Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)
2014-07-08 / 156. szám
Meghalt Sevardnadze Tbiliszi. Nyolcvanhét éves korában hétfőn Tbilisziben meghalt Eduard Sevardnadze volt grúz államfő, az egykori Szovjetunió utolsó külügyminisztere, aki a Mihail Gorbacsov által elindított peresztrojka idején töltötte be ez utóbbi tisztséget, s akinek ebben a minőségében jelentős szerepe volt a hidegháború lezárásban. A grúz politikus közép-európai idő szerint 10 órakor hunyt el. Eduard Sevarnadze 1985 és 1991 között állt a szovjet diplomácia élén. 1995 novemberében választották meg Grúzia államfőjének, s 2003 novemberében a „rózsás forradalom” miatt távozott posztjáról. Befejeződött avakcinázás Tiszafüred Befejezte a fertőző tiszafüredi állományhoz tartozó szarvasmarhák és a környékbeli, veszélyeztetett állatok megelőző vakcinázá- sát az állategészségügyi hatóság - tudatta hétfői közleményében a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Kormányhivatal főigazgatója az MTI-vel. Szakali Erzsébet tájékoztatása szerint a fertőzést a szakemberek lokalizálták, újabb megbetegedésekkel a továbbiakban nem kell számolni a településen. A helyi zárlatot az előírt, mintegy háromhetes megfigyelési idő-letelte után lehet feloldani, amely egvben a betegség megszűntté nyilvánítását is jelenti majd. Lezuhantak a katonák Hanoi. Ejtőernyős gyakorlatozás közben lezuhant hétfőn egy vietnami katonai helikopter Hanoi külvárosában. A balesetben legalább 16-an meghaltak és öten megsérültek. A hivatalos vietnami hírügynökség és egy névtelenül nyilatkozó katonai tisztségviselő szerint az MI-171 típusú orosz helikopter a vietnami főváros nyugati részén található Thach That negyedben zuhant le mintegy negyedórával a felszállás után. A fedélzeten 21-en voltak, a 3 tagú legénység mellett ló katona és 2 oktató volt jelen. Egy katonai kórház orvosa azt mondta, hogy a szerencsétlenségben 16-an vesztették életüket Bocsánatot kért az áldozatoktól Isten és az egyház arcát megszentségtelenítő súlyos bűnnek nevezte a papok által elkövetett szexuális visszaélést az áldozatoktól és családjaiktól bocsánatot kérő Ferenc pápa hétfőn, amikor a Vatikánban hat áldozattal találkozott. VatifáflVfflOS. A pápa kijelentette: a kiskorúakkal visszaélő papoknak nincsen helyük az egyházban. Elődeihez képest sokkal erősebben fogalmazva bocsánatot kért azért, hogy az egyház vezetői hallgattak, amikor az eseteket jelentették az áldozatok. Ezzel a hallgatással megfogalmazása szerint az egyház „további szenvedést okozott”. Ferenc pápa a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában a papok által elkövetett szexuális visszaélések áldozatai előtt mutatott be szentmisét. Homíliájában ,Asten népe előtt, az egyház nevében” bocsánatot kért az áldozáfoktói és családjaiktól a papok által elkövetett „bűnökért és súlyos bűncselekményekért, amelyek gyógyíthatatlan fájdalmat és sebeket okoztak”. Ferenc pápa úgy fogalmazott, régóta terheli lelkiismeretét a gyermekeken elkövetett erőszak, az áldozatok szenvedése, akik gyakran öngyilkosságot követtek el.- Mindent meg kell tennünk, hogy hasonló bűnök soha többé ne forduljanak elő! - hangoztatta az egyházfő. Egyháza és püspökei nevében elkötelezte magát az esetek kivizsgálására, valamint nagyobb figyelemre is a papképzésben. Arra kérte a kiskorúak védelmére kinevezett vatikáni bizottságot, hogy „megfelelő politikát dolgozzon ki a kiskorúak védelmében”. Federico Lombardi szentszéki szóvivő a korábbi sajtóhíreket pontosítva elmondta, hogy Ferenc pápa hat áldozattal találkozott, három nővel és három férfival. Ketten Németországból, ketten Írországból, ketten nagy Britanniából érkeztek. Lombardi atya úgy fogalmazott, hogy Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén „megható, ugyanakkor nagyon erős, jelentős üzenetű” homíliát mondott. Ferenc pápa minden áldozattal fél órán át el is beszélgetett. A hat személy mindegyikét egy- egy családtag vagy más hozzájuk közel álló személy kísérte. A pápának az áldozatokkal való találkozása azt üzeni, hogy a másik meghallgatása segít megérteni és előkészíti az utat a sebek gyógyulásához, a bizalomhoz való visszatalálás- hoz - fogalmazott Lombardi. A szóvivő beszámolója szerint a Ferenc pápával találkozó személyek köszönetüket fejezték ki az egyházfőnek. A l’Awenire az olasz püspöki kar napilapja hétfői számában a papi pedofíliára vonatkozó adatokat közölte. Ezek szerint 2004- 2013 között a Vatikán 848 szexuális visszaéléssel vádolt papot helyezett laikus státuszba, további 2572-t szankcionált, de őket nem fosztotta meg papi hivatásuktól. A L’Awenire emlékeztetett, hogy a világon 400 ezer pap szolgál. Ez az első alkalom, hogy Ferenc pápa a papok által elkövetett szexuális visszaélések áldozataival találkozik. A találkozót az egyházfő akkor jelentette be, amikor szentföldi útjáról május 26-án Rómába visszatért. Akkor úgy fogalmazott, hogy a gyerekekkel visszaélő papok Istent árulják el. Négy embert szállítottak kórházba hétfőn, a világhírű pamplonai bikafuttatás első napján. Pamplona. A spanyol Vöröskereszt szerint a 2 perc 25 másodpercig tartó hétfő reggeli üldözés során az egyik futót a combján öklelte fel a szabadon engedett öt bika egyike, míg másik három résztvevő töréseket szenvedett. A fehér ruhát és piros sálat viselő futók részvételével zajló bikafuttatás a Szent Fermín fesztivál része. A kilencnapos fesztivál nyolc napja alatt, július 14-ig a torerók több mint negyven bikát ölnek le egy arénában az utcai futás után. A fesztiválon reggelente meghatározott számú bikát eresztenek szabadon a 300 ezer lakosú település óvárosának szűk és kanyargós utcáin, hogy azok 850 méteren kergessék a bátor résztvevőket, zömében fiatal férfiakat. 1922 óta 15 ember vesztette életét a féltonnás bikák elől menekülve. Az idei ünneplés, amely koncerteket, táncesteket, gyermek- játékokat, tűzijátékokat, körmeneteket és karneválokat is kínál, vasárnap délben kezdődött egy jelzőrakéta fellövésével a városháza erkélyéről. A fesztivált Ernest Hemingway Nobel-díjas író tette világhírűvé. Az író - San Fermín ünnepének nagy rajongója - 1923- ban járt először a bikafuttatáson, élményeiről előbb a Toronto Post című lap hasábjain, majd a Fiesta című 1926-os művében írt. Bikák elöl futnak férfiak a San Fermín fesz tivál első bikafuttatásán Pamplonában HIRDETÉS Tradicionális esküvő Pcselina. Az újdonsült pár a 17. századi bolgár néphagyományok szerint megrendezett esküvőn az északkelet-bulgáriai Pcselina településen. 4 I HBBHB Négy sérült a nyitányon