Nógrád Megyei Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 202-227. szám)

2014-09-04 / 205. szám

A vírus: Az ebola vagy ebola vérzéses láz egy súlyos, magas halálozással járó fertőző betegség. Eleinte klasszikus vírusfertőzés tünetei­vel jelentkezik (pl. láz, izomfájdal­mak), majd kialakulnak a vérzé­ses lázra jellemző tünetek, mint a hasmenés, hányás, fokozott vér­zékenység, végül többszervi elég­telenség és keringési sokk alakul ki. A betegség a Kongói Demokra­tikus Köztársaságban található Ebola folyóról kapta a nevét, ahol először okozott járványt 1976-ban. A vírus azóta Afrika különböző pontjain többször is feltűnt, főleg Kelet-Közép-, Közép- és Nyugat- Afrikában, az Ebola és a Kongó fo­lyók környékén, a Kongó terüle­tén, a Viktória-tó környékén, Dél- Szudánban, Ugandában, Gabonban, Elefántcsontparton, Guineában, Sierra Leonéban és li­bériában. A betegség zoonózis, ál­latról terjed emberre: MegbetegT ti a majmokat és más emlősöket is, azonban a vírus természetes gazdája nem ismert Kezelése és megelőzése nem megoldott, sem specifikus terá­pia, sem hatékony védőoltás nem áll rendelkezése. A beteg elkülö­nítése mellett támogató, szupportív kezeléseket (pl. folya­dékpótlás) alkalmaznak. A beteg­ség halálozása 50-90 százalék kö­rüli. Potenciális biológiai fegyver­nek tartják, mivel az egyik iegvi- rulensebb emberi kórokozó. A fertőzés módja: A vírus természetben való előfordulása, esetleges átterje­dése az emberre részleteiben nem ismert. Valószínűsíthetően fertőzött állattal való érintkezés útján kerülhet át az emberbe. Az emberek közötti terjedése a fertőzött személy vérével vagy más testnedveivel (pl. nyál, on­dó) való közvetlen kapcsolat út­ján történik, vagy a fertőzött or­vosi eszközökön keresztül (pl. injekciós tűkkel). A szájon át történő vagy a szem kötőhártyá­ján keresztüli fertőzés is való­színű, és főemlősökön végzett állatkísérletekben igazolt me­chanizmus. Cseppfertőzéssel természetes körülmények kö­zött nem terjed. A vírus terjedését segíthetik a helyi szokások is. Járványt in­díthat el a halotti szertartás, mert Afrikában ez együtt jár a halottal való közvetlen érintke­zéssel: a halott lemosásával, megcsókolásával, stb. Emellett a nem megfelelő higiéniás szabá­lyok, az egészségügyi személy­zet által esetenként újrahasz- : nált eszközök is kedveznek a terjedésének. I fizetek, Ííórlefo^ás: A különböző típusú Ebola- vírusok által okozott megbete­gedések klinikai megjelenésü­ket tekintve némiképp külön­böznek egymástól. A fertőzés után 2-25 nap lappangási időt követően jelentkeznek a beteg­ség első tünetei. Az átlagos lap­pangási idő 4-10 nap, a zaire tí­pusú vírusnál egy 2011-es ta­nulmányban 13 napnak talál­ták. A betegség hirtelen kezdet­tel, a vírusfertőzésekre általánosan jellemző, influenza- szerű tünetekkel indul, mint a rossz közérzet, láz, fejfájás, to­rokfájás, izomfájdalom és izom­gyengeség. A később megjele­nő tünetek utalnak a több szerv­rendszeri érintettségre, hiszen a torokgyulladás, köhögés, mell­kasi fájdalom, nehézlégzés a légzőrendszer, az étvágytalan­ság, hányinger, hasi fájdalom és a hasmenés az emésztőrend­szer, a fejfájás, zavartság, majd a később bekövetkező kóma az idegrendszer, míg a nyálkahár­tyákon majd a bőrön is megje­lenő pontszerű vérzések, a testszerte kialakuló vizenyő és a vérnyomás csökkenése a vér­alvadás és az érrendszer érin­tettségét jelzi. Kísérleti terápiák: Az 1995-ös járványban, ami a Kongói Demokratikus Köztár­saságban zajlott, nyolc ebolás tüneteket mutató betegnek a ví­rus elleni antitesteket tartalma­zó vért adtak. A vérkészítmé­nyek öt, a fertőzést túlélő, már lábadozó személytől származ­tak. A nyolc betegből hét túlélte a betegséget, ami a szokásos ha­lálozási aránynál jóval kedve­zőbbnek tűnt. Az antitestekkel végzett állatkísérletek ígéretes, de némiképp ellentmondásos eredményeket hoztak idáig, ugyanis nem minden fajból nyert antitestek védték meg a főemlősöket a kísérletekben, többek között egy rekombináns humán antitest is hatástalan­nak bizonyult. 2014 augusztusában a nyu­gat-afrikai járvány során meg­fertőzött két amerikai betegnek kísérleti jelleggel egy fejlesztés alatt álló, akkor még hivatalo­san nem bejegyzett ZMapp ne­vű gyógyszert adtak, ami három monoklonális antitest keverékét tartalmazta. A szert korábban emberben még nem tesztelték, a rendkívüli helyzetre való te­kintettel alkalmazták a két be­tegnél. Az eddig nyilvánosságra került adatok alapján a szer ha­tásos volt. fi vf A Jeli wállf » Szükségállapotot hirdettek 2014. augusztus 8., péntek - Szükségállapotot hir­detett ki Nigériában pénteken Goodiuck Jonathan elnök az Ebola-járvány miatt, amelynek megfékezésére jóváhagyta egy' 1,9 milliárd naira, azaz 2,7 mil­liárd forint értékű rendkívüli se­gélyalap elkülönítését- Afrika legnépesebb orszá­gának államfője pénteki közle­ményében azt kérte, hogy a meg­felelő szervek a nemzetközi egyezményekkel és gyakorlattal összhangban tegyenek meg min­den lehetséges intézkedést, amellyel hatékonyan megfékez­hető az Eboia-vírus. Emellett a lakosságtól azt kérte, óvakodja­nak a hamis információk terjesz­tésétől és a pánikkeltéstől.- Jonathan felhívta az állami iskolák ügyeimét arra, fontolják meg a jelenlegi tanítási szünet meghosszabbítását addig, amíg Nigériában a hatóságok az Eboia- vírus jelentette veszélyt alacso­nyabb fokozatúvá nyilvánítják.- A WHO adatai szerint már 961 ember vesztette életét a márciusban Guineában kezdő­dött, azóta pedig Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt járványban.- A guineai kormány szomba­ton bejelentette, lezárták az ország határait Sierra Leone és Liberia felé, hogy megakadályozzák az Ebola-járvány további terjedését Conakry közölte, hogy az intézke­dést a szomszédos országokkal egyetértésben hozták meg. Sierra Leone is kér a kísérleti gyógyszerből 2014. au gusztus 12., kedd - Az egyre ri­asztóbb afrikai Ebola-jarványban súlyosan érintett Sierra Leone is szeretne hozzájutni a kísérleti gyógyszerekhez - jelentette be az egészségügyi minisztérium szó­vivője kedden Freetownban. Ka­nadában ezzel párhuzamosan azt közölték, hogy' az ország tárgya­lásban áll az Egészségügyi Világ- szervezettel (WHO) saját Ebola- gyógyszerének elterjesztéséről.-A WHO etikai bizottsága ked­den hagyta jóvá az eddig nem en­gedélyezett, kísérleti gyógyszerek alkalmazását. Ezekből elsőként várhatóan Libéria részesedik. Ebola-fertőzést gyanítanak Albániában 2014. augusztus 13., szerda - Az Eboia-vírus tüneteit mutatják öten abból a negyven il­legális eritreai bevándorlóból, aki­ket kedden vettek őrizetbe Albá­niában -jelentette a helyi média.-A szerdai sajtóbeszámolók szerint az öt Ebola-gyanús sze­mélyi: kórházba szállították és vizsgálatoknak vetik alá. Rendkívüli állapotot hirdettek Guineában Conakry. 2014. augusztus 14., csütörtök-Az Ebola-járvány mi­att az egészségügyi óvintézkedé­sek fokozásában megnyilvánuló rendkívüli állapotot hirdetett Guineában Alpha Condé elnök.- Tizenegyre nőtt a megbete­gedések száma Nigériában, Dél- Korea felfüggeszti kenyai légi járatait- A tizenegy beteg közül három meghalt, a többi nyolcat egy kü­lönleges egészségügyi intéz­ményben ápolják elkülönítve a húszmillió lakosú Lagosban.- Nigériában Lagoson kívül nem észleltek fertőzéseket, de a hatóságok attól tartanak, hogy egy fertőzött ápolónő a kelet-ni­gériai Enuguba utazva másokat is megfertőzhetett.- Az ápolónőn Enuguban je­lentkeztek a vérzéses láz tünetei, és kezelésre visszaszállították Lagosba. A hatóságok közölték, hogy megfigyelés alá helyeztek 21 enugui lakost, akikkel kapcso­latba került. Az egészségügy-mi­nisztérium szerint hat ember van közülük továbbra is megfigyelés alatt, a többieket tünetmentesen elengedték. Hazaszállítanak egy brit fertőzöttet ÍOO. 2014. augusztus 24., vasárnap - Hazaindult vasár­nap a brit Királyi Légierő (RAF) egyik C-17-es szállítógépén a nyugat-afrikai Sierra Leonéból egy brit állampolgár, aki meg­fertőződött a térségben súlyos járványt okozó Ebola-vírussal. A közelebbről nem azono­sított beteg egy jótékonyság szervezet egészségügyi szakér­tője, aki az Ebola-járvány leküz­désében segédkezett a helyi ha­tóságoknak. John Watson brit helyettes tisztifőorvos vasárnapi nyilat­kozatában hangsúlyozta, hogy a brit lakosságot fenyegető koc­kázat "rendkívül csekély". Karantén esetén is... 2014. augusztus 25., hétfő - A Debreceni Egyete­men az afrikai országokból ér­kező hallgatókat érintő esetle­ges hatósági intézkedések ese­tén is biztosítanák, hogy min­denki befejezze féléves tanul­mányait - közölte az egyetem rektora a nyugat-afrikai Ebola- járvánnyal kapcsolatban.- Szilvássy Zoltán szerint az afrikai Ebola-járvány miatt cse­kély a veszély, így nincs szük­ség rendkívüli intézkedésekre, A Debreceni Egyetemre mintegy négyszáz hallgató ér­kezik a következő napokban .Af­rikából - tette hozzá. Kitért arra: ha a hatóságok esetlegesen beutazási tilalmat ? StftVA f; HfSt :©l©l vagy - a betegség lappangási idejére vonatkozó - néhány he­tes karantént rendelnének el a térségből érkező hallgatókat il­letően, az egyetem biztosítaná, hogy emiatt ne érje hátrány őket az oktatásban. Elmondta azt is, hogy Debre­cenben, a Kenézy kórházban felkészültek az esetleges gya­nús esetek megfigyelésére, ki­vizsgálására. Újabb orvos halt meg a fertőzésben tagos. 2014. augusztus 28., csütörtök - Újabb orvos halálát okozta az Ebola-járvány. A nigériai egészségügyi mi­niszter közlése szerint az orvos Port Harcourtban, az afrikai or­szág olajiparának központjában halt bele a ragályba. A miniszter elmondása sze­rint az orvost egy olyan férfi fer­tőzte meg, aki kisiklott a fertő­zés gyanúja miatt Lagosban megfigyelt emberek közül, és Port Harcourtba ment. Míg az orvos belehalt a kór­ba, megfertőzője felgyógyult. oih. flsvlnn Vesztésre állunk az ebolával szemben 2014. szeptember 2. - „Vesz­tésre áll a világ a Nyugat-Afrikát sújtó ebolajárvány terjedése elle­niharcban” - jelentette ki Joanne Uu, az Orvosok Határok Nélkül nevű segélyszervezet elnöke ked­den New Yorkban. Az einöknő az ENSZ tagállamaihoz intézett be­szédében azt hangsúlyozta, hogy a segélyszervezeteknek és a nyu­gat-afrikai kormányoknak nincs kapacitásuk az ebola megfékezé­sére. Szerinte ehhez a gazdagabb országoknak orvosi csapatokat kellene küldeniük a járvány által sújtott régióba. MTI Kétéves kisfiú indította el Minden ellenünk dolgozik: az ebola olyan helyen jelent meg, ahol senki nem ismerte, és mire az orvosok felfogták, mivel állnak szem­ben, már késő volt. A New York Times megtalál­ta az első fertőzöttet, aki tavaly decemberben halt meg. Guéckédou Guinea délkeleti részének egyik tartománya. Itt található az a távoli kis falul ahol az a kisfiú élt két évet, aki a most tomboló Ebola-járvány első áldozata, legalábbis a The New York Times nyomozása szerint. A Sierra Leonéval és Libériával közös határszakaszon fekvő faluban az ebola 2013 december 6-án szedte első áldozatát. A kisfiú anyja egy héttel később halt meg, hároméves nővére pár nappal ezután. A nagyanyjuk sem élte túl a vírust. Mindannyian hasmenésre és vérzéses lázra panaszkodtak, de a faluban senki nem tudta, milyen betegséget kaptak el, és hogyan. A nagymama temetéséről két gyászoló is fertőzötten távozott. Mindketten más faluban laktak. A faluban dolgozó egyik ápoló egy harmadik helyre is behurcolta az ebolát, és mielőtt meghalt volna, megfertőzte az őt kezelő orvost, aki szintén belehalt a betegségbe. Még amikor mindketten életben voltak, a kórházban rokonok látogatták meg őket, akiket megfertőztek és akik újabb városokba juttatták el a halálos kórt. Mire márciusban a hatóságok felismerték, mivel állnak szemben, nyolc guineai városban és faluban több tucatnyi ember halt meg, és fertőzöttek száma Libériában és Sierra Leonéban is egyre nőtt. A három ország a világ legszegényebb régiójában található, melyet polgárháborúk sújtanak már évek óta. — t » I BÉlk '--t ... .....________________________________li:_________irrtatffii ________________ Az eddigi legnagyobb ebola járvány jelenleg is i tart Guineában, beleértve I az ország fővárosát, I Conakryl is, és átterjedt a I szomszédos államok közül I Sierra Leonéba, Libériába I és Nigériába is. Í| Eboia-láz járvány által érintett országok (2014. augusztus) S A legújabb Ebola-járvány terjedése 2014 februárjában Guineában kezdődött ■ érintett országok, ahol a vírus terjed:

Next

/
Thumbnails
Contents