Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)
2014-07-08 / 156. szám
Segítik alakosokat Szátok. A település vezetése évek óta azon fáradozik, hogy segítse a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű lakóit. Ennek érdekében idén is részt vesznek az általános közmunkaprogramban, amelynek keretében minden hónapban tíz személyt alkalmaznak hat órás munkaidőben szeptemberig. A havonta történő rotációs rendszerre azért van szükség, mert jóval több a rászoruló, mint amennyit egyszerre tud foglalkoztatni az önkormányzat, s így több emberen tudnak segíteni. A munkások feladata a község karbantartása, ami tartalmazza a közterületek fűnyírását, a szemétszedést, illetve a vízelvezető árkok takarítását is. Nyakon csípték a tizenévest Salgótaijján. Lopás megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 15 esztendős fiú ellen a városi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya. A helybeli tizenéves a kerítésen át mászott be a minap egy salgótarjáni ingatlan udvarára, majd a nyitott garázsból vezető ajtón át a családi házba is bejutott A lakás helyiségeiben kutatást végzett, és onnan élelmiszert, mobiltelefont, üvegtárgyakat, szeszes italt, aranyláncot és fülbevalót tulajdonított el. A rendőrök két órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalkorút. A nyomozók megtalálták az eltulajdonított értékeket is, amelyeket a kifosztott lakóépület közelében, egy füves területen rejlett el a betörő. A 15 éves fiút előállították és gyanúsítottként hallgatták ki - tájékoztatta lapunkat Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Faluünnepet rendeznek Karaiícslu A művelődési ház udvarán rendezik meg a településen az idei falunapot július 12-én, szombaton délelőtt 9 órától. A programok a „Mozdulj velünk!” elnevezésű sportdélelőttel kezdődnek, amely keretében lesz kispályás foci, ping-pong, csocsó, léghoki- és akadályversény, U- letve egészségügyi totó is. Eközben 10 órától a színpadon fellép a Savaria Gyermek- tánccsoport, valamint déltől felállítják az ugrálóvárat. Az ebédet követően a polgármester megnyitja a rendezvényt, majd kihirdetik a délelőtti megmérettetések eredményeit. Ezt követően indul a kulturális programra rendezvényre ellátogatok megtekinthetik az Őszirózsa asszonykórus, a Karancsaljai népdalkor, a Pajtakor, a Lakatos jazz Band, a Pacsirták, a Fülöp duó, a Havanna Táncstúdió, Lola, Szeredy Krisztina és Ocskó Aladár, valamint Rekop György humorista műsorát. A programok végül a 20.30 órakor kezdődő utcabállal fejeződnek be. Az ENSZ-közgyűlés 1987. évi határozata alapján 1988 óta tartják június 26-án a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napját, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a kábítószer-fogyasztás veszélyeire, a drogkereskedelem elleni harc fontosságára. Nógrád megye. A megye „drogmentes-szigete” a Narconon Garáb Új Élet Központ hagyományosan idén is akciót indított ez alkalomból. Céljuk, hogy a társadalom tudatában megfelelő jelentőséggel bírjon ez a nap és drogmegelőző szerepe eredményeket érjen el széles körben. A garábi központ a Narconon világszervezetének Közép-európai szolgáltatási egysége. Fő tevékenysége azon emberek megsegítése, akik a drogok és az alkohol csapdájába kerültek. Emellett a szervezet nagy hangsúlyt fektet az igaz adatok megismertetésére a drogok valódi hatásáról, hogy megelőzzék és visszaszorítsák a drogproblémát. Ezeket L. Ron Hubbard humanitárius és kutató tudományos kutatásai alapján végzik és világszinten a leghatékonyabb módszernek bizonyult az elmúlt közel ötven év során. A Narconon központ idén akciót hirdetett a megye településein a helyi alkoholárusítás korlátozására a június 26-i napon. Hollókő, Kozárd és Garáb településeinek üzletei csaüakoztak a felhíváshoz és ezen a napon szüneteltették a szeszes italok árusítását Ezek után egy egész rendezvénysorozat szerveződött az alkalom köré: a Garábi Narconon napok. lúnius 27-én, pénteken Nyűt nap során nyerhettek betekintést az érdeklődők a központ életébe és megismerhetővé vált a legsikeresebb módszer a drogprobléma területén gyakorlat közben. Június 28., szombaton ünnepelte a Narconon Garáb Új Élet Központ a 3. születésnapját. Ezen a napon a Narconon és Garáb települése közös rendezvénnyel készült Míg Garáb szívében a falunapi rendezvény programjai futottak, emellett az erdőszéli központban a Narconon juniális várta a látogatókat A programok kicsiket és nagyokat egyaránt izgalmas élményekkel gazdagították. Az idei rendezvénysorozat fővédnökségét Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke vállalta, aki a garábi rendezvényekre személyesen is ellátogatott. Továbbá Szabó Csaba Hollókő, dr. Hajasné Banos Márta Kozárd és Kovács Zoltán Garáb polgármestere védnökséget vállalt a Narconon napok felett. A Drogmentes világnap köré szervezett Garábi Narconon napok után a szervezők bejelentették, hogy augusztusban a hagyományos Szilvaérés ünnepe rendezvénnyel folytatják. Nagyot alkotott a kis település Széüsény-Benczúrfalva. Az összetartozásról, barátkozásról, szórakozásról szólt a III. Benczúrfalvai falunap, amelyet a Benczúrfalváért Kulturális, Hagyományőrző és Faluszépítő Egyesület, a hazalátogatók napja jegyében rendezett meg a közelmúltban. Nyugodtan kijelenthetjük: a kis település a falunappal nagyot alkotott. Stayer László, Szécsény város polgármestere megnyitójában gratulált a benczúrfalvaiaknak az egy éves munkájukhoz, a harmadik falunap megszervezéséhez. Miklián József, az egyesület elnökhelyettese köszöntötte a jelenlévőket, megköszönte a Nemzeti Együttműködési Alapnak, a Nemzeti Művelődési Intézetnek, Szécsény Város Önkormányzatának a támogatását, a fellépőknek a szereplésüket, a rendezőknek, szervezőknek a munkájukat. A szabadtéri színpadon a műsor Bohácsi István nótaénekes műsorával kezdődött, aki kivívta a közönség elismerését. Tetszett a publikumnak a salgótarjáni Savária Alapfokú Művészeti Iskola Gagarin Általános Iskola tánccsoportja, a Szécsényi TCD Táncegyüttes műsora. A szécsényi Palóc Néptáncegyüttes a Folt Zenekar kíséretében igazi fesztiváli hangulatot teremtett. Műsoruk második részében a táncházba nagyon sok vendég is bekapcsolódott. Színvonalas műsort adott a salgótarjáni IIráz Dénes zenekara, tetszett a közönségnek a János Vitéz című daljáték. A Moonlight Duó műsorát követően disco zárta a nap programját. Ezen kívül sok érdekes, szórakoztató programon vehetett részt a közönség. A Cserháti Hiúzok íjászcsoportjának tagja, Géczi Pál őseink fegyverviseletének használatát, az íjászatot mutatta meg az érdeklődőknek. Bolyboda Zsuzsanna családjával Salgótarjánból érkezett a falunapra, ő is kipróbálta az íjászatot. A nógrádmegyeri asszonyok laskát sütöttek. Sokan voltak kíváncsiak a rétsági motoros klub két tagjának, Bállá Balázsnak és Jobányi Péternek a látványos motorkerékpár bemutatójára. Megcsodálták az emberek a szécsényi Deák László veterántraktorját. Volt termelői vásár, tekebajnokság, a gyermekek részére ugrálóvár, arcfestészet.- Jól érezzük magunkat, ez a nap az összetartozásról, a barátkozásról szól, jó dolog, hogy egy kis település ilyen nagyszerű rendezvényt tud szervezni - fogalmazott dr. Hariknédr. Havasi Beáta, Szécsény város alpolgármestere. ,- A falunapra mindig hazalátogatok, elbeszélgetünk az itthon élőkkel, az egykori bencúrfalvaiakkal - fogalmazott Liptai Lldikó. Lehoczki Gábor Németországban dolgozik, a munkáját úgy szervezte, hogy a falunapra hazajöhessen. Zöldiné Lotharidesz Erika Budapestről, Sztrémi Zsolt Salgótarjánból jött haza látogatóba. Szerémi Zsolt Szécsényből családjával együtt vett részt a falunapon, míg Vízi Zoltán, a szécsényi polgárőrök parancsnoka és csapata az autóparkolásában segítkeztek.- Örülök, hogy ilyen sokan elfogadták meghívásunkat, érdemes volt a szervezésbe a sok energiát befektetni. Jó érzés látni az önfeledt szórakozó embereket - vélekedett HancziknéAdorján Györgyi, az egyesület elnöke. Szenográdi Ferenc Születésének 80., halálának 15. évfordulója kapcsán egy gyűjteményes kiállítással emlékeztek Nézsán Laluja András szobrászművészre. A kiállítás látogatóit Styevó Gábor polgármester köszöntötte, majd Maczkó Mária Magyar Örökségdíjas előadóművész dalolt néhányat legszebb archaikus dalaink közül. Az alkotót Végh József, a Magyar Kultúra Lovagja méltatta, majd a kiállítást Szarka Péter, a rendezvény szervezője nyitotta meg. Laluja András 1934-ben született Észtergomban. 1963-ban szerzett diplomát az Iparművészeti Főiskola díszítő szobrász tanszakán Dósa Farkas András, Borsos Miklós és Illés Gyula növendékeként. Tanulmányi úton járt több európai és közel-keleti országban. 1964-óta folyamatosan szerepel a nyilvánosság előtt. Első egyéni tárlata 1965- ben volt Debrecenben. A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola szobrász tanszakának tanára volt három évtizeden keresztül. Monumentális és kisplasztikával, valamint épület- szobrászattal foglalkozott, a lemezdomborítás és hegesztés jeles művelőjeként. Munkáit embercentrikus tartalom, konstruktív szerkezet és a formaadás lendületes expressziója jellemzi. Több köztéri szobra került felállításra. Nagyapja a Keresztény Múzeum gondnoka volt, s szülei is ott végeztek a tanítóképzőben. A múzeum szobrainak törölgetésé- vel szerezte az első művészeti impulzusokat. Szülei Kesztölcön kaptak munkát, s az általuk vezetett szlovák kórus és színjátszó csoport felfedeztette vele azt a kultúrát, amely az ő eleinek vérében is csörgedezett. Édesapja betegen tért haza a háborúból, ekkor költöztek haza az ősök földjére, Nézsára. Érettségi után állást vállalt, s unalmában agyagszobrokat fabrikált. Czinke Ferenc ekkor került Nézsára iskolaigazgatónak. Ő beszélte rá, hogy jelentkezzék a főiskolára. 1964-ben felkérték a képzőművészeti gimnáziumba tanítani. Kicsit nehezen állt rá, hiszen a családban már oly sok volt a pedagógus, hogy ő ki akart lépni ebből a körből, csak szobrász akart lenni. Hamarosan belátta, hogy ez a kötődés sem engedi őt más utakra. Életévé vált a tanítás, s addig élt, míg taníthatott. Az igazi szülőföldet a Cserhát vidéke jelentette számára. Nézsa, Alsópetény, Bánk, Rétság mindig visszavárta, s nem elsősorban a hétvégi ház miatt. Bárhol megjelent térségünkben, volt egy jó ismerőse, egy jó barát, kivel szívesen elbeszélgetett, kivel volt mondanivalójuk egymásnak. S mindig voltak ragyogó ötletei, mindig elindított valamit, hogy rádöbbentsen bennünket, hogy feladatunk, küldetésünk van abban, hogy elődeink üzenetét átadjuk a jövő nemzedékének. Fáradhatatlanul szorgalmazta a régi emlékek fényképezését, a százados síremlékek megmentését, s kifogyhatatlan volt tervekben. Az 1968-ban Mohácson felavatott majd hét méteres Busó szobor épp ezt a „hidat” fogta meg ragyogóan. Összhatásában egy nonfiguratív alkotásnak tűnik, mely az évszázados múltból származó sokác hagyomány busó álarcaiból áll össze. Nem véletlen, hogy ez az alkotása egy csapásra meghozta számára a szakma és a nagyközönség elismerését. Ez volt Laluja András szobrászművészetének igazi titka. Talán nem túlzás úgy fogalmazni," hogy szemlélete szerint a műveinek is kötődniük kell a környezetükhöz. A Nézsán kiállított terveinek, kisplasztikáinak, korai rajzainak, festményeinek alkotója már nem jelenhetett meg közöttünk. Az ő kötődése nemzetéhez, nemzetiségéhez, családjához, hozzánk rétság-környéki emberekhez, barátaihoz, művészi hitvallásához, egy fűzfához, az élet szeretetéhez mindannyiunk számára például szolgálhat. Emlékezzünk rá úgy, hogy közben fogadjuk meg, tovább gondoljuk az általa megálmodott világot! VJ. 1 I l Drogmentes zárás juniálissal r ii n—imiimrr . mmtem obl m