Nógrád Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 177-201. szám)

2014-08-19 / 192. szám

Hagyományőrző lovasnap Csesztvén Évszázadokat utazhatott vissza az időben és a ma­gyar történelemben az, aki ellátogatott az apró kis pa­lóc faluba, Csesztvére az el­múlt hétvégén. Itt, Madách Imre egykori falu­jában ötödik alkalommal adtak egymásnak találkozót Nógrád megye gazdafogatai, amelyet minden ízében áthatott a régi vidéki gazdálkodói kultúra megőrzésének és bemutatásá­nak szándéka. Már a Cserhát vonulatai között megbúvó kis falu is a századelő hangulatát idézi a látogató szá­mára szépen felújított palóc por­táival, házikóival, a máig élő nép­viseletével, és nem utolsó sorban az érintetlen természeti környe­zetével. A település határában épült fel a lovaspálya, ahol a kö­zelről s távolról összesereglett gazdafogatok, közismertebb ne­vükön a lovaskocsik hajtóinak kellett számot adniuk a tudásuk­ról, ügyességükről. A verseny­számok között csikósok, huszá­rok, pásztorok, népzenészek szó­rakoztatták a nagyérdeműt, mi­közben „békebeli” tűzhelyeken Totyogott a finom ebédnek való. S a múlt hangulata mellett a jövő generációja is méltó módon kép­viseltette magát a rendezvényen, hiszen rengeteg kisgyermek lá­togatott ki a helyszínre, akiket színes programok, köztük termé­szetesen lovaglás és fogatozás várt a nap során. R. p. Salgótarjáni érmek Egerből A szomszédos megyeszékhelyen, a tör­ténelmi múltú Eger belvárosában ren­dezte meg a hétvégén hagyományos Do­bó István országos rangsoroló tájékozó­dási futó emlékversenyét az Egri TC sportegyesülete. A hevesi versenyrende­zők a korábbi évekhez hasonlóan idén is, valószínűleg kényelmi okok miatt, csak egy három futamból és egy váltó­csapat versenyből álló rövidtávú belvá­rosi futást tudtak kiajánlani az Egerbe érkezett futók számára. TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS. A csupán alig másfélszáz tájékozódási futót érdeklődő viadal indulói között ezúttal orosz illetve néhány Romániából érkezett futót is találhattunk. Hogy a verseny végeztével a határon túliak milyen szájízzel távoztak az egri versenysorozatról azt nem tudni, de tény az ETC verseny lebonyolítási formája ezúttal sem keltette fel a hazai tájékozódási futók ér­deklődését. Ezúttal a tájékozó­dást háttérbe szorító inkább at­létikai- városi futást-rendezés- technikai hiba kódcsere-térkép- nyomtatás mellett sikerült lebo­nyolítaniuk, mintsem egy tájékozódási futóversenyt. A két­napos viadalon megyénk mind­három klubja (Salgótarjáni Dornyay, HUFEZE-Pásztó, Balas­sagyarmati Balassi BKSE) képvi­seltette magát, igaz a balassa­gyarmatiak és a salgótarjá­niak többsége csak a va­sárnapi dupla részfuta­mon vett részt, így végül alig akadt olyan nógrádi versenyző, aki az összetett verseny végeredményét adó minden futamon rajt­hoz állt, illetve az összes futamot sikeresen tudta abszolválni. Dobó István nemzetközi rang­soroló verseny összetett eredmé­nye. N12C(3 induló): 1. Mag Vik­tória (I. futam: 2., II. futam: 2., III. futam: 1.) 48:24 perc, 2. Mag Fruzsina (3., 1., 3.) 50:07,3. Kálmán Tamara (MOM Hegyvidék SE) 65:10. N14B (14): 1. Zempléni Lilla (MOM Hegyvidék SE) 48:12,2. Szil­ágyi Iringó (DTC), 3. Goldmann Kata (4., 3., 7.) 54:29... 5. Lénárt Lili (7., 2., 5.) 57:01,6. Varga Pet­ra (3.,8.,4.) 57:55. N18B (12): 1. Liszka Eszter (Ta­báni Spartacus) 51:38... 6. Goldmann Júlia (8., 5., 4.) 58:43. F45B (18): 1. Dezső Sándor (Hódmező­vásárhelyi TC) 48:31, 2. Juhász Gábor HTC 50:43, 3. Goldmann Róbert (5.,4., 3.) 54:32. F60B (12): 1. Komoróczki András (Silvanus SE Bp.) 54:23, 2. Molnár Gábor (MAFC) 55:19, 3. Zsilinszky Pál (Debrecen) 57:41,4. Czimerlózsef (HUFEZE Pász­tó-3., 3., 5.) 57:54. A vasárnapi részfutamokon a nógrádi verseny­zők az alábbi helyezéseket érték el. N21A (12): Kovalcsik Anna (Bgy. Balassi BKSE - 8., 6.). F18B (8): Tábori Milán (5., 6.). F45B (18): Kovalcsik Ist­ván (Bgy. Balassi BKSE - 8., 10.). F50B (16): Telek Tibor (11., 9.). Az egyesület nélkül felsoroltak a Sal­gótarjáni Dornyay versenyzői. A legjobbak között a válogatott strandlabdarúgás. A magyar strandlabdarúgó-válogatott 6-4-re legyőzte a lengyel csapatot, ez­zel a második vonal, azaz a B csoport küzdelmeit megnyerte a Euro Beach Soccer League (FEST) spanyolországi Torredenbarrán rendezett döntőjében, és így a legjobbak közé jutott. We.isz Tamás- szövetségi edző csapata az első harmadban háromgólos előnyre tett szert, de a rivális a következő játékrészben egyenlített. Az utolsó felvonás azonban ismét a magyaroké volt, így a csapat a sport­ág hazai történetének eddigi legnagyobb magyar sikerét érte el. Fredmény (a viadal honlapja alapján): Magyarország -Lengyelország 6- 4 (3 -0,1 -4,2 0). Magyar gólszerzők: Ughy (2), Ábel, Simányi, Jaksa, Ficsór. Az már a csoportkor szombati zárásakor eldőlt, hogy a magyarok indulási jogot szereztek a 2015- ben Bakuban rendezendő első Európai Olimpiai Játékokra. HIRDETÉS ________________________________________________________________________________________ EM IATT IS ÉRDEMES FELKERESNI AZ AUTÓLABORT Prémium kenőanyagok A Nógrád Volán Zrt. Autólaborban kedvezd áron juthat hozzá a kiváló minőségű GULF kenőanyagokhoz - haszongépjárművekhez, személygépkocsikhoz és motorkerékpárokhoz is alkalmas. Érdeklődni személyesen, vagy a 32/522-239, 32/522-240 műhely telefonszámokon, illetve a 06-20/341-7660-as telefonszámon. Nyitva tartás: munkanapokon 6.30-15.30-ig. Cím: Nógrád Volán Zrt., Salgótarján, Rákóczi út 137-139. NÓGRÁD VOLÁN ZRT. A KÖZÉPKELET-MAGYARORSZÁG1 KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT ZRT TAGJA < r * i t

Next

/
Thumbnails
Contents