Nógrád Megyei Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 202-227. szám)

2014-09-23 / 221. szám

2014. SZEPTEMBER 23., KEDD Megújuló energiában W f mm ■ ■■ ff a latja a jovot Alec Baldwin amerikai színész a meg­újuló energiaforrásokban látja a jövőt és reméli, hogy az e heti ENSZ klíma­csúcs egyértelművé teszi az amerikai­ak számára, hogy az Egyesült Államok el van maradva JÉ más országokhoz képest a szél- és napenergia hasz­nosításának tekintetében. New York. Az Emmy-díjas szí­nész az Addressing Climate Change című könyv megjelenését ünneplő csütörtök esti fogadáson szólalt fel - tudatta az MTI. A má­sok mellett Bari Ki Mun ENSZ-főtit- kár és Christiana Figueres, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményé­nek (UNFCCC) főtitkára közreműködé­sével készült könyvet Henry Dallal díj­nyertes angol fotográfus munkái gaz­dagítanak.- Huszonöt éve beszélünk ezekről a dolgokról - mondta Baldwin az AP amerikai hírügy­nökség munkatársá­nak. Mint hozzátet­te: „Muszáj megta­nulnunk a leckéket, amelyeket mások is elsajátítanak: sem­mi atom, kevesebb szén”. Baldwin kü­lön kiemelte Né­metország egyre elterjedő nap- és a szélenergia hasz nálatát. A színész azt is elmondta, hogy ellenzi a kőzetre- pesztés (fracking) gyakorlatát - az eljárás keretében homokkal és vegyi anyagokkal kevert vizet sajtolnak magas nyomáson a kőzetbe, hogy kiszabadítsák on­nan a gázt -, még akkor is, ha ez az Egyesült Álla­mok energiafüggetlenségének feltétele. Számomra az energiafüggetlen­ség a megújuló energiákban rej­lik. Meg kell tanítanunk egy újabb felnövekvő nemzedék­nek, hogy a megújuló energia 'M létfontosságú kérdés - hang- ' súlyozta Baldwin, aki szemé­lyesen nem tud ellátogatni a jö­vő heti ENSZ klímacsúcsra, mi­vel Londonban fogja forgatni a Mission Impossible ötödik ré­szét, amelyben a CIA igazgató­ját játssza. Mus/.ij megtanulnunk a leckekot, amelyeket mattok is elsajátítanak: semmi atom, kevesebb szén hangsúlyozta A léc Baldwin TELEVIZIO-MUSOR A világ leggazdagabb emberénél ünnepelt A világ leggazdagabb emberének, Carlos Slim mexikói médiamogulnak a vendégeként Mexikóvárosban ünnepel­te 80. születésnapját Sophia Loren, az olasz filmművészet egyik legnagyobb alakja - írta az MTI. Mexikóváros. A Forbes magazin által júliusban is­mételten a földkerekség legtehetősebb emberévé nyilvánított Carlos Slim számos híresség jelenlét­ében gálavacsorán fogadta a filmdívát szombat es­te a feleségéről elnevezett Soumaya Múzeumban. Sophia Lorennek a Las Mananitas című hagyo­mányos mexikói születésnapi dallal kívánták a legjobbakat a gála résztvevői. Az olasz színésznő csütörtök óta tartózkodik Mexikóban, ahol a Slim-alapítvány hétfőn kiállítást nyitott a tiszteletére. A mexikóvárosi Nemzeti Filmszínházban Loren-retrospektív kezdődött szombaton. 2014. SZEPTEMBER 23., KEDD B & B SALGO- Gépi földmunka,- sóder, homok, kő szállítása- mélyépítési munkák,- útépítés,- épületbontási munkák,- közmű építése,- autódaruzás. ~ ODNI: 06-30/22 G&Mfi ^ 06-31ÜS RTL KLUB 6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 Híradó (ismétlés) 8.08 Minden Reggel ® 10.05 TopShop 11.45 Asztro-Show 12.50 Reflektor (ismétlés) 13.05 Fókusz (ismétlés) 13.45 Éjjel-Nappal Budapest (ismétlés) ® 15.00 A Konyhafőnök (ism.) 16.10 Az örökség® (am.-mexikói sorozat, 120.) 17.25 Fókusz Közszolgálati magazin 18.00 Híradó Esti kiadás 19.00 A Konyhafőnök (tehetségkutató showműsor) 20.05 Éjjel-Nappal Budapest ® (magyar sorozat) 21.30 Barátok közt (magyar sorozat, 7099-7100.) 22.05 A mentalista® (am. krimisorozat, VI/11.) 23.05 Híradó 23.40 XXI. század- A legendák velünk élnek 0.10 Reflektor® 0.30 A főnök® (am. krimisorozat, VI/8.) 1.30 A Muzsika 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka © 9.30 Stahl konyhája ® 9.35 Babapercek® 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív © 13.00 Walker, a texasi kopó (am. akciófilm-sorozat, 2 rész) 15.00 A gonosz álarca (amerikai sorozat, 75.) 16.00 Családi Titkok ® (magyar realitysorozat) 17.00 Maricruz© (mexikói sorozat) 17.30 A Macska (mexikói sorozat) 18.00 Tények Hírműsor 19.30 Jóban Rosszban ® (magyar sorozat, 2444.) 20.15 Zsaruk© (magyar realitysorozat) 21.10 Édes élet® (magyar realitysorozat) 22.25 Párterápia® (am. akcióvígjáték, ism.) 95‘ Közben: Kertósorsolás 0.20 Tények Este 1.05 Aktív (ismétlés)© 1.25 Sportos 5.15 Hajnali gondolatok 5.20 Az este (ismétlés)- 5.50 Ma reggel 9.00 Capri- Az álmok szigete © 9.55 Sophie szerint a világ © 10.30 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.25 Srpskiekran 12.55 Unser Bildschirm 13.30 Örkény lovas tábor® 14.00 II. Erzsébet gyémántjubileuma © 14.55 Zorro© 15.40 Charly, majom a családban © 16.30 Híradó + 16.45 RexRómában® 17.35 Híradó 17.45 Ridíkül© 18.35 J.A.G.- Becsületbeli ügyek ® 19.30 Híradó este 20.20 Cédrusliget® 21.10 GranHotel® 22.00 Az este 22.35 Híradó 22.55 Kényszerszinglik © 23.50 J.A.G. - Becsületbeli ügyek (ismétlés) © 0.40 Szívtipró gimi © Párterápia Phil és Claire Foster ti­pikus középosztálybeli há­zaspár, két gyerekkel és egy kertváro­si házzal. Hogy szerelmüket ébren tart­sák, minden héten "randiznak" egy­mással. Egy idő után persze ez is egy­síkúvá válik, így már előjátéknak is kevés az esti hancúrozáshoz. Phü ezért újít, Manhattan legelőkelőbb éttermé­be viszi nejét kikapcsolódni. Asztalt azonban nem foglalt, így jobb híján másnak adja ki magukat. A bibi, hogy a Tripplehorn házaspár rossz fát tett a tűzre. így aztán a romantikus estének lőttek, és a sajátos párterápia nem várt fordulatot vesz. Már nem Fosterék há­zassága, hanem az életük a tét. VIASAT3 6.25 Tv-shop 7.00 Gyilkos sorok © 7.55 Gyilkos számok © 8.50 Született detektívek © 9.40 Szívek szállodája © 10.35 A nagy házalakítás ® 11.30 Kettős ügynök © 12.25 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 13.25 Gyilkos számok © 14.25 CSI: A helyszínelők© 16.20 Castle © 18.20 Jóbarátok © 19.20 Jim szerint a világ © 20.25 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vígjátéksor., 11/14-15.). 21.15 Sztriptíz© (amerikai krimi, 1996) 23.35 CSI: New York-i helyszínelők © 0.40 A tökéletes trükk® (amerikai-angol film, ism.) DUNA TV 9.00 Közvetítés apariament üléséről Et Múzeumtúra - Francia módra © 16.30 Térkép 17.05 Emily© 18.00 Híradó 18.35 Közbeszéd 19.05 Bűvölet © (olasz sorozat, 127.) 19.35 Rózsák harca® (olasz sorozat, 24/13.) 20.20 Szelek szárnyán © (kanadai sorozat, IV/9.) A nagy nyomozás 21.10 Hírek 21.15 Dunasport SUS A végzet háza ® (francia krimi, 2009) Agatha Christie regényéből. 23.00 Könyvajánló 23.10 Homburg hercege (olasz film, 1997) 0.30 Vers, Himnusz SPECTRUM I DISCOVERY 8.30 Gyűjtögetők ® 9.25 Beépített főnök© 10.25 A Föld madárszemmel © 11.25 Állati kalandok 3D-ben ® 12.00 Tények a tányéron 12.55 Anthony Bourdain-Nem séfnek való vidék 13.50 Helló, Málta! 14.00 A káosz titkai© 15.05 A világegyetem © 16.00 Gyorstalpaló Richard Hammonddal 17.50 India sodrában © 19.00 A Föld madárszemmel © 20.00 Minden és semmi © 21.05 A világegyetem © 22.00 Ókori felfedezések 23.00 Nácik a célkeresztben © 24.00 Világ a város alatt © 0.50 Bűn-ügyek© 16.15 Peppa malac 16.25 Kenguk az olimpián 16.50 Varázsceruza 16.55 Marcelino 17.30 Maja, a méhecske 17.40 Kemy 18.00 Süni és barátai 18.15 Mesebolt 18.35 Frakk, a macskák réme 18.50 Félix levelei 19.10 Bob, a mester 19.25 Noddy kalandjai Játékvárosban 19.40 Nils Holgersson csodálatos utazása 20.10 Híradó, Sporthírek 20.55 Boston Legal -Jogi játszmák (1/11.)® 21.40 Limonádé© (amerikai musical, 2011) 23.25 Ridikül © 0.10 Az A38 színpadán: Tanz mit Laibach 9.00 Raktárvadászok 10.00 Csomagcsaták 11.00 Kanadai raktárárverések 12.00 Aranyláz a Beríng-tengeren 13.00 A drágakőbáró 14.00 A West Coast Customs műhelyében 15.00 Amcsi benzinfalók 16.00 Autókereskedők 17.00 Állítólag 18.00 Csupasz túlélők 19.00 Raktárvadászok 19.30 Kanadai raktárárverések 20.00 Konténervadászok 20.30 Csomagcsaták 21.00 Túlélőpár-baj 22.00 Túlélés kötöttségekkel 23.00 Extrém vasútvonalak Alaszkában 24.00 Licitvadászok 11.00 Minden arany, ami fénylik 11.30 Kincsvadászok 12.00 Hull a verda 13.00 Gazdálkodj koszosán! 14.00 Törzsutas a vadonban 15.00 Túlélni Alaszkát 16.00 Munkaruhás értékmentők 16.30 Hadurak 17.00 Gépek harca 18.00 Eszement tudomány 18.30 Döntsvagy meghalsz! 19.00 AII. világháború fejvadászai 20.00 Apokalipszis (2 rész) 22.00 AII. világháború legnagyobb rajtaütései 23.00 Normandiától Párizsig 24.00 Bevetések hősei Sztriptíz U1ASAT3 21.15 Erin Grant (Demi Moore), a volt FBI-ügynöknő sztriptízt táncol egy éjszakai lokálban. Azért van szüksége erre a munkára, mert vissza akarja szerezni hétéves kis­lányát, akit azzal az indokkal vett el tőle a bíróság, hogy az asszony nem tudja eltartani. Egy este az ismert politikus, David Dilbeck (Búrt Reynolds) is a nézők között van. Amikor Jerry, Erin egyik hódolója kitalálja, hogyan zsarolhatnák meg Dilbecket, még sen­ki sem sejti, hova vezet egy látszólag egyszerű zsarolás... ST0RY4 7.30 Dallas (ism.) 8.35 Gyilkos so­rok 9.35 NCIS (2 rész) 11,35 Szüle­tett feleségek (2 rész, ism.) 13.30 A farm, ahol élünk (2 rész) 15.40 Váratlan utazás (ism.) 16.45 Hir24 16.55 Váratlan utazás 17.55 Hir24 18.00 Született feleségek 19.00 Hir24 19.30 Született feleségek 21.05 Szex és New York 21.35 Csak tudnám, hogy csinálja 23.25 Szex és New York (ism.) 23.55 Dal­las 0.55 Lost-Eltűntek ST0RY5 6.30 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg 7.30 Teleshop 9.35 Könnyek király­nője (2 rész) 11.35 Teleshop 12.45 így főzünk mi 13.00 Mosolyt kérek! 14.00 Menekülés a szerelembe 154)0 Kedves ellenség 16.00 Meg­kövült szívek 17.00 A szív paran­csa 18.00 Szelek szárnyán 19.00 McLeod lányai 20.00 A farm, ahol élünk 21.05 Gyilkos sorok (2 rész) 23,10 Hir24 (ism.) 23.40 Kofák 0.40 A szomszéd főztje... TV PAPRIKA 18.00 A boldogság receptjei 19.00 Házi kosztok csatája 20.00 A szakács, ha szabadnapos 20.30 Gordon Ramsay 21.00 Jamie 30 perces kajái 21.30 Hugh mester- hármasa 22.00 Ausztrália négy­keréken 22.30 Egy falat a város­ban 23.00 Martha Stewart fözö- iskolája 23.30 Éttermi praktikák otthonra 24.00 Házi kosztok csa­tája 1.00 Receptdaráló Laci Hor- nacekkel ECHO TV DUNA WORLD SP0RT1 SP0RT2 LIFE NETWORK VIASAT6 Hírek: 8.00, 10.00 Híradó: 124)0, 14.00,16.00,18.00,19.30,22.00; 11.00 Telefonos ambulance 12.30 Vidék élni akar 13.30 Világpanorá­ma 14.30 Mozaik 15.00 Hazahúzó 16.30 Mozaik 17.00 Vidék élni akar 17.30 Oktatás világa 18.30 Hidem- ber 19.00 Napi aktuális 20.30 Hir- behozzuk 21.00 Magyarország vá­laszt 21.30 Munkavállalók világa 22.30 Kincs ami van 23.00 Haza­húzó 24.00 Analízis 14.20 Nótacsokor 14.50 Század­fordító magyarok 15.45 Élő egy­ház 16.10 Család-barát 17.35 Há­rom királyok ® 18.30 Tájházté- ka 19.00 Híradó 19.30 Szellem a palackból 20.00 Önök kérték © 21.00 A rejtélyes XX. század (ism.) @21.25 A válogatás @22.10 Hit­vallók és ügynökök - Az igazság szabaddá tesz benneteket... ® 22.35 Nótacsokor 23.00 Kíván­ságkosár (ism.) 1.00 Híradó 12.00 Trash Talk (ism.) 13.35 Ló­verseny. Futam (élő) 14.15 NFL Game day (ism.) 14.45 Amerikai foci. NFL (ism.) 17.15 Mai helyzet 17.30 Fieszta (élő) 18.30 Labda­rúgás. Grund felsőfokon 19.00 Sportgazdaság (élő) 20.00 Spa­nyol labdarúgás. Real Madrid- Elche 22.00 Celta Vigo-Deporti- vo La Coruna 0.15 Amerikai foci. NFL, 3. hét, New York Jets-Chi- cago Bears 10.00 Kerékpár. Férfi junior egyéni időfutam, országúti vb, Ponferrada 12.00 Televíziós vá­sárlás 13.00 Utánpótlás-maga­zin (ismétlés) 13.30 Bikarodeó. Ford Tough Series, Nashville (ism.) 14.30 Kerékpár. Női elit egyéni időfutam, országúti vb, Ponferrada 17.15 Amerikai fo­ci. 3. hét (ism,); New York Jets- Chicago Bears (ismétlés) 0.15 Sportverda (ismétlés) 13.10 Dokik vészhelyzetben © 14.15 Szerelem tálalva ® 16.10 Hazajön a baba ® 17.10 Papa pénze nélkül © 18.05 Csoda- csokicukrászda © 19.05 Dokik vészhelyzetben © 20.10 Kend­ra a csúcson © 20.40 Csendes szörnyetegek ® 21.35 Haciki, ha nem: Kövér vagy! ® 22.35 Sok­koló függőségek ® 23.35 Rejté­lyestörténetek ® 0.30 Haciki, ha nem: Kövér vagy! ® 11.00 Star Trek: Az új nemzedék (2 rész) © 13.05 Eureka (ism.) © 14.05 Xena @ 15.00 Az igazi szel- lemirtók © 15.35 Texas királyai ® 16.00 A szellemirtók legújabb ka­landjai © 17.05 Sötét zsaruk (2 rész) 18.10 Xena ® 19.10 Csillag­kapu (IX/8.) @ 20.05 Eureka (l|/12.) © 21.00 X-akták (11/12.) @22.00 Grimm (1/16.) © 22.55 Shame­less - Szégyentelenek (11/12.) ® 0.10 X-akták (ism.)®

Next

/
Thumbnails
Contents