Nógrád Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 177-201. szám)

2014-08-26 / 197. szám

Honti Attila, a balassagyar­mati Vitalitás SE elnöke büszkén számolt be az egyesületnél közelmúltban elért kiemelkedő eredmé­nyekről, tervekről. Balassagyarmat. - Dósa Eszter a hegyikerékpár szakosztályunk tagja világranglista élén áll - kezdte Honti Attila - Eszter nem mindennapi eredménnyel büsz­kélkedhet. A Nemzetközi Kerék­páros Szövetség (UCI) által jegy­zett hegyikerékpáros maraton vi­lágranglistáját október óta vezető sportolónő a 2013/2014-es Marathon Series világkupa-soro­zat lezárultával az összetett győ­zelmet is magáénak tudhatja. Ez­zel Eszter legnagyobb célkitűzési­nek egyike válhatott valóra. A Marathon Series sorozat 70-110 km közötti távú, 1800-2500 méter szintemelkedéssel bíró, olykor 4­5-ó órás küzdelmet hozó „monti” maratonokat foglal magában, szerte az egész világon. A világ legjobbjaival állt rajthoz, s méret­tetett meg Horvátországban, Lett­országban, Olaszországban, Ma­lajziában, Franciaországban, Bel­giumban és Németországban, így került - dobogós helyezési révén - a világranglista élére. Szintén világhírnévre tett szert az egyesületünk extrém szakosztályának tagja, Kovács László, azaz XLaci, aki két hetet töltött a maláj dzsungelben. A 300 kilométeres expedíciója jú­niusban volt, ahol Laci izzasztó hőmérsékletben, maláj medvék, tigrisek, krokodilok, moszkitók, mérges kígyók között tette meg a távot egy hátizsákkal és némi eleséggel. Az út több mint felét vízen kellett megtennie a saját építésű bambusztutaján. Az erőemelőink sem tétlenked­nek. Ulveczki Edina a Siófokon megrendezett Scitec fekvenyomó kupán az abszolút kategória har­madik helyezését érte el. Edina két tanítványa pedig gőzerővel készül a szeptemberben Oroshá­zán rendezendő ifjúsági erőeme­lő világbajnokságra. Kakas Szilvi­ának és Tóth Richárdnak a ma­gyar válogatott tagjaként guggo­lásban, fekve-nyomásban és fel­húzásban kell majd a világ leg­jobbjaival felvenni a versenyt. Szervezésben is aktívak az erőemelőink, hiszen október 26- án rendezik meg a IV. ATLAS Sport Nemzetközi Felhúzó Gálát. A karatékák sem tétlenkednek, hiszen az új dojo-ban napról napra egyre többen edzenek és folyamatosan nő a versenyeken indulók száma is. A karate szak­osztály szervezésében decem­berben bonyolítják le a Mikulás Kupa nemzetközi kyokushin karateversenyt. Kovács László, Dósa Eszter és Ulveczki Edina Idén már nem fut atlétika. A jamaicaiak hat­szoros olimpiai bajnok sztár- sprintere, Usain Bolt közölte a rendezőkkel, hogy idén már nem versenyez többet, így csütörtökön, a zürichi Gyé­mánt Liga-viadalon sem in­dul. A 27 éves vágtázó egész évben sérülésekkel bajlódott, s mindössze három verse­nyen rajtolt. A visszalépésről edzője döntött, azért, hogy újabb futásokkal ne kockáz­tassa az egészségét és a 2015- ös szezon előtti felkészülését. Bolt egy hete, a Rio de Janei­ro világhírű strandján, a Copacabanán kialakított pá­lyán nyert 100 méteren 10.06 másodperccel, szombaton pe­dig Varsóban, fedettpályán 9.98-cal diadalmaskodott. e ersinéi w Poór ötödik TRiATLON. Poór Brigitta az ötödik helyen végzett az Ang­liában rendezett tereptriatlon világkupa-futamon. A terep- sport.hu hétfői tájékoztatása szerint Poór jól kezdett, az úszás után az elsők között lé­pett a partra. A kerékpáron a technikás szakaszokat óvato­sabban vette, de nem sokat veszített, így a futást jó pozí­cióban kezdhette meg, s vé­gül közvetlenül a dobogósok után ért célba. Az ideje 2:32:55 óra volt, győzött az amerikai Emma Garrard 2:24:29-cel. Tájkerékpáros vb-n a magyarok Kánikulában, esőben és viharos szélben... Pénteken délben vette kezdetét és vasárnap a déli haragszóig tartott az immáron negyedik alka­lommal meghirdetett Szent István országos ponty és amurfogó sport- horgászverseny a Hasznosi víztározón. A Nógrádi Vízügyi Horgász­egyesület hasznosi vezetősége a korábbi évekkel ellentétben ezúttal a Zentai öböltől, a víztá­rozó felső vége felé a szigeti ré­szen alakított ki 22 horgászhe­lyet, melyet végül 19 páros vett igénybe. A horgászok pénteken még ideális időben kezdték meg a halak kifogását, melyet mérlegelés után természetesen visszaengedtek a víztározó medrébe. Az első nagyobb pontyokat csak az éjszakai órákban tudták a pecások horogvégre akaszta­ni. Aztán szombaton délelőtt bo­rús, csendes időben folytatódott A győztes páros a vezetők társaságában (balról): Radics Mátyásné, Kecs­kés István, a Hasznosi HE elnöke, Radics Mátyás, Bódi Lajos, a Nógrádi Vízügyi HE elnöke, Ácsné Szebeni Henriette, a HE gazdaságvezetője hangja verte fel az éjszaka csendjét. A pecások sorra rend­re emelték partra a kisebb, na­gyobb pontyokat. Vasárnap haj­nalban és délelőtt olykor még a viharos szél is komolyabb gon­dokat okozott a pecásoknak. A déli harangszót követő ver­seny záráskor Csépe Sándor he­lyi halőrtől megtudtuk, hogy az idei verseny legnagyobb, 10.85 kg súlyt elért pontyját Juhász Norbert akasztotta horogvégre, rajta kívül még a pásztói Tari Ist­vánnak és a maconkai Radics Mátyásnak sikerült tíz kilón fe­lüli pontyot fognia. A versenyzők vasárnap kora délután Sándor Tibor főszakács által készített babgulyást elfo­gyasztva várták az eredményhir­detést. Az elismerések átadása előtt a két horgászható (Mihály- gere-Hasznos) területtel is ren­delkező Nógrádi Vízügyi HE el­nöke, Bódi Lajos elmondta, bár az idén nem volt kegyes az idő­járás a versenyre, a kifogott ha­lak mennyisége is elmaradt a ko­rábbi évektől, ennek ellenére egy nagyon jó hangulatú peca- versenyt sikerült lebonyolítani­uk. Kecskés István hasznosi el­nök elsőként egy statisztikái összegzést adott a jelenlévőknek az idei versenyen kifogott halak összsúlyáról, fajtájáról, majd Ácsné Szebeni Henriette gazda­ságvezető és Bódi Lajos társágá­ban átadta az idei 48 órás hasz­nosi Szent István ponty és amur­fogó győzteseinek és helyezettel számára a kupákat, érmeket és az értékes horgászfelszerelése­ket is rejtő tiszteletdíjakat. Az első díjat ezúttal a bátony- terenyei Radics Mátyás és felesé­ge Radics Mátyásné (Gipsy Carp Team- Maconkai HE ) érdemelte ki 128,32 kg-al. Ámásodik helyen a pásztói Tari István és fia Tari Má­tyás (King-Baits- Ludányhalászi HE-Nógrádi Vízügyi HE) végzett 122,94 kg-al. Harmadik helyezést a Jászberényből érkezett Vass Péter-Bagi Zoltán páros (Meta- licha) szerezte meg 113,42 kg-al. Czimer Z. József A legnagyobb halat kifogó Juhász Norbert különdíjazásban részesült I Lengyelország. Kedden a lengyelországi Bialystok térségében a sprint távú versennyel kezdetét vette idei tájékozódási kerékpáros világbajnokság. A magyarok a vb-n többek között a szenior világbaj­noki címmel is büszkélkedő Cseh Veronikával, vala­mint a sportág legjobb felnőtt női versenyzői közé tar­tozó fővárosi Füzy Annával vesznek részt a vb-küzdel- mein. Marosffy Dániel szakvezetővel - aki egy ben rajt­hoz is áll az 1-40 korosztály ban - együtt ezúttal 18-an fogják a vb-n hazánk színeit képviselni. A világbajnokságon a salgótarjáni származású dr. Zentai László is részt vesz, aki ezúttal Nemzetközi Tá­jékozódási Futó Szövetség (IOF) elnökségi tagjaként fogja felügyelni a kerékpáros vb küzdelmét. A zuhogó esőben tartott megnyitót követően a tegnapi sprint tá­vú versengést, szerdán a közép, pénteken a hosszú táv követi, míg zárásként szombaton a nemzeti váltócsapa­tok küzdelme lesz. .4 tájkerékpáros vb magyar részvevői (korosztályon­ként). W17kategória:Tamás Bianka. M/Z- Jordán Soma. W20: Kinde Vanda. M20: Nagy Benő. WE: Benke Noé­mi, Füzy Anna. ME: Rózsa László. W40: Cseh Róni, Né­meth Zsoltné. M40: Pálfi Antal, Ilolluby András, Tamás Tibor, Németh Zsolt, Marosffy Dániel. M50: Jankó Ta­más, Tálas Sándor, Mets Miklós, Kiss Zoltán. Az online esemény minden nap a vvrntboc2014./pl/en honlapon követhető. Cz. Z. J. a halfogó verseny miközben le­lassultak a kapások. Éjszaka egy óriási felhőszakadás zúdult a víztározóra, majd ahogy az len­ni szokott ezt követően már a horgászbotok orsóinak a finom

Next

/
Thumbnails
Contents