Nógrád Megyei Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 202-227. szám)
2014-09-13 / 213. szám
Női vonalon nagyot léptek előre STRANDKÉZI LABDA A férfiak elmaradtak a várakozástól, utánpótlás aranyak A nógrádi kézilabda szerelmeseit minden nyáron elkényeztették jobbnál-jobb eredményeikkel a Salgótarjáni Strandépítők legjobbjai. Idén a férfi felnőtt csapat egy kissé várakozás alatt szerepelt, ellenben az utánpótlás és a női „vonal” komoly fejlődésnek indult. A részletekről a klub elnökével, Rácz Viktorral beszélgettünk. Hegedűs Henrik- Az előző szezonokhoz viszonyítva hogyan értékelitek az idei nyarat?- Úgy gondolom, összességében nézve, egyesületünk életében az idei szezon tekinthető a legsikeresebbnek. Az eredményeink önmagukért beszélnek. A serdülőknél mind a lányok, mind a fiúk megnyerték az országos korosztályos küzdelmeiket, a junioroknál a lányok ezüstérme mellé a fiúk megnyerték a még hiányzó utolsó utánpótlás magyar bajnoki címet. A felnőtteknél óriási eredménynek számított női csapatunk országos döntőbe jutása, már csak hab volt a tortán, hogy ott is tökéletesen helyt álltak, és a hatodik helyen végeztek. A szenior (negyven éven felüli) férfi társaságunk megvédte nehezen megszerzett első helyét. Ki kell továbbá emelnem, hogy a Beszterce DSE, Szabóné Sipos Éva és Szabó Attila irányításával két aranyat hozott el az először kiírt strandkézilabda diákolimpiáról.- Ezekhez a sikerekhez képest hiányérzet lehet a felnőtt férfiak szereplése.- Igen, mondhatjuk így is. Igazi „zászlóshajónknak” számít ez az együttes, és bizony, több volt bennünk, mint amit idén teljesítettünk. A szezon eleje nem a várt módon indult, ami rányomta a bélyegét az egész nyárra. Sajnos az Európa Kupa döntőjén „csak" kilencedik helyezést értünk el, pedig a dobogóért mentünk Görögországba. Azt követően, a két hazai EK-selejtező sem „jött össze”, aminek következtében elúszott a következő évi kontinens-versenyen való indulásunk. Ezután „ráfeküdtünk” a magyar bajnokságra, hogy az aranyérem megszerzésével kijussunk az először megrendezendő Bajnokok Kupájára, a Kanári-szigetekre. A selejtezőkön nagyszerűen játszottunk, megnyertük a balatonakarattyai és a százhalombattai selejtezőt, az egyik esélyesként utaztunk a tízcsapatos országos fináléra. Itt remek játékkal meneteltünk a döntőig, ahol szétlövésben alulmaradtunk a dabasiakkal szemben. Ezzel, sajnos szertefoszlott az álmunk.- A teljesítményekből ítélve jó húzás volt, hogy bővítettétek a játékos-bázist Különösen a lányoknál mutatható ki nagy fejlődés. Minek köszönhető mindez?- Utánpótlás-bázisunk, fiú vonalon eddig is remekül működött, többször elhódítottuk a serdülő, ifjúsági és immár a junior bajnoki címet is. Tehetséges játékosokat „termelt” ez a legénység mind a saját felnőtt gárdánk részére, mind a különböző korosztályos válogatottaknak, gondoljunk csak arra, hogy Tihaméri Zalán személyében már kétszeres ifjúsági EB-győztessel büszkélkedhetünk. Tavaly úgy gondoltuk, hogy megpróbáljuk végigjárni ezt az utat női vonalon is. Bártfai Ferenc és Medve Tímea edzők áldozatos munkájának már idén meglett a gyümölcse, reméljük, a lányok ugyanolyan szép sikerekig jutnak a jövőben, mint a fiúk.- A Strandépítők az elmúlt években sok mindent megéltek-átéltek, rengeteg tapasztalatot szereztek minden fronton. Mi lehet még kihívás az elkövetkező esztendőkre nézve?- Női vonalon célunk, hogy a felnőtt csapatunk évről-évre egyre közelebb kerüljön az élmezőnyhöz, és hamarosan beleszólhasson az éremért zajló küzdelmekbe is, valamint a fiúkhoz hasonlóan, megmutathassák magukat a nemzetközi porondon. A férfiaknál ez a kevésbé eredményes évad teremt elsősorban új kihívásokat, itt főként a még hiányzó nemzetközi kupa-dobogó elérésére törekszünk. lövőre újra ki kell harcolnunk a „Masters Final”, vagy a „Champions Cup” indulást. Fontos kitűzésünk még, hogy tovább fejlesszük a tóstrandi központunkat, hogy minél jobb körülmények között fogadjuk vendégeinket 2015-ben, a VI. Salgó Kupán. A BŐM támogatása JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Én szögeztem a patkót kabalának az ajtóra. ” E heti szerencsés nyertesünk: Juhász Ferencné, Salgótarján, Gorkij krt. 68. Kérjük, hogy mai rejtvényünk megfejtését 2014. szeptember 18-ig juttassák el szerkesztőségünk ügyfélszolgálatára (Salgótarján, Mártírok út 1. Inkubátorház). OLIMPIA. A BŐM Egyesület, amely 2005 óta Budapest olimpiai kandidálásának zászlóshajója a civil szférán belül, támogatja a főváros jelentkezését a 2024-es ötkarikás játékokra. Ezt Szalay- Berzeviczy Attila, a BŐM alapítója és elnöke annak kapcsán mondta az MTI-nek adott interjújában, hogy Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke csütörtökön bejelentette, a szervezet teljes mellszélességgel kiáll amellett, hogy Budapest pályázatot nyújtson be a 2024-es nyári olimpia megrendezésére. Szalay-Berzeviczy kijelentette, Budapest alkalmas lesz 2024-re a nyári olimpia megrendezésére. Szerinte ehhez fenntartható gazdasági növekedésre, több külföldi beruházásra és a magánszektortól nagyobb szerep- vállalásra van szükség, illetve javítani kell Magyarország nemzetközi megítélésen, és szükség lenne egy új nemzeti légitársaság beindítására is. A közgazdász hozzátette, pozitív hatással lehet a kandidálásra, hogy folyamatban van a sportinfrastruktúra, a tömegközlekedés és a főváros, valamint a Balaton fejlesztése, fontos, hogy van egy komoly nemzeti sportstratégia. Megemlítette, hogy Budapest Európa legtapasztaltabb fővárosa sportrendezvények házigazdájaként. Hangsúlyozta, az olimpia rendezéséhez rendkívül fegyelmezett költségvetés kell, de ennek az elmúlt években megfelelt a magyar kormány. Azt mondta: az olimpiai pályázat nagyszabású munka, amely jelentős előkészületet és nemzetközi lobbizást igényel, ezért inkább a 2028-as rendezést látja valóban reálisan elérhető célnak, mert arra elég idő lenne felkéSzalay-Berzeviczy Attila szülni, hiszen arról csak 2021- ben dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). Ráadásul az abban az évben esedékes budapesti úszó-világbajnokság kiváló lobbilehetőséget is nyújtana. Megjegyezte, a felkészülést viszont érdemes megkezdeni egy 2024-es kandidálással.- Ezt az ügyet nem profitszerzés céljából, a költségvetési bevételek növelése miatt szokták a rendező városok bevállalni, de az olimpia megrendezésének valóban van egy kimutatható GDP-nö- velő hatása, ha azt megfelelő ütemben lépi meg az adott ország. Ami viszont komoly pozitívum, de nehezen kimutatható számokban, az a nemzet lélekállapotának javulása, a nemzeti büszkeség jelenléte, amit csak egy igazán nagy dobással lehet elérni - mondta Szalay-Berzeviczy. A BŐM 2005-ös megalakulásakor azt tűzte ki célul, hogy Budapest legyen London után a következő európai varos, amelyik olimpiát rendez. Ennek érdekében készítettek gazdasági és megvalósíthatósági tanulmányokat. Szalay-Berzeviczy szerint az abban foglalt 5500 milliárd forintos költségvetés ma is tartható lehet, főleg, hogy azóta megvalósult jó néhány fővárosi és országos beruházás. Elmondása szerint ebből mindössze 500 milliárd köthető kizárólag az> ötkarikás játékokhoz, ráadásul a NOB közel egymilliárd euróval támogatja a rendezőket. Úgy vélte, a fennmaradó 50Ó0 milliárdot az országos és fővárosi infrastruktúra-, illetve közlekedésfejlesztésre a következő tíz évben egyenletesen szétterítve a magánszektornak, az európai uniós támogatásoknak és a magyar államnak közösen kell biztosítania. Szalay-Berzeviczy beszélt a BŐM jelenlegi szerepéről is. Mint mondta, a gazdasági válság bekövetkezésekor nem volt reális a rendezési szándék, ezért a hosz- szú távú működés érdekében stratégiaváltást hajtottak végre, így lett egyesületből alapítvány, amely szociálisan rászoruló, számottevő nemzetközi eredményekkel büszkélkedő, a következő olimpiákra készülő sportolókat segít tanulmányaik finanszírozásában. Ezzel a későbbi civil életbe való átlépésben segítenek a sportolókon, miközben az ő eredményes olimpiai szereplésük támogatja Budapest pályázati esélyeit, hiszen a magyar főváros melletti egyik fő érv a kan- didálásban a magyar sportolók százéves múltra visszatekintő, kiemelkedő olimpiai szereplése. Elmondása szerint legutóbb 79 pályázat érkezett be a BOM-hoz, és az abból kiválasztott ló sportoló összesen tízmillió forintos támogatást kapott. Példaként említette Gercsák Szabina 18 éves cselgáncsozót, aki nyáron aranyérmes lett az ifjúsági olimpián. SZARV ANYAGA .EREDETI' SZLfcM A CSILLAGÁSZAT PÁRTFOGÓJA MÜRÜ TARS A V. NÖVÉNY RÉSZE RADIOS MŰSORVEZETŐ (GÁBOR) KÖLTÉSZET KIÖNT A FOLYÓ KARMESTER VOLT {GYÖRGY) — EGYKORI FINN FUTÓ (PAAVO) SZÓPOTLÓ SZÓ c. BESZÉDHIBÁS SAVANYU FOLYADÉK BELGA FÜRDŐHELY UJZÉLANDI ALAGÚT t. ' ABECE UTOLSÓ BETŰJE ÉSZAK. RÖV. HA-.) IGÉJE LEHET ÁLLATOT ELLÁTÓ Cl NÍLUS, NÉMETÜL BECÉZETT ZSIGMONO VALAMIT KŐVETŐEN c DOKTRÍNA EPER HANGZÓI SZEMÉLYED ILONA, BECÉZVE KIS SÚLY, RÖVIDEN FIATAL NŐSTÉNY SZARVAS f I I I 1 gjrggjgpg