Nógrád Megyei Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 202-227. szám)
2014-09-02 / 203. szám
Regionális csapatbajnokság tájékoződási futás, A Salgótarjáni Dornyay, Goldmann Róbert által vezetett verseny- rendezősége szombaton délelőtt Eresztvényben a 11 órakor bonyolítja le Nógrád, Jász- Nagykun-Szolnok és Heves megye pontbegyűjtő csapat- bajnokságát. A bajnokságon 11 életkori versenyszámban 14-50 év között, rövid, közepes és hosszú utóbbiak technikás szintű pályák fogják várni a háromfős csapatok képviselőit. A küzdelmek végén ezúttal a szokottól eltérő életkori - kategória - díjazás helyett csak a pályák legjobbjait fogják elismerésben részesíteni. Kagava visszatért labdarúgás. Kagava Sind- zsi két év után visszatért a Manchester United labdarúgócsapatától a Borussia Dort- mundhoz. A 25 éves japán játékos 2018-ig szóló szerződést írt alá a német bajnoki ezüstérmes klubnál, amely lapértesülések szerint 8 millió eurót fizetett érte. A Borussiával 2011- ben és 2012-ben bajnok középpályás - aki annak idején a Cerezo Osakától érkezett Németországba - két éve 16 millió euróért szerződött a MU- hoz, de azóta a lehetséges 78 mérkőzésből csak 38-szor lépett pályára az angol klubnál. Erősített az Atlético LábdarüGíás A spanyol bajnok Atlético Madrid szerződtette Alessio Cercit, a Torino olasz válogatott támadóját. A madridi együttes vasárnap éjszaka jelentette be, hogy megállapodott az olasz klubbal, s Cerci hétfőn átesik az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon, majd azt követően aláírja három évre szóló szerződését. Cerci tagja volt a brazíliai világbajnokságon már a csoportkor után búcsúzó olasz csapatnak, ugyanakkor az új kapitány, Antonio Conte nem hívta meg keretébe az első Euró- pa-bajnoki selejtezőre. Jorgensen és Gomez sikere A nőknél az amerikai Gwen Jorgensen, a férfiaknál - már negyedik alkalommal - a spanyol Javier Gomez összetett győzelmével ért véget a triatlon-világbajnokság. A nyolc futamból álló vb-sorozat záró versenyét a kanadai Edmontonban rendezték, ezen Jorgensen és a végül összesítésben negyedik, olimpiai bajnok brit Alistair Brownlee diadalmaskodott. A viadal honlapja alapján a magyarok közül Edmontonban Vanek Margit és Vanek Ákos állt rajthoz, előbbi 17., utóbbi 46. lett. A vb végeredménye nyolc futam alapján. Nők 1. Gwen Jorgensen (amerikai) 5085 pont, 2. Sarah Groff (amerikai) 3987, 3. Andrea Hewitt (új-zélandi) 3845 ...31. Vanek Margit 1338 ...43. Kovács Zsófia 872. Férfiak 1. Javier Gomez (spanyol) 4860 pont, 2. Mario Mola (spanyol) 4601,3. Jonathan Brownlee (brit) 4501 ...51. Vanek Ákos 605 ...72. Faldum Gábor 419 ...130. Tóth Tamás 161 ...156. Pocsai Balázs 86. Növelte előnyét a Videoton Szakmai igazgatóként folytatja labdarúgás. A továbbra is száz- százalékos Videoton kettőről négypontosra növelte előnyét a tabella élén a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójában, ugyanis legyőzte a vendég Puskás Akadémiát, míg az eddigi második Diósgyőr hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a címvédő Debrecennel. A harmadik helyre visszacsúszott miskolci csapatot a Haladás otthonában győztes és továbbra is veretlen Paks előzte meg. A vasárnapi örökrangadót az MTK nyerte a Ferencváros ellen. A labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójának eredményei: MTK Budapest-Ferencváros 2-1, Győri ETO FC-Dunaújváros Pase 4-3, Diósgyőri VTK - DVSC- TEVA 1-1, Újpest FC-Budapest Honvéd 0-0, PMFC-Matias - Kecskeméti TE 1 -2, Nyíregyháza Spartacus-Lombard Pápa Termál FC 3-0, Videoton FC-Puskás Akadémia 3-0, Szombathelyi Haladás - MVM-Paks 1-3. A bajnokság állása 1. Videoton 6 6 0 0 19-2 18 2. MVM-Paks 6 4 2 0 12-2 14 3. Diósgyőr 6 4 2 0 11-5 14 4. Ferencváros 6 4 0 2 10-5 12 5. MTK Budapest 6 4 0 2 9-9 12 kézilabda A felnőtt válogatottak szakmai igazgatójaként folytatja Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott eddigi szövetségi kapitánya - jelentették be vasárnap Veszprémben, a szuperkupa mérkőzések előtt. Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke elmondta, a szakember az elmúlt napokban jelezte az elnökségnek, hogy megsokasodott teendői miatt nem tudná megfelelően ellátni a férfi válogatott szakvezetői teendőit. Vetési hozzátette: az elnökség sajnálattal, de tudomásul vette a szövetségi kapitány döntését, és a továbbiakban a felnőtt válogatottak szakmai igazgatójaként számít a munkájára. Az elnök kifejtette, hogy sürgősen új szövetségi kapitányt kell találniuk, hiszen október végén és november elején már Európa-bajnoki selejtezőt játszik a válogatott Portugália és Ukrajna ellen. A szövetség továbbra is főállású szövetségi kapitányban gondolkodik, de mint azt Vetési Iván elmondta, korai még konkrét nevekről beszélni, illetve arról, hogy külföldi vagy hazai szakember lesz-e az utód.- Az embernek erkölcsi kötelessége, hogy időben jelezze, ha az életében változás alakul ki - indokolta döntését Mocsai Lajos, aki úgy határozott, a magyar nemzeti együttesek kispadján edzőként eltöltött 16 év és 356 mérkőzés után váltania kell. A Nemzeti Kézilabda Akadémia főigazgatójaként is tevékenykedő Mocsai Lajos kijelentette, megpályázza az ismételten önállóvá váló Testnevelési Egyetem rektori posztját, és a jövőben az oktatási-tudományos munkát helyezi előtérbe. A 60 esztendős Mocsai 2010 óta irányította a magyar férfi csapatot, amelynek 1985 és 1989 között egyszer már volt a szövetségi kapitánya. Később, 1998 és 2004 között a női válogatottat irányította. Szuperkupa. A bajnok, kupagyőztes, Bajnokok Ligája-negye- dik Veszprém férfi csapata nyerte az első alkalommal kiírt magyarországi kézilabda Szuperkupát, mivel hazai környezetben simán, 33-24-re legyőzte az EHF Kupa-címvédő Szeged együtte- 1 sét. A nőknél a bajnok, kupagyőztes és BL-címvédő Győr csapata nyerte az első alkalommal kiírt magyarországi kézilabda Szuperkupát, miután Veszprémben izgalmas végjáték után 29-28-ra legyőzte a Ferencvárost. Görbicz Anita tíz góllal járult hozzá a sikerhez. Eredmények: Kinizsi Bank Szuperkupa (Veszprém). Férfiak MKB-MVM Veszprém - MOL- Pick Szeged 33-24 (17-12). GL: Marguc 8, Nagy 4, Ilic 4, Zeitz 4, Chema 3, Sulic 3, Nilsson 2, Ugakde 2, Ruesga 2, Terzic 1, illetve Ancsin 7, Vranjes 5, Balogh 4, Källman 2, Ilyés 2, Robledo 2, Bombac 1, Prodanovic 1. „ Nők Győri Audi ETO KC - FTG Rail Cargo Hungária 29-28 (15-9). GL: Görbicz 10, Löké 6, Amorim 5, Kovacsics 4, Aguilar 2, Korsós 1, Orbán 1, ül. Szucsánszki 8, Pena 5, Lukács 4, Tömöri 3, Steinbach 3, Szamoránsky 3, Kovacsicz 1, Szarka 1. Mocsai Lajos (j) és Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke Momir Ilic, az MKB-MVM Veszprém (b) és Alen Blazevic, a Mol-Pick Szeged játékosa a férfi kézilabda. Szuperkupa mérkőzésén Veszprémben 6. Újpest FC 6 2 i 1 0 4-2 10 7. DVSC-TEVA 6 2 ; ! 2 5-4 8 8. Lombard Pápa 6 2 ; > 2 5-9 8 9. Győri ETO 6 2 1 1 3 9-0 7 10. Bp. Honvéd 6 2 1 I 3 5-6 7 11. Nyíregyháza 6 2 1 1 3 6-9 7 12. Kecskemét 6 1 1 í 4 6-0 4 13. Szombathely 6 1 1 í 4 •3-9 4 14. PMFC-Matias 6 o : 1 3 6-12 3 15. Puskás A. 6 0 2 4 4-11 2 16. Dunaújváros 6 0 2 4 4-13 2 Góllövőlista élcsoportja. 7 gólos: Nikolics (Videoton). 5 gólos: Könyves (Paks), Pátkai (Győr). 4 gólos: Böde (Ferencváros), Kanta J. (MTK). 3gólos: Bajzát (Nyíregyháza), Horváth Zs. (MTK), Juhász (Videoton), Kovács I. (Videoton), Rudolf (Győr). A 7. forduló programja. Szeptember 12., péntek Lombard Pápa Termál FC - MTK Budapest 19.00. Szeptember 13., szombat: DVSC- TEVA - PMFC-Matias 14.30, Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás 16.30, Dunaújváros Pase- Nyíregyháza Spartacus 18.30, Kecskeméti TE - Győri ETO FC 18.30, MVM-Paks - Diósgyőri VTK 20.30. Szeptember 14., vasárnap: Videoton FC-Újpest FC 16.30, Ferencváros - Puskás Akadémia 18.30. i « % I 1 Görbicz Anita, a Győri Audi ETO KC játékosa