Nógrád Megyei Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 228-252. szám)
2014-10-29 / 250. szám
2014. OKTÓBER 29., SZERDA Szabadabb mozgás Az egyik szülő panaszkodottá minap, hogy 1. osztályos gyereke nem szeret iskolába járni. Ennek oka van - jegyeztem meg. Elmondtam: ma is jól emlékszem, hogyvizslási kisiskolás koromban a pedagógusok mennyire ügyeltek arra, hogy a tanítványaik ne fáradjanak el. Az 1. osztályban Baranyai Margit tanító néni például tudta, hogy a 6-7 éves gyerek nem tud 45 percig figyelni, s nem képes mozdulatlanul ülni a padban napi 4-5 órán keresztül. Ezért az óraközi szünete- : ken kívül is igyekezett megmozgatni bennünket. Előfordult, hogy ziman- kós téli időben is megszakította az órát, s nyitott ablak mellett végeztünk néhány lazító gyakorlatot. Sajnos, ma ilyesmivel viszonylag ritkán találkozunk, s a „tananyagban való haladás” szinte mindent felülír. Emlékszem, hogyannak idején a pedagógusok jelentős részénél nem aratott sikert a pásztói gyökerekkel rendelkező Winkler Mártának a budapesti Váli úton az 1980-as évek végén indított Kincskereső iskolája, ahol az órákon a gyerekek szabadon mozoghattak, kérdezhettek, vitatkozhattak, s ha indokolt volt számukra, szabadon kimehettek a mosdóba is. Nem volt véletlen akkora nevelők elutasító magatartása, hiszen a hagyományos iskolák vezetői „egységes eljárási rendszert” dolgoztak ki, melyben meghatározták a tanító dolgát, s az iskolaigazgatók szigorúan ellenőrizték a rendelkezések végrehajtását. A bátor „csodatanítónak” híre ment, s valósággal tolongtak a Váli úton a hazai és a külföldi szakemberek. Én is ellátogattam Winkler Mária iskolájába, s az Acélgyári úton kidolgozott - s országos népszerűségre szert tevő - modellünk része lett a gyermeki szabadság tiszteletben tartása. Szilárdan váltottuk, hogy a hosszú időre pádhoz „szögezett”, fáradt gyerek nem képes figyelni. Szakács nyert TÖMEGSPORT. A XXIII. október 23-aí futóversenyen Szakács Tímea (Mackóvár) szerezte meg a győzelmet a legfiatalabb lányok mezőnyében. A dobogósok. Óvodások. Lányok: 1. Szakács Tímea (Mackóvár), 2. Rafael Anna (Hétszínvirág), 3. Csatlós Li- nett Laura (Beszterce). Második nagyfelmérőjén vannak túl a „Jövő Bajnokai” program kiválasztottjai, akik közül természetesen nem hiányozhatott a salgótarjáni GDSE soros reménysége, Muzsnay Zsófi sem. Kovács Dénes tanítványa eddigi eredményeivel megszerzett hírnevéhez méltóan szerepelt Miskolcon és a rá következő hétvégén Székesfehérváron, így további sikereivel már nem csak 50 és 100 méter gyorson, hanem 50 pillangón is vezeti a 2003-ban születettek országos ranglistáját. Ezzel a „Jövő Bajnokai” program észak-magyarországi régiójának legeredményesebb úszójaként vesz részt az őszi iskolai szünetben napokban folyó, a program legjobbjainak központi edzőtáborán. Márton (Satis) István Kovács Dénes jó három évtizedes edzősködése alatt kényszerű és praktikus okok miatt megtanulta költségtakarékosán versenyeztetni tanítványait, akik közül mindig akadtak soros kiválóságok - itt felsorolhatnánk legalább tucatnyi úszót - s akiknek legtöbbje fővárosi klubokban folytatta pályafutását. Előbbiek közül a legfrissebb „ügyeletes” a 11 éves Muzsnay Zsófi, akinek amióta beválasztották a jövő olimpikonjainak sorába, havonta jár felmérőre az ország hét régióból, úgy 300 társával együtt. Zsófi az egyedüli kiválasztott megyénkből, így magányosan kellene utaznia, de Dénes megbeszélte egri régió és programvezető kollégájával, hogy kihasználva a telekocsi praktikusságát, a GDSE további tehetségjelöltjeiből párat ugyancsak elvisz ezekre a felmérőkre és versenyen kívül indítja őket, elősegítve esetleges jövőbeli beválasztásukat a programba. így esett ez minap Miskolcon is, ahol a kiemelt felmérő versenyen az északi régió kiválasztottjai 800 m gyorson és 200 vegyesen „számoltak be” arról, hogy hol is tartanak, méghozzá igazán prominens megfigyelők előtt. Kiss László szövetségi kapitány, valamint a magyar úszósport két korábbi világklasszisa, Darnyi Tamás négyszeres olimpiai- és világbajnok, nyolcszoros Európa- bajnok, valamint dr. Hargitay András háromszoros világ- és háromszoros Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes úszó - akit pár napja utánpótlás-kapitánynak neveztek ki - érdeklődve nézték, hogy alakul az utánpótlás krémje, akiknek elődeik helyébe kell lépniük. Zsófira mindenesetre nem lehetett panaszuk, a sprin- terként - ha ilyen korban egyáltalán lehet ilyen címkét ragasztani valakire - neki nem fekvő (tetsző) „maratoni” távok közül a gyorson második lett (10:42,35 perc), a vegyest megnyerte (2:43,67) évjáratában. Nem vallottak szégyent a versenyen kívül induló további tarjániak sem, a Zsófival egyidős Balázs Boglárka 2:54,64-el 3. helyen végzett vegyesen, gyorson pedig negyedikként csapott célba (11:47,49 perc) Bogi ikertestvérének Istvánnak akad még javítani valója, vegyesen 9. (3:13,37), gyorson 5. (11:54,36) volt Nagy Balázs és Tóth Zalán Zénó már kinőttek a jövő bajnokai programból, de versenyrutinjuknak jót tett az összecsapás a náluk 2-3 évvel fiatalabb titánokkal. Balázs két második helyre volt jó közöttük 2:42,02-vel és 10:27,59-cel, a triaüonozó Zalán 10:33,12-vel 3. lett. Az időkből jól látható, hogy a lányoknak helyi konkurencia hiányában van kikre (és kikkel) menniük a hazai, salgótarjáni edzéseken. Talán ennek is köszönhető, hogy a következő hétvégén egy rangos székesfehérvári viadalon a hivatalos gépi időmérés és eredmény miatt az imént említett tarjáni ötös egy összevont, vegyes korosztályban több számban is elindult. 50 pillangón Muzsnay tovább javítva időeredményén visszavette vezetését az évjáratos országos ranglistán, így újra három számban áll a toppon. Míg Zsófi osztálytársai pihenhetnek, szórakozhatnak a most folyó őszi iskolaszünetben, addig Egerben - ahol a hét jövő bajnoki körzet legjobbjai (úgy 30 kiválóság) „belefullad” - no nem a vízbe, hanem - az iszonyatosan kemény edzésmunkába, melynek azért minden bizonnyal meg lesz a haszna. Licenc hiányában eltiltották Zidane-t labdarúgás. A Spanyol Labdarúgó Szövetség hétfőn három hónapra eltiltotta Zinedine Zidane-t az edzősködéstől, mivel nincs megfelelő licence ahhoz, hogy irányítsa a Real Madrid B csapatát. A királyi gárda vezetése a döntés után rögtön bejelentette, hogy fellebbez az ítélet ellen, amely nemcsak Zidane-t, hanem segítőjét, Santiago Sánchezt is három hónapos eltiltással sújtotta. Játékosként világ- és Európa-bajnok legendás francia exfutballista 2001-től 2006-ig játszott a Real Madrid színeiben és többek között Bajnokok Ligája-diadalra vezette a döntőben szerzett szépségdíjas bombagóljával. Zidane az előző szezonban Carlo Ancelotti segítője volt a legjob- baknál, így részese volt a klub történetének tizedik BEK- , illetve BL-sikerének. A Real Madrid júniusban nevezte ki a harmadosztályban szereplő B csapat edzőjének. Michelisz szép gesztusa a hazaiaknak TÚRAAUTÓ VB (WTCC) Suzuka, Japán - Harcban a legjobb hondás címért Michelisz Norbert, a Zengő Motorsport versenyzője a Honda otthonának számító Suzukában második legeredményesebb hondásként egy 3. és egy 4. hellyel járult hozzá a márka hírnevéhez. Ezzel két futammal a bajnokság vége előtt öt pontra megközelítette a verhetetlen Citroen triót követő márkatársát Monteirot, igaz a nyakán két pontnyira ott liheg a másik gyári hondás, Tarquini. Nagy harcra számíthatunk tehát a hátralévő két futamon a márka legjobbja címért. Kalandos szombati időmérő után egy utolsó pillanatos gyors körrel másnap Michelisz a legjobb Honda pilótaként a harmadik sorból indult az első futamon, mögötte egyből ott termett márkatársa Tarquini a gyári kocsival, de hosszú üldözés után sem tudta, vagy inkább nem akarta megelőzni a magyart, gondolva a fordított rajtsorrend miatt így kinéző második futamos első rajtkockára. Az élen persze a Citroen armada száguldott, melyből a világbajnok Mullernek egy lassú defekt miatt ki kellett válnia, de a pontversenyt magasan vezető Jose Maria Lopez, alias Pechito első helyen hajtott át a célvonalon és az eddig sem kétséges vb elsőséget már matematikailag is megnyerte. Norbi egy kilökés ellenére is megtartotta 4. pozícióját és ezzel 12 pontot szerzett. A második futamban Michelisz az ötödik helyről indulhatott, de kiváló rajtkészségével az első kanyart már a harmadiknak vette Tarquini és Borkovic mögött. A magyar fiút sokáig Valente (5,) és Coronel (4.) fedezte a félelmetesen és kíméletlenül előretörő Citroen triótól, Valentét Müller egy bodi- csekkel kiktatta, de az egymással birkózó csapatvilágbajnokok (Pechito, Muller és Loeb) Coronellel már nem tudtak elbánni. Tarquini rajt cél győzelemmel ért haza a versenyautókba szinte alkalmatlan magasságú (több mint 2 méteres) Borkovic és Michelisz előtt, aki így újra dobogóra állhatott és 5. összetettben. Az utolsó két verseny november közepén következik a Michelisz számára szépemlékű - ott nyerte első WTCC futamát - Makaóban. M. I. Észa k-M agya rország legjobbjai között ÚSZÁS Vezeti évfolyama ranglistáját a salgótarjáni pillangókisasszony Darnyi Tamás a salgótarjániak gyűrűjében < Czerie Gyula