Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)
2014-07-31 / 176. szám
MTI FOTÓ: CZEGLÉDI ZSOLT A négy versenynapra szétosztott program ellenére iszonyatos gyermektömeg szorongott az egyébként tágasnak mondható miskolci Kemény Dénes uszodában, pedig a szigorú nevezési szintek miatt nem lehetett csak úgy beesni az utcáról a medencetérbe, mert csak a legjobbaknak adatott meg az országos finálé. Nógrád megyéből például mindössze három versenyzőnek sikerült idén keménykedni a Keményben. Márton István Itthoni és 50 méteres gyöngyösi medencében készültek a tarjáni úszópalánták az év legfontosabb versenyére, az országos bajnokságra. Balázs Boglárka és Nagy Balázs időeredményeik miatt nem a favoritok közé tartoztak, de szorgalmas, állhatatos és becsületes edzésmunkájuk miatt jó úton járnak a szűkebb országos elitbe kerüléshez, s nem is okoztak csalódást. Majd minden számukban egyéni és új megyecsúcsokat úsztak, all éves Boglárka a sokszor 100 főnél is több versenyzőt számoló mezőnyök közepe táján végzett, a 14 éves Balázs pedig „mindenevőként” még előrébb, pedig a pillangó kivételével 100 és 1500 méter között minden úszásnemben hétszer is rajtkőre állt. Legjobb eredményét természetesen kedvencében és legerősebb számában mellúszásban érte el, 100-on 21., 200 méteren pedig 27. lett, utóbbi helyezését 1500 m gyorson is megismételte. Kicsit más volt az elvárás az ugyancsak 11 éves Muzsnay Zsófinál, akit eddigi remek eredményei nyomán év elején beválasztottak a Jövő bajnokai” országos programba, ráadásul évjáratában (2003) több számban (gyors, pillangó) és távon (50, 100 m) országos ranglistavezető illetve dobogós helyezett. Csak, hogy a miskolci „óbén” a gyermek korcsoport fiatalabb évjáratújaként az egy évvel idősebbekkel is fel kellett vennie a versenyt. Ennek ellenére az előfutamokban 100 gyorson több mint egy másodpercet javítva legjobb idején, negyedikként biztosította helyét a döntőbe, de egy tizeddel elveszítette ranglista vezető helyét a 2003-asok között. Ez nem hogy elvette volna, hanem feltüzelte harc kedvét. A finálé rajtjának feszült pillanatait a többiekkel ellentétben profi módon vezette le, s bár rajtnál szokásosan „bealudt”, 40 méterig vezetett, majd harmadiknak fordult. Visszafelé még egy pozíciót vesztett, de a hajrában rátett egy lapáttal, harmadiknak csapott be a célba. Az időmérő szerkezet újra egy másodperccel előbb állt meg (1:02,62) alig pár órás rekordjánál, s ezzel még az évjáratos ranglistavezető helyét is visszavette. Ezen kívül 200 vegyesen is túlmúlta önmagát, de ez csak a 29. helyre volt elég. 100 pillangón - ahol ugyancsak évjárata ranglista elsője volt - ló. lett, ezzel a legjobb évjáratos 6-ban tudott lenni és 200 gyorson is „ragaszkodott” ehhez a helyezéshez, úgy látszik bronzérme után vesztett motivációjából.- Nem panaszkodhatunk versenyzőinkre, rövid idő alatt nagyot léptek előre. Meg is dolgoztak érte, Zsófi és Bogi szülei több héten át reggelente felváltva és önzetlenül vitték őket a gyöngyösi 50 méteres medencébe, délutánonként pedig itthon a Tóstrandon gyakoroltak, ha megfelelő volt a kinti időjárás. Köszönöm nekik és edző kollégáimnak, a gyöngyösi Vaszkó Viktornak valamint a „Jövő bajnokai”program északi régióvezetőjének, Kovács Ottónak, hogy a saját kiválasztott tehetségeik mellett a mieinkre is nagyon odafigyeltek és segítették őket. Bogit például a tarjáni után a gyöngyösiek az erdélyi edzőtáborba is elvitték. Balázs még indul az egri serdülő országos bajnokságon, de augusztusban a szokásos pihenés következik mindenkinek, hogy szeptembertől kipihenve, új lendülettel vágjanak bele a munkába - értékelte röviden Kovács Dénes, a GDSE edzője a gyerekek teljesítményét. Távozik az argentin kapitány LABDARÚGÁS. Távozik posztjáról Alejandro Sabella, a világbajnoki ezüstérmes argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya - helyi sajtóértesülések szerint. Az argentin média úgy tudja, hogy az 59 éves Sabella döntéséről már tájékoztatta Julio Grondonát, a szövetség elnökét. A jövő évi Copa Americára készülő válogatott legközelebb szeptember 3-án lép pályára, akkor - a vb-döntő ismétlésén - a német csapattal találkozik barátságos mérkőzésen Düsseldorfban. AGremio edzője lesz LABDARÚGÁS. Ismét a Gremio labdarúgócsapatának edzője lesz Luiz Felipe Scolari, a brazil válogatott volt szövetségi kapitánya. A 65 éves szakember 1987- ben, valamint 1993 és 1997 között már ült a Porto Alegre-i klub kispadján, 1995-ben Libertadores Kupát, egy évvel később pedig brazil bajnoki címet nyert az együttessel. Erősített a Veszprém kézilabda.. Andreas Nilsson személyében olimpiai ezüstérmes, tavaly Bajnokok Ligája-győztes svéd beállós- sal erősített az MKB-MVM Veszprém kézilabdacsapata. Fonyó Károly, a magyar bajnok klubelnöke az MTI-nek kedden elmondta: három évre szerződtek a 24 esztendős, 110 kilós, 1,97 méter magas légióssal. Nilsson az elmúlt két idényben a HSV Hamburgban szerepelt, 92 mérkőzésen 159 gólt dobott, és 2013-ban BL-t nyert a német együttessel. Hazája válogatottjában a 2012-es londoni olimpián a magyarok ellen 27-26-ra megnyert elődöntőben egyszer talált be. Csapata aztán a fináléban kikapott a franciáktól. Egygólos előnyt szerzett a Debrecen labdarúgás A házigazda Debreceni VSC 1-0-ra nyert kedden a fehérorosz BATE Boriszov ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában, a párharc első mérkőzésén. A visszavágót egy hét múlva rendezik. Debreceni VSC-BATE Boriszov (fehérorosz) 1-0 (0-0) Debrecen, Nagyerdei Stadion, 11 ezer néző, vezetnie: Marciniak (lengyel). Debreceni VSC: Novakovics - Jovanovic, Máté R, Mészáros N., Korhűt - Mihelic (Bódi, 32.), Zsidai, Varga J., Szakály R (Bouadla, 80.) - Sidibe, Volas (Seydi, 62.). Vezetőedző: Kondás Elemér. BATE Boriszov: Csernyik - M. Volodko, Filipenko, Hagus, Poljakov - A. Volodko (Karnickij, 81.), Oleh- novics, Gordejcsuk (Krivec, 61.), Alekszijevics (Pavlov, 59.) - Rogyionov, Szihnyevics. Vezetőedző: Alekszandr lermakovics. GL: Sidibe (56. - 11-esből). Sárga lap: Sidibe (52.), Bódi (82.). Vendéghelyzetekkel kezdődött a találkozó, a fehéroroszok néhány percen belül négy nagy lehetőséget is elpuskáztak. Ezután kissé alábbhagyott a lendületük, a Debrecen is rendezte sorait, és leginkább a mezőnyben folyt a játék. A játékrész második felében a hazaiak is kidolgoztak néhány helyzetet, de gól nem született. A szünet után büntetőhöz jutott a DVSC, a 11-est a sértett, Sidibe magabiztosan értékesítette. A folytatásban is lendületben maradt a hazai csapat, de újabb gólt nem sikerült elérnie, majd átadta a területet a riválisnak, és kontratámadásokra rendezkedett be. A vendégek nem tudták átjátszani a debreceniek immár jól záró védelmét, a kontrák pedig nem hoztak eredményt, így maradt az egygólos hazai siker. A párharc tétje a főtáblás szereplés a nemzetközi futball- színtéren. Az a csapat ugyanis, amely továbbjut, biztos résztvevője lesz valamelyik európai kupa főtáblás küzdelmeinek: a negyedik kör győztesei a BL, vesztesei pedig az Európa Liga csoportküzdelmeiben lesznek érdekeltek. Kondás Elemér: - Amit terveztünk, azt sikerült megvalósítani. Nem szerettünk volna gólt kapni, ezt elkerültük, ellenben lőttünk egyet, és még volt sanszunk másikra is. Nem szabad elfelejteni, hogy a mi kapunk előtt is adódtak lehetőségek. Kiváló csapatot sikerült legyőzni ma, de nem lesz egyszerű a visszavágó. Nem emelnék ki senkit, voltak hibák és nagyon jó dolgok egyaránt, a csapat egésze nagyon jól dolgozott. Ha a végén pontosabbak vagyunk, nagyobb is lehetett volna a különbség. Amióta ez a stadion megnyílt, mindig ilyen jó a hangulat, mint volt ma is. Alekszandr Jermakovics: - Mindennel elégedett vagyok, kivéve a végeredményt. Tudtuk, hogy nehéz, stresszes meccs vár ránk, és ezt is kaptuk. Sokkal több helyzetünk volt, kár, hogy ezeket nem sikerült gólokra váltanunk, ám nem aggódunk, hiszen a visszavágón minden hibánkat jóvátehetjük. Az idei legkeményebb erőpróba ÚSZÁS 47. országos gyermek bajnokság, Miskolc Mellúszásban volt legjobb eredménye Nagy Balázsnak Muzsnay Zsófi a harmadik ifjú hölgy, aki megyénk úszóéletebert^ érmet szerzett | M országos bajnokságon A fehérorosz >wm ^ass""1*5 -4p