Nógrád Megyei Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 202-227. szám)
2014-09-23 / 221. szám
Csodálatos, ideális, azaz néző és versenyzőbarát időjárás tisztelgett a hetedik Nemzeti Vágtának és kísérő rendezvényeinek, mely újfent hatalmas tömeget vonzott a Hősök terére, a Városligetbe, az 56- osok terére és az Andrássy út egy részére. Ami a versenyzőket illeti hölgyek ismét alaposan kitettek magukért: diáklány nyerte a Kishuszár Vágtát, családanya a fővágtát, és hogy a férfiaknak is jusson azért dicsőség, a nemzetközi futamot, a profi lovasok versengését pedig az egyik legnevesebb magyar zsoké. A megyénket, azaz Ko- zárdot és Hollókőt képviselő lovasok szereplése idén már az előfutamoknál véget ért, nem sikerült a középdöntőbe jutniuk. Márton (Satis) István A szombati és vasárnapi fővárosi események egy hosszú folyamat csúcspontjai voltak, hisz nyár elejétől 17 helyen - köztük Erdélyben a Partiumban és a Vajdaságban is - mintegy 300 település részvételével rendeztek elővágtá- kat, ahonnan végül 72 lovas jutott be a budapesti döntőbe. Mivel Pamostanihoz hasonló 4. helyezést, melyet Vörös József lovagolt Deresen, mindjárt az első előfutamon. Egyébként szombaton és vasárnap a 12 előfutamon és az 5 középdöntőn általában hamar eldőlt a továbbjutók (előbbikben az első kettő, utóbbikban a győztes) személye, a döntőben viszont összesűrűsödött két nap eszenciája, ahol az utolsó pillanatig bizonytalan volt, hogy kié lesz a végső dicsőség (no és nem mellesleg az 5 millió forint). Három korábbi győztes is összetalálkozott és először lett finalista határon túli nemzettársunk. A győzelmet talán az hozta meg a tahitótfalui és lovas-családból származó Molnár Gyöngyinek, hogy jobb (belső) ívet választott, az őt utolsó pillanatig, de kívülről szorongató - így két és fél körön hosszabb távot megtevő bajai Németh Józseffel szemben. Harmadik a tavalyelőtti bajnok, a Hernádnémetit képviselő Vass Jenifer lett. Sima, utcahossznyi előnnyel nyerte a 12 nemzet lovasaiból összeálló nemzetközi futamot a több mint 1000 rajtot számoló galoppozó ikonunk Varga Zoltán, aki egy bukás miatt elszabadult ló miatt megismételt rajt után nagyon otthagyta az egyébként kisorsolt bábolnai lovakon osztozó döntőbeli ellenfeleit Nagy érdeklődés kísérte a speciális kétkerekű bigákat hajtők versengését, melyet szenzációs hajrával a bugaci ifjabb Molnár László nyert. A két nap eseményeit, eredményeit, bemutatóit hosszasan lehetne sorolni a huszár, lovasíjász és lovasszínház bemutatóktól a sztárfutamon, kaszkadőrökön át a lóidomításig, csikósmutatványokig, az Országkonyha kulináris élvezeteiről nem is beszélve. Bár a világon jó' néhány nagyvárosban rendeznek lovas látványosságokat, de egy fővárosban, annak szívében ilyen jellegűt nemigen. A hölgyeké az elsőség, de egy nemzet a nyertes 7: Nemzeti Vágta, Hősök tere - Megyei lovasaink hamar búcsúztak lóc (elő) Vágtát nem tartottak, így a tavaly második helyen végzett Kozárd egy onnan elszármazott vállalkozó, Hollókő pedig egy mecénás cég segítségének köszönhetően (hét számjegyű) nevezési díj befizetésével nyert jogot a fináléra. Az előző évben igen sikeres kozárdiak (a döntőben csak a hajrában szorultak hajszálnyival második helyre) idén nem kaptak hasonlóan gyors hátast és lovast, hatfős előfutamukban a Bajnokot megülő Szabó Gábor 5. lett, azaz nem érte el a középdöntőt jelentő 1. és 2. hely valamelyikét.- Nem ismerem Vörös Józsefet és Deres nevű lovát, de örülnénk, ha az első körből tovább jutni - nyilatkozta közvetlenül a rajt előtt a helyszínen Szabó Csaba, Hollókő polgármestere, aki még elmondta, hogy jó lenne, ha a világörökség és környékén egyre többen foglalkoznának lovakkal, lovagoltatással turisztikai és akár sportcéllal. Arra a kérdésemre, hogy mikorra várható, hogy ne egy ismeretlen bérlovas, hanem helyi indulójuk legyen azt válaszolta, hogy már most is van egy komolynak kinéző falubeli jelentkezőjük, aki az idei versenyzést túl korainak találta, még trenírozni kell a lovat egy ilyen komoly feladatra. Nos, ha az imént említett lokálmatadoruk a jövőben megnyerné valamelyik elővágtát, vagy elődeihez hasonlóan egy szponzor „bevásárolná” őt a budapesti fináléba, akkor talán ő is elérne egy A különleges, óköri harci szekérek mintájára * .... * ■ ■ \ épített bigák versengése Is óriási közönségsikert aratott* Szűkös kerettel kapott ki a Kábel KÉZILABDA NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 2. forduló Primavera Mizse KC - Balassagyarmati Kábel SE 31-24(16-14) Lajosmizse, 150 néző, vezette: Csányi, Zörgő. Primavera Mizse KC: Lengyel - Drabant 3, VARGA J. 6, BENKE 7, Gigler 2, Varga Z., Bak 1. Cs.: Erdélyi (k) Bujdosó 1, Takács 5/5, Farkas 1, Szórád 1, Vujasin, Szajbert, Bán 3, Lagzi-Kovács 1. Edző: Tóth Edmond. Bgy. Kábel SE: Djukanovics - Bécsi M., Tihanyi, Maletics, Szabó T., Matics, Bán D. Cs.: Toarniczky, Piroska. Edző: Molnár Ferenc Kiállítások: 10, ill. 4 perc. Hétméteresek: 5/5 ill. 5/3. Amint az a balassagyarmati csapat összeállításából is kiderül mindössze két mezőnyjátékos cserével kezdték el a mérkőzést. Igaz Szabó András és Síró Zoltán is a pádon ült, de őket nem szerepeltette Molnár mester, mert nem akarta kockáztatni sérült játékosai egészségét. Kajdy Norbert munkahelyi elfoglaltsága miatt az utolsó pillanatban vált ki a csapatból, akárcsak Puruczki Gábor. Aztán, hogy egy kis hab is legyen a tortán, a múlt heti hazai bajnokin remekül bemutatkozó Danisovszki Erik a juniorok mérkőzésén megsérült. Természetesen Toarniczki is játszott a junior meccsen... Lesz mit kiértékelni az egyesület vezetésének az Ózd elleni mérkőzés előtt. Az összes negatív előjel ellenére meglepetésre nagyon jól kezdtek a vendégek, hiszen vezettek a mérkőzés elején, sőt hiába fordított a hazai legénység a Kábel visszavette a vezetést. Kis kapkodás volt látható a hazai csapaton, de hamar összekapták magukat és a félidő második felében már három góllal is vezettek. A balassagyarmati fiúk ekkor még szívósan ragadtak ellenfelükre, és mindössze kétgólos volt a hátrányuk. Ez a hátrány a múlt heti komplett csapattal kedvező lett volna, de a szombati felállás nem sok jóval biztatott a folytatásra. Várható volt, hogy előbb utóbb elfogynak az erőtartalékok. Ez a második félidőben be is következett. A folytatásra egy felszaba- dultabb hazai csapat lépett a parkettra az egyre fáradó Kábellel szemben. Húsz perc játékot követően a hazaiak már tizenkét góllal vezettek. Ekkor kérte ki harmadik idejét a vendégek mestere. Sikerült is kissé felrázni egyre kimerültebb csapatát, és szorosabbá alakították a mérkőzés hajráját. Dicséretükre szól, hogy ennek köszönhetően sikerült elkerülniük egy kiütéses vereséget. Tóth Edmond: - Örülök, hogy csapatom bizonyította, nem volt véletlen a múlt heti békési győzelem. Amikor igazán „odatette” magát a csapat, öröm volt látni a kiváló védekezéssel párosuló, látványos támadójátékot. Kár, hogy a végére kiengedtünk egy kicsit, de legalább mindenki játéklehetőséget kapott. Örülünk a győzelemnek. Molnár Ferenc:- Egy csapatban, ha a két átlövő poszton egy szélső és egy beállós van, ott nagy baj van. Egy félidőn át megoldottuk a feladatot, de utána „elfogytunk.” Azt azért megjegyezném, hogy ha egy junior bajnoki fontosabb, mint egy felnőtt, ráadásul még az egyetlen lövőnk is (Danisovszki) az egyetlen lehetőség, akkor nincs miről beszélni. Kezd telni a pohár! K. H. M. 1. forduló: Arago Törökszentmiklósi K - Mezőkövesdi KC U23 25-24, KTE-Kisokos - SBS Eger Eszterházy SZSE 22-23, MOL-Pick Szeged U23 - Ózdi KC 21-22, Juhász '99' Füzesabonyi S - FKSE Algyő 23-2, Balassagyarmati Kábel SE - Orosházi FKSE U23 36-30, Békési FKC - Primavera Mizse KC 29-32, FTC- Nyír-Flop-Holding Nyíregy 24-23. 2. forduló: Ózdi KC - Békési FKC 32-27, FKSE Algyő - MOL-Pick Szeged U23 27-26, Orosházi FKSE U23 - FTC 22-32, Nyír-Flop-Holding Nyíregy - KTE-Kisokos 22-23, Mezőkövesdi KC U23 - Juhász ' 99' Füzesabonyi S 26-33, SBS Eger Eszterházy SZSE - Arago Törökszentmiklósi K 30-21 A bajnokság állása 1. FTC 2 2 0 0 56-45 4 2. Mizse KC ■ 2 2 0 0 63-53 4 3. Eger Eszterházy 2 2 0 0 53-43 4 4 Ózdi KC 2 2 0 0 54-48 4 5. Algyő 2 2 0 0 51-49 4 6,Füzesabony 2 1 ű 1 56-50 2 7. KTE-Kisokos 2 1 0 1 45-45 2 8. Bgy. Kábel 2 1 0 1 60-61 2 9. T.szentmiklós 2 1 0 1 46-54 2 10. Szeged U23 2 0 0 2 47-49 0 11. Nyíregyháza 2 0 0 2 45-47 0 12. Békési FKC 2 0 0 2 56-64 0 13. M.kövesd U23 2 0 0 2 50-58 0 14. Orosháza U23 2 0 0 2 52-68 0 Juniorok. 1. forduló: KTE- Kisokos - SBS Eger Eszterházy SZSE 15-20, Juhász ' 99' Füzesabonyi S - FKSE Algyő 22-32, Békési FKC - Primavera Mizse KC 39-19, FTC Diagnosticum - Nyír-Flop-Holding Nyíregy 33-28. 2. forduló: Primavera Mizse KC - Balassagyarmati Kábel SE 37-30, Nyír-Flop-Holding Nyíregy - KTE-Kisokos 31-33, Ózdi KC - Békési FKC 19-43, SBS Eger Eszterházy SZSE - Arago Törökszentmiklósi K 44-11. A bajnokság állása 1. Békési FKC 2 2 0 0 82-38 4 2. Eger Eszterházy 2 2 0 0 64-26 4 3. Algyő 1 1 0 0 32-22 2 4.FTCD. 1 1 0 0 33-28 2 5. KTE-Kisokos 2 1 0 1 48-51 2 6. Mizse KC 2 1 0 1 56-69 2 7. Nyíregyháza 2 0 0 2 59-66 0 8. Bqy. Kábel 1 0 0 1 30-37 0 9. Füzesabony 1 0 0 1 22-32 0 10. Ózdi KC 1 0 0 1 19-43 0 11. T.szentmiklós 1 0 0 1 11-44 0 I I I i Hollókő lovsát felvezetik* a starthoz ^ ^ -- .; w*úy ■'"j -y ' J^ Nagyol hajrázott Kozárcl lovasa (pirosban) ■ a futama 4. helyéért, hajszállal maradt csak te róla