Nógrád Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 177-201. szám)

2014-08-26 / 197. szám

Lemondott a kormány Párizs. Benyújtotta a francia kormány lemondását hétfő reggel Manuel Valis miniszter- elnök Francois Hollandé állam­főnek. Az elnöki hivatal közle­ménye szerint Hollandé felkér­te Vallsot arra, hogy alakítson új kormányt, amelynek össze­tételét kedden jelentik be. Hír- magyarázók szerint az átalakí­tás hátterében az állhat, hogy Benoit Hamon oktatási és Amaud Montebourg gazdasá­gi miniszter a hétvégén a kor­mány által elfogadott megszo­rító intézkedéseket bírálta, és arra szólított fel, hogy a Német­ország által szorgalmazott költ­ségvetési fegyelem helyett in­kább a fogyasztást és a beruhá­zásokat támogassák. Felsőfokú farmeroktatás A SEUSO KINCSEK HAZAHOZ AI \i V .’ON MÁRCIUS 26 Szarka Zsolt, a Magyar Posta vezér­igazgatója a Seuso-kincsek hazaho­zatala alkalmából kiadott bélyeg­blokk bemutatóján Budapest - Nagyobb hang­súlyt kap a jövőben az agrár­felsőoktatás, amely az eddigi­eknél fokozottabban igazodik a reálgazdaság igényeihez - je­lentette ki a Nemzeti Agrár- gazdasági Kamara (NAK) el­nöke hétfőn Budapesten sajtó- tájékoztatón. Győrffy Balázs hangsúlyozta, hogy a jelenlegi­től eltérő szerkezetű és tartal­mú agrár-felsőoktatási képzés­re van szükség, annak ugyan­is figyelembe kell vennie, hogy a jövőben a magyar mezőgaz­daságban túlsúlyban lesznek a kis, közepes és családi gazda­ságok. így a továbbiakban nem a nagyüzemi agronómus- képzésre, hanem a felsőfokú farmeroktatásra kell helyeznie hangsúlyt. Visszakapták az ágyút Bukarest. A Kovászna me­gyei tanács tulajdonába ke­rült, így végleg az önkor­mányzat által működtetett Székely Nemzeti Múzeum­ban maradhat Gábor Áron egyetlen megmaradt ágyúja- közölte hétfői hírlevelében a Romániai Magyar Demokra­ta Szövetség (RMDSZ). A szé- kelység történelmi ereklyéjét 2010. március 15-én „hozták haza Székelyföldre” a buka­resti Országos Történelmi Múzeumból Kelemen Hunor RMDSZ-elnök első kulturális miniszteri mandátuma ide­jén. Az akkor „kölcsönbe” ka­pott ágyú egy múlt héten el­fogadott kormányhatározat­tal került vissza a székelyföl­di intézmény tulajdonába. Alkalmi bélyegblokkot adott ki a Magyar Posta a Seuso-kincsek hazahoza­tala alkalmából, a Ma­gyarországra visszakerült hét kincset ábrázoló blok­kot hétfőn bocsátották forgalomba. A bélyegblokk Or­szágházban tartott hétfői bemuta­tóján Lázár János, a Miniszterel­nökséget vezető miniszter felidéz­te, hogy a magyar állam 24 éve tö­rekszik a Seuso-kincsek tulajdon­jogának érvényesítésére, és több mint 20 évnyi kutatómunka, pe­reskedés és nyomozás után sike­rült a kincsek hét darabját Ma­gyarországra visszahozni.- A gyűjtemény ezen része do­kumentálja a származási helyet és azt, hogy mi, magyarok joggal jelentkeztünk a tulajdonra - mu­tatott rá, hozzátéve, hogy a gyűj­temény ezen része számos pan­non-vidéki motívumot tartalmaz. A miniszter elmondta, hogy a kormány törekszik a gyűjtemény második részének megszerzésé­re is, ez ügyben már folynak a tárgyalások. Emellett felkérték a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy a British Museummal és más nemzetközi tudományos szervezetekkel együttműködve végezzen olyan vizsgálatokat a kincseken, hogy összevessék őket a Nemzeti és a Szépművé­szeti Múzeumban található kora­beli, valamint a pannon-vidékről származó más tárgyakkal, hogy megerősíthessék az elmúlt har­minc év kincsekkel kapcsolatos tudományos feltételezéseit.- Szeretnénk nemzetközi szakértők által is alaposabb ké­miai, laboratóriumi vizsgálatok­nak alávetni ezeket a műtárgya­kat, és bízunk abban, hogy Ma­gyarország a Seuso-kincssel is­mét vissza tud kapcsolódni azon nemzeteknek a sorába, amelyek a nemzetközi kultúrtörténeti ér­tékek között valami páratlannak a birtokosai - hangsúlyozta. Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója felidézte, hogy az első magyar bélyegso­rozatot 1867 nyarán bocsátották ki, de még Bécsben gyártottak le. A magyarországi gyártás csak 1871-ben indult el.- A Magyar Posta missziójá­nak tekinti, hogy a bélyegeken keresztül vigyen hírt történel­münkről és a számunkra fontos eseményekről a világba, hiszen erre a célra a bélyegképek töké­letesen alkalmasak - fogalma­zott. Kiemelte: a kincsek Ma­gyarországra kerülésével több évtizedes misszió ért véget, amelynek a Posta mindenképp emléket kívánt állítani. A bélyegblokkon és annak bé­lyegképein a Vadász-tál, a Geo­metrikus tál, a Dlonysos-kancsó, a Mosdótál, a két Geometrikus kancsó és az Ulatszeres doboz látható. A blokk fekete sorszá­mozású alapváltozata mellett pi­ros sorszámozással úgynevezett vágott változat is megjelent. A bélyegblokkon lévő ezüsttárgya­kat dombornyomás és diffrakci­ós fólia alkalmazása teszi külön­legesebbé, a blokkon pedig UV- fényben a kincs névadó darabja­ként is ismert ezüst Vadász-tál központi, kör alakú mezőbe fog­laltjeleneteit keretező latin nyel­vű verses felirat és annak ma­gyar nyelvű verses fordítása ol­vasható. A blokk Benedek Imre grafi­kusművész tervei alapján a Pénzjegynyomda kivitelezés­ében készült, 74 ezer alap- és ó ezer darab vágott változatban. Újabb orosz segélyszállítmány Kelet-Ukrajnának szánt újabb humanitárius segélyszállítmányt készít elő Oroszország - jelentet­te be hétfői moszkvai sajtótájé­koztatóján Szergej Lavrov. Moszkva. Az orosz külügyminiszter azt mondta, Moszkva diplomáciai jegyzék­ben értesítette erről a szándékáról Kije- vet, részletesen felsorolva, mit kívánnak segélyként szállítani. Moszkva még ezen a héten el akarja jut­tatni a segélyszállítmányt Ukrajnába. Szergej Lavrov azt mondta: remélik, hogy az első konvoj engedélyeztetésekor felme­rült „minden félreértést” figyelembe véve nem fordul elő többé hasonló „mesterséges késedelem”. Az újabb segélyszállítmányt ugyanazon az útvonalon kívánják Kelet- Ukrajnába eljuttatni, mint az előzőt. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter A több mint kétszáz teherautóból álló orosz segélyszállító konvoj a múlt pénte­ken lépett be Ukrajnába, anélkül, hogy megvárta volna a helyi hatóságok végle­ges engedélyét. A szállítmányt a kelet-uk­rajnai Luhanszkban rakodták le, majd visszaindultak. Lavrov a moszkvai nemzetközi sajtótájé­koztatón azt is kijelentette, hogy Oroszor­szág kész bármilyen formában egyeztetni az ukrajnai helyzetről. Azt mondta, hogy az úgynevezett normandiai négyek - Francia- ország, Németország, Ukrajna és Oroszor­szág - képviselőinek tanácskozásán, illetve az Ukrajna, az Egyesült Államok és az Eu­rópai Unió, Valamint Oroszország képvise­lőinek részvételével korábban Genfben tar­tott megbeszélésekhez hasonló formátum­ban is készen állnak az ukrán válság ren­dezését célzó tárgyalásokra. HIRDETÉS . Egy gördeszkás ug­rat egy töredezett úttesten a kaliforniai Napában au­gusztus 24-én, miután egy ó-os erősségű földrengés rázta meg a San Franciscó- i öböl térségét. Több épület összedőlt vagy kigyulladt, tüzek keletkeztek, és tízez­rek maradtak áram nélkül. Bélyegblokkal köszöntik a Seuso-kincseket l LAlnniiiij öil j H 1111 ■ 1 11 > ™ W W WI ^ ^ ^ Kaliforniában

Next

/
Thumbnails
Contents