Nógrád Megyei Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 202-227. szám)

2014-09-19 / 218. szám

Távozik Pintér, Dárdai az ideiglenes kapitány Távozik posztjáról Pintér Atti­la, a magyar labdarúgó-váloga­tott szövetségi kapitánya, a kö­vetkező három tétmérkőzésen Dárdai Pál irányítja a nemzeti csapatot - jelentette be csütör­tökön sajtótájékoztatón Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. LABDARÚGÁS. Pintér Attilát tavaly de­cember 19-én nevezték ki. Irányításával öt találkozót játszott a csapat, két-két győzelem és vereség mellett egy döntet­lent ért el. Az egyetlen tétmérkőzésén, az északírek elleni szeptember 7-i, ha­zai Európa-bajnoki selejtezőn kikapott a válogatott (1-2), és így már az első for­duló után nehéz helyzetbe került a to­vábbjutást illetően. Csányi Sándor bejelentette: ideigle­nesen, a téli szünetig a Hertha BSC al­kalmazásában álló Dárdai Pál, korábbi 61-szeres válogatott játékos irányítja a csapatot, aki csak erre az időszakra vál­lalta, ingyen a felkérést.- Az ő karaktere, az a 17 év, amit Né­metországban töltött játékosként nagy nevű edzők irányítása alatt, az elfoga­dottsága, amelytől reméljük, hogy egysé­get kovácsol a válogatott tagjai között, bí­zunk benne, ellensúlyozza a tapasztalat­lanságot - nyilatkozott Csányi Sándor. A Dárdai Pállal szemben megfogalma­zott elvárásokkal kapcsolatban az MLSZ elnöke elmondta, saját maga tűzött ki olyan célokat, amelyeket ha megvalósít, akkor a válogatott visszakerülhet a ver­senybe az Eb-selejtezősorozatban.- Nem merem megmondani, hogy szerinte mi a reális, ugyanis én túl op­timistának tartom - tette hozzá Csányi Sándor. A szakember jövőbeli stábjáról egyelőre nem közöltek részleteket, a ne­veket várhatóan jövő héten ismertetik. Pintér Attila menesztésével kapcsolat­ban az MLSZ elnöke hangsúlyozta, az, hogy kilenc hónap után a szövetségnek ilyen döntést kellett meghoznia, az őt ki; nevezőknek a felelőssége is. Az okokról Csányi Sándor elmondta, a szakmai bi­zottság értékelése szerint Pintér túl nagy kerettel dolgozott, valamint a rendsze­res összetartások ellenére, például az északírek elleni Eb-selejtezőn is, volt a csapatban olyan játékos, aki korábban nem szerepelt a válogatottban.- Pintér Attila stílusában eltért a ko­rábbi szövetségi kapitánytól, Egervári Sándortól, aki sokkal szelídebb volt. Az, gondoltuk, az ő irányítása alatt a váloga­tott küzdőképessége és harciassága so­kat fog növekedni - mondta Csányi Sán­dor, aki szerint ugyanakkor természete­sen kockázattal is járt a tréner decembe­ri kinevezése, többek között a kapitány „nehézkes kommunikációja” miatt. Je­lezte, Pintér távozása nem fogja jelentő­sen megterelni az MLSZ költségvetését A Pintér-korszakkal kapcsolatban Vági Márton főtitkár megjegyezte, a ku­darc ellenére hasznos lehet ez az idő­szak, ugyanis korábban nem ismert problémák is a felszínre kerültek. A hosszú távú döntéssel kapcsolat­ban az MLSZ elnöke közölte, nem akar­nak kapkodni, és egyelőre azt sem akarja kijelenteni, hogy biztosan kül­földi szakember ül majd le a kispadra, Dárdai Pál mert nem szeretne úgy járni, mint Pin­tér Attila kinevezésénél. A következő kapitány kiválasztásánál 20-40 Ma­gyarországon dolgozó komoly szakem­ber véleményét is ki fogják kérni. Hoz­zátette: már most 5-6 olyan külföldi szakember neve van a kalapban, akik komoly csapatoknál és válogatottak­kal értek el sikereket, sőt világbajnok­ságon vagy Európa-bajnokságon túlju­tottak a csoportkörön. Dárdai Pál október 11-én Bukarestben, a románok elleni Eb-selejtezőn mutatko­zik majd be a kispadon, majd három nap­pal később a Feröer-szigetek ellen irányít­hatja az együttest. Az idei utolsó tétmérő­zésen a finn válogatott látogat a Groupama Arénába. 5 is Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke sajtótájékoztatón beszél Budapesten, az MLSZ székházában Egy győzelem, egy vereség ASZTALITENISZ NB í, NB Ií, férfiak NB I, Keleti csoport 1. forduló: Borsod Volán SE I.- Egri Áfész SC I. 4-14, Ceglédi VSEI. - Floratom Szegedi AC Pro- bart II. 13-5, Jászkun Volán SC Kft. I. - ATSK Szeged 5-13. 2. forduló Szerva ASE Szécsény I. - Egri Áfész SC 1.8-10 Nagy Miklós Attila, Horváth Miklós - Bari Csaba, Pálosi Balázs 1-3, Kriston Dániel, Podpinka Gá­bor - Timafalvi Gergő, Bánok Ta­más 3-0, Kriston D. - Timafalvi G. 3-0, Podpinka G. - Pálosi B. 0-3, Horváth M. - Daru Zs. 2-3, Nagy M. - Bari Cs. 3-1, Kriston D. - Pá­losi B. 3-2, Podpinka G. - Daru Zs. 0-3, Horváth M. - Bari Cs. 1 -3, Nagy M. - Timafalvi G. 3-0, Kriston D. - Daru Zs. 2-3, Podpinka G. - Bari Cs. 3-1, Hor­váth M. - Timafalvi G. 2-3, Nagy M. - Pálosi B. 2-3, Kriston D. - Ba­ri Cs. 3-0, Podpinka G. - Timafalvi G. 3-0, Horváth M. - Pálosi B. 1 -3, Nagy M. - Daru Zs. 1-3. A Szerva ASE NB I-es csapata nagyon szoros mérkőzésen 10-8 arányú vereséget szenvedett hazai pályán az Egri Áfésztól. A találkozó végig kiélezett és szo­ros volt, az utolsó két mérkőzés előtt 8-8 volt az állás. Végül mindkét meccs az egrieké lett, így alakult ki a végeredmény. További eredmény: Gödöllői EAC I. - Borsod Volán SE 1.8-10. A bajnokság állása 1. Egri Áfész I. 2 2 0 0 4 2. Szeged 1 1 0 0 2 3. Ceglédi VSE I. 1 1 0 0 2 4. Borsod Volán I. 2 1 0 1 2 5. Szécsény I. 1 0 0 1 0 6. Uníver-Sport 0 0 0 0 0 7. Jászkun Volán I. 1 0 0 1 0 8. Szegedi AC II. 1 0 0 1 0 9. Apagy SEI. 0 0 0 0 0 10. Gödöllői EAC I. 1 0 0 1 0 NB II, Északkeleti csoport 1. forduló: Borsod Volán SE - Diósgyőri ASE 6-12, BVSC-Zugló SI II. - Egri ÁFÉSZ SC II. 12-6, Nyírbátori ASE - Váci Reménység Egyesület 13-5, Ózd Városi SE - Pénzügyőr SE 7-11, Szerva ASE Szécsény II. - Apagy Sportegye­sület II. ló-2. 2. forduló Szerva ASE Szécsény n. - Di­ósgyőri ASE 12-6 Győré Sándor, Harik Ferenc dr.- Fekete József, Pados Zoltán 3-0, Leinweber József, Oravecz Ferenc- Géczi István, Rózsahegyi Péter 0-3, Leinweber J. - Rózsahegyi P. 3-1, Győré S. - Fekete J. 3-1, Oravecz F. - Pados Z. 1 -3, Harik F. dr. - Géczi I. 0-3, Leinweber J. - Fekete J. 3-1, Győré S. - Pados Z. 3-1, Oravecz F. - Géczi I. 0-3, Harik F. dr. - Rózsahegyi P. 2-3, Leinweber J. - Pados Z. 3-0, Győré S. - Géczi I. 3-2, Salamon I. -Rózsahegyi P. 3-1, Harik F. dr. - Fekete J. 3-2, Leinweber J. - Géczi I, 3-0, Győré S. - Rózsahegyi P. 2-3, Salamon I. - Fekete J. 3-0, Harik F. dr. - Pados Z. 3-1. A Szécsény második csapata végig vezetve magabiztos győ­zelmet aratott. További eredmények: Apagy Sportegyesület II. - Ózd Városi SE 7-11, Egri ÁFÉSZ SC II. - Bor­sod Volán SE 5-13, Váci Re­ménység Egyesület-B V S C - Zugló SI II. 7-11. A bajnokság állása 1. Szécsény II. 2 2 0 0 4 2. Pénzügyőr 1 1 0 0 2 3. Nyírbátor 1 1 0 0 2 4. Ózd Városi SE 2 1 0 1 2 5. Diósgyőr 2 1 0 1 2 6. Borsod Volán 2 1 0 1 ■ 2 7. BVSC-Zugló II. 1 1 0 0 2 8. Váci Reménység 1 0 0 1 0 9. Egri Áfész II: 2 0 0 .2 0 10. Apagy II. 2 0 0 2 0 B. T. Krakkóban lesz a világbajnokság jégkorong. Krakkó rendezheti az eredetileg Donyecknek ítélt jövő áprilisi, magyarokat is fel­vonultató divízió I/A jégkorong-világbajnokságot. Kovács Zoltán, a magyar szövetség főtitkára a’ nemzetközi szövetség (IIHF) tenerifei kongresszu­sán hozott csütörtöki döntéssel kapcsolatban el­mondta: Krakkó az eredeti időpontban, azaz 2015. április 18. és 24. között ad otthont a tornának. A tervek szerint Rich Chernomaz szövetségi kapi­tány együttese sorrendben a japánokkal, a kaza­hokkal, az olaszokkal, az ukránokkal, végül pedig a házigazda lengyelekkel találkozik. Az első két helyezett jut fel a 16-os világelitbe, míg azt utolsó 2016-ban a divízió 1/B-ben szerepel. Az IIHF má­jus 22-én döntött úgy - éppen Krakkó ellenében -, hogy Donyeck rendezheti a divízió I/A vb-t, no­ha az ukrán válság miatt a lengyelországi helyszín tűnt esélyesnek a szavazáson. Aztán a vb helyszí­néül szolgáló csarnokot ismeretlenek május 27-én éjjel felgyújtották. "S* gR* v > ■ * ' í m MUNKAERŐ-KÖLCSÖNZÉS / r • MUNKAERO-KOZVETITES Sikerdíjas kiválasztás garanciával. ■ Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbá Online és offline hirdetések. Idejét és pénzét is * BÉR-BÉRSZÁNM Akciós áron! Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. ‘^difiéi gytétszol9a'at WORK W^OUIBKK h.1134BP-B0De <3018889200 Telefottszám. 8 8 8 92O 6 „onlap —°fk'NaycVub" Work Way Club 1

Next

/
Thumbnails
Contents