Nógrád Megyei Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 228-252. szám)

2014-10-01 / 228. szám

2014. OKTÓBER 1., SZERDA r J / Elkezdődik az építészet hónapja Salgótarján. A Nógrád Me­gyei Építész Kamara (NMEK) idén októberben ismét meg­rendezi „Az építészet hónapja” elnevezésű rendezvénysoroza­tot, amelynek első programja október elsején, szerdán 17 órakor kezdődik a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum épüle­tében. Az eseményen résztve­vők a hivatalos megnyitót kö­vetően meghallgathatják Ke­nyeres István építész, a NMEK elnökének „Ybl Miklós életmű­ve, új feladatok a 19. század épí­tészetében” című előadását Megújult a művelődési ház Szátok. Az idősek napi prog­ramok keretében adták át a - Bállá Mihály országgyűlési képviselő közreműködésével - tízmillió forintból felújított mű­velődési házat a napokban Szá­tokon. A kivitelezés alatt a szakemberek korszerűsítették a tetőszerkezetet, a teljed elekt­romos hálózatot és a külső homlokzatot, kicserélték az in­tézmény nyílászáróit és pado­zatát, valamint elvégezték az ingatlan körüli terület térköve­zését - tudtuk meg Vezér Attilá­tól, a község polgármesterétől. Képzőművészeti seregszemle NMH-informáciÓ. Nógrád me­gyei alkotók jelentkezését vár­ja a pásztói Teleki Pál Városi Könyvtár és Művelődési Köz­pont az I. világháború centená­riuma alkalmából napokban meghirdetett Képzőművészeti seregszemléjére. A pályamű- veket a háború és történelmi következményei témában kell- kiállításra kész minőségben- elkészíteni és eljuttatni az intézménybe október 31-ig. Valamennyit zsűrizni fogják, a legsikeresebbeket pedig kiál­lításon mutatják be a nagykö­zönségnek. Ólomkatonák ezrei a vármúzeumban Fülek. Magángyűjtemények­ből összeállított, több mint hét­ezer apró figurát „vonultat fel” a Miniatűr történelem - ólom­katonák az ókortól a második világháborúig“ című, nemré­giben megnyílt kiállítás a Füleki Vár Bebek-tornyában. A tárlat régi korok katonaélet­ét idézi: az érdeklődők láthat­nak római légiósokat, perzsa harcosokat, hun lovasokat, hu­szita és török katonákat Má­tyás király fekete seregének, a napóleoni háborúk résztvevő­inek, a 1848-49-es szabadság- harc, valamint a II. világhábo­rú szembenálló hadseregei­nek életképeit is láthatják - november 15-ig a látogatók. Madách-emléknap két helyszínen | Madách Imre szülőfalujában, § a szlovákiai Alsósztregován ez év tavaszán 1 adták át a minden elemében § felújított emlékházat­és kiállítást Madách Imre „Az ember tragédiája” című drámai költemény szerzője 1864. október 5-én - tehát 150 évvel ezelőtt - hunyt el szülőfalujában, Alsősztre- gován, ott ahol örök nyu­galomra is helyezték. A másfél évszázados évfor­dulóról e hét végén ün­nepségekkel emlékezik az utókor, Nógrád megye. Ajsósztsegov^/Csesztve. Október 3-án, pénteken 11 órakor Madách Imre alsósztregovai síremlékénél kezdődik a megemlékezés-soro­zat, ahol dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész mond ünnepi köszöntőt. 13 órakor a felújított Madách-kastélyban dr. Viktor Jasan, a Szlovák Nemzeti Múze­um főigazgatója és Dusán Malis, Alsósztregova polgármestere kö­szönti a megjelenteket. Ünnepi beszédet Erős Kinga, a Magyar írószövetség titkára és Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar írók Társaságának elnöke mond. 14 órától „1864 - 1964 - 2014 Ma­dách Imre a képzőművészetben” címmel £. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, majd 14.20 órakor „Szólj, jó bará­tom, ismered Hegelt?” címmel T& zsérÁrpád író tart előadást. 14.50 órakor a „...titkod a világ” című, Madách költészetéből válogatott kétnyelvű verseskötetet mutatja be Tóth László, a könyv összeállí­tója ésjitka Rozriova, a versek for­dítója. Közreműködik: Bárdos Ág­nes és Culka Ottó. A zárszót 15.30 órakor Jarábik Gabriella, a SZNM - a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatója mondja. Csesztvén október 4-én, szom­baton tartják az emléknapot. 13 órakor Pálmán Imre polgármester mond köszöntőt. Az irodalmi pá­lyázat értékelése, díjazása után dr. Csongrády Béla „Remény a csil­lag.. .(I-II-III.) című, a nógrádi Ma- dách-kultusz elmúlt ötven évét fel­dolgozó kötetéről a szerzővel dr. Praznovszky Mihály beszélget. A könyvbemutató előtt illetve köve­tően SteinerJózsefné gyűjteményé­ből tekinthető meg a „Képeslapok Madách Imréről” című kiállítás. A program 15 órakor a szin­tén tetőtől talpig megújult Ma­dách Imre-emlékháznál a Balas­sagyarmati Dalegylet műsorá­val folytatódik. Vezényel: Ember Csaba. Ünnepi beszédet mond E. Csorba Csilla, majd a szintén balassagyarmati Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakkö­zépiskola diákjai mutatják be műsorukat. Felkészítő tanárok: Sinkóné Szrenka Anikó és Fábi­án Berta. A koszorúzási ünnep­ségen közreműködik a Somos­kői Harsona Trió. Hétvégi olvasmányok avagy „Kultúra" szombaton Nógrád megye. Elkezdődött Salgótarjánban a nagy érdek­lődéssel várt 2014/2015-Ös színházi szezon. A felfokozott várakozás három tényezővel magyarázható: a több népsze­rű darabbal, illetve előadás­sal (például Gárdonyi Géza „Annuska” című vígjátéká­val, Szakonyi András,, Adáshi­ba” című komédiájával, a „Szép nyári nap” című Neoton-musical-lel) közis­mert, rangos művészek (köz­tük Csonka András, Détár Enikő, Eperjes Károly, Eszter­gályos Cecília, Gregor Berna­dett, Kottái Róbert, Molnár Pi­roska, Mikó István, Oszvald Marika, Pindroch Csaba, Re­viczky Gábor, Schell Judit, Szu- lák Andrea) közreműködésé­vel és a város kulturális, mű­vészeti életébe egyre jobban beépülő helyi Zenthe Ferenc Színház jelenlétével. Az első előadás keretében a Madách Színház - Gálvölgyi János és Szervét Tibor főszereplésével - mutatta be Neil Simon a „Furcsa pár” című komédiá­ját. A produkcióról és a „Vas- taps-díj”-ak átadásáról októ­ber 4-i számunkban jelenik meg írásunk. Az idén emlékezünk Ma­dách Imre halálának 150. és a legújabb kori Madách-kultusz 50. évfordulójára. A Nógrád megyei történéseket de Csong­rády Béla, lapunk nyugalma­zott felelős szerkesztője foglal­ta össze „Remény a csillag...” (I-II-IIL), című könyvében, amelyről a dr. Gréczi-Zsoldos Enikő egyetemi adjunktus ál­tal írt recenziót ugyancsak szombati számunkban tesz- szük közzé. Szintén a „Kultú­ra” oldalon tudósítunk a veszprémi Bakony Fotóklub ál­tal Salgótarjánban bemutatott kiállításról. Slágergyanúsra sikerült Balassagyarmat Dala (Folytatás az 1. oldalról.) Balassagyarmat A kezdeményezés Hor­váth Ádám zenész fejéből pattant ki, ő a szerezte a zenét és a szöveget is maga írta.- Idén januárban még zajlott a balassa­gyarmati Civitas Fortissima tér felújítása, épp mentem valamerre sötétedés után gyalog. Lépkedtem át a cementes-zsákok, és térkőhalmok között, majd megálltam, körülnéztem. Elképzeltem, hogyan fog majd kinézni a környék, ha elkészült és nagyon tetszett már akkor is, amit láttam - mesélte a muzsikus: - Ott, abban a pil­lanatban beugrott a refrén első sora. Ab­ban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az utóbbi húsz évben zseniálisabbnál zse­niálisabb zenész-barátaim vettek körül, így fejben is azonnal összeállt a névsor. Negyvennégy ember munkája ez a dal. Álljon itt a zenészek névsora: Perjési Zsófia - hegedű, Nagy Renáta - fuvola, Táborszki Richard - gitár, Kopcsányi Ger­gő - gitár, Olicsek Ádám - gitárszóló, Vigyinszki Máté - gitárszóló, Nógrádi Má­té - basszusgitár, Kiss Kristóf - zongora, Deák György - orgona, Ember Péter - trombita, Horváth Péter- szaxofon, Varga Zsolt - djembe, derbuka, Széles János ­konga. Az énekesek: Dérfalvi Zsu, Rózsás Viktória, Perjési Zsófi, Kecskeméthy Lilla, Gere Anna, Gere Péter, Nemes vári Norbert, Szenográdi István, Pálmai Krisztián; Csá­bi István, Homuth János, Horváth Ádám. Vokál: Horváth Alexandra, Szabó Mercé­desz, Szabó Salome, Demeter Zsuzsanna, Molnár Orsolya, SinkaNóra, Hangodi Zsu­zsanna, Máté Melinda, Csolák Csaba, Medgyesi János, Lazsán Zsolt, Koleszár Gá­bor, Morvái Viktor, Kővári Tamás, Lakatos Tamás, dr. Czudar Sándor, Molnár Gyula, Gál László Adamek László, Koplányi Atti­la (Szugi), Siket Norbert. A dal ősbemutatóját az egész város élő­ben láthatta.- Nagy sikert aratott a bemutató, az Óvá­ros téri utcabálon, mintegy kétezer ember előtt. Minden várakozást felülmúlt a siker! El sem hiszem, hogy mennyire jó koncert volt, mennyire jól sült el minden, mennyi­en voltak... Tele volt az Óváros tér, amerre a szem ellátott, mindenhol tömeg... Fan­tasztikus érzés volt mindezt átélni! Aján­dék a sorstól. A klip is nagyon jól sikerült. Hatalmas köszönet érte Cseh Lórántnak és Kovács Domonkosnak! Nagyon ügyes srá­cok, ők a CseDo Films alap-pillérjei - fogal­mazott Horváth Ádám, akitől többen meg­kérdezték: vajon miért nem énekel a dal­ban egyetlen országosan ismert, a város­ból elszármazott énekes sem?- Gondoltunk rá, hogy meghívjuk őket is, de aztán úgy döntöttünk, szere­peljenek ebben azok, akik itt maradtak a városban. Nagyon tiszteljük az elszár­mazott zenészkollégákat, de mi jobban összetartunk, akik maradtunk és itt él­jük a mindennapjainkat - szögezte le a zenész. hirdítés v l I

Next

/
Thumbnails
Contents