Nógrád Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 177-201. szám)

2014-08-09 / 184. szám

Ötvenéves a kapitány, a sportvezető Beszélgetés Németh Csabával, a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. létesítményvezetőjével Labdarúgóként kezdte pályafutását, az SBTC-ben és a Sesében is játszott, jelen­leg az SKSE-öregfiúk csapatának kapi­tánya és emellett kispályán is aktív. Másfél évtizede a felelőssége a sport- csarnok, a sportcentrum és a Forgách- telepi focipálya üzemeltetése. Németh Csabát rengetegen ismerik, és becsülik munkáját. Augusztus elsején ünnepelte ötvenedik születésnapját, ebből az apro­póból beszélgettünk vele. Bakos László- Mikor, hogyan került életébe a sport?- Már 7-8 éves koromban igazolt tagja voltam az SBTC labdarúgó-szakosztályának. Próbálkoztam az asztalitenisszel is, párhuzamosan jártam edzésre, ide és oda is. Aztán a nemrég elhunyt juhász Imre mondta, hogy válasszak, mert a két sportág együtt nem megy. Én pedig a foci mellett döntöttem, pedig pingpongban is voltam városi harmadik helyezett, talán ebben a sportágban is lehettek volna esélye­im. De akkor a foci volt az, ami minden fiút vonzott.- De azért itt is akadtak sikerek.- Igen, bejártuk a ranglétrát, jöttek a korosztá­lyos bajnokságok, majd 18 évesen felvittek a felnó'tt csapathoz, ami akkor az NB II-ben szerepelt. El­mondhatom, hogy pályára léptem NB Il-es mécs­esén, igaz, mindjárt meg is sérültem. Később eliga­zoltam a Nagybátonyba, ahol papíron négy évet töltöttem, de ebből másfél év katonaságot jelentett Nagyorosziban. Az 1980-as végén kerültem először kapcsolatba a Sesével, amikor Horváth Gyula hívá­sára odaigazoltam. Szép éveket töltöttem el ott, több szezont is az NB Ill-ban játszottunk, és rendre az élbolyban végeztünk. A csapatszellem is kiváló volt, egy nagyszerű társaságnak lehettem a tagja.- Kikre emlékszik vissza szívesen, kikre nézett fel fiatalként?-Nekem még volt szerencsém együtt játszani töb­bek között például Varga Sándorral, Szedték Gá­borral, B. Kovács Zoltánnal, akik olyan játékosai voltak a városnak, akikre felnéztünk. Példaképeim az SBTC kiválóságai voltak, mint Básti István, Ré­pás Béla és Szalay Miklós. Nem csak a pályán, de azon kívül is nagyszerű emberek, a mai napig tisz­telem őket, és nagyon jó barátságban vagyunk.-És az edzőkre hogy emlékszik vissza?- Nagyon szerettem Borbély Andrást, aki 18 éve­sen felvitt engem a felnőtt csapathoz. Horváth Gyula munkájának is beérett a gyümölcse, mert bár keményen megdolgoztatott minket, meg is volt az eredménye.- Aztán fiatalon abba kellett hagynia az edzés­látogatást...- Igen, 25 évesen orvosi utasításra abba kellett hagynom a labdarúgást. Azt mondták, hogy olyan a csontozatom, mint egy hetvenévesnek, és saját érdekemben be kell fejeznem a sportolást. De ami valakinek a szerelme, azt nem tudja csak úgy ab­bahagyni, úgyhogy edzések nélkül még folytat­tam a focit, megyei csapatoknál játszottam. Taron nem egészen egy szezont játszottunk, aztán meg­keresett a Tűzhelygyár, itt egy évig NB Ill-ban ját­szottunk, de nem sikerült kivívnunk a bennmara­dást. Bár edzeni nem tudtam, megkerestek a Vo­lántól, hogy a megyei B-osztályban segítsem a csa­patot. Nagyon jó társaság gyűlt össze, megnyertük a B-osztályt, majd az A-t is. Az osztályozón azon­ban a Palotás kerekedett felül, így mi lemarad­tunk az NB III-ról. Még pár év kihagyás után Hor­yáth Gyula unszolására visszatértem a Seséhez, mert nagyon kevesen voltak, de a csapat akkor már a végét járta, és fel is oszlott a szakosztály.- Hogy élte meg, hogy fiatalon abba kellett hagy­nia a magas szintű játékot?- Mint minden hasonló cipőben járó embert, engem is nagyon megviselt, de próbáltam erősnek látszani. Gyógyírt jelentett számomra, hogy ak­kor egy év körüli volt a kislányom, és ez a „szere­lem” mindent felül tud múlni.- Aztán hátat fordított a nagypályának...- Igen, ekkor jött a kispályás szerelem, ami a mai napig tart. A Főiskola csapatába igazoltam, ahol egy nagyon jó garnitúra jött össze. Elfogadtak, én a mai napig felnézek rájuk, és nagyon jó barát­ságok alakultak ki. Nem vagyok egy ide-oda iga- zolgató játékos, ezért a mai napig a Főiskola csa­patában játszom.- De azért a nagypálya is megmaradt az életében.- Az SKSE-öregfiúk csapatának a csapatkapitá­nya vagyok és az elnökség sorai közé is beválasz­tottak. Ez évente 8-10 mérkőzést jelent, amelyek többsége barátságos találkozó. A Dicse András öregfiú labdarúgó kupasorozat állandó résztvevői vagyunk, ahol Gyöngyös, Losonc és Fülekpüspöki legjobbjaival vívunk körmérkőzéseket. Eddig egy­szer nyertük meg a sorozatot, még a legelső kiírás alkalmával. Idén is partiban vagyunk még az első helyért, majd az ősz dönt a győztes kilétéről.- Az edzősködés sosem foglalkoztatta?- Segédedzői papírom van, de komolyan sosem foglalkoztam vele. Az üveggyapotnál két évig fog­lalkoztam a cég női csapatával. Nagyori jó hangu­latban telt ez az időszak, de úgy gondoltam, hogy ez nem nekem való. Nem éreztem magamban any­denhol így működött. Tizenhét évvel ezelőtt az ak­kori vezető, Takács Tamás mégkeresett, és elhívott ide dolgozni. A somosi tekepályán kezdtem, ott két évig voltam - sikerült annyira megbarátkoznom a sportággal, hogy néhány NB Il-es mérkőzésen is játszottam -, aztán bejött mellé a sportcentrum, ezt a két létesítményt kellett rendbe raknunk. Három­négy év múlva a sportcsarnokot is megkaptam, az­nyi ambíciót, hogy komolyan foglalkozzak vele, nem érdekelt az edzői pályafutás. Imádom a gye­rekeket, imádom nézni, amikor játszanak, és meg is találom velük a hangot, de nem az én világom. Én azt mondom, hogy erre születni kell.- Térjünk át a civil életére! Mikor vette át a sport- létesítmények irányítását?- A foci miatt több helyen dolgoztam, ahol fociz­tam, ott volt a munka is, ez abban az időben min­Az SKSE-öregfiúk csapatának kapitányaként (álló sor, jobbról a második) óta minden hozzám tartozik, beleértve még a Forgách-telepi focipályát is. Ezek üzemeltetését, fel­újítását, karbantartását felügyelem a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. létesítményvezetője- ként. Szeretem csinálni, kötetlen a munkaidőm, mindig a rendezvényekhez kell igazodnunk.- Mik voltak a célok, amikor átvette a létesítmé­nyeket, és ezt hogy sikerült teljesíteni?- A cél a minél magasabb szintű, minél jobb mi­nőségű körülmények biztosítása volt. Hat éve meg­történt a sportcsarnok átépítése, most úgy gondo­lom, egy országos szinten is jónak mondható létesít­ményben várjuk a sportolókat Az ember azt a he­lyet, ahol dolgozik, saját magáénak tekinti, mert máshogy ezt nem lehet csinálni. Ha valami elrom­lik, azonrfal meg kell javítani, rendet, tisztaságot kell tartani, mindig van, amin lehet fejleszteni egy kicsit. Ha vendégeket akarunk, akkor olyan minőséget kell biztosítanunk, hogy az emberek szeressenek ide járni. Nyilván mindig lehetne mit fejleszteni, vannak tervek a bővítésekre, de ez mind pénz kérdése. Úgy gondolom, az adott keretek között normális körülmé­nyek között dolgozhatunk, fejlődhetünk.- Térjünk ki egy kicsit a sportcentrumra, ahol nagy változások történtek, történnek!- Idén sokak örömére az önkormányzattól kap­tunk egy játszóteret, így hajön az apuka focizni, az egész család le tudja magát foglalni arra az időre, és ez családias légkört hoz a létesítménybe. Új sport­szerek is várják a látogatókat, amelyek segítségével bárki javíthat kondícióján. Emellett a napokban el­kezdődött az egyik focipálya átépítése is, amely mű­füves lesz, és lelátót, palánkot és világítást is kap. A sportcentrumot meg lehetne csinálni egy olyan han­gulatos központtá, ami nemzetközi szintű körülmé­nyek között fogadatná az ideérkezőket. Az ország másik végéről is megdicsérik, hogy milyen gyönyö­rű helyen fekszik. Szívem szerint egy fedett tenisz­pályát is csináltatnék, mert a sátor üzemeltetése sok gonddal jár, és a focipályák mellé jó lenne még le­látókat építeni, hogy ne a betonon ülve kelljen szur­kolni a csapatoknak. Remélem, egyszer ezeket is meg tudjuk majd valósítani.- Melyek azok a rendezvények, amelyekre szíve­sen emlékszik vissza?- Még az átépítés előtti csarnokban voltak dári- dós rendezvények, az egyik például, - amire bizony 1800 ember is eljött - négy órán át tartott. Kiemel­ném a kosárlabda Európa-bajnoki selejtezőit, ami­re az egész ország odafigyelt. Nem mehetünk el szó nélkül a Gabora-gálák mellett sem, ahová olyan sztárok látogatnak el évről-évre, akikkel nem min­den nap találkozik az ember. Saját rendezvényeink közül meg kell említeni a sportbált és a szilveszte­ri bált, amiket hosszú évek óta szívesen rendezünk, úgy gondolom, mindig jól sikerülnek.- Sok egyesület munkájába nyer bepillantást, szá­mos rendezvényen megfordul. Hogyan látja a város sportjának helyzetét?- Úgy látom, nagyon sok jóakaró, és tenni aka­ró ember van ebben a városban, aki a sportért él, és nem csak a sportból él, de sajnos kevés egyesü­letben folyik igazán jó munka. Minden sportágban vannak hozzáértő emberek, csak sajnos az ered­mények nem jönnek úgy, ahogy szeretnénk. Én az emberek mentalitásában látom a gondot, sokan el tudják adni magukat, de a hozzáadott munkájuk kevés. Nagyon hosszú folyamatra lenne szükséges ahhoz, hogy itt változások legyenek. Ez egy na­gyon bonyolult, összetett probléma.- Egyre kevesebben sportolnak. Ön szerint mi le­hetne motiváló erő egy mai fiatalnak?- A legfontosabb szerintem a környezet, hogy az embernek legyen kedve elmenni oda, ahol sportol. Ez az alap. Az sem mindegy, hogy kikkel vagyunk együtt, mert ha valahol jól érzed magad, oda szí­vesen mész. A fő hangsúly azon van, hogy az em­berek hogyan viszonyulnak egymáshoz. Régen az emberek azért csatlakoztak a tömegsporthoz, hogy jó érezzék magukat, ma pedig azért, hogy ebben a rohanó világban levezessék a feszültséget, és megmutassák, hogy ki milyen kemény, és ez nem jó irány.- Váltsunk könnyedebb témára! A labdarúgáson kívül mit mozog szívesen?- Az egyik nagy szerelmem a tenisz, ott jól ér­zem magam. Nem rúgnak fel, legfeljebb saját ma­gamat gáncsolom el. Jó hangulatban, jó társaság­ban lehetek. Ha tudok, hetente két-három alka­lommal ütőt fogok.- És a tévében mit követ szívesen?- Azt gondolom, én mindenevő vagyok. Ami színvonalas, arra én vevő vagyok, legyen szó egyé­ni-, vagy csapatsportról. Fociban én mindig a jó meccseknek szurkolok, kedvenc csapatom nincs. A mostani világbajnokság szerintem elég alacsony színvonalú volt, pár összecsapás kivételével felejt- hetőre sikerült. Én a szép játékot keresem, nem va­gyok fanatikus szurkoló... t t l I l IBBSM

Next

/
Thumbnails
Contents