Nógrád Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 177-201. szám)
2014-08-11 / 185. szám
Bor. mámor, Bénye... Tokaji borok, zempléni ízek, kézműves mesterek remekei, gyerekprogramok fűszerezik a zempléni Erdőbénye idei fesztiválját, a Bor, mámor, Bénye névre keresztelt háromnapos rendezvényt, amely augusztus 15-én kezdődik a To- kaj-hegyaljai településen. A szervezők tájékoztatása szerint az idei program a korábbiaknál is színesebb, számtalan kulináris és kulturális újdonsággal várják az erdőbényei borászok saját kertjeikben a látogatókat. A tokaji borvidéken a híres borok és a zempléni ízek mellett 16 helyszínen 45 koncerttel, tematikus sétákkal, író-olvasó találkozókkal, túrákkal és beszélgetésekkel is várják a látogatókat. A helyiek azt szeretnék, hogy a látogatók sétálgassanak a falu utcáin, térjenek be a borászatok portáira, üljenek le a kertekben, kóstoljanak ételeket, borokat, hallgassanak zenét és érezzék át a vidék sajátos hangulatát. A hatodik alkalommal megrendezendő fesztivál idei programját tematikus séták teszik még változatosabbá, a Történelmi sétán a látogatók elé tárul egy tokaj-hegyaljai mezőváros élete a 16-19. század között, kiderül, hogy városi polgárok vagy jobbágyak lakták-e Erdőbényét és fény derül Szepsi Laczkó Máté legendájára is. Az építészeti sétán a részletek is feltárulnak, miként az egykori kőfaragók és építőmesterek remekei. A kulturális programoknak, koncerteknek, beszélgetéseknek és műhelyeknek is a borászok kertjei adnak otthont, 16 kertben kis pódiumon lépnek fel a zenészek, a diófa árnyékában a kiadós beszélgetések alatt készülnek a borokkal harmonizáló fogások, miközben a gyerekek a számukra kialakított kertekben játszhatnak egymással. Kutya-macska szépségverseny Beküldési határidő: 2014. augusztus 15. Cím: Nógrád Megyei Hírlap, 3100 Salgótarján, Mártírok út 1. Szavazatokat kizárólag ezen szavazólap beküldésével fogadunk el! Beküldési határidő: 2014. augusztus 15. Cím: Nógrád Megyei Hírlap, 3100 Salgótarján, Mártírok út 1. Szavazatokat kizárólag ezen szavazólap beküldésével fogadunk el! m ©Ki ßgvwÄflfiv & MEGjYitBENlí?! KltaJS SL »'»CB PiNYKtPtT SZHtKCSXTÖSiOONK ÁSTÁL MIOABOTT S-MAIL tgtaS, M14. MD«I?íüJ§ is. A Kát? UK ti IT Jj GS0 A játék időtartama 201«. július 1 -tőt, 201«. augusztus 1 5-ig tart. TELEVIZIO-MUSOR RTL KLUB TV2 M 1 6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 Híradó (ismétlés) 8.08 Minden Reggel © 10.05 TopShop 11.45 Asztro-Show 12.50 Fókusz (ismétlés) 13.25 Éjjel-Nappal Budapest (ismétlés) © 14.45 Tuti gimi (amerikai sorozat, VII/14.) 15.45 Az örökség © (am.-mexikói sorozat, 90.) 16.50 Castle© (amerikai krimisorozaí, III/9.) 18.00 Híradó Esti kiadás 19.00 Fókusz© Közszolgálati magazin 19.30 Éjjel-Nappal Budapest © (magyar sorozat) 20.50 Barátok közt (magyar sorozat, 7039-7040.) 21.25 Dr.Csont® (am. krimisor., VIII/4-5.) 23.30 Híradó Késő esti kiadás 24.00 Reflektor Sztár magazin 0.15 Ómen© (amerikai horror, 2006) 110' 2.35 Jóbarátok 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka® 9.30 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív © 13.00 Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt (am.-német vígjáték, ism.) 15.00 Hal a tortán © (vendégváró valóságshow) 16.00 Családi Titkok © (magyar realitysorozat) 17.00 Maricruz© (mexikói sorozat, 132.) 18.00 Tények Hírműsor 19.30 Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2409.) 20.15 Magánnyomozók© (magyar realitysorozat) 21.15 Édes élet® (realitysorozat) 22.30 A gonosz álarca © (amerikai sorozat, 46.) Közben: Kenósorsolás 23.35 Zsaruvér© (am. krimisorozat, 11/10.) 0.35 Tények Este 1.20 Aktív (ism.)® 7.00 Capri© 8.00 Híradó 8.20 Balatoni Nyár 10.05 Az Ushuaia-expedíció 10.55 Alaszka bölcsei 11.25 Főzni úton-útfélen 12.00 Híradó délben 12.30 Roma Magazin 13.00 Domovina 13.30 1100 év Európa közepén © 13.45 Magyarlakta 14.50 Szívtipró gimi © 15.35 Az élet megy tovább© 16.30 Híradó+ 16.45 Párizsi helyszínelők © 17.35 Híradó 17.45 Rex felügyelő © 18.35 Charly, majom a családban © 19.30 Híradó este 20.20 Délidő© (amerikai film, 2009) 21.55 Híradó 22.15 Twin Peaks® 23.05 Aranyfeszt 2014 23.35 A rejtélyes XX. század © 0.05 Párizsi helyszínelők (ismétlés) © Phoebe MacNa- mara hadnagy már kora gyerekkorában eljegyezte magát a hivatásával, amikor egy idegileg labilis férfi betört az otthonukba, órákra csapdába ejtve és terrorizálva a családját. Ma ő a savannah-i rendőrség legjobb túsztárgyalója, aki a legveszélyesebb helyzeteket is meg tudja oldani, mert veleszületett tehetsége van ahhoz, hogy mikor engedjen, és mikor kell akcióba lépnie. Munkája tökéletesen kielégíti, ráadásul tárgyalóképességét remekül tudja hasznosítani családja körében is... 5.25 Erica világa © 6.10 Igazgyöngy® 7.00 Született detektívek © 7.45 Gyilkos sorok 6.40 Született detektívek ® 9.30 Szívek szállodája 10.30 A nagy házalakítás® 11.25 A főnök® 12.20 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 13.20 Kettős ügynök ® 14.20 Acélszemély® 15.20 Gyilkos számok © 17.15 Beugró Plusz 18.20 Jóbarátok© 19.20 Jim szerint a világ @ 20.25 Két pasi -meg egy kicsi® 21.15 Miami Vice® (amerikai akciófilm, 2006) 24.00 CSI: A helyszínelők© 0.55 Acélszemély© 10.35 Hazajáró (ismétlés) 11.05 Séfek csatája (Ism.) 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.25 Hungária Kávéház © 15.05 Muzsikás történet 16.00 A klímaváltozás kihívásai ® 16.30 Térkép 17.05 Váratlan utazás (ism.) 18.00 Híradó, Dunasport 18.35 Bűvölet© 19.35 Linda© 20.35 Szelek szárnyán © 21.25 Hírek 21.30 Dunasport 21.40 „Mégiscsak érdemes ilyen öregnek lenni!”- Vásáry Tamás 80 éves 22.30 Könyvajánló 22.40 Maradona és Kusturica filmje © 0.15 Mozart-sinfonia 0.45 Vers, Himnusz, Hírek SPECTRUM I DISCOVERY 11.00 Állati rekordok © 12.00 Hydrotech -A víz az úr® 13.00 Anthony Bourdain- Fenntartások nélkül © 14.00 Elhagyott városok © 15.00 Fald fel Amerikát!- ínyenceknek © 16.00 A Föld nevű gépezet (angol ism. térj. sor., 2 rész) 18.00 A Madárember© 18.55 A nagyvilág csodái 19.10 Beépített főnök- Amerika © 20.00 Az univerzum rejtélyei 20.30 Variációk egy világvégére © 21.00 Nagyvárosi klímabomba © 22.00 Kínzó történelem ® 22.50 Távol Európától- Húzós munkahelyek ® HHEE! Boston legjobb zsarui 7.00 Hogyan készült? 8.00 Licitvadászok 9.00 Raktárvadászok 10.00 Állítólag 11.00 Hogyan készült? 12.00 Ne próbáld ki otthon! 13.00 Csupasz túlélők 14.00 Troy 15.00 Amcsi benzinfalók 16.00 Autókereskedők 17.00 Aranyláz Alaszkában 18.00 Csupasz túlélők 19.00 Raktárvadászok 19.30 Elveszve - Eladva! 20.00 Konténervadászok 20.30 Ereklyék a hátsó kertből 21.00 Jéghideg arany 22.00 Csupasz túlélők 23.00 Aranyláz Alaszkában - Dél-amerikai kaland 24.00 Kanadai raktárárverések 17.45 Süni és barátai 17.55 OzieBoo! 18.05 Mesélj nekem! 18.10 Mesék Mátyás királyról 18.25 LótiésFuti 18.35 Caillou 18.40 És te mit gondolsz? 18.45 Mumin-völgy 19.00 Segítség kacsaszárnyakon 19.10 Bob, a mester 19.25 Rolie, Polie, Olíe 19.50 Rupert maci varázslatos világa 20.10 Elcserélt lányok © (amerikai sorozat, 21/1.) 21.00 Híradó, Sporthírek 21.45 Ha idegen vagy- A Doors története © 23.10 Hacktion Újratöltve 0.05 AzA38hajó színpadán: Mop Mop full Combo ® 10.00 Apokalipszis kastély 11.00 Drágakövek 11.30 Kincsvadászok 12.00 Tonhal-csaták 13.00 Rettegés az égen 14.00 A 80-as évek legnagyobb pillanatai 15.00 Szellemváros aranya 16.00 Vinnie Jones: Az orosz meló 17.00 Apámra lövök 18.00 A jövő tudománya Stephen Hawkinggal 19.00 Számok bűvöletében 19.30 Eszement tudomány 20.00 Szökevények 21.00 Gazdálkodj koszosán! 22.00 Eszement tudomány 23.00 Drog-nyomozók 24.00 A jövő tudománya Stephen Hawkinggal 1.00 Gazdálkodj koszosán! Miami Vice TTÍkTM Miamiban nem életbiztosítás nyomozónak lenni, csak az ügyes, erős, és kemény marad életben. Ricardo Tubbs dörzsölt városi vagány, és a társa Sonny Crockett sem hétköznapi fazon, ráadásul imádja a nőket. Külön-külön sem könnyű eset a két nyomozó, hát még együtt. Az új megbízatás során Tubbsnak be kell épülnie a dél-floridai kábítószerkereskedő hálózatba, hogy megtalálják azokat a rosszfiúkat, akiknek három gyilkosság van a számlájukon. Az akció remekül halad, egészen addig, míg Crockett bele nem szeret az egyik fegyver- és drognepper gyönyörű feleségébe. ST0RY4 6.00 Andersen meséi 6.30 Bale kapitány kalandjai (2 rész) 7.30 Dallas (ism.) 8.35 Gyilkos sorok 9.35 NCIS (2 rész) 11.35 A farm, ahol élünk (2 rész) 13.40 Született feleségek (2 rész) 15.35 Poirot- novellák 16.45 Hír2416.55Colum- bo (ismétlés) 19.00 Hír24 19.25 Columbo 21.20 Murdoch nyomozó rejtélyei (angol krimisor., 11/13.) 22.25 A hidegsebész 23.25 Dallas 0.30 Lost-Eltűntek ST0RY5 6.30 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg 740 Teleshop 9.40 Menekülés a szerelembe (2 rész) 11.40 Teleshop 12.45 így főzünk mi 13.00 McLeod lányai (ism.) 14.00 Quinn doktornő (ism.) 15.00 Kedves ellenség 16.00 Megkövült szívek 1700 A szív parancsa 18.00 Quinn doktornő 19.00 McLeod lányai 20.00 A farm, ahol élünk 21.05 Gyilkos sorok (2 rész) 23.10 Hír24 23.30 Kojak 0.30 A szomszéd főztje... TV PAPRIKA 1730 Nick Stellino konyhája ® 18.00 Gastro Fanatic ® 18.30 Táj-Föld © 19.00 Mindörökké Gordon ® 20.00 A boldogság receptjei © 20.30 Francia bortúrák ® 21.00 Jamie 30 perces kajái © 21.30 Írországból szeretettel ® 22.00 Nigellissima © 22.30 Jót de gyorsan! © 23.00 Szabadnapos szakácsnő © 23.30 Az én kiskertem © 24.00 Mindörökké Gordon @ ECHO TV um SPORT! SP0RT2 LIFE NETWORK VIASAT6 Hírek: 8.00.10.00 Híradó: 12.00, 14.00,16.00.18.00,19.30,22.00; 9.00 Heti mérleg 10.30 Mozaik 11.00 Oktatás világa 12.30 A legszebb magyar település? (ism.) 13.00 Teleshop 13.30 Színházi magazin 15.00 Hazahúzó 1700 Korrektúra 18.30 Kincs ami van 19.00 Napi aktuális 20.30 Analízis 21.30 Világpanoráma 22.30 Asszony lesz a lányból 23.00 Hazahúzó 24.00 Heti mérleg 11.10 Ridikül 12.00 Híradó 12.25 Krvánságkosár 14.20 Nótacsokor 14.50 Századfordító magyarok 15.45 Asokszínű vallás 16.05 UnF tárius ifjúsági műsor 16.20 Csa- lád-barát válogatás 1710 Balatoni Nyár (ismétlés) 19.00 Híradó 19.30 Zegzugos történetek 20.00 Mindenki ártatlan? © 21.10 Nemes rózsa © 22.30 Összetört álmok sugárútján ® 23.00 Krván- ságkosárfism.) 1.00 Híradó 13.00 Magyar labdarúgás. Diós- győr-Haladás (ism.); Videoton- Györi ET017.15 Labdarúgás. Felkészülési mérkőzés, Ferencváros- Chelsea 2000 Harmadik félidő. OTP Bank Liga, 3. forduló (összefoglaló) 22.15 Holland labdarúgás. Bajnokság, 1. forduló (összefoglaló) 23.15 Mai helyzet 23.30 Ökölvívás. Brandon Rios-Diego Chaves (ism.) 2.30 Salakmotor Csapat-vb, döntő, Bydgoszcz (ism.) 13.00 Ko Tv (ism.) 13.30 Lóverseny (élő) 14.15 Spanyol labdarúgás. Real Madrid-Barcelona (ism.) 16.30 Labdarúgás. Roma- SV Ettendorf (ismétlés) 18.30 Mai helyzet 18.45 Labdarúgás. Community Shield, Manchester City- Arsenal (ismétlés) 21.00 Ökölvívás. Profi gála New York. Genna- gyij Golovkin-Daníel Geale (ism.) 24.00 Magyar labdarúgás. Diós- györ-Haladás (ism.) 13.15 Terhes terhesség © 15.10 Szerelem tálalva ® 16.10 Hazajön a baba © 1710 Asztaltól az ágyig © 18.10 A nagy étterem átalakítás @ 19.10 Terhes terhesség © 20.05 Kendra a csúcson © 20.35 Csendes szörnyetegek © 21.30 Amiről a Vészhelyzetben sem beszélnek © 22.25 Sürgősségi osztály ® 23.25 Rejtélyes történetek © 1.25 Sürgősségi osztály © 8.25 Férjek gyöngye (4 rész) © 10.20 Csillagkapu ® 11.15 Star Trek: Az új nemzedék (2 rész) ® 13.15 Eureka (ism.) © 14.10 Xena (ism.) ©15.15 Godzilla (2 rész)® 16.10 Texas királyai © 16.40 Dragon Ball Z (3 rész) © 18.10 Xena (II/8.)® 19.10 Csillagkapu (VII/7.) © 20,05 Eureka (IV/14.) ® 21.00 X-akták (IX/1.) ® 22.00 Dexter (VI!(/6.) ® 23.00 Kívülállók (IV/1.) @ 1.K ........ ~