Nógrád Megyei Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 228-252. szám)

2014-10-14 / 239. szám

JÓ SÁNDOR Sa lgótarján. Évek óta áll a jó öreg, kiszolgált mozdony Salgótar­jánban, a „Fő téri” vasútállomá­son. Sokan megcsodálták, de az évtizedek alatt kikezdte az idő vas­foga és a vandálok sem kímélték. Mentsük meg a jó öreg gépet, te­gyük rendbe! - ezzel a céllal fogott neki a munkálatokhoz egy hatva­ni és salgótarjáni vasutasokból ál­ló csapat a közelmúltban. S időt, energiát nem kímélve, kívül-belül felújították, kicsinosították a vas­úti közlekedés múltját idéző, év­százados gőzmozdonyt. Széplaki Péter salgótarjáni mozdonyvezető, a lelkes és tevé­keny vasutasgárda tagja emlé­keztetett arra: a MÁV XII. osztá­lyú, 1895-ben gyártott, eredetileg 5391-es pályaszámú mozdonya valóban hosszú utat járt be. A má­sodik világháború után Lengyel- országban is szolgált, aztán rövid időre ismét a MÁV-hoz került, majd az egykor szebb napokat lá­tott Salgótarjáni Kohászati Üze­mekbe. Ekkor akadt még mun­kája bőven, hiszen akár napjában többször is kihúzta-tolta az acél­árúval, hatalmas drótkötegekkel rakott tehervagonokat a gyárból a megyeszékhely főtéri állomá­sig, ahol már korszerű mozdo­nyok „vették át” a szerelvényt. Ennek már jó ideje vége, az acélgyár sem termel már, de az öreg mozdony - hála a vállalkozó szellemű vasutasoknak - nem­csak őrzi a múltat, s maradt hű­séges a nógrádi megyeszékhely­hez, hanem a város kultúrtörté­neti dísze, emléke is egyben. Fel­újítását szeptember elején kezd­ték a vasút Hatvani Gépészéti Főnökségének dolgozói és sza­badnapos salgótarjáni mozdony- vezetők. Nem telt el egy hónap s újra régi szépségében szemlélhe­tik meg az utasok és arra járó ér­deklődők az évszázados gőzöst. „Együtt könnyebb” pályaválasztási családi nap a FIT-ben! A Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Köz­pontja ismét várja a pályaválasztás előtt álló diákokat, szüleiket, és a pedagógusokat „Pályaválasztási Kiállítás 2014” rendezvény sorozat programjaira. A pályaválasztási döntés meghozatala a szülőket, gyermekeiket egyaránt nagy feladat elé állítja. A döntési folyamatot a család meg­határozó jellege mellett az iskolában megszerzett tudás, érdemje­gyek, tapasztalatok is nagymértékben befolyásolják. Felgyorsult világunkban, napi munkánk, el­foglaltságaink mellett egyre nehezebb időt szakítani gyermekeinkkel leülve, közösen tervezni a jövőt, beszélni a pályadöntés súlyáról, iskolákról információkat beszerezni, pedagógusokkal, szak­emberekkel konzultálni. Célunk, hogy a pályadöntés kialakításához való segítség mindenki számára hozzáférhető legyen. A "Pályaválasztási Kiállítás" keretén belül, a döntés előtt álló tanulók és szüleik részére Családi napot szervezünk, ahol pályaorientációs szakemberek segítik a döntés kialakítását. A Munkaügyi Központ Foglalkozási Információs Tanácsadója több mint egy évtizedes tapaszta­lat birtokában segíti a pályaválasztás előtt állókat, döntésük kialakításában. Á tanulók érdeklődé­sének, készségeinek, képességeinek objektív értékelésével, szakmabemutató filmekkel, mappák­kal, tanácsadói konzultáció biztosítása mellett valósulhat meg a pályaválasztás. a Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a „Pályaválasztási Kiállítás 2014” rendezvénysorozat keretében meghívja Önt és pályaválasztás előtt álló gyermekét „Együtt könnyebb” című családi napra Helyszín: Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Foglalkozási Információs Tanácsadó Salgótarján, Alkotmány út 11. Időpont: 2014.október.l8. szombat 8-tól -14 óráig Minden érdeklődőt szeretettel várunk! I NÓGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja Nemzetközi keresőakcióban különleges mentőink NMHinfonnacio. Két héttel az eltűnése után derült fény arra, hogy feltehetőleg a Sajó folyó sodorhatta el azt az idős szlovákiai férfit, akit azóta kerestek az ot­tani hatóságok. Ennek ismeretében felkutatására a Szlovák Köztársaság teljes területén illetékes, bősi székhelyű Központi Rendeltetésű Különleges Men­tőszolgálat a napokban szervezett kiterjedt keresőak­ciót, amelybe bekapcsolódott a szlovák szervezet ma­gyarországi partnere, a szügyi székhelyű Cserhát Mentőkutyás Egyesület, valamint a salgótarjáni Karancs Speciális Mentőszolgálat is. A nemzetközi összefogással megvalósuló men­tőakció keretében csónakokkal fésülték át a Sajó szóba jöhető szakaszát, köztük annak Magyaror­szág területén lévő, Velkenyétől Kazincbarcikáig húzódó, mintegy 30 kilométer hosszú részét. A kutatás során a mentőegységek a folyó vízfelszí­ne mellett átvizsgálták a növényzettel benőtt folyó­partot is, munkájukat pedig mentőkutyák, hőkamerák, quadok, és a levegőből HD-minőségű élőképet továbbítani képes drónok segítették. A Nógrád megyei különleges mentők pályafutá­sában eddig még soha nem próbált, nagy kiterje­désű folyami kutatás rengeteg új szakmai tapasz­talattal gazdagította az abban részt vevő szerveze­teket, egyben bizonyította, hogy a Cserhát Mentő­kutyás Egyesületnek a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Inepex Kft. támogatásával kifej­lesztett mentési térinformatikai rendszere a folya­mi kutatások során is rendkívül hatékonyan hasz­nálható, amely magas színvonalú és gyors döntés- támogatást biztosít a mentés irányítója számára.-RP­HIRDETÍs GYÖNGYÖSI KITEKINTŐ Célkeresztben a Károly Róbert Főiskola A keresztféléves felvételi eljárásban újabb lehetőséget kapnak azon leendő hallgatók, akik eddig nem találták meg a tanulmányaik folytatásához számukra legideálisabb helyet. A gyöngyösi Károly Róbert Főiskolára (KRF) várhatóan november 15-ig nyújthatják be jelentkezésüket azok, akik megismerve az intézmény rend­kívül széles képzési palettáját az itt folyó képzésekben látják a jövőjük, és karrierjük lehetőségeit. Felsőoktatási szakképzési, alapképzési és mesterképzési szakokra lehet jelentkezni. A fel­sőoktatási és alapképzési szakok önköltségesek, de a főiskola a diákhitelen túl is számos szolgál­tatást kínál, amellyel a diákok költségeket illető terheit szeretné enyhíteni. Nagyszerű hír a mes­terképzési szakokra jelentkezőknek, hogy hir­dethető állami ösztöndíjas képzés. A KRF-en felsőoktatási szakképzés keretében az alábbi szakok választhatók: emberi erőforrások (személyügyi), gazdálkodási és menedzsment (kis- és középvállalkozási), gazdálkodási és menedzs­ment (projektmenedzsment), gazdasági és vidék­fejlesztési agrármérnök, gazdaságinformatikus, ke­reskedelem és marketing (kereskedelmi logisztika), kereskedelem és marketing (marketingkommuni­káció), kertészmérnök, környezetgazdálkodási ag­rármérnök (hulladékgazdálkodási), mezőgazdasá­gi mérnök, pénzügy és számvitel (pénzintézeti), pénzügy és számvitel (vállalkozási), szőlész-borász mérnök, turizmus-vendéglátás (turizmus), turiz­mus-vendéglátás (vendéglátó). Alapképzésben emberi erőforrások, gazdálko­dási és menedzsment, gazdasági és vidékfejlesz­tési agrármérnöki, gazdaságinformatikus, ke­reskedelem és marketing, kertészmérnöki, kör­nyezetgazdálkodási agrármérnöki, mezőgazda- sági mérnöki, pénzügy és számvitel, szőlész-bo­rász mérnöki, turizmus-vendéglátás és vadgazda mérnöki szakokra lehet jelentkezni. A Károly Róbert Főiskolán mesterképzésben vál­lalkozásfejlesztés, vezetés és szervezés, turiz­mus-menedzsment és vidékfejlesztési agrármér­nöki képzést hirdetnek. A választható specializációkról, a felvételi eljá­rásról és a jelentkezés módjáról részletes informá­ciót a www.karolyrobert.hu oldalon lehet olvasni. A főiskola munkatársai személyes tanácsadással is segítik a választást és a jelentkezést, őket a felvi@karolyrobert. hu címen érik el a jelentkezők. Megszépült a szobormozdony Ismét teljes díszében láthatjuk az öreg gőzöst

Next

/
Thumbnails
Contents