Nógrád Megyei Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 202-227. szám)

2014-09-13 / 213. szám

2014. SZEPTEMBER 13., SZOMBAT Beres Ilona: Az árulásokat képtelen vagyok megbocsátani Hetvenegy esztendős, de fiata­lokat megszégyenítő az energi­ája. Több színházban játszik, nemrégiben épp a József Attila Színházba ugrott be „megmen­teni” egy darabot, amelyben eredetileg Galambos Erzsi ját­szott volna. „Pont a nagyma­ma” című vígjáték próbáját fe­jezik be, amikor megérkezem. Nem keli sokat várnom, mert a művésznő hamar átöltözik. A színpadon, a díszletek között beszélgetünk. Sándor András- Tessék engem ünnepelni, mert eny- nyi idő alatt más kolléganő még le sem vetkőzik, nemhogy nagyestélyiből át­venné az utcai ruhát. (Nevet...)- Ünneplem is! Az éveknek, illetve a ru­tinnak köszönhető, hogy ennyi idő alatt sikerült?- A jó szándéknak.- Köszönöm a bizalmat! Fáradt?- Kicsit. Hétfőn megcsináltam az első öltözéses főpróbát itt, a József Attila Szín­házban. Utána hazamentem, a férjem ad­digra elkészítette az ebédet, majd villám­gyorsan hajat mostam, és négy órakor már jött értem a busz, indultunk Szol­nokra. A Szigligeti Színházban eljátszot­tam a Macskajáték Scalla lányok változa­tát. Éjszaka visszajöttünk, és másnap délelőtt ismét itt próbáltam. Szóval me­netben vagyok. Két nap múlva hasonló lesz: délelőtt ugyanígy próbálok, este pe­dig a Rózsavölgyi Szalonban másfél órán keresztül fogok beszélni szünet nélkül, Polcz Alaine asszony előadásában.-Ezek szerint nem csak menetben, ha­nem tréningben is van.- Jobban is érzem magam így, mint­ha otthon ülnék 71 évesen, és várnám a halált.- Szakmai pályafutásának minden korszakában volt feladata?- Szerencsére igen. Ezek között volt örömteli, és kevésbé vidám feladat is. Su­lyok Mária mondta annak idején, hogy ha egy színésznő életében öt olyan sze­rep van, ami a szívének igazán kedves, az már roppant boldog pálya. Én pedig lassan tíznél tartok. Természetesen vol­tak köztük olyanok is, amelyek nem let­tek a szívem csücskei. Nagyon igyekez­tem, mégis hatalmasat buktam. Ott van például a Cseresznyéskert...- Pedig azt gondoltam, Csehov komé­diája nagy szerelem az életében.- Az is. Többször játszottam Ranyevszkaját benne. Ám a legelső talál­kozásom a darabbal Sarlotta Ivanova sze­repében történt. Életemben olyan tehet­ségtelen nem voltam, mint akkor, abban a karakterben. Még a férjem is azt mond­ta, hogy borzasztó volt. Vannak ilyenek is... Nem lehet mindig remekműveket al­kotni. Pedig mindig úgy állunk neki, hogy indul a világ csodája, de aztán na­gyon sok tényezőtől függ, hogy ez végül mivé alakul. A közönségen is múlik.- Mindig működik az önkontroll?- Mindig. Persze. A legboldogabban átélt szerepben is, amikor a legőszintéb­bek a könnyek. Kontroll nélkül dilet­tánsak lennénk.- Szép ez a szakma?- Nem szép, hanem gyönyörű. Ráadá­sul iker jegyben születtem, nekem jól is áll a szakmával járó állandó kettősség.- A könnyek a legtöbbször őszinték?- Őszinteség nélkül nincs könny. Vagy tegyem oda a vöröshagymát?- Nyilván vannak trükkök a sírásra.- Filmforgatáson vannak. Oda teszik a glicerint, és már csurog is. De színpadon nem lehet Ha csak az illető bele nem te­szi a hagymát a zsebkendőjébe, és azzal tö- rölgeti a szemét De az már nagy hazugság. Semmi értelme. Nem szabad a sírást eről­tetni. Gábor Miklósnak van egy gyönyörű könyve, amelyet szívből ajánlok. Az a cí­me, hogy Tollal. Amikor ez megjelent, ma­ga még egy gondolat sem volt (Nevet..)- Meglehet...- Gábor Miklós hihetetlenül nagy sztár volt akkoriban, mindenki szerelmes volt belé. A Hamletet játszotta, és megírta a darab próbaperiódusát Ebben a vissza­emlékezésben olvastam, hogy a Madách Színházban a teljes műszak ott állt, és iz­gatottan várták, hogyan fog a művész pró­bálni. Amikor az első monológot elkezd­te, ömlöttek a könnyek a szeméből, és er­re rendkívül büszke volt. Igen ám, de har­madnap belé állt a frász, hogy mi törté­nik, ha nem tud majd sírni. Hiszen erre nincs garancia. Akkor rájött, hogy az adott szituáció igazságát kell megkeres­ni. Akár felháborodást, akár a gyászt. Ha közben jön a könny, az már csak plusz adomány. Ugyanebben a könyvben írta Miki, hogy a fiatal színésznők feleslege­sen akarják bizonyítani az érzékenysé­güket Azt hiszik, ha úgy bőgnek, mint a csecsemők, akkor már eleve jók lesznek. Fenét! A világon semmi nem történik, ha nem jön a könny. Ki kell fújni az orrukat a zsebkendőbe... Én sem biztos, hogy mindig sírni fogok ebben a Csiky Ger­gely által írt műben. Pedig ez egy érzel­mes darab. Akár azt is mondhatnám, hogy szentimentális. Amikor a nagyma­ma megtalálja a kettes számú unokáját, akit elveszettnek hitt, és újra magához öleli, az egy megható pillanat Hitelesen kell „jelen lenni” abban a szituációban, de ahhoz nem feltétlenül kell könny.- Ha valaki, én igazán tudom, mit je­lent gyerekként tudatosan készülni egy pályára. Tizenkét éves korom óta hiva­tásos „kérdező” szerettem volna lenni....- (Közbevág...) Akkor megelőztem, mert én már négyévesen is színésznek készültem.- Olvastam, épp ezzel folytattam volna. Nagyon mást kapott, mint amit annak idején elképzelt?- Igen is, meg nem is. Ha összegeznem kellene az eddigi szakmai életutamat, akkor tele volt döccenőkkel, boldogtalan szakaszokkal, és nagy repülésekkel. Va­lójában csak 18 éves koromig volt töret­len a pályám, amíg felvettek a főiskolá­ra. Utána jöttek a szakma nehézségei. Azt nem lehet megúszni. Minden kor­szak más és más volt. Mindig más az igazgató, mindig más a társulat. Tudja, mi az egyetlen stabil pont a pályán? A szakma szeretete, és a vágy, hogy ezzel foglalkozzak. Épp ez tart színpadon a mai napig. Ez ad örömet. Aztán vannak keserves periódusok, amikor olyan prob­lémát okoz maga a pálya, a különböző emberekkel való találkozás. Például, amikor meg akarnak alázni. Igaz, hogy az velem nagyon nehezen megy, de men­tálisan mégis sokat árt. Ugyan nem tar­tozik szorosan a tárgyhoz, de mégis illeni fog az előbbi gondolatmenethez a követ­kező történet. Szeretném, ha benne hagy­ná az anyagban. Tulajdonképpen ma egy nagy művésznő helyett vagyok itt a József Attila Színházban. Kisegítem a teátrumot A nagymama szerepére ugyanis eredeti­leg Galambos Erzsit kérték fel, de a szer­vezete fellázadt. Ha valaki 210-es vérnyo­mást produkál, azt kímélni kell. Amikor az itteni igazgató, Nemcsák Károly felkért a szerepre, azonnal elkértem Galambos Erzsi telefonszámát, és felhívtam. Meg­kérdeztem, hogy van, hogyan áll az én fel­kérésemhez, és természetesen jobbulást kívántam neki. Ez a minimum, amit egy kollégával szemben megtehet az ember. Egyébként gyűlölöm a szorongásokat, és a mentális gyilkolást, amit egy-két felelőt­len ember megenged magának ebben a szakmában. Úgy érzik, hatalmuk van, s ez nagy pimaszság. Akkor onnan inkább el­megy az ember. így védi saját magát.- Ilyen szempontból többször kellett to­vább állnia?- Többször mentem tovább, de ilyen eset miatt csak egyszer álltam fel. Akkor felhívtam Várkonyi Zoltánt, a Vígszínház igazgatóját, és elmondtam neki, hogy na­gyon rossz állapotban vagyok, mert tehet­ségtelen kezdek lenni, és ha még kellek, akkor most mennék. Várkonyi annak ide­jén nagyon megharagudott rám, amiért nem mentem a Vígbe. De abban az idő­szakban roppant kapós kislány voltam, és válogattam. Zoli mindössze annyit kér­dezett, hogy miért jöttem el a Madáchból. Úriember volt, mert nem büntetett. Sok I igazgató tanulhatna tőle. Beállíthatott vol­na hátra a sorba, hogy na kislányom, most megtanulod, mi az élet. Nem ezt tet­te. Inkább a Básti-Béres főszereppel meg­rendezte Ibsen Solness Építőmesterét A nagy emberektől érdemes tanulni.- A mai napig tanul?- Mi az, hogy... Nem is kérdés! Szom­jasan. Olyan boldogan nézek DVD-t a kedvenc színészeimmel, mintha csodát látnék. Nézze, végső soron beléptem egy céhbe, amit úgy hívnak, hogy szí­nészmesterség, és ez a világon minde­nütt ugyanaz.- Melyik filmet látta utoljára?- A férjem nagy kedvencének, Jack Nicholsonnak egy filmjét. Az a címe, hogy Lesz ez még így se. De van egy má­sik filmje, amit imádok, a Minden vég­zet nehéz címűt. Diane Keatonnal ját­szik, és a film végén Diane egy párizsi vendéglőben ünnepli a születésnapját. Mivel az urammal nekünk is nagy sze­relmünk Párizs, már kikerestem az internetena Colbert kávézót.- Elmentek?- Nem volt még alkalmunk, de leg­alább már tudom, hogy melyik metró- állomásnál kell leszállni. Úgyhogy ha Isten segít, és újra eljutunk Párizsba, már tudni fogjuk, merre induljunk.- Úgy tudom, Barcelona is nagyszer­eleme.- Igen. Szerelmünk hajnalán Zsiguli­val elmentünk egész Andalúziáig. Nagy élmény volt. És a 70. születésnapomra meglepett a férjem egy barcelonai úttal. Amikor negyven évvel ezelőtt először j ár­tunk ott, Kolombusz Kristóf szobra mel­lett még nagy volt a dzsumbuj. Az évtize­dek alatt azonban a spanyolok rendbe tet­ték a környéket Délről hoztak homokot, és csináltak oda egy beach-et. Gyakorla­tilag hétvégén, sőt hét közben is a spanyo­lok oda járnak fürdeni. És építettek egy picike negyedet, modern épületekkel. Ott laktunk most Azért az nem volt akármi, hogy a 70. születésnapomon ültem a fér­jemmel egy kiskocsmában, a lábunk alatt homok, és hallgattuk a tenger morajlását.- A férje mindig ennyire figyelmes?- Nagyon! A kislányoknak, a fiatal szí­nésznőknek is mindig felhívom a figyel­mét, hogy 40 éves házasság után is lehet kapni vörös rózsát premierre... Mert én mindig kapok. Soha semmit nem kérek a férjemtől, talán csak egyetlen egyszer, a negyvenedik születésnapomra. Akkor úgy éreztem, ez nagy fordulat egy asz- szony életében. Szerettem volna, ha el­visz egy olyan szállodába, amit mi nem engedhetünk meg magunknak.-És a párja összegyűjtötte rá a pénzt?- Arra a két éjszakára igen. Gondol­hatja, hogy horribilis összeg volt.- Megérte?- Ne vicceljen már, hogyne érte vol­na meg! A Grand Canalon laktunk. Uta­zás előtt átnéztem minden irodalmat, még azt is tudom, hogy Hemingwaynak melyik volt a kedvenc szállodája.- Melyik?- A Gritti Palace. Gondosan utána ol­vastam mindennek. Éppen ezért tudtam, hogy hova nem érdemes menni. A világ leghíresebb hoteljébe, a Danielibe példá­ul nem szabad, mert annak rakpartja van, és nem ott folyik a víz.- Ha sérelem éri, könnyen felejt? Képes megbocsátani?- Nem. Ilyen tekintetben „bűnös em­ber vagyok”. Barátok sosem mentek el tőlem, csak ellenségek. Irigylem azokat, akik bármilyen árulás után meg tudták tartani a jó viszonyt azzal, aki becsapta őket. Túlléptek ezen, és megbocsátottak. Én képtelen vagyok erre. Akkor és ott számomra megszűnik az az ember. Egyébként nem sok ilyen volt az életem­ben, mert nem engedtem olyan sok em­bert magamhoz közel. Barátságos va­gyok, bizonyos határig kommunikálok, de utána bezárok. Volt egy öreg barát­nőm, angyali teremtés. Húsz évvel volt idősebb, mint én. Soha nem volt problé­mám a korommal, de amikor a hatvana­dikat betöltöttem, akkor kicsit megijed­tem. És azt mondta erre a nyolcvanéves Teréz barátnőm: ne féljek, mert hatvan­évesen még új életet lehet kezdeni. Ami igényem van melegségre és barátságra, azt megkapom otthon. Fiatalabb korom­ban ugyan szomjaztam rá, de ma már nem vagyok a szeretetet koldusa.- Mióta?- Édes kicsi szívem, 71 éves vagyok. (Nagyon nevet...) Már elég régóta...- Le a kalappal! Nagyon csinos! Ho­gyan csinálja?-Mit?- Hogy ennyi idősen ilyen jól tartja magát?- Ez jólesik, köszönöm szépen! Példá­ul úszom. Minden nyáron bérletet ve­szek. (Kicsit gondolkodik, majd moso­lyogva folytatja...) Maga szerint jól né­zek ki? De kedves! Tordai Terivel gyak­ran beszélgetünk arról, hogy végső soron nem baj az, hogy megvénültünk. A lé­nyeg, hogy van dolgunk, van mivel fog­lalkoznunk. Nem ülünk otthon sértetten. Olyan őszintén tudunk valami igazán jó­nak örülni. Ha tehetséges, jó dolgot lá­tunk, az különös boldogság. A rossz elő­adásokat persze nem szeretjük, de ha jót látunk, annak irigység nélkül örülünk.- Kérdezhetek nagyon személyeset?- Kérdezzen!- Nem titok, hogy nincs gyereke. Nem kavarja fel ez a szerep, amiben nagyma­mát játszik?- Nézze, az én szívemben nem kell na­gyon kotorászni az ilyesfajta szeretetért. Örökbe tudom itt fogadni azt a kollégát, aki a gyerekemet, vagy a kollégámat játssza. A nővérem sajnos már nem él, de két gyereke született, és amikor annak idején a kicsi fiának jött a foga, én dajkál- gattam. Nem vagyok én annyira életide­gen. Idős korunkra nyilván jobb lett vol­na, ha van körülöttünk egy nagyobb csa­lád, de semmi sem tökéletes - mondta a róka. (Mosolyog...)- Mindezek ellenére roppant - de úgy is fogalmazhatnék, hogy ritka - pozitív ki­sugárzása van.- Épp ezen gondolkodtam, hogy amit maga lát rajtam, az talán nem is kondí­ció, hanem az örömre való képesség.- Nyitott a spiritualitásra?- Abszolút. De nem vagyok elfogult, vagy dogmatikus. Ugyanakkor tudom, hogy minden áramlik körülöttünk. Mi­ért, maga nem nyitott?- Dehogynem!- Maga is azért foglalkozik ezzel, mert kíváncsi a másik világra. Hiszen mindannyian külön világok vagyunk.- Ha azt kívánom, hogy minden ma­radjon így a további évekre, akkor frap­pánsan zárom a beszélgetést?- Már miért maradna így minden? Ne maradjon így! Változzon csak nyugod­tan minden. Az életben folytonos mozgás van. És maga az élet is egy körforgás.- Tudja mit, akkor inkább azt kívá­nom, hogy ha 5 év múlva találkozunk, akkor is ugyanezt a kisugárzást, az élet- szeretetet tapasztaljam.- Ha még élek majd akkor... Végül is, miért ne élhetnék?- Engedje meg, hogy inkább két, szá­momra nagyon kedves idézettel zárjam a beszélgetésünket. Mint már említettem, iker jegyben születtem. És pont ez a ket­tősségjellemez. Az egyik egy Brecht vers: ,fimi megtörtént, megtörtént A vizet, amit a borba töltöttél, többé ki nem öntheted Min­den változik, de újra kezdeni utolsó lélegze­teddel is lehet ” A másik pedig egy Amador Nervo nevű mexikói költő verse, amelynek Békesség a címe: „Szerettem, s szerettek. Nap csókolta arcom Nem vagy adósom élet, váljunk el Nem haragszom ” I « ■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents