Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)

2014-07-05 / 154. szám

2014 JÚLIUS 5., SZOMBAT EVANGÉLIKUS ELET „Példává kell válni a gyerekek számára Amikor a kedves olvasó kezébe veszi ezt a lapszámot, már nem csak a diákok, ha­nem a tanárok számára is beköszöntött a nyári szünet. Ebből az apropóból beszél­gettünk Szabó Andrásné Zsuzsával, aki közel tíz éve az aszódi Petőfi Sándor Evan­gélikus Gimnázium ének-hittanszakos tanára, emellett a nógrádi evangélikus egy­házmegye zenei referense, egyházmegyei kórustalálkozók szervezője, valamint a rendkívül népszerű és sikeres vanyarci zenei táborok szervezője-vezetője.- Most, hogy lezárult az idei tanév, talán készítesz valamiféle összegzést, visszatekintést. Kérlek beszélj nekünk arról, mi indított Téged arra, hogy ezt a szép és ne­héz hivatást válaszd, és kitarts mellette!- Már egészen kicsi gyerek­korom óta tanár akartam lenni. Állítólag nagymamámnál az unokatestvéreimet nyáron azzal gyötörtem, hogy folyton iskolá­sat játszottam velük. Én voltam a tanárnéni, ők pedig a tanítvá­nyaim. Valahogy magától értődő tényként ott volt az életemben az, hogy tanár leszek. Aztán gimnazista koromban még sok más megfordult a fejemben, de végül kitartottam emellett.- Közben komoly evangélikus lányként lelkészfeleség is lettél Va­jon a pályaválasztásodra volt-e va­lamilyen hatással a hited és az a gyülekezeti háttér, amiben éltél?- Igen, a hit összefügg a pá­lyaválasztásommal és azzal, ho­gyan alakult az életem. Tősgyö­keres evangélikus családból származom, és nagyon hálás vagyok azokért a hagyományo­kért és tanításokért, amit a csa­ládomban kaptam. Emellett nyilván szükség volt arra, hogy ez élővé váljon. Gimnazista éve­im alatt, Ősagárdon Győri János Sámuel lelkész ifjúsági körébe kapcsolódtam be, ahová egy gimnáziumi osztálytársam hí­vott, és én ott ragadtam. Koráb­ban is érdekelt, hogy mit jelent megélni a hitet, mit jelent elkö­telezett keresztyén emberként élni, mit jelent a megtérés, eb­ben az időben rendszeresen ol­vastam a Szentírást is. Persze otthon, Pencen is volt ifjúsági körünk, ott is jártam a gyüleke­zetbe. Ősagárdra pedig először a nyári csendes hetekre utaz­tam, majd együtt zenéltünk, és az egyik nyári csendes hét al­kalmával átadtam a szívemet az Úr Jézusnak. Amikor egyre közelebb kerül­tem az Úr Jézushoz, megfordult a fejemben, hogy milyen jó len­ne a teológiai tanulmányokat vá­lasztani, de erről letettem, mert úgy gondoltam, hogy keresztyén emberként nagyon sokfélekép­pen lehet az Urat szolgálni, és az volt az érdekes, hogy amikor megtértem, teljesen biztos vol­tam benne, hogy nekem nem lel­késznek, hanem tanárnak kell lennem. Szükség van keresz­tyén tanárokra is.- Tanítottál állami iskolában is és most egy evangélikus keresztyén gimnáziumban tanítasz. Miben lá­tod igazán a különbséget? Hogyan tapasztalod, hol könnyebb keresz­tyén emberként szolgálni?- Ez nagyon érdekes, mert én azt gondolom, hogy mindenhol ugyanazt csinálom. Nem voltam más a világi iskolában sem, mint az evangélikus gimnáziumban. Ahogy Pálhegyi tanár úr (dr. Pálhegyi Ferenc, pszichológus, gyógypedagógus, főiskolai ta­nár) mondja, nem keresztyén pedagógia van, hanem keresz­tyén pedagógusok. Ha valaki ke­resztyén pedagógus, akkor egy világi iskolában is keresztyén pedagógus. Persze egyházi isko­lában kicsit könnyebb abból a szempontból, hogy adottak a helyzetek és az alkalmak, ahol még intenzívebben lehet a gye­rekekkel foglalkozni. Órarend­ben tartunk hittanórákat és hét­főnként áhítattal kezdjük a he­tet. Az énekórákon nem csak a kerettantervet tanítom, hanem az egyházi énekeket is. Nagyon fontosnak tartom, hogy a sza­kommal nagyon nagy missziót tudok folytatni. Tanítás közben átjön a szemléletünk is. Nekem pedig'különösen is sok lehető­ségem van arra, hogy a zenén keresztül is beszélhessek Isten­ről, az Ő szeretetéről. Egy egy­házzenei mű kapcsán alkalmam van arra, hogy megnyissam a gyerekek szívét. Hiszen Luther szavaival élve: ez az a művészet, ami kinyitja az emberek szívét Isten igéje felé. Hiszem és val­lom, hogy ez valóban így van. Nagyon fontos, hogy jó zenét hallgassanak a gyerekek, és hogy jó zene nyissa meg a szívü­ket, mert a zene jó hatással van arra, hogy az ige felé is befoga­dóvá váljanak. Persze nem akarok rózsaszín képet festeni az egyházi iskolák­ról, hiszen ide is ugyanolyan gyerekek járnak, mint máshová. Egy részük persze azért van itt, mert elkötelezett keresztyén, na­gyobbik részük pedig, mert vala­mi más okból szimpatikus szá­mukra az iskola. Ez egyszerre le­hetőség és kihívás. Missziós helyzet, mert lehetőségeink van­nak a hittanórák és áhítatok mellett arra is, hogy diák csendesnapokat szervezzünk, il­letve az énekkar is elmegy egy- egy gyülekezetbe, ahol egyház­zenei áhítatot tartunk. Ez él­mény a gyerekek számára és úgy gondolom, nem csak művé­szi, vagy kulturális értelemben. Hat rájuk az is, amit ott éneke­lünk, hogy az ige is megszólal, és ez nem múlik el nyomtalanul az életükből. Nagyon fontosnak tartom, hogy az egyháznak legyenek is­kolái, szívemen viselem az isko­lakérdést. Tudom, hogy ez na­gyon nehéz ma az evangélikus egyházban, mert sok támadás éri az iskolákat. Kicsit olyan is, mint a magyar futball: kívülről mindenki tudja, hogy mit kelle­ne csinálni, és elég sok a kritika, amiért nem úgy működik, aho­gyan szeretnénk. De én azt gon­dolom, hogy vannak eredmé­nyek, és nagyon sokat kell a gyü­lekezeteinknek is imádkozniuk az iskolákért. Emellett hívő ta­nárokra van szükség, mert nem várhatunk csodát, ha nincs sok elkötelezett evangélikus tanár.- Formálódnak-e a tanárok is az egyházi iskolában? Hat-e rá­juk a keresztyén szellemiség?- Ez nehéz kérdés. Azt látom a legfontosabbnak, hogy keresz­tyén pedagógusként is hiteles le­gyen az ember. Tehát, hogy ne csak beszéljünk dolgokról, főleg a kamaszok között, akik átlát­nak az emberen és rögtön észre­veszik, ha valaki csak beszél va­lamiről, de nem úgy él. Nagyon- nagyon fontosnak tartom, hogy minden hélyzetben megfeleljek Isten tervének, ugyanakkor ez talán nem nagyképűség, az em­bernek példává kell válnia a gye­rekek számára. Ez persze na­gyon nehéz is, mert ahogy a lel­készcsalád, úgy a tanár is folya­matosan kirakatban van, folya­matosan nézik a gyerekek az életünket. Meghatározhatja őket abban, hogy tudnak-e majd bíz­ni a másik emberben, tudnak-e őszintén viselkedni, becsülete­sek tudnak-e maradni egy-egy helyzetben. Tartanunk kell ma­gunkat egy értékrendhez. Az el­hangzott ige pedig nem marad hatástalan, sem a pedagógusok, sem a gyerekek életében. Fontos az is, hogy a szülőkkel is jól tudjunk együttműködni. A fogadóórákon gyakran ők is ki­öntik a szívüket, vagy tanácsot kérnek. Biztos, hogy sokat segít ebben a gyülekezeti tapasztalat, hiszen lelkészfeleségként is sok­szor helyt kell állnom, alkalma­kon részt vennem, beszélget­nem, látogatnom. Mert egy ki­csit lelkigondozónak kell lenni egy fogadóórán. Nagyon nehéz és egyben megtisztelő feladat ez. Persze nem mondhatom meg ne­kik, hogy mit tegyenek, de azt el­mondhatom, hogy keresztyén emberként hogyan látom a hely­zetet. Az iskolán belül pedig ko­moly lelkigondozói szerepet kap az iskolalelkész.- Köszönöm, hogy mindezt megosztottad velünk, és szemé­lyes tapasztalataidon át láttattad, hogy miben más és miben több egy egyházi iskola, milyen értéke­ket hordoz és képes átadni az odajáró diákoknak. Visszatekint­ve a mögötted álló tanévre, ki tud­nál-e emelni egy olyan pillanatot, eseményt, ami különleges volt számodra?- Iskolánkban régi hagyo­mány, hogy minden évben a ha­táron túlra is kirándulni visszük a gyerekeket. Legtöbbször Er­délybe megyünk, de voltunk már Kárpátalján is, a Rákóczi Szövetség csoportja rendszere­sen felkeresi a történelmi Ma­gyarország legfontosabb, leg­szebb helyeit, ismerkednek tör­ténelmünkkel, kultúránkkal. Ta­valy az énekkarral voltunk Er­délyben, idén pedig tanulmányi kirándulásra vittük a gyereke­ket. Nagyon sok tanuló juthat el így a határon kívül élő magyar testvéreinkhez, és ez mindig nagy élmény számukra. Fontos, hogy a gyerekek kötődjenek az ott élőkhöz, és az ottani helyek­hez. Ha valaki Erdélyben jár, ott hagyja szívének egy részét. A legfontosabb, amit tenni tudunk az ott élő magyarokért, hogy lá­togatjuk, szeretjük őket, tartjuk a kapcsolatot, hogy éreztetjük velük, hogy fontosak nekünk. Egy nemzet vagyunk, egy kultú­rához tartozunk.- Egyszér meséltél nekem egy csodálatos, nagy létszámú erdé­lyi gyermekkórusról...- Szentegyházán van egy na­gyon kedves panzió, ahol szinte minden évben eltöltünk néhány napot, és itt működik a Szent­egyházi Gyermekfilharmónia nevűrtöbb mint száz tagot szám­láló gyermekegyüttes. Hatalmas élmény volt a gyerekek számára, amikor pünkösd vasárnap este elmentünk a kisváros művelő­dési házába és ott, az országha­tártól több száz kilométerre élő gyerekek fantasztikusan gyö­nyörűen énekelték a magyar népdalokat, a zenekar pedig a magyar verbunkos zenét szólal­tatta meg. Különleges élmény volt mindenki számára. Gyönyö­rű népdalokat hallottunk szólis­ták előadásában is, szép és ked­ves népzenei feldolgozásokat, majd együtt zengte a terem a gyerekekkel együtt a „Gábor Áron rézágyújá”-t, és az alkalom végén természetesen a magyar Himnuszt. Ez annyira megható és felemelő érzés volt, hogy sok gyereknek is folyt a könnye, nem csak az idősebb korosztály­nak, mert hihetetlenül megérin­tette őket, hogy ezek a gyerekek így énekelnek itt magyarul, így éreznek itt magyarul, így fejezik ki azt, hogy hová tartoznak. Blatniczkyné Hammersberg Ganczstuckh Júlia evangélikus lelkész, Szügy Istentisztelet zárta a tanévet Szabadtéri tanévzáró istentiszteletet tartottak június 15-én Szügyben, a hittanos gyerekek közreműködésével. A helyi lelkésznő Pál apostolnak az Efezusiakhoz írt levelének első fejezet, 3-14. verse alapján tartott igehirdetést, a liturgikus szövegeket az ifjúsági csoport tagjai olvasták. Az istentisztelet során felelevenítették az elmúlt tanév kiemelkedő pillanatait, majd annak végén minden gyermek külön, személyes áldást és egy igéslapot kapott.

Next

/
Thumbnails
Contents