Nógrád Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 177-201. szám)

2014-08-02 / 178. szám

2014. AUGUSZTUS 2., SZOMBAT Dr. Lenkei Gábor: A tudatlanság ellen harcolok Lenkei doktort a legtöbben úgy emlegetik, mint azt az orvost, aki szembeszállt a gyógyszer­maffiával. Cenzúrázott egész­ség című könyve csaknem 150 ezer példányban kelt el, s ezzel az utóbbi évtized legsikeresebb művei közé sorolható. Egész­ségcentrumai ma már vala­mennyi bevásárlóközpontban megtalálhatók, előadásai pedig rendre telt házakat vonzanak. Sándor András- Meséltem valakinek, hogy ma veled találkozom, és azt mondta, hogy egy rop­pant okos emberrel fogok beszélgetni.- Nem mondod? (Nagyon nevet...)- Tényleg okos ember vagy?- Nem tudom.- Pedig summa cum laude, vagyis ki­tűnő minősítéssel szereztél diplomát a Debreceni Orvostudományi Egyetemen.- Az nem jelent semmit! Ahhoz csak strapabíró fenék kell, semmi más. (még mindig nevet) Nem tudom... A tanárok azt mondák, okos vagyok, de mindig hármast adtak szorgalomból, mivel sze­rintük a képességeimhez mérten nem teljesítettem jól. (Mosolyog...) Ahhoz ké­pest valóban jól végeztem.- A weboldaládon azt írod, soha nem fogod feladni, számíthatnak rád az emberek. Ez a jelmondatod, hogy nem szabad feladni?- Tulajdonképpen igen. Nevezhetjük jelmondatnak is, bár ezen még nem gondolkodtam.- Mit nem szabad feladni?- Amikor ezt leírtam, arra gondoltam, az a legfontosabb, hogy felnyissam az em­berek szemét, mi is történik velük a világ­ban. De nem tudtam olyan jól megfogal­mazni, mint egy olvasó, aki elolvasta a Cenzúrázott egészség című könyvemet, és levelet írt nekem. Pontosan fogom idéz­ni, mert elhoztam a levelet is magammal: „Azzal, hogy elolvastam a Cenzúrázott egészség című könyvet, ránéztem arra, hogy is vagyok, mi is történik velem, és mekkora nagy átverés kellős közepén csücsülök, rohanva a vég felé.” Ezt írta Noémi. Pontosan ezzel a céllal írtam meg a könyvet, ami ma már több mint 140 ezer példánynál tart. Igen, azt akartam el­mondani az embereknek, hogy egy nagy átverés kellős közepén csücsülnek. Mert a legfőbb kincsünk az egészség, és sem­mit sem tudunk róla. Az iskolában nincs ilyen tantárgy. Az orvosi egyetemen sincs ilyen tantárgy. Pedig milyen jó lenne, ha az egészség megtartásáról, megóvásáról lehetne tanulni, aztán tanítani. Don Quijoteként belevágtam egy nagy feladat­ba, szembeszálltam a gyógyszermaffiá­val, és odatettem ezt az üzenetet a végé­re, hogy soha nem fogom feladni. Idővel aztán rájöttem, hogy valójában nem is a gyógyszermaffia az ellenfél.- Planem ki?- Ez összetettebb annál, semhogy egy rövid mondattal válaszolni lehessen. El­mondok egy példát. Ha az utcán odajön hozzám egy árus, és veszek tőle egy gagyi rézgyűrűt, az az én tudatlanságom. Ez esetben mi a gagyi? Értéktelen ék­szer, amit aranyként árusítanak. Harcol­hatunk a gagyit árusítók ellen, holott va­lójában a tudatlanság ellen kellene har­colni. És az emberek agyába vésni, hogy utcán nem vásárolunk ékszert. Csak ak­kor tűnnek el a gagyizók, ha nem áll ve­lük szóba senki. Friderikusznak mesél­tem egyszer, hogy reményeim szerint a gyógyszeripar gátlástalan része ki fog pusztulni, ahogyan annak idején a dino­szauruszok, mert a klíma kedvezőtlenné válik számukra. Friderikusz csak annyit mondott, hogy egyelőre semmi jel nem utal erre.- Igaza volt?- Sajnos igen. Letettek ma az aszta­lomra egy cikket, amelyben az áll, hogy minden idők egyik legnagyobb összegű vádalkuját kötötte egy gyógyszergyártó cég az Egyesült Államokban. Kereken 3 milliárd dollárt fizettek, hogy ejtsék a vádakat. Három gyógyszerével kapcso­latban ugyanis félrevezette a közönsé­get, és különféle módokon rávette az or­voskollégákat, hogy ezeket a gyógysze­reket írják fel, ha kell, ha nem. Azt I j 1 mondják, egy bűnözőt soha nem lehet­ne elkapni, ha nem buktatná le magát. Csak abban az esetben, ha nyomokat hagy. S látod, ők is hagynak nyomokat. Sajnos egyre több ilyen eset fordul elő. De csak kiderülnek a szélhámosságok!- Kell még harcolnod?- Változott a nézőpontom. Nem kell mindig háborúzni. Régen szűklátókörű voltam, talán vehemensebb is. Ma már tudom, hogy a fő probléma az .emberek tudatlansága. A „Soha nem fogom felad­ni” jelmondat sokkal érvényesebb ak­kor, amikor rá kell venni az embereket arra, hogy képezzék magukat. „SZERETNÉM, HA AZ EGÉSZSÉG TANTÁRGY LENNE AZ ISKOLÁBAN”- Ez nehezebb feladat, mint leleplező könyvet írni?- Sokkal. Idén újraolvastam a könyve­met, és felfedeztem benne egy idézetet Bertrand Russel-től. Utólag is nagyon örü­lök, hogy beraktam, de jó lett volna már évekkel ezelőtt is érteni, hogy mit jelent, (nevet) így szól: „A tudomány emberének nemcsak az a feladata, hogy megbirkóz­zék a tudományokkal, amelyeknek az em­ber a tárgya, hanem - és ez már sokkal ne­hezebb dolog -, rá is kell vennie a világot, hogy szívlelje meg azt, amit ő felfedezett. Ha ezt a vállalkozást nem koronázza siker, az ember önmagát fogja elpusztítani a fél­úton megrekedt okosságával.” Összessé­gében tehát az, hogy okos ember vagy, voltaképpen részletkérdés ahhoz képest, hogy sikerül-e megszívleltetnem a leírta­kat... Tegyük fel: okos vagyok, és 50 ezer embernek a levele alátámasztja, hogy a módszerem jó. De ha nem sikerül ezt szé­les körű kultúrává tenni, és csak egy szűk csapat életformája marad, megette az egé­szet a fene.- Hol tart a folyamat? Megszívlelik a tőled hallottakat?- Szerencsére igen, egyre többen.- Ez egy misszió is?- Tulajdonképpen igen.- Az állandó visszajelzések hajtanak?- Fene tudja... A Tour De France-t néz­ve sem az jut eszedbe, hogy a fickó,'aki ott hajt, csak azért csinálja, hogy nyaká­ba akasszák az aranyat, és felmarkolja a nagy lóvét. Hogy engem mi hajt? Valami olyasmi, ami minden gyerekben ott mun­kál. Abban a korban az ember rövidnad­rágban rohan a seprűnyéllel, és igazi hős­nek érzi magát, miközben műanyag kard­dal kaszabolja a margarétákat. Bennem is van ebből valami. Megmaradtam an­nak a kettyós gyereknek, akinek hihetet­lenül nagy az igazságérzete.- Ilyet se hallani minden nap egy or­vostól.- Most üljek egy irodában jól sza­bott öltönyben? Van egyébként ilyen öltözékem, de nem szeretnék beállni a sorba. Robotolni, és folyton azon ag­gódni, hogy minden rendben lesz-e, és évente el tudunk-e menni ugyanarra a horvát üdülőhelyre... Engem nem vonz a túlszabályozott, biztonságos élet. Jobb izgalmasan élni. Amikor elkezd­tem írni az első könyvemet, nagyon sok barátom próbált lebeszélni, hogy ezt nem szabad befejeznem. Azt taná­csolták, erősödjek meg, bástyázzam magam körül, mert ebből csak bajom származhat.- És igazuk lett?- Mármint, hogy’származott-e ba­jom? Igen, sokaknak szúrtam a sze­mét... Eleinte nyilvánvalóan azt gondol­ták, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap. De aztán kiderült, hogy a kutya harap is, mert a módszer működik, és emberek tízezrei szoktak le a gyógy­szerről, vagy kezdtek kevesebbet fo­gyasztani. Bámulatos mértékben javult az egészségi állapotuk - rövid idő alatt. Aztán kinőtt a földből több Dr. Lenkei Életerő Centrum. Ezt már nem nézték tétlenül... Akkor kaptak észbe. Amíg el­voltam a József körút 14. alatt egy kuc­kóban, addig nem zavartam őket. Ám, miután látták, hogy az előadásaimat is komolyan veszik az emberek, elkezdő­dött a háború. Nagyon izgalmas korszak volt, nem cserélném el semmire.- jól hallottam?- Nagyon is jól. Nem cserélném el semmire. Korábban csak könyvekben olvastam, hogy a hatóságok milyen módszereket használnak, ha ki akar­nak nyírni valakit. Ugyanezt a saját bő­römön tapasztalni hatalmas buli volt. Belelátni a dolgok sűrűjébe...- Ezt akkor is ilyen vidáman élted meg?- Természetesen nem.- Megfordult a fejedben, hogy abba­hagyod?- Időnként igen. De nagyon rövid idő­re, csak egy-két percre talán.- Szenvedélyes természet vagy?- Hajjaj! Nagyon tudok lelkesedni. Akkor is leszakad a plafon, ha öröm ér, és akkor is, ha netán dühös vagyok. A kollégáim állítólag már megszokták.- Letértnek is láttak már?- Nem. Ha valami miatt mégis szomo­rúbb lennék, azt megtartom magam­nak. Nem mutatom.- Mert egy férfi nem lehet gyenge?- Nem erről van szó. Nálam a kritikus időszakok nagyon rövid ideig tartanak. Hamar elmúlik a szomorúság is, ezért nem kell senkit beavatnom. „FELNŐTT FEJJEL JÖTTEM RÁ, HOGY MÁSOK PROUNAK HÍVTÁK A HELYET, AHOL FELNŐTTEM”- Szülővárosodban, Miskolcon pró­féta lettél?- Bizonyos mértékig igen, de nem ők a leglelkesebb híveim.- Szerettél Borsodban élni?- Nagyon! Bár szolid körülmények között nőttem fel, de annak is volt egyfajta „romantikája”. Volt egy spe­ciális hangulata a helynek. Hatodik emelet, 63 négyzetméter, s amikor ki­mentem az erkélyre, akkor a vaskohó­ból kihordott salakból épült „hegyet” láttam. El tudod képzelni, milyen re­mek látvány volt. Amikor a nagyma­mámhoz mentem, igazi "csikágós" környéken kellett átverekednem ma­gam. Béke Telepnek hívták, de ott so­sem volt béke. Mégis gond nélkül megtettem. Akkor fogalmam nem volt róla, hogy azt az életvitelt mások pro­linak hívják...- Erre mikor jöttél rá?- Szerencsére csak felnőttként, mert roppant boldog gyerekkorom volt. Az sem zavart, hogy nincs autónk.- Amikor jobban ment a szekér, mi volt az első, amit megvettél magadnak? Olyanra gondolok, amelyet korábban nem engedhettél volna meg.- Pont egy szekeret.. (Nevet...) De nem vettem, hanem csak béreltem. Amikor azt láttam, hogy jobban megy, az egyik bará­tomtól béreltem egy igen jól felszerelt nagy Skoda autót. A legnagyobbat. Más­fél évig jártam vele, aztán visszaadtam. Nagyon élveztem! Hihetetlenül jó járgány volt, luxuskategória. Igaz, én a Trabant után az Opelt is luxusnak éreztem.- Szüleidnek is vettél valamit?- Igen, nekik is egy autót. Egy négy kerék meghajtásos Suzukit. Minden­képp olyannal szerettem volna meg­ajándékozni őket, aminek tudtam, hogy hasznát is veszik. Ez évekkel ezelőtt tör­tént, de a mai napig mindig elmondják, hogy imádják.- Büszkék rád?- Igen. De nem csak ők büszkék, én is az vagyok rájuk, mert hiába éltünk szerényen, soha nem éreztem, hogy bármiben is nélkülöznöm kell. Egyszer elvittem őket Koppenhágába, ahol kol­bászt ettünk a gyönyörű Városháza előt­ti téren, kiültünk egy padra, és megkö­szöntem nekik, hogy felneveltek. (Itt el- csuklik a hangja...)- Jól látom, hogy könny szökött a sze­medbe?- Jól... Érzékeny típus vagyok. És nem szégyellem az érzelmeimet. Három dolgot köszöntem meg nekik. Elsőként azt, hogy soha nem erőltettek rám semmit, másod­szor, hogy nem korlátoztak semmiben, harmadrészt, hogy gazdagnak éreztem magam. Ha szerettem volna egy könyvet, azonnal megvették nekem. Pedig úgy kel­lett kisakkozni a havi rezsipénzből. „HÉTSZER KEZDTEM ÚJRA AZ ÉLETEM”- Hányszor kezdted újra az életedet?- Egyszer összeszámoltam: összesen hétszer. Tudod, én a tipikus két bőrön- dös ember vagyok. Hátra hagyok min­dent, és megyek.- Meg lehet ezt szokni?- Nekem sosem tűnt drámának. Nem éltem meg tragédiaként. Emlékszem, az egyik ilyen kétbőröndös költözésnél elmentem egy szállodába, és egy ideig az a bizonyos bérelt Skoda hátulja volt a gardrób. Egyébként érdekes dolog ez a nyughatatlanság. Azóta ezen gondol­kodom, amióta rákérdeztél. Mert lehet, hogy nyughatatlan vagyok, de kitartó is, mert ugyanazon a nyomvonalon me­gyek, csak éppen kiszórom azt, ami nem kell... Szeretem a változásokat.-Hogy lehet, hogy egy érzelmes embert nem visel mega változás?- Azért, mert tudtam, hogy az a meg­oldás. Nőgyógyászként megfogtam az is­ten lábát. Imádtam a professzoromat, jó helyre kerültem, és 1991-ben a felette­sem már ki akart onnan emelni. Akkor indult a csontritkulás szakrendelés, és rám akarta bízni az osztályt Jöttek is a kollégák, és mondták, hogy milyen szé­pen benyaltam magam... (nevet) Minden­ki aranybányának tartotta, hiszen az idő­sebb asszonyoknak rendszeresen vissza kell jönniük kontrollra. Jól kerestem vol­na, mégis azt mondtam, nem kérek eb­ből. Egyszerűen nem éreztem jól magam.- Most jól érzed magad?- Nagyon! „A 82 ÉVES NÉNI ÚJRA TUDOTT TOLLASOZNI AZ UNOKÁIVAL.”- Hogyan lettél vitaminkirály Magyar- országon?- Vitaminkirály? (Nagyon nevet...) Ez jó... Volt egy hosszú időszak, körülbelül nyolc év, amíg nem dolgoztam az egész­ségügyben. Alapítottam egy tanácsadó céget, ami rendkívül nyugodt életet és megélhetést biztosított számomra. Meg­gazdagodni nem lehetett belőle, de utaz­ni tudtam, tehát egy normális életszínvo­nalat biztosított. Aztán egy barátom ke­zembe nyomott egy könyvet. Angol nyel­ven írták, „A világ rák nélkül”, ez volt a címe. A barátomnak rákos lett az anyu­kája, és kérte, hogy fordítsam már le ne­ki azt a néhány oldalt, hátha sarlatán- ság, amit leírtak. Az írás arról szólt, hogy miként pusztítja el a rákos sejteket a B17 vitamin. Ez a könyv alapozta meg szá­momra az egészségügybe való visszaté­rést, mert megértettem, miről szól a vi­lág. Akkor jöttem rá, miért nincs az isko­lákban olyan tantárgy, hogy egészség. Elkezdtem a vitaminoknak utánajárni, tanulmányokat olvastam, és megfelelő gyártót is találtam.- Azt mondtad egyszer, az a célod, hogy „értelmes” lenyomatot hagyj a tár­sadalmon.- Pontosan! Méghozzá olyan lenyo­matok ami az emberek életét jobbá teszi. Egyszer írt nekem egy 82 éves néni, hogy amióta szedi a vitaminokat, vidá­man tud tollaslabdázni a dédunokáival. Látod, a beszélgetés elején is azt mond­tam, hogy ezért érdemes dolgozni... < I * I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents