Nógrád Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 177-201. szám)

2014-08-26 / 197. szám

Kertbarátok dús asztalai Ahogy körültekintett az ember a Balassa­gyarmati Kertbarát Kör közelmúltban ren­dezett kiállításán, a roskadozó asztalok láttán Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli cí­mű versének néhány ismert sora jutott az eszébe: hűs gyümölcsök üvegtálon, meg­annyi dús, tündöklő ékszer a kertnek. H. H. Balassagyarmat A több mint negyvenéves múlt­ra visszatekintő, és rendkívül összetartó Ipoly-par­ti kertbarát társaság rendre, így a nyár vége felé, vagy ősz elején mutatja meg, tárja a nagyközönség előtt, mik is termettek a fákon, a veteményesekben. Olykor-olykor nem csak a megszokott szilvákkal, almákkal, paradicsomokkal, „kígyóuborkákkal” ta­lálkozik a látogató, hanem gyönyörködhet igazi gyümölcs-különlegességekben is. A kiállítás megnyitóján Kunhalasi István, a kör elnöke elmondta, az időjárás bizony idén többször űzött tréfát a kerttulajdonosokkal, ennek ellenére igazán nem panaszkodhatnak, mert a szeszélyes körülmények között is nagyon szép termés-ered­ményeket sikerült elérni. Medvácz Lajos, a város polgármestere pedig az őstermelők fontosságára hívta fel a figyelmet, mert jó itt körülnézni, milyen nagyszerű zöldségek-gyümölcsök értek be, ame­lyek jóval ízletesebbek és egészségesebbek, mint amit „import-áruként” a boltok polcain sokszor kapni lehet. Nem véletlenül hívták életre a terme­lői piacot, és a kertbarátok évtizedes munkája is bizonyítja, jó úton jár a magyar kertművelés, de rengeteg feladat vár még a gazdákra. Kulturális kavalkád Az időjárást tekintve amolyan nyárbúcsúztató kavalkádnak is nevezhetnénk azt az eseményt, amit szombaton tartottak a nagyközség kedvelt szórakoztatóközpontjában, a Gödörben. Ersekvadkerl Az egész napos programok során délelőtt termelői vásárt tartottak és fényképeken lehetett megtekin­teni a zöldenergia felhasználásának különböző lehetősége­it. A gyermekeket nem messze játszóház várta. Délután a kézműves foglalkozások során néhány ujj-ügyességet kívá­nó mesterség fogásaival ismerkedhettek fiatalok és időseb­bek, a színpadon pedig előadók szórakoztatták a nézőket. Felléptek a Vidám vándorok, Párizs Judit három tanítványa, Németh Eszter, Németh Judit és Rózsás Viki musical sláge­reket énekelt, és az egyre borongósabb időben Demjén Fe­renc adott koncertet. Az esti szabadtéri bált aztán végképp elmosta a lezúduló, tartós eső. H. H. - Sz. B. Hull a szilva a fáról Negyedik alkalommal rendezték meg nemrég a garábi szilvaérés ünnepét a Narconon Garáb Új Élet Központban. A látogató­kat családias „szilvaprog­ramok” várták, miközben megismerhetővé vált a 200 éves egykori nemesi birtokon működő Narconon központ és te­vékenysége. Garáb. Három éve működik a Narconon világszervezetének közép-európai szolgáltatói köz­pontja a településen. A Narc­onon Garáb Új Élet Központ fő tevékenysége azon emberek megsegítése, akik a drogok és az alkohol csapdájába kerültek. Emellett a szervezet nagy hang­súlyt fektet az igaz adatok meg­ismertetésére a drogok valódi hatásáról, hogy megelőzzék és visszaszorítsák a drogproblé­mát. Ezeket L. Ron Hubbard hu­manitárius és kutató tudomá­nyos kutatásai alapján végzik és világszinten a leghatékonyabb módszernek bizonyult az elmúlt közel 50 év során. Az előző évek garábi szilva­érés ünnepei egyre nagyobb si­kereket arattak, így természe­tes, hogy van, volt és lesz foly­tatás. Idén frissítettünk a prog­ramokon és a családi- és gyer­mekprogramok mellett a szakterületünkre is koncentrál­tunk. Az ezt megelőző rendez­vények visszajelzései alapján a látogatók a szórakoztató prog­ramok mellett nagy érdeklődést mutattak a Narconon tevékeny­sége iránt, így különösen figyel­met fordítottunk a személyes kapcsolatokra és találkozásra - mondja a Narconon központ ügyvezetője. A közös szilvaszüret - Hull a szilva a fáról címmel - délelőtt kezdődött meg. Eközben a Kukori-kotkoda élményei szóra­koztatták a baromfi túra érdeklő­dőit. Délben a kondérokban lek­vár rotyogott. Ebédre cibere-kósta várta a lekvárfőzőket egy szilvás csodalevessel. A kora délutánt a Penyigei szilva mustra és a Szil­va rotty tepsis szilvaélménye töl­tötte ki. Kora délután indult a BeszTerce Tour, a kicsik traktor­túrája a vadonba. A versenyszel- leműek Terasz spartakiád során nyerhették el a Kékszilva-díjat. Az estét pedig szilvás sütemé­nyek, a rozsén sült vacsora és a lekvár dunsztolása zárta. Bejelentési kötelezettség NÓgrád megye. Aki számlázó programot használ, és 2014. október 1. után is szeretné használni, ak­kor ezt az igényét 2014. november 15-ig be kell je­lentenie a NAV-hoz. A bejelentésnek tartalmaznia kell a számlázó program: nevét, azonosítóját, fej­lesztőjének nevét és ha van adószámát, értékesí­tőjének, rendelkezésre bocsátójának nevét, adó­számát, beszerzésének, használata megkezdésé­nek vagy saját fejlesztésű program használata ese­tén a rendeltetésszerű használatbavétel időpontját. 2014. október 1. előtt beszerzett, és október 1-jén még használatban lévő számlázó programok, illet­ve a használatba vett saját fejlesztésű programok adatait is 2014. november 15-ig kell bejelenteni a , NAV erre vonatkozó nyomtatványán. 2014. október 1. után használatba vett számlá­HIRDETÉS zó programok esetén a bejelentési határidő a számlázó program használatának megkezdésétől számított 30. nap. Dr. Körtvélyesi Zsuzsanna sajtóreferens, főosz­tályvezető lapunknak elmondta: be kell még jelen­teni a használatból kivont számlázó program fen­tebb felsorolt adatait és a használatból kivonás idő­pontját is. A bejelentést a 2014. október 1. és 2014. október 15. közötti kivonások esetén 2014. novem­ber 15-ig, ezt követően pedig a program használat­ból kivonását követő 30 napon belül kell megtenni. A számlázó programok bejelentésére szolgáló nyomtatvány 2014. október 1-jétől lesz elérhető. A témával kapcsolatban bővebb tájékoztatás kérhe­tő telefonon a NAV Általános Tájékoztató Rend­szerén keresztül, a 06-40/42-42-42-es számon. 1 GYÖNGYÖSI KITEKINT Femtoszkópiai világkonferencia a KRF-en Gyöngyös. Egy évtizeddel ezelőtt, 2004-ben Workshop on Particle Correlations and Femtoscopy (WPCF) elnevezéssel új világkonferencia sorozat indult, amelynek célja a mikrométer milliomod ré­sze ezredrészén, a femtométer hossztartományban történő távolságmérések szakterülete, a femtoszkópia éves fejlődésének áttekintése. A X. jubileumi konferencia megrendezésére a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontja, az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetem és intézményünk szervezésében Ma­gyarország nyerte el a jogot, így a WPCF 2014 konferenciának augusztus 25-29. között a gyön­gyösi Károly Róbert Főiskola (KRF) ad otthont. A konferencia célja a femtoszkópiában a leg­utóbbi akadémiai évben elért eredmények átte­kintése. A hagyományos szakmai programokon túl a Tudományról Közérthetően délután elneve­zésű program keretében a részvevők a Rubik kocka és a természettudományok modern isme­retterjesztési lehetőségeit is megismerhetik. A jubileumi tanácskozásra részvételi szándé­kát jelezte William A. Zajc, a Columbia Egyetem tanszékvezető fizikusa, az amerikai BNL labora­tórium RHIC gyorsító PHENIX kísérletének ko­rábbi tudományos vezetője, Simone Giani, a CERN LHC gyorsító TOTEM kísérletének jelen­legi tudományos vezetője, Csernai László, az Eu- I rópai Akadémia vezetőségének norvég-magyar fizikusa, és Andrzej Bialas, a Lengyel Tudomá­nyos és Művészeti Akadémia elnöke. A konferencia résztvevői megemlékeznek a CERN, az Európai Részecske és Magfizikai Ku­tatóintézet megalapításának 60., valamint a Rubik kocka feltalálásának 40. évfordulójáról is. A konferencia zártkörű rendezvényeként szer­vezik meg az Einstein Teleszkóp (ET) projektin­dító megbeszélését, amelynek témája az Einstein Teleszkóp - jelenleg tervezés alatt álló gravitá­ciós hullám detektor - lehetőségeinek ismerte­tése. Az ET egy megközelítőleg négy milliárd euro nagyságrendű K+F+I projekt, amelynek a mérvadó szakmai körök véleménye szerint egyik lehetséges megvalósítási helyszíne - a Pi- reneusok és Korzika szigete mellett - a Mátra hegység, a Mátra kapujaként Gyöngyös városa. A konferencia elnöke Csörgő Tamás fizikus, az Európai Akadémia tagja, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos tanácsadója, a Kár­oly Róbert Főiskola kutatóprofesszora, társelnö- j ke Novák Tamás, a Károly Róbert Főiskola inté­zetigazgató főiskolai docense, titkára pedig Csa- nád Máté, az ELTE TTK Atomfizikai Tanszék­ének egyetemi adjunktusa. * *

Next

/
Thumbnails
Contents