Nógrád Megyei Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 202-227. szám)
2014-09-27 / 225. szám
2014. SZEPTEMBER 27., SZOMBAT Frankfurtban folytatja Dárdai kihirdette keretét labdarúgás. Az Eintracht Frankfurt labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a volt válogatott kapus, Timo Hildebrand. A frankfurti vezetők az együttes első számú hálóőrének, Kevin Trappnak a súlyos sérülésére reagáltak a 35 éves játékos megszerzésével. Trappnak várhatóan három hónapot kell kihagynia. Hildebrand - aki megfordult a Valenciánál, a Hoffenheimnél és a Sporting Lisboánál is - legutóbb a Schalke 04 alkalmazásában állt, Gelsenkirchenben azonban nem hosszabbították meg a szerződését, így szabadon igazolhatóvá vált. Karrierje legnagyobb sikereit a VfB Stuttgartnál érte el, 2007-ben bajnoki címet szerzett a csapattal. A német válogatottban összesen hét alkalommal szerepelhetett, s ugyan pályára nem lépett, a 2004-es Európa- és a 2006-os világbajnokságon is a keret tagja volt. . labdarúgás Elsősorban a nemzetközi rutinnal rendelkező futballistákra akarja építeni csapatát Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. Az ideiglenesen kinevezett szakember pénteken sajtótájékoztatón mutatta be stábját: másodedzőként Szabics Imre, kapusedzőként pedig Andrusch József segíti majd a munkáját, valamint „stábtagként” helyet kapott a csapatában Nyilasi Tibor is. Utóbbinak főként az NB I-es játékosok figyelése, illetve tanácsadás lesz a feladata.- Nem az eszemre hallgattam, hanem az ösztöneimre, ahogyan azt egész pályafutásom alatt tettem. Talán a mentalitásommal, a német énemmel tudok majd segíteni a srácokon - nyilatkozta kinevezésével kapcsolatban a 38 éves Dárdai, aki az idén még sorra kerülő három Európa-baj- noki selejtezőn, illetve egy barátságos mérkőzésen dirigálja majd a nemzeti csapatot. Az új szövetségi kapitány egy hosszabb prezentációban vázolta fel elképzeléseit, valamint mutatta be keretét, amelynek összeállításában az játszotta a legfontosabb szerepet, hogy minél több olyan futballista kapjon benne helyet, aki - akárcsak utánpótlás szinten is, de - nemzetközi rutinnal rendelkezik. Véleménye szerint egy ütőképes válogatott háromféle játékos-típusból, zsenikből, vezéregyéniségekből és csapatjátékosokból tevődik össze. A magyar válogatottban Dárdai Pál szerint az első típust Dzsudzsák Balázs képviseli, aki a „bal lábával olyan helyre tudja vezényelni a csapatot, ahol mindenki megelégedésére esély marad a harmadik hely megszerzésére”. A szakember a vezéregyéniségek kategóriájába a legrutinosabb labdarúgókat, Király Gábort, Gera Zoltánt és Juhász Rolandot, valamint elődje, Pintér Attila irányítása alatt a válogatottságot lemondó, most azonban visszatérő Szalai Ádámot sorolta. Újságírói kérdésre Dárdai Pál megerősítette, hogy csak erre a három plusz egy találkozóra vállalta el a felkérést, azonban szeretne olyan teljesítményt nyújtani, amivel egy alapot tesz le a további gondolkodáshoz. Azzal kapcsolatban, hogy rutintalan edzőnek tartják, megjegyezte, mindeddig gyerekekkel foglalkozott, ami a legnehezebb a szakmában, így nem hogy rutintalannak Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya beszél bemutatkozó sajtótájékoztatóján a Magyar Labdarúgó Szövetség budapesti székházában nem gondolja magát, hanem úgy érzi, rengeteg tapasztalattal ül le a kispadra. A Hertha BSC utánpótlásában is dolgozó, korábbi válogatott Dárdait múlt csütörtökön, Pintér Attila távozásával nevezték ki. Október 11-én, Bukarestben, a románok elleni Eb-selejtezőn mutatkozik majd be a kispadon, majd három nappal később a Feröer-szigetek ellen irányíthatja az együttest. Az idei utolsó tétmérőzésen a finn válogatott látogat majd a Groupama Arénába. A keret Kapusok: Király Gábor (Fulham), Dibusz Dénes (Ferencváros), Megyeri Balázs (Olimpiakosz). Védők: Varga József (DVSC- TEVA), Juhász Roland (Videoton FC), Van- czák Vilmos (Sión), Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth), Forró Gyula (Újpest FC), Kádár Tamás (Diósgyőri VTK), Simon Krisztián (Újpest FC), Tamás Krisztián (Varese). Középpályások: Pintér Ádám (Levadiakosz), Elek Ákos (Diósgyőri VTK), Nagy Dominik (Ferencváros), Kalmár Zsolt (Leipzig), Tőzsér Dániel (Watford), Pölöskei Zsolt (MTK Budapest), Gera Zoltán (Ferencváros), Kovács István (Videoton FC), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Stieber Zoltán (Hamburger SV), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Varga Roland (Győri ETO FC), Varga Szabolcs (Hee- renveen). Támadók: Szalai Ádám (1899 Hoffen- heim), Futács Márkó (Mersin Idman Yurdu), Rudolf Gergely (Győri ETO FC), Priskin Tamás (Győri ETO FC). UEFA-vizsgálat labdarúgás. Hét klub, köztük a Liverpool, az Internazionale, az AS Monaco és az AS Roma ellen is ' vizsgálatot indított az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a pénzügyi fair play megsértésének gyanúja miatt. Az érintett egyesületeknek most az elmúlt három évre visszamenőleg kell igazolniuk könyvelésüket. A mostani szezonban bevezetett szabály célja, hogy a klubokat arra kényszerítsék: ne költsenek többet, mint amennyit megtermelnek. A négy nagy klub mellett a Besiktasnak, a Kuban Krasznodarnak és a Sporting Lisboának is felelnie kell. Rióban ott lesz atlétika. A várakozásoknak megfelelően teljesen kihagyja a 2015-ös idényt Jelena Iszinbajeva, a rúdugrás kétszeres olimpiai bajnoka. A 32 éves orosz atléta közölte, júniusban világra jött kislányával szeretne foglalkozni. A világcsúcstartó Iszinbajeva ugyanakkor a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpián mindenképpen ott szeretne lenni. A versenyző a 2004-es athéni, majd a 2008-as pekingi ötkarikás játékokon győzött, míg két éve, Londonban bronzérmet szerzett. Világbajnokságon fedett pályán négyszer, szabadban háromszor érdemelt ki aranyat, s van két Eu- rópa-bajnoki elsősége is. Nevéhez 28 világrekord fűződik, s ő volt az első nő, aki átjutott az ötméteres magasságon. Fedett pályán 5,06, szabadtéren pedig 5,01 méterrel világrekorder. Bízik a jó rajtban a Veszprém és a Szeged kézilabda. Ahétvégi jó rajtban bízik az MKB-MVM Veszprém és a MOL-Pick Szeged is a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Az előző idényben negyedik helyen végzett veszprémiek most többre vágynak azon túl, hogy bejutnak a kölni négyesdöntőbe. Erre minden esélyük meglehet, hiszen jól sikerültek a nyári igazolások, és a magyar bajnokságnál erősebb SEHA Ligában hat találkozón sem találtak legyőzőre. A gárda szombaton a Csehovszkije Medvegyi otthonában lép fel; az oroszok különösen hazai környezetben veszélyesek, ezzel együtt Nagy Lászlóék esélyesek a két pont begyűjtésére. A Szeged az előző idényben EHF Kupát nyert, és most - noha erős csoportba került - alapvető célja, hogy a BL-ben bejusson a nyolcaddöntőbe. Ehhez a csoportjában az első négy között kell végeznie, s jó nyitányt jelentene az ukrán Motor Zaporizzsja legyőzése.- Az, hogy a legjobb nyolc közé eljuthatunk-e, már nagyban függ a nyolcaddöntőben ránk váró ellenféltől is - fogalmazott Szögi Nándor, a Pick Kézilabda Zrt. cégvezetője a sorozatot felvezető csütörtöki, „Visszatértünk!” elnevezésű sajtótájékoztatón. A BL-ben egy év kihagyás után ismét pályára lépő Tisza-partiak vezetőedzője, Juan Carlos Pastor elmondta: véleménye szerint az utóbbi öt év legerősebb mezőnye szerepel most a sorozatban, ahol számukra a továbbjutás kötelező feladat, emellett arra is figyelniük kell, hogy a nyolcaddöntőben elkerüljék a legnehezebb ellenfeleket.- Hazai pályán minden találkozót meg kell nyernünk, ebben számítunk a szurkolók segítségére, emellett idegenben is szükségünk lesz a pontokra. Ha odafigyelünk, és koncentráltan játszunk, bárki ellen nyerhetünk a BL-ben is - tette hozzá a spanyol szakvezető. A magyar érdekeltségű csoportok programja. C csoport: Csehovszkije Medvegyi (orosz) - MKB- MVM Veszprém, szombat 16.00, Celje (szlovén) - Vardar Szkopje (macedón), szombat 20.30, Rhein-Neckar Löwen (német) - Montpellier (francia), szombat 21.00. D csoport: Schaffhausen (svájci) - Kielce (lengyel), csütörtök 20.00, Dunkerque (francia) - Aalborg (dán), vasárnap 15.10, MOL-Pick Szeged - Motor Zaporizzsja (ukrán), vasárnap 19.15. JO MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Csak ugratásból mondtam neked, hogy özvegy vagyok!” E heti szerencsés nyertesünk: Szabados Józsefné, Mátraterenye, József Attila út 3. Kérjük, hogy mai rejtvényünk megfejtését 2014. október 2-ig juttassák el szerkesztőségünk ügyfélszolgálatára (Salgótarján, Mártírok út 1. Inkubátorház). L MÉRETRE VÁG FÉREGTELENÍT ír NEODlMIUM VEGYJELE CL FORDTÍPUS NŐI BÁJ ŐRLEMÉNY ír ÉSZAKI FÉRFINÉV ír PAPÍRRA VET VIDÉKIES ÁLLATI FEKHELY SZEREN- | CSETÁRGY TAMÁSI ...; ÍRÓ VOLT ELŐTAG: LÉGIRÉGI IDŐMÉRŐ MOZART OPERÁJA: DON NŐI VISELET SZEDETTVEDETT NÉPSÉG r~ BÖMBÖLŐ HANGÚ MADÁR BICEGŐ (TÁJSZÓ) KICSI A ... DE ERŐS VÉRCSOPORT MEGFELELŐ DUPLÁN: DOB TATÁR CÍM CL SAINT, RÖV. ÍRÓ (FERENC) CL BALKÁNI BORRAVALÓ KIMONÓ SELYEMÖVE CL KÉSZTERMÉK LECHNER ÉPÍTÉSZ V T TÁVOZNI ENGED SULETLEN (TÁJSZÓ) O KENYÉRVÁGÁS ARAB, TRÉFÁSAN 1 jn HÁNY ... A KÖNYV- SOROZAT? ..KÍVÜL; MÉG KÉZ JELZŐJE UTCA VÉGÉN LEVŐ SIVA FELESÉGE KÓRHÁZ JELE r~ MÉRGEZŐ GYOMNÖVÉNY CÉLT TELJESÍT STRONCIUM SZÁRAZ, LATINUL BANKJEGY CSOKI NEVE KNOCK OUT NITROGÉN. BIZMUT VEGYJELE TRÉNINGEZIK MELY IRÁNYBA? MUHAMMAD ... SVÁJCI FOLYÓ PENGETŐHANGSZER f ÉTEL ÍZESÍTŐ VÁLLKENDŐ MADRIDI NAPILAP REGINA, BECÉZVE IZOMKÖTŐ SZALAG SAPKAELLENZŐ ENID, BECÉZVE HEGY HEGYE I ÉLETET JELENT FONYNYADT, TÖPPEDT KIS SÁNDOR Nagy László (Veszprém)