csodá­latos közönségünknek a lányok ne­vében is megköszönöm a sportsze­rű, lelkest buzdítást, amiben a csa­patainkat részesítették. A junior csapatomnak is gratulálok, nagy riválisunkkal játszottunk, és azt kell mondanom, hogy simán le­győztük őket, ezzel a győzelemmel a tabella élére ugrottunk. Az pedig külön nagyon nagy öröm a szá­momra, hogy az ellenfél edzője is nagyon pozitívan nyilatkozott mindkét csapatunkról. Mulicza További enedmények-Solymárí SC - TFSE 32-32, Tatai AC - Hort- Csepel 34-24, Dorogi ESE - XW. Kér. Lakóhely SE 27-27, Kinizsi TTK - Budakalászi SC 37-12, Va­sas SC II. - Szent István SE II. 23-24. A bajnokság állása 1. Szent István II. 6 5 0 1 172-149 10 2. Tatai AC 5 4 0 1 144-118 8 3. Kinizsi TTK 6 3 0 3183-154 6 4. Strandépítők 5 3 0 2116-125 6 5. Budakalászi 6 3 0 3144-182 6 6. Solymári SC 5 2 1 2136-137 5 7. Dorogi ESE 5 2 1 2122-126 5 8. TFSE 6 2 1 3161-172 5 9. Vasas SC II. 5 2 0 3141-126 4 10. Hort-Csepel 5 2 0 3 133-125 4 11. Tatabánya 5 2 0 3 114-132 4 12. XVII. Kér. L. 5 0 1 4128-148 1 Juniorok: Solymári SC - TFSE 8-52, Tatai AC - Hort-Csepel 14-41, Dorogi ESE - XVII. Kér. Lakóhely SE 42-16, Kinizsi TTK - Budakalászi SC 37-37, Salgó­tarjáni Strandépítők - Tatabá­nyai SC 28-21, Vasas SC II. - Szent István SE II. 35-24. A bajnokság állása 1. Strandépítők 5 5 0 0 152-99 10 2. Hort-Csepel 5 4 0 1 211-99 8 3. Tatabánya 5 4 0 1 154-111 8 4. Vasas SC II. 5 4 0 1 144-102 8 5. Szent István II. 6 4 0 2 193-176 8 6.TFSE 6 4 0 2 224-135 7 7. Dorogi ESE 5 2 0 3 147-108 4 8. Kinizsi TTK 6 1 1 4 185-190 3 9. Budakalászi SC 6 1 1 4 169-219 3 10. Tatai AC 5 1 0 4 99-151 2 11. XVII. Kér, L. 5 1 0 4 85-183 2 12. Solymári SC 5 0 0 5 55-245 0 Megjegyzés: TFSE-től 1 pont le­vonva. NB ]/B, Keleti csoport, férfiak, 7. forduló: Juhász 99 Füzesabo­nyi S - KTE-Kisokos 19-24, Arago Törökszentmiklósi K - FKSE Algyő 20 - 22, Ózdi KC - SBS Eger Eszterházy SZSE 34 - 35, Balassagyarmati Kábel SE - Békési FKC 23 - 25, Nyír-Flop- Holding Nyíregy - Primavera Mizse KC 37 - 32, Mezőkövesdi KC U23 - Orosházi FKSE U23 26 - 33, FTC - MOL-Pick Sze­ged U23 26 - 19. A bajnokság állása 1. Eger Eszterházy 7 7 0 0 204-169 14 2. FTC 7 5 1 1 200-173 11 3. KTE-Kisokos 7 4 1 2179-163 9 4. Nyíregyháza 7 -4 0 3 202-176 8 5. Mizse KC 7 3 2 2199-196 8 6. Ózdi KC 7 4 0 3194-198 8 7. Algyő 7 4 0 3184-188 8 8. Füzesabony 7 3 1 3170-163 7 9. Békési FKC 7 3 1 3 184-178 7 10. Kábel SE 7 3 0 4182-197 6 11. Orosháza U23 7 2 1 4 186-215 5 12. Pick Szeged 7 2 0 5168-174 4 13. Iszentmiklós 7 1 1 5165-195 3 14. Mezőkövesd 7 0 0 7 166-198 0 Juniorok: Juhász 99 Füzes­abonyi S - KTE-Kisokos 23 - 36, Ara-go Törökszentmiklósi K - FKSE Algyő 19 - 44, Balassa­gyarmati Kábel SE - Békési FKC 14 - 38, Nyír-FIop- Hol­ding Nyíregy - Pri-mavera Mi­zse KC 30 - 31, Ózdi KC - SBS Eger Eszterházy SZSE 30 - 30. A bajnokság állása 1. BékésiFKC 5 5 0 0 205-83 10 2. KTE-Kisokos 7 5 0 2 217-168 10 3. Mizse KC 7 5 0 2 220-217 10 4. FTC D. 5 4 1 0192-113 9 5. Ózdi KC 6 2 2 2184-189 6 6. Algyő 6 3 0 3166-192 6 7. Eger Eszterházy 5 2 1 2150-124 5 8. Nyíregyháza 5 2 0 3169-135 4 9. Kábel SE 5 1 0 4 129-174 2 10. Füzesabony 5 0 0 5 99-175 0 11. Iszentmiklós 6 0 0 6 105-266 0

Next

/
Thumbnails
Contents