Nógrád Megyei Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 228-252. szám)

2014-10-11 / 237. szám

J - JJ-L'J JJ JU 2014. OKTÓBER 11., SZOMBAT 5 „A hely befolyásol...” Ezt - nyilván abszolút többségi egyetértést kiváltva - ef. Zámbó István képzőművész, más műfajban (film, multimédia, performance, zene) is sikeresen kísérletező alkotó állítja a „Pa­lócföld ” 2014/4-es számában, abban az interjúban, amelyet a folyóirat főszerkesztője, Mizser Attila és szerkesztője, Nagy Csil­la készített vele a „Találkozási pontok” című rovatban. A mon­dat a továbbiakban Szentendrére vonatkozik, ahol ef. Zámbó Ist­ván jól érzi magát, ahol feltöltődik. „De hát szép helyek szinte min­denütt vannak, Salgótarján környékén különösen” - mondta s ezzel a szülővárosát körülölelő vidéket dicsérte, tekintve, hogy 1950-ben itt látta meg a napvilágot. Bár csak nagyon rövid ideig élt Etesen, a nógrádi megyeszékhelyen több sze­méllyel is jó kapcsolatokat ápol, díja­kat nyert a rajzbiennálékon és a tava­szi tárlaton s adott műveket a Városi Galéria csoportos kiállítására is. A lap külső és belső borítóján ef. Zámbó István igencsak felhívó jelle­gű - szó szerint és átvitt értelemben is színes - festményei láthatók, ala­posan elgondolkodtatva a Palócfóld friss számát kézbe vevő érdeklődő­ket, olvasókat. Még inkább egyedi, mondhatni meghökkentő az a mód, ahogyan Tandori Dezső reagált a „Pa­lócföld” felkérésére, emlékezvén Madách Imre halála százötvenedik évfordulójára. „Az ember trilógiája” című, végletesen leegyszerűsített rajzsorozata és az ezzel szorosan összefüggő „Vonaljegy, körjegy, bér­let” című versszerű „Kis toldalékba mély értelmű gondolatokat tartal­maz a pont és a „pí” viszonyáról. Gyökeresen másként - közérthetőb­ben és kifejezetten élvezhetőén - idé­zi meg Madách Imrét Háy János „A főműves” című esszéje. Elegáns nagyvonalúsággal vázolja fel az élettörténet sorsfordulóit, az irodalmi munkásság útjel­zőit. „Derült égből villámcsapás ’’-ként jellemzi a Tragédiát, amelyben az érzelgősség és pátosz (nemzeti és szerelmi) va­lamint a gondolatiság egyensúlyba hozta egymást. Háy János meggyőzően igazolja, hogy a mű miért „nem megy ki soha a divatból”...Már címe - „Szólj, jó barátom: ismered-e Hegelt? ” - és alcíme - „Kusza jegyzetek Madách Imre „Hegel komp­lexusáról” - szerint is filozofikus megközelítésű Tőzsér Ár­pád eszmefuttatása, amely végeredményben arról szól, hogy miért „szoliter” azaz „oldhatatlan drágakő Madách remekmű­ve a magyar irodalom vegyületében. ” Bár a Madách-évfordu- lóról való megemlékezés már a „Palócfóld” idei 2. számában megkezdődött, az aktuális lapszám „S mást tevél-e te?” című rovata joggal tart igényt - a következő számokban várható közleményekkel együtt - önálló kötetben való megjelenésre. Ugyancsak „évfordulós” jellegű „A Tűz és a Halál arca” című írás a „Próza és vidéke” című rovatban. Paládi Zsolt író, történész-levéltáros mindkét minőségét latba vetette, amikor szépírói eszközökkel, meg­rázó emberi sorsokon „átszűrve” je­lenítette meg a száz évvel ezelőtt ki­tört világégés, a „Nagy Háború tény­szerű történéseit. A „Kutatóterület” című két tanulmány egyike, Herczeg Ákos dolgozata „A hagyomány hangszere” címmel, a műfaji emlé­kezet, az idézés é a retorika szem­pontjai alapján elemzi Ady Endre „Sípja régi babonáknak” című ver­sét. Mikszáth Kálmán révén nógrá­di aspektusa is van Szentgyörgyi Csaba opusának, amennyiben az író narratív lábjegyzeteit vizsgálja a „Kísérlet Lublón” című kisregény­ében illetve „A hályog-kovács” című novellájában. A szerző sajátos mó­don törekszik bemutatni Mikszáth írásművészetének jellegzetessége­it. Természetesen e lapszámban is van „kávéház szegleten...” című ro­vat, ami azt jelenti, hogy a versked­velők is megtalálják kedvenc műfajukat. Az „Ami marad” rovatban Petrőczi Éva - a fentebb már idé­zett - Háy János „Napra jutni” című könyvét, az író, költő gyer­mekkorát idéző novellaszerű visszaemlékezéseit mutatja be, Pucher Bálint pedig Kötter Tamás „Rablóhalak" című első kisprózakötetét recenzálja... Csongrády Béla A folyóirat új számának címlapja ef. Zámbó István „Lejtős táj szívet bekebelező szennye­ződéssel” című festményének részletével Látványos bemutatót tartott a győri „Mobilis” a Bolyai János Gimnázium udvarán A monda szerint az egyik legnagyobb ókori görög természettudós kiáltott így fel, amikor felfedezte a felhajtóerőt, a ké­sőbb róla elnevezett Arkhimédész-tör- vényt Ugyanígy a meglepetés, a csodál­kozás erejével hathatott az a prezentáció, amit a Bolyai János Gimnázium és Szak- középiskola udvarán a minap láthattak három alsóbb osztály tanulói. Egyrészt nemcsak nézői, de részesei is lehettek néhány különleges, játékos kí­sérletnek. Megtudhatták például, hogy hátuknak, nyolcuknak hogyan lehet sa­játos alakzatban leülni egy buszban, ha nincs hely. Másrészt szemtanúi lehettek jó néhány látványos, „varázslatos”, de fő­ként tanulságos fizikai, kémiai esemény­nek, történésnek,, amelyeket a győri székhelyű, 2012 tavaszától működő tu­dományos játszóház, a „Mobilis” felké­szült demonstrátorai mutattak be. A stábbal Salgótarjánba érkezett a vá­rosból elszármazott ügyvezető, Szilasi Pé­ter Tamás is, aki annak idején éppen bolyais diákként érettségizett s mindig szívesen jön szülővárosába, ahol szülei ma is élnek. Elmondta: azontúl, hogy Győrött, a legmodernebb technikával be­rendezett „felfedezések házá”-ban folya­matosan az érdeklődők rendelkezésére állnak, egyre többször, mondhatni rend­szeresen tartanak úgymond kihelyezett foglalkozásokat, bemutatókat más tele­püléseken is. Annál s inkább, mert - mint jelmondatuk is hirdeti - „Mozgásban a tudomány”. A rendezvényt Mestemé dr. Fancsik Györgyi, a Salgótarjáni Városfej­lesztő Kft. projektmenedzsere nyitotta meg. Utalt rá, hogy a bemutatóra „A ter­mészettudományos oktatás módszerta­nának és eszközrendszerének megújítá­sa a Bolyai János Gimnázium és Szakkö­zépiskolában” című, a Társadalmi Meg­újulás Operatíy Program (TÁMOP) kere­tében került sor. Ugyanazon napon a „Mobilis” munkatársai átvonultak a Ma­dách Imre Gimnáziumba is, ahol szintén szabad téren tartottak bemutatót. Művész egy kihalt gyárban Mindennek megvan a ma­ga oka, előzménye. Annak is, hogy Fürjesi Csaba fes­tőművész kiállítást rende­zett Ausztriában egy üres gyárépületben. Történt ugyanis, hogy a Nóg- rád megyéből elszármazott al­kotó, a Ceredi Nemzetközi Mű­vésztelep vezetője 2013-ban Bu­dapestről Salzburg mellé költö­zött családjával. Ott találkozott a Werk Hallein új tulajdonosa­egy „gyártörténeti” kollekció, amely átlépve az időkorlátokat egyedi módon, sajátos nyomta­tási technikával elevenítette fel az üzem berendezési tárgyait, légkörét, az ott dolgozott embe­rek elképzelt mindennapjainak hangulatát. Negyvenkilenc kép született s az alkotásokból a hajdani gyár­ban „Werk. Genau” címmel októ­ber elején nyílt nagy érdeklődés­sel kísért kiállítás. A megnyitó- beszédet dr. Heinrich Schelhom, ival Elisabeth és Ditfried Kurz- cal. A házaspár ez év elején az 1898-tól működött, de 2009- ben bezárt halleini papírgyár­ba kalauzolta a művészt s az egykori üzem kihalt csarnoka­inak emléktöredékei, a gyár le­pusztult részletei és a gyártás maradványai (csövek, vezeté­kek, kapcsolók, műanyag-dara­bok stb.) meglódították Fürjesi Csaba fantáziáját és alkotásra ösztönözték. Mindig is szerette a papírt, nem véletlen, hogy a megtalált celluózlapok felgyor­sították a művészben megin­dult kreatív folyamatot. Végül is az asszociációkból összeállt Salzburg tartomány kulturális vezetője mondta, hangsúlyoz­ván, hogy a nagy múltú üzem üres állapotában is hasznosult, amennyiben képes volt egy fon­tos, színvonalas művészeti ese­ménynek helyt adni. A kiállítás érdemeit Martina Berger-Klinger művészettörténész méltatta. A régi gyárépületben további kul­turális rendezvények lesznek, Fürjesi Csaba tárlata viszont a tervek szerint „vándorútra kel” Bécs, München, Budapest váro­sokba s a remények szerint új gazdasági, kulturális hálózato­kat teremtve. csébé „Nép-dal-kép” és írás 2009. február 19-én rendeztek először ki­állítást Baglyasalján az idősek otthonában. A kezdetet Ugaros László és Nagy Miklósáé be­mutatkozása jelentette, a minap pedig - Nógrády Andor „Nép - dal - kép” című tár­latával - immár a negyvenedik (!) ilyen típu­sú rendezvény megnyitására kerül sor a Baglyaskő Galériában. Nógrády Andor Jobbágyiban élő alkotó: mindenekelőtt képzőművész, de novellái, versei azt bizonyítják, hogy szépírói vénával is rendelkezik, sőt rendszeresen végez hely- történeti jellegű munkát főként Jobbágyi vo­natkozásában, de foglalkozott Kozárd múlt­jával is. Törekvései tanulmányokban, köny­vekben öltenek testet. Szenvedélyesen kutat­ja a gyökereket és az értékeket igyekszik megőrizni a jelen és az utókor számára. A Baglyasalján is látható kiállítás grafikáit, festményeit a magyar népművészet ihlette motívumkincs, archaikus jelrendszere fog­lalja egységes keretbe. A nézőkre, műélve­zőkre - különösen az idősebb korosztályú- akra - nagy hatást gyakorol az ismerős folk- lorisztikus témavilág, a balladisztikus han­gulat, a műveknek az emberi életet cikliku­san végigkísérő eseményekhez kötődő, a tradíciók fennmaradását, megőrzését sugal­ló tartalmi üzenete. Ez visszatükröződik az alkotások címétől kezdve a színvilágon át a változatos műfaji, formai kivitelezésig. Ugyanakkor - mintegy igazolva, hogy Nógrády Andor hajlamos és hajlandó a meg­újulásra is - a technikai eszközrendszerben számos korszerű megoldást, gyakorlatot al­kalmaz. Képeivel is tanult mesterségét, a ta­nítói, a történelem és rajz szakos tanári kül detését szolgálja. A pásztói gimnáziumban két évtizeden át nyugállományba vonulásáig tanított. Sokfé­le munkára kényszerült, de világéletében pedagógus volt. Budapesten született 1940- ben - s a kiságyból nem kevésbé neves szí­nésznő, mint Gobbi Hilda ölelte magához - de már négyéves korában hazaköltöztek Job­bágyiba, ahol néhány - kisebb-nagyobb, rö­videbb-hosszabb - kitérő után már újra hosszú évek óta él. Megannyi, főként - ne­véhez méltóan - nógrádi településeken sze­repelt kiállításokon - egyénieken és csopor­tosokon - de az elmúlt esztendők során be­mutatkozott már - többek között - a főváros­ban, Besztercebányán, Gyulán, Hatvanban, Kőszegen, Tokajban is. Tagja volt a balassa­gyarmati székhelyű Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaságnak és most is egyik meghatározó egyénisége a pásztói székhe­lyű Athéné Alkotókor képzőművészeti szek­ciójának. írni - mint Baglyasalján, a kiállí­tás megnyitása után rendezett beszélgeté­sen, közönség-találkozón is elmondta - ti­zenegy éves korában kezdett, amikor Gárdo­nyi Géza hatására megfogalmazta - ahogyan ő elképzelte - Buják ostromát. Középiskolás korában nagy hatással volt rá Ady Endre költészete. Első versét - „Bol­dog óra emlékezete” címmel a megyei napi­lap közölte a hatvanas évek elején. Ugyan­erre az időszakra vezethető vissza a rajzolás, az akvarellezés, ami helyileg az esztergomi tanítóképzőhöz köthető. Ott mondta egy is­kolatársa, hogy írja tovább a képeket. S így is tett. Manapság egyensúlyban van tevé­kenységében a két terület. Szépírásaiban elő­szeretettel használja fel, „jegyzi le” az életé­ben történteket, tapasztaltakat s szívesen je­leníti meg európai utazásainak élményeit is. Számos munkájának kiadásában, szerkesz­tésében közreműködik felesége, leánya és más családtagja is. Mindig elsősorban adni szeretett önmagából, talentumából, ismere­teiből és ez rendre sikerült, sikerül is neki. Éppen tíz évvel ezelőtt a komjáthysok „Röp­ke ívek” című antológiájában azt írta magáról: „Az életben minden elértem, amit célul tűztem ki... ’’Azóta megjelent több saját kötete és szá­mos újabb kiállításon állt a nyilvánosság elé. Ha 2004-ben elégedett volt sorsával, pályafu­tásával, akkor ez az érzés napjainkban hatvá­nyozottan igaz kell, hogy legyen. Ezzel együtt további tervei várnak még megvalósításra a sokoldalú művészembernek... Cs. B. A Baglyaskő Galéria negyvenedik kiállításán Nógrády Andor átveszi az emléklapot Báti Jánosnétól, Baglyasalja Barátainak Köre elnökétől „Heuréka!” „Megtaláltam!”

Next

/
Thumbnails
Contents