Nógrád Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 177-201. szám)

2014-08-25 / 196. szám

Jf m ff ■ f f ■■ jj f ■ JP * f ■ t mezőnyben 3 nógrádi tájfutók I# P • jxviüícCiKvfci nu nstu iá j\ui)d, u vunsvösiari«!! Két esős napot követően, pénteken már kisütött a nap Közép-Európa legna­gyobb sportági viadalán a 16 ország 750 futóját felvonultató nemzetközi ötfuta- mos mátrai Hungária kupa tájékozódá­si futóversenyen. A Gyöngyöstarján A tarjani Angyal Anna a serdülő Ián nál jelenleg a harmadik helyen áll melletti felázott és igen köves mátrai te­repen továbbra is jó szerepelnek a nóg­rádi sportolók. Jelenleg a junior férfiak elit mezőnyét az első futamon szerzett elsőségének is köszönhetően - melyet eddig, további két futam második helye­zés követett - a salgótarjáni Dornyay versenyzője Fehérvári Dániel vezeti, még az ifjúsági lányoknál egy második helyezés és két futamgyőzelmének kö­szönhetően Goldmann Júlia (Dornyay) áll az összetett verseny élén. Az ifjúsági fiúknál a gyengén kezdett klubtársa, Stork Mihály a harmadik fu­tam végén feljött korosztályában ez elő­kelő 4. helyre. A felnőtt férfiak II. osz­tályú rövidített versenyszámában az el­ső futamban szerzett jelentős időhátrá­nyát fokozatosan ledolgozva a gyöngyöstarjáni futam végén a 12. hely­ről az összetett kategória előkelő 4. he­lyére rukkolt előre a balassagyarmati Kovács Boldizsár. Öccse, Kovács Sebes­tyén, a nap végén már örömmel vette tu­domásul, hogy a legjobb tíz közé (9.) ke­rült. Fiatal lányoknál két tarjáni is előke­lő helyen várja a további futamokat. A jól kezdő Lénárt Fili (Dornyay) az első futam során (3.) a második és harmadik megmérettetés során viszont kissé vis­szaesve összetettben a hatodik helyen, klubtársa, Angyal Anna pedig egyre jobb formába lendülve (6., 2., 2. futam helyezéseivel) alig lemaradva a jelenleg vezető fővárosi versenyző mögött a re­mek harmadik pozíciót foglalja el. A serdülő lányok C kategóriájában Sramkó Réka (Dornyay) is őrzi dobo­gós, harmadik helyezését. A nyílt kategóriák népes mezőnyé­ben némi meglepetésre a tarjáni hos­szútávfutó Fänger Olivér is rajthoz állt. Itt a technikás versenyszámban Fehér­vári Zsolt (Dornyay) nyerte az első futa­mot, majd a másodikban elszállt úgy, hogy ezt a futamot éppen klubtársa a fi­atal Tábori Milán nyerte, de a heterogén mezőnynek köszönhetően a harmadik futamra sikerült visszakapaszkodnia a legjobbak közé, így a negyedik futam küzdelmét már ismét a dobogós harma­dik helyről várhatja. Szenioroknál Babka Miklós (Dornyay) remekel. Az F35 A életkori kategóriában jelenleg a dobogó harma­dik fokát foglalja el, még a tarjániak edző versenyzője Sramkó Tibor egy szá­mára szokatlan versenyszámot választ­va (F45BR) három futam után a hatodik pozícióban várhatja folytatást, ahol a versenyzők a Kékes déli oldalában il­letve Pálosvörösmart térségében fogják egymást közt eldönteni az idei nemzet­közi Hungária Kupa sorsát. Czimer. Z. József Ricciardo Mogyoród után Spában is nyert ,#* ****** Daniel Ricciardo örül, miután nyert Daniel Ricciardo, a Red Bull Racing ausztrál versenyzője a Forma-l-es autós gyor­sasági világbajnokság Belga Nagydíján a Spa-Francorchamps versenypályán BELGA nagydÜ. A Magyarországon is győztes Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi Forma-l-es Belga Nagydíjat, amelyen az összetettben vezető német Nico Rosberg (Mercedes) második lett, s növelte az előnyét a versenyt felad­ni kényszerülő csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben. A 25 éves Ricciardónak ez volt pá­lyafutása, és egyben idei har­madik futamgyőzelme. Rosberg és nagy riválisa, Hamilton autója a második körben összeért, emiatt utób­bi pilóta defektet kapott, vis­szacsúszott a mezőny hátsó részébe, majd öt körrel a vége előtt feladta a nagydíjat. A har­madik helyen Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája ért cél­ba. A rajtnál Hamilton előnyö­sebb helyzetben érkezett az első kanyarba, mint Rosberg, így átvet­te a vezető pozíciót csapattársától, akit a harmadik helyről , induló címvédő, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel (Red Bull) is meg­előzött, ám néhány kanyarral később rontott, elhagyta a pályát, s a harma­dik pozícióban állt vissza a mezőnybe. Az első kör végén Hamilton, Rosberg, Vettel, Fernando Alonso (Ferrari), Ricciardo, Bottas volt az első hat sor­rendje. A második körben Rosberg meg­próbálta megelőzni Hamiltont, a két Mercedes összeért, Rosberg első szár­nyából letört egy darab, Hamilton peT dig bal hátsó defektet kapott, így aj mezőny végére csúszott, s egy előrej nem tervezett boxkiáliást is végrej kellett hajtania. Rosberg az élről kiállva a kilence-J dik körben járt a boxban első kerékcse­réjén, Vettel all., Ricciardo pedig a 12. körben kapott friss abroncsokat. A'T5. körben Ricciardo állt az élen, mögötte Kimi Räikkönen (Ferrari), Vettel, Rosberg, Bottas, Kevin Magnussen (McLaren) volt a sorrend, Hamilton ek­kor a 16. helyen haladt. A Mercedes brit versenyzőjének au­tóján a 18. körben kereket cseréltek, közben Bottas jóval gyorsabbnak bi­zonyult Rosbergnél és Vettetnél, de a 20. körig csak előbbit sikerült meg­előznie. Rosberg a 19. körben tudta le második boxkiállását, Ricciardo köz­ben magabiztosan vezetett, Räikkönen volt a második, a harma­dik Vettelt Bottas üldözte. Räikkönen a 22., Vettel a 23. körben járt a boxban, Ricciardo a 28., Bottas pedig a 29. körben kapott új gumikat, Hamilton továbbra is a 16. helyen szá­guldott, aztán a 32. körben ismét a boxba hajtott kerékcsere miatt. Tíz körrel a leintés előtt Ricciardo, Rosberg, Räikkönen volt a dobogós he­lyeken állók sorrendje, őket Bottas, Vet­tel és Magnussen követte a 4., 5. és 6. pozícióban. Rosberg és Vettel autóján a 35. körben ismét kereket cseréltek, öt körrel a verseny vége előtt pedig Ricciardo, Rosberg, Bottas volt a dobo­gósok sorrendje. Hamilton a 39. kör vé­gén feladta a nagydíjat. A hajrában az első három helyen már nem történt. változás, az ötödik pozícióért azonban többen is nagy csatába keveredtek, a helyezés végül a címvédő Vettelé lett. Rosberg ezzel a második hellyel 29 pontra növelte az előnyét a pontver­senyben Hamiltonnal szemben. A vi­lágbajnoki sorozat két hét múlva az Olasz Nagydíjjal folytatódik Monzában. Belga Nagydíj, végeredmény (44 kör, 308,052 km, a pontszerzők): 1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:24:36.556 óra, 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 3.383 másodperc hátrány, 3. Valtteri Bottas (finn, Williams) 28.032 mp h., 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 36.815 mp h., 5. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 52.196 mp h., ó. Kevin Magnussen (dán, McLaren) 54.262 mp h., 7. Jenson Button (brit, McLaren) 54.580 mp h., 8. Fernando Alonso (spa­nyol, Ferrari) 1:01.162 perc h., 9. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:04.293 p h., 10. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1:05.347 ph. Leggyorsabb kör: Rosberg, 1:50.511 perc. Pole pozíció: Rosberg. A világbajnoki pontversenyek állása 12 jutám után (még 7 van hátra). Piló­ták: 1. Rosberg 220 pont, 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 191, 3. Ricciardo 156, 4. Alonso 119, 5. Bottas 110, 6. Vettel 98, 7. Nico Hülkenberg (német, Force India) 69,8. Button óó, 9. Magnussen 45, 10. Felipe Mássá (bra­zil, Williams) 40,11. Räikkönen 39,12. Perez 31,13. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 11, 14. Romain Grosjean (francia, Lotus) 8,15. Kvjat 7,16. Jules Bianchi (francia, Marussia) 2. Csapa­tok: 1. Mercedes 411 pont, 2. Red Bull 254, 3. Ferrari 158, 4. Williams 150, 5. McLaren 111,6. Force India 100,7. Toro Rosso 18, 8. Lotus 8, 9. Marussia 2. I » tegóriában Sramkó Réka őrei a harma­es2_ ........ .....

Next

/
Thumbnails
Contents